NÉZZE MEG A SÖRMENTÉN KÖNYVEKET IS! >>>

GALLI KÁROLY - Dr. HALÁSZ ALBERT - MARTON JENŐ:

CSODASZÉP SZLOVÉNIA
útikönyv
40 térkép, 700 fénykép

Korábbi kiadványaihoz méltóan, ismét egy igen színvonalas, magyar szerzők által írt útikönyvvel jelentkezett a Hibernia Kiadó.
Önmagában már a kötet hétszáz színes fotója is páratlan élmény, akár jártunk, akár csak álmodozunk Szlovéniáról. Gyakorlati szempontból talán még ennél is fontosabb, értékesebb az a negyven, országrészeket, városokat, hegyi- és síterepeket bemutató színes térkép, amelyik méretarányában, használhatóságában tökéletesen megfelel az utazók elvárásainak.
Korábban is tudtuk, hogy Szlovénia itt van mellettünk, de a Jugoszlávia részeként eltöltött évtizedek alatt számunkra mintha nem is létezett volna. Sokan még ma is nehezen hiszik el, milyen különleges adottságú ez a kicsit olasz, kicsit osztrák, de összességében mégis igazán szlovén ország.
Történelmi, földrajzi, kulturális áttekintéssel kezdődik a könyv, majd országrészenként végig kalandozzuk a legszebb, legérdekesebb látnivalókat, kiemelve, különösen a szomszédos Mura vidéken, közös múltunk máig látható, példásan ápolt emlékeit.
Kétségtelen, Szlovéniában hiányoznak az emberi kéz alkotta egyedi világcsodák, de kárpótlásul a természet minden áldásával rendelkezik. Irigylésre méltó alpesi hegyek, turista utakkal, síterepekkel, a hegyekből lezúduló patakok, látványos vízesések sokaságával, az elbűvölő Adria városkái, a páratlanul szép cseppkőbarlangok, nem is beszélve a Bohinji vagy a Szlovénia szimbólumának számító Bledi-tóról.
Végigjárva Ljubljanát és a szebbnél szebb kisvárosokat, mindenütt gondosan felújított, ragyogó tiszta városközpontokat, pompás régi épületeket, kőhidakkal átívelt folyókat, a dombokon irigylésre méltóan ápolt templomokat, várakat látunk.
A tengerpart városainak központja igazi olasz hangulatot áraszt, ahol árkádok, tornyok, kőből épült paloták, kikötői sétányok, teraszok, szórakozóhelyek várják a nyaralni vágyókat.
Külön fejezet foglalkozik a hegyek birodalmával. Nem is csoda, hiszen ilyen sziklás, vadregényes tájat a magyarok többsége még sosem látott. Gallí Károly, a kötet egyik szerzője, régi barátja a szlovén hegyeknek, túra ötletei, tanácsai, segítő szándékú figyelmeztetései megszívlelendők. Pontos képet ad a várható körülményekről, az időjárásról, a szükséges felszerelésről, de még a menedékházakról is. Minden esetben térképek, fotók segítenek az erőnlétünknek megfelelő ideális program kiválasztásában.
Persze nem csak ebből áll a világ arrafelé, így az útikönyv is tartogat még érdekességeket. Itt vannak például a vadvízi sportok, közöttük a - a magyarok körében is egyre népszerűbb - sebes folyású vizeken való raftingolás, vagy a téli szerelem, a síelés. Talán már mondanom se kell, mindenről térképek, leírások.
És aki nem vágyik raftingolni, síléceken száguldozni, vagy a dombokon felfelé bicajozni, az is vegyen erőt magán, szálljon ki az autójából. Sétáljon el egyik hegyi falucskától a másikig, élvezze a csendet, a zöld természetet, a gondos parasztházak és a fák közül kiemelkedő kis templomtornyok békés varázsát.
Nagyon szép kis ország! Érdemes körbenézni.
Az útikönyvet már megírtak hozzá!

272 oldal, 3980 Ft. (a kiadóban 3200), mérete: 145x210 mm


WIERDL VIKTOR:

MOSZKVA ÉS SZENTPÉTERVÁR
Útikönyv
500 fénykép 24 térkép

Kettő az egyben. Mint a cím is mutatja, Oroszország egykori és mai fővárosát ismerhetjük meg ebből a régen várt útikönyvből.
Régen várt, mert nem csak útikönyvek nem jelentek meg róluk ősidők óta, de valahogy, a politikát leszámítva, a sajtó és a televízió is alig informál erről a két, látnivalókban igen gazdagon megáldott városról.
Kisebb lett a világ, de Szentpétervár talán még messzebb van tőlünk, mint valamikor Leningrád volt. A most megjelent kötet, 500 fotójával és 24 térképével ezen a furcsa helyzeten próbál változtatni, mégpedig szakavatott, hozzáértő szemmel, hiszen a szerző idegenvezetőként remekül ismeri mind a két várost.
Gyarló szokás, de kézbe véve a könyvet, a gyönyörű képek magával ragadják az embert, még mielőtt egy betűt is elolvasnék, végig lapozgatom az utolsó oldalig. Kopott városunkhoz szokott szemeim nem is akarják elhinni, hogy olyan pompázatos színekben ragyognak a templomok, épületek, tornyok, kupolák, vidéki kolostorok, mintha legalábbis Prágában járnánk. Aki húsz-harminc éve járt Moszkvában, vagy a hajdani Leningrádban, bármilyen szép emlékekkel is tért haza, elképzelni sem tudja azt a mesekönyvekbe illő látványt, amit a mára teljesen felújított, ezer színben pompázó épületek nyújtanak.
Mint az a Hibernia útikönyvekben kezdetektől fogva természetes, mindenről fényképeket láthatunk, és a könnyű tájékozódás érdekében áttekintő, majd számtalan kiemelt, részlet gazdag térképet, hogy valóban, akár képzeletben is sétálhatunk a városokban.
A két város, két külön világ. Moszkva az ősi orosz hagyományok városa. Legnagyobb látványossága a Kreml, a Vörös tér, és a számtalan, aranykupolákkal díszített temploma. Ezek a számunkra teljesen idegen templomok belül is káprázatosak, tele vannak az ikonfestészet remekeivel. Minél többet sétálgatunk benne, annál inkább ráérzünk majd a műfaj szépségére.
A városon kívüli kolostorok pedig egyszerűen szavakban elmesélhetetlenek, én is inkább kimásoltam egy képet a korábbi Zagorszkban ( ma Szergijev Poszad ) látható Szentlélek templomról.
Természetesen Moszkva sokkal több ennél, elég csak a színházait, vagy a múzeumait megemlíteni. A külföldiek általában a Tretyakov képtárat látogatják, ami még a művészet kedvelőinek is rengeteg meglepetést tartogat.
Az orosz festészet legjobbjait láthatjuk itt, mégis egy-két jól hangzó mesteren kívül csupa ismeretlen művész alkotását. Ennek is talán az orosz világ elzártsága lehet az oka, mert egyébként a XIX. században már itt is igazi, nemzetközi szintű remekműveket festettek.
Szentpétervár mindössze háromszáz éves. Nagy Péter cár óta az uralkodók egész sora igyekezett még szebbé, még gazdagabbá tenni a várost és környékét. A kor leghíresebb olasz és francia tervezőit, építészeit alkalmazták, sőt művészeti tanácsadók sokaságát, - hatalmas pénzekért. Az eredmény bámulatos. A Néva folyó által szabdalt területen egy tágas, palotákkal, kertekkel teli város született. Máig semmi nem változott, csak szépült, gyarapodott az idők során. Pazar kovácsoltvas kerítések, felnyíló hidak, templomok, szobrok és paloták mindenfelé.
A legszebb az egykori Téli-palota, ahol ma a világ egyik leggazdagabb képtárát, az Ermitázst naponta turisták ezrei látogatják. Cári gyűjteményekből nőtte ki magát az évszázadok alatt. Minden ismert festő munkája megtalálható, de maga az épület is páratlan hatással van a látogatóra. A mi Országházunkban látható lépcsősorhoz hasonlók tucatjain jönnek-mennek az érdeklődők, a termekben a képek mellett olyan alkotók legszebb szobrai között sétálva, mint például a Párizson kívül alig látható Roden.
A város környéke is tele van látnivalókkal. Nehéz lenne megmondani, hogy a Katalin palota (a borostyán teremmel), vagy Petrodvorec hatalmas, szökőkutakkal teli kertje a nagyobb élmény.
A könyv olyan elévülhetetlen értékeket tartalmaz, hogy valóban az itthon ülőknek is komolyan ajánlható. Nem csak a látványos képek miatt, hanem azért is, mert a hozzájuk fűzött magyarázatokból, és a történelmi áttekintésből egy rövid, de mindent átfogó képet kaphatnak Oroszország múltjáról, mégpedig nem politikai, hanem kultúrtörténeti értelemben.
A városépítő Nagy Péter és Nagy Katalin, vagy már korábbról, a Moszkvát alapító Dolgorukij, Rettegett Iván, sőt Csapajev és Raszputyin alakja mellett Puskin és Dosztojevszkij, vagy Rjepin és Rubljov is a képzeletbeli palettára kerül. És a nosztalgikus alkatúaknak, hogy teljes legyen a kép, ott van az Auróra és Majakovszkij.
Talán csak az a kitüntetésekkel tele aggatott öreg partizán nincs már meg, aki e sorok írójának - hajdan - még arról mesélt, hogy ő egy gyűlésen még látta és hallotta Lenint. Bevallom, én már hallani nem hallottam, csak láttam Lenint. Ha így haladunk, lassan ez is olyan kuriózum lesz, mint az egykori öreg harcos története.
Nagyon jó könyv, mindenkinek ajánlom.

300 oldal, 120x210 mm, 3980Ft, (A Kiadóban 3200 ft.),


BERECZKI URMAS:

ÉSZTORSZÁG
Útikönyv
450 fénykép 25 térkép

Napjainkban, amikor mindent ellepnek az értéktelen, vázlatszerű útikönyvek, nehéz a most megjelent Észtország útikönyvről túlzott elragadtatás nélkül bármit is mondani.
Kezdjük azzal, hogy a szerző félig észt, félig magyar származású, aki magyarországi évei után Tallinnban, a Magyar Intézet igazgatójaként aprólékosan megismerte Észtországot is.
Mint ilyen, két hazával is rendelkező szerző, nem kétséges, hogy könyvében mindent meg szeretne mutatni egyik hazájáról a másikban élőknek, ráadásul kimondottan a magyarok szemével nézve.
Talán ez is az oka, hogy Észtországról, a Baltikum egyik kis országáról közel 300 oldalas útikönyv született.
Mielőtt elmerülnénk az ország látnivalóiban, alapvető ismereteket olvashatunk Észtország történelméről, kulturális életéről, földrajzi adottságairól, az észt nemzetről, a finnugor nyelvcsaládhoz tartozó nyelvükről, és egy sor olyan lényeges dologról, amelyek ismerete sok mindenre választ adhat már az utazás előtt is.
Ami első pillanatban feltűnik, és ami nagyban növeli a kötet értékét, az a Hibernia Kiadó útikönyveinél már megszokott, kiváló minőségű, jól használható térképek bősége, amire, valljuk be, a szokottnál is nagyobb szükségünk van, mert Észtországról nagyon keveset tudunk. Általában fogalmunk sincs, hogy egyik-másik városka merre is lehet az országban.
És akkor még a tavakról, a part menti szigetekről nem is beszéltünk, pedig a könyv szerint mindkettőből több mint ezer található Észtországban.
Természetesen a látnivalók közül kiemelkedik Tallinn, az ország fővárosa. Mint egy pompás ékszerdoboz, minden ragyogóan gondozottnak látszik, ráadásul emberi léptékű, mondhatni, hogy a sétálgató turisták álma. Kikötőváros, ami nekünk magyaroknak már önmagában is mindig a legnagyobb csodának számít.
A tenger a természet közelségét jelenti az ember számára. A könyvet nézegetve, az olvasónak egyébként is olyan érzése van, hogy Észtországban bármerre indulna is, a táj, a természet szépsége meghatározó élményévé válik.
Vártemplomok, erődök, szigetek, természetvédelmi területek, madarak milliói, és békés apró falvak, pár száz, esetleg ezer lakosú kisvárosok várják az idegent. Nehéz lenne eldönteni, hogy hol töltsünk el néhány napot.
Itt érződik igazán a szerző helyismeretének jelentősége, aki még a szigetek kis településeiről is ismeri a titkokat, sorolja a látnivalókat, a csábító érveket, amiért érdemes lehet arra járni.
A kötetben található 450 fénykép nemcsak igazolja a leírtakat, de azok számára is élménnyé teszi a könyv lapozgatását, akik sohasem jutnak el Észtországba, de nyitottak a szemet gyönyörködtető szépség befogadására.
Talán csak az észt nyelv rakoncátlankodik velünk, szemünket - olvasás közben - folyamatosan a földrajzi nevek átugrására "biztatva". Nem könnyű megbarátkozni a kimondhatatlannak látszó szavakkal, de bárcsak már a helyszínen gabalyodnánk bele mondandónkba.
Némi humorral azt kell tanácsolnom, ne induljanak el hideg élelem nélkül sehová, mert az élelmiszerüzlet neve toiduainetekauplus, amit mire kinyögnek, éhen fognak halni.
Nagyon szép küllemű, úgy érzem tartalmában is kimagaslóan értékes könyv a Hibernia és a Z-Press Kiadó gondozásában megjelent Észtország útikönyv.

288 oldal, Ára 4480-Ft. Közvetlenül a Kiadótól: 3580 Ft.
Mérete:150x240 mm


TOMASZ TORBUS, BARBARA WARNING:

BALTI ORSZÁGOK
Észtország, Lettország, Litvánia, Kalinyingrádi terület



Egy régen várt útikönyvvel lepte meg az utazók népes táborát a Hibernia Kiadó, amikor a német Nelles kiadónal közösen megjelentette a Baltikum országait bemutató kalauzát.
Évtizedek óta ez az első magyarul kiadott útikönyv a térségről, eddig csak a régi Szovjetunió útikönyvben tájékozódhatott az érdeklődő.
A kötet a mai állapotokról ad részletes információt, éreztetve azt a hatalmas változást, ami ezekben az országokban is végbement az elmúlt 15 évben, amióta függetlenekké váltak.
Különös - én magam is jó példa vagyok rá - de még a sokat utazottak is alig ismerik a Balti országok látnivalóit, természeti értékeit, és ugyanez mondható el a történelmükről, a vallási életükről, az egyházi és világi építészetükről, hogy művészetüket és múzeumaikat már ne is említsem.
A könyvet lapozgatva, a képeket nézegetve nagyon vonzó látvány tárul elénk, a táj valami különös keveréke a finn tóvidék és a német vagy lengyel tengerparti homokdűnék látványának. A városok mind magukon hordják a sajátos, egymástól is, de különösen a közép-európaitól jócskán elütő, csak rájuk jellemző jegyeket.
Meglepően gondozott, tömeg mentes városok, gyönyörú tengerpart, középkori várak, kulturáltan öltözött emberek, és a könyv szerzői szerint figyelmes vendégszeretet és kellő biztonság várja a külföldieket.
Tájékoztatást kapunk a beutazási feltételekről, a szállás (címekkel), étkezési, vásárlási, utazási lehetőségekről, és sok apró, de hasznos tudnivalóról egészen az észt, lett, litván kisszótárig.
A kötetben rengeteg kiváló minőségű fényképet találunk, és - ahogyan azt a Hibernia Kiadó könyveinél már megszoktuk - részletes, jól használható térképek sokaságát. Véleményünk szerint az utazók igényeit maximálisan kielégíti, de ismeretterjesztő kötetként, csupán a karosszékben álmodozóknak is kellemes "útitársa" lesz a Balti-országokat bemutató kötet.

270 oldal. Ára 3980 Ft. Mérete: 115x175 mm



GALLI KÁROLY:

KALANDOZÁSOK
A JÚLIAI-ALPOKBAN
A szlovén hegyek varázslatos birodalma


A magyarok közül is egyre többen fedezik fel a szomszédos Szlovénia, - még a sokat utazott turistákat is ámulatba ejtő - természeti szépségeit. Bárhová megyünk is ebben a kis országban a látóhatáron hatalmas hegyek körvonalazódnak, - mesekönyvbe illő a háttér.
Ez a szemünknek szokatlan, fantasztikus látvány csábítóan vonzza nem csak a hegyi tapasztalattal rendelkező, jól informált mászókat, de a naiv kirándulókat is, akik helyismeret, felszerelés, és gyakran fizikai felkészülés nélkül vágnak neki a vadregényes, ám sokszor veszélyes hegyi kalandoknak.
Galli Károly most megjelent, küllemében a tájhoz méltó, rendkívül szép könyve nagy segítség nem csak a hegyi túrázóknak, de mindenkinek, aki Szlovéniára kíváncsi. A szerző alaposan bejárta a Júliai-Alpokat, és bár a kötet terjedelme behatárolta a lehetőségeit, harminc népszerű hegyi útvonalat, aprólékosan részletezve ismertet az olvasóval. A sok-sok fotóval kiegészített, mindenre kiterjedő leírások külön értéke, hogy egy minősítési rendszerrel kategorizálja a túrákat a várható erőnléti és technikai igénybevételek szerint.
Mivel egy-egy csúcsra több útvonalon is fel lehet jutni, így már a tervezgetés során mindenki kiválaszthatja az erőnlétének és lelki adottságainak legmegfelelőbb útvonalat. Ez utóbbi - a szerző szerint is - igen fontos a magas hegyekben, hiszen sokszor keskeny peremen, drótkötélbe kapaszkodva kell tátongó mélységek fölött haladni, ami a mélységtől rettegő, tériszonyos kirándulóknak egyáltalán nem ajánlott.
Szerencsére a hegyek mindenkit várnak, választhatunk könnyebben elérhető csúcsokat, vagy kevésbé kimerítő - akár többnapos - túrázásokat is. A könyv azoknak is remek lehetőségeket kínál, akik a szurdoktúrákat, a vízesések látványát keresik, de gondol a téli sportok, elsősorban a síelés szerelmeseire is. A legismertebb síparadicsomokat, a helyi lehetőségeket részletesen, praktikusan ismerteti.
Egy Szlovéniáról szóló könyvből nem hiányozhatnak a vadvizi sportok sem, így külön fejezet foglalkozik a rafting, a canyoning lehetőségeivel is.
Galli Károly - a Hibernia Nova Kft. és az Andan kft. közös kiadásában megjelent - könyvét a nagy hozzáértés, a mindenki számára érthető fogalmazás, és a tapasztalatlanok iránti féltő gondoskodás jellemzi. Biztos vagyok benne, hogy könyvespolcuk megbecsült darabja lesz.

Ára 4950-Ft. Mérete: 205x265 mm, keményfedelű



ADRIA
Isztria * Dalmácia * Montenegró
AUTÓATLASZ


Az atlasz a legújabb, 2005-ős állapotokat, információkat tartalmazza, a Bulgáriánál ismertetett szerkesztési elvek szerint. A 16 oldalas 1:820 000 -es méretarányú áttekintő térkép nem csak az Adria partvidékét, hanem a hajdani Jugoszlávia teljes területét bemutatja, így a Magyarországról utazók is remekül használhatják, akár Zágráb, akár Ljubljana felé utaznak is.
Ennél sokkal részletesebb, 1:160 000 -es méretarányú, a teljes partvidéket - Trieszt és Albánia között - bemutató Adria-atlasz, amelyik nem csak a nagy felbontás, hanem a színvonalas nyomdatechnikának is köszönhetően, tökéletesen érzékelteti a táj domborzati viszonyait, ami akár a szárazföldi részen, akár a szigeteken igen fontos és érdekes információkat nyújt a táj földrajzi adottságairól.
Természetesen - mint általában - ez az atlasz is a sokat utazó, városról-városra, szigetről-szigetre vándorló turisták igazi kézikönyve, hiszen 62 - utcaneveket is jól olvashatóan feltüntető - várostérképet tartalmaz, ráadásul ahol szükséges, külön belvárosi, óvárosi részlettel.
A szöveges városismertetőben 45 városról olvashatunk tartalmas, képpel illusztrált útikalauzt, Isztria városaitól Montenegró - nálunk még alig ismert - városaival bezárólag, végig a teljes Adria parton.
Talán megmozgatja olvasóink képzeletét, ha azt mondom, hogy a sokak által kedvelt Brac sziget egy kettős oldalon, A4 -es méretben, kb. harminc cm-es nagyságban látható az atlaszban. Ilyen nagy felbontásban már jól érzékelhető a kempingek elhelyezkedése, a településektől való távolsága, tökéletesen követhető a partvonal tagoltsága, a sziget domborzata, és a legapróbb kis falucska felé vezető út kanyargóssága is.
Hasznos, nagyon szép útitársunk lehet a nyaralásban.

Ára 3480-Ft. Mérete: 145x240 mm



BULGÁRIA
A bolgár tengerpart
Autóatlasz

A 2004-ben kiadott Bulgária útikönyv méltó kiegészítése a Hibernia Kiadó és a Z Press Kiadó közös gondozásában most megjelent Bulgáriát, és kiemelten a bolgár tengerpartot bemutató autóatlasz.
A teljes Bulgáriát bemutató rész 1:400 000-es méretarányban készült és 38 oldalon, hat nyelvű jelmagyarázattal ellátva, kiválóan alkalmas az utak megtervezéséhez éppúgy mint a helyszíni kalandozásokhoz, utazzunk bármivel is az országban.
Nagyon jónak, hasznosnak, és talán kedvcsinálónak is látszik a természetet, hegyeket kedvelők számára a Nemzeti Parkok, és a turistaházak feltüntetése.
A legtöbben természetesen a tengerpartra utaznak, számukra 12 oldalon, részletes 1:125 000-es méretarányú térképeket illesztettek az atlaszba.
A feltüntetett adatok a legfrissebb, 2005-ös információkat tartalmazzák, így nem érheti meglepetés az utazót, akár a számtalan kemping közül szeretne választani, akár csak arra kíváncsi, hogy hol is helyezkedik el egy-egy szálloda. Ez utóbbi valóban nem mindegy, hiszen az Aranyhomokon vagy a Naposparton szállodák tömege várja a vendégeket, jókora távolságokra szétszórva.
Külön térképeket találunk Bulgária 15 leglátogatottabb városáról, sőt ez utóbbiakról képes, tömör ismertetőket is olvashatunk, mégpedig a jól csengő Szófia, Várna, Burgasz mellett pl. a kevésbé ismert, Rila-hegységben lévő Borovecről, vagy a Rózsák Völgyében található Kazanlákról, hogy a szépséges Veliko Tárnovót már ne is említsem.
Szép kivitelű, a mai elvárásoknak mindenben megfelelő, spirál kötésű atlasz.

Ára 2980-Ft. Mérete: 145x240 mm



NAGY KÉPES FÖLDRAJZI VILÁGATLASZ
500 színes fényképpel
Második, aktualizált kiadás

A Hibernia Kiadó csodaszép atlaszát szeretném látogatóink figyelmébe ajánlani. Akik már ismerik útikönyveiket azok el tudják képzelni, hogy küllemében és szerkesztésében is rendkívül igényes munkáról van szó.
Nyomdatechnikailag a mai kor elvárásainak megfelelően tele van olyan színes képekkel, amelyek egy-egy országra a legjellemzőbbek, legyen az egy növény, egy híres épület, vagy éppen egy jellegzetes lakója a vidéknek.
A világ mind a 195 országát külön-külön bemutatja az atlasz, kezdve a legfontosabb adataiktól a zászlójukon át a címerükig, szövegesen összefoglalva a gazdasági, történelmi, földrajzi tudnivalókat. (második képünket kinagyítva érzékelhetik a könyv reprezentatív megjelenését)
Természetesen nem hiányoznak az óriásira nagyított, minden valamire való helyet feltüntető térképek sem (130 oldal), míg a kötet harmadik harmada egy hatalmas adattár, egy 40 000 névből álló névmutató.
Az atlasz megjelenése, tartalma és adatainak frissesége elég indíték ahhoz, hogy bátorítsuk olvasóinkat, cseréljék le régi atlaszukat. Ezt a kiadványt örömmel fogják lapozgatni, akár tájékozódni, akár tanulni, akár csak olvasgatni szeretnének belőle.

Bolti ára 6980-Ft., a Kiadónál megrendelve 5500 Ft.
Mérete: 245x335 mm,
keményfedeles, védőborítóval



BULGÁRIA

A kötet Bulgáriát mutatja be, a Hibernia Kiadótól már megszokott gondos ismertetőkkel, sorba szedve a legfontosabb tudnivalókat, kihagyhatatlan látnivalókat, valahogy úgy, mint amikor a tapasztalt utazó segíti tanácsaival a téma iránt még csak érdeklődőket.
Mint mindig, most is a kötet gazdag, jól válogatott képanyaga ragadja meg először figyelmünket, és valószínűleg kicsit zavarba is hozza azt, akinek egy rövid, mondjuk egyhetes idő áll majd rendelkezésére, hogy megismerje azt az országot, ahová még nem is olyan régen százezer számra jártak a magyar turisták.
Jómagam kb. tíz hetet töltöttem - részletekben - Bulgáriában, ezért is merem ajánlani az utazni vágyóknak ezt a közeli országot, akár a tengert kedvelik, akár városról - városra szeretnek kalandozni, vagy éppen a hegyek szerelmesei.
Ismerjék meg a rózsák hazáját, az olyan élő skanzen városkákat ahol szinte megállt az élet, az ikonokkal díszített templomaikat, a kolostoraikat, a falusiak öltözeteit, és ha sportos alkatúak, ne hagyják ki, másszák meg a Muszala (Rila-hg.), vagy a Vihren (Pirin-hg.) csúcsot!
A könyv mindezek megvalósításában nagy segítségükre lesz, de a karosszékben utazók is örömüket lelhetik a komoly ismeretanyagban, vagy a szép térképekben, fotókban. Kedvcsináló könyv egy olyan ország megismeréséhez, ahol a természet minden szépsége megtalálható.
Ára: 2980 Ft.
A kötet 260 oldalát 320 fénykép, és 45 térkép illusztrálja.



ALBÁNIA

A másik újdonság az Albánia úti és élménykönyv. Számomra ez a másik véglet, egy olyan ország útikönyvét olvasgatni, ahol még sohasem jártam. Nagyon izgalmas, ahogy - némi félszegséggel - ismerkedünk egy közeli, de ismertségét tekintve egészen távolinak tűnő kis országgal.
A könyvben látottak, olvasottak feltehetően sokakat utazásra csábítanak, ami nem csoda, hisz Albánia a Balkán más országaihoz hasonlóan természeti szépségekben igen gazdag, akár hegyekre, akár tengerpartra vágyik valaki.
A szerző - az utazáswebring régi ismerőse - garancia a kötetben olvasottak hitelességére. Dienes Tibor nemcsak jól ismeri, hanem egyszerűen szerelmese Albániának, ahová rendszeresen vezet utakat, ennél fogva hatalmas gyakorlati tapasztalattal rendelkezik.
A könyv, mint címe is jelzi, kicsit több is mint az átlag útikönyvek, élménykönyv a javából. Közvetlen hangvétel, friss adatok, tele hasznos tudnivalókkal.
Akit a téma, vagy a könyv szerzője, esetleg az utazási lehetőségek bővebben érdekelnek, látogassa meg a könyv szerzőjének weblapját: www.alban.hu

Ára: 3480 Ft.
A kötet 200 oldalát 200 fénykép, és 17 térkép illusztrálja.



MONTENEGRÓ

A magyar turisták az idén újra felfedezték Montenegrót, ezt a Dubrovniktól délre elterülő természeti csodát. Kétségtelen, jelenleg elsősorban az olcsó árai miatt került a figyelem középpontjába, de aki csak végiglapozza ezt az útikönyvet, rögtön látni fogja, hogy milyen ritka természeti adottságokkal rendelkezik az Adriának ez a déli szakasza.
Lenyűgöző hegyek a háttérben (innen a név is, a Montenegro ugyanis fekete hegyet jelent), előtte a kék Adria, és a tündéri, középkori hangulatú kis városkák a parton.
Budva, Kotor, Herceg Novi, Bar régóta jól hangzó nevek az utazásért rajongók számára.
Most végre megjelent egy magyar nyelvű útikönyv, amelyik aprólékosan tájékoztat az odautazás lehetőségeiről, az alapvető tudnivalókról, a bankkártya, a pénzváltás, a telefonálás helyi módjairól, a várható szálláslehetőségekről, az emberek mentalitásáról, a montenegrói konyháról, egyszóval minden olyan dologról aminek ismeretére feltétlenül szükségünk lehet.
A Montenegró A-Z -ig részben módszeresen végigjárunk minden érdekes látnivalót, és oldalról oldalra haladva meglepődve látjuk, hogy Montenegró korántsem a világ vége, bizony érdemes meglátogatni. A szöveget 17 térkép és 150 színes, utazásra csábító fénykép egészíti ki, rendkívül jó minőségben.





DALMÁCIA középső része

Megjelent a horvát - tengerpartot bemutató sorozat befejező kötete, amelyik Dalmácia középső részébe kalauzolja el az érdeklődő olvasót. Aki már látta a korábbi kötetek bármelyikét, annak alig tudunk újat mondani, csak ismételhetjük korábbi, megelégedettséget, elismerést sugalló szavainkat.
Ez a kötet Dalmácia gyönyörű tájait tárja elénk. Split, Trogir, Sibenik, Brac és Hvar szigete, de említhetnénk a Knini erődöt vagy a méltán világhírű Plitvicei Nemzeti Parkot.
Ez utóbbinál maradva, minden érdekes és fontos dolgot elmond a könyv az odajutástól, a parkon belüli közlekedésig, az időbeosztásig, kiemelve pl. a legfontosabb, kihagyhatatlan látnivalók meglátogatásának javasolt sorrendjét.
40 térkép és 360 fénykép teszi teljessé a kötetet. Igen, ez nem elírás, valóban szinte mindenről nagyon szép, gondosan válogatott fotókat találunk a könyvben, amelyek vizuálisan is érzékeltetik az olvasóval a látnivalók igazi szépségét, hangulatát.
Már az előző köteteknél is említettük a térképek kiváló minőségét, ami alatt a színek megválasztását, a felíratok olvashatóságát, a könnyű tájékozódás lehetőségét értjük. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ezek azok az útikönyvek, amelyekhez nem kell külön térképet venni. Minden város központjáról, a városok tágabb környezetéről, aztán egy nagyobb tájegységről, és a teljes országrészről is találunk térképeket, rajtuk feltüntetve a fontos látnivalókat, és pl. még a szigetekre irányuló hajóforgalom útvonalát is.



Dalmácia déli része

A Hibernia kiadó Dalmáciát bemutató sorozatának egy újabb kötetét mutatjuk be látogatóinknak.
Kevésbé ismert szigetek, félszigetek mellett Dél-Dalmácia fővárosát Dubrovnikot, a Dubrovniki Riviérát, és a jól ismert Korcula szigetét ismerteti a könyv szerzője Dr.Fehér György, aki könyvével - akárcsak a korábbi köteteivel - igazi mestermunkát alkotott.
nagyitható Bárhol ütjük fel a könyvet, érződik, hogy személyes tapasztalatok alapján, a térség minden zugát bejárva írta sorait. Aprólékos, mindenre kiterjedő figyelemmel válogatta az információkat, figyelmünket az értékes, élményt nyújtó látnivalók felé terelve.
A könyvet 240 fénykép és 20 térkép gazdagitja, amelyek szépsége, hasznossága szavakkal nehezen mesélhető el, ezért meggyőző érvként bemásoltunk egy nagyitható kettős oldalt, amelyik jól bizonyitja, hogy szavaink nem túlzóak.
A kötet szerkesztése, nyomdai minősége megegyezik a korábbi Hibernia kötetek magas színvonalával. Mindenkinek ajánljuk!





Kvarner-öböl és Észak-Dalmácia

Azok számára aki Rijekából kicsit délebbre merészkednek , Rab vagy Pag szigetére, esetleg Zadar térségébe - ez az ideális útikönyv. Felépitése az első kötetével azonos, mondandóját nagyon jól kezelhető térképekkel illusztrálja.
Izelítőül - hogy érzékeltessük a könyv gyakorkatias stílusát - ide másolunk egy részletet: ..."Balra van a Lopar-öböl, amelyet kompjárat köt össze a Krk-szigeti Baskával. Az út az elágazástól 1,5 km-re, a révnél ér véget. Előtte 200-rel jobbra keskeny utca indul. Ha ezen 100-métert megyünk, jobbra 70 lépcső vezet fel a kis dombon, fenyők között álló, apró Szűz Mária templomhoz."
Emlitést érdemel a fotók válogatása is, amelyek igyekeznek a legjellegzetesebb, gyakran a legapróbb részletekre is felhívni figyelmünket.






Varázslatos Isztria
Krk, Cres és Losinj


A horvát sorozat első kötete a címben jelzett északi tengerparti szakaszt ismerteti meg az olvasóval. Klasszikus útikönyv, mindenről informál, de csak azzal az óvatos mértéktartással amit egy nyaraláson lévő utazó igényel.
Nagy támasz lehet azoknak is, akik még csak tervezgetik nyaralásukat, mert a könyv képi hatása segithet eldönteni a legnehezebb kérdést, hogy hová is menjünk? Opatijába vagy Krk szigetére, netán egy soha nem hallott nevű mini városba? Bármelyiket is választjuk a könyvet vigyük magunkkal, mert a helyi kirándulások szervezésénél nagyon sok ötletet merithetünk belőle.
A kötet végén található Tudnivalókon kívül nagyon jó ötletnek tartjuk az idevágó internetes címek gyüjteményét!
A bizonytalanok kedvéért megemlitjük, hogy a kötet - a már emlitett városokon túl - Rijeka, Pula, Porecs, Lovran, Rovijn, sőt az Olaszországi Trieszt városát és térségét ismerteti.


NÉZZE MEG A SÖRMENTÉN KÖNYVEKET IS!

tovább

Hibernia Nova Kiadói Kft.
1141 Budapest, Szugló utca 83-85.
Tel: 422-0306, Fax: 422-0307
Igazgató: Marton Jenő
www.hibernia.hu

Az oldalt a www.utazaswebring.hu szerkeszti