PEARL S. BUCK: A KÍNAI RABSZOLGALÁNY Az Amerikában született, de Kínában nevelkedett Nobel-díjas írónőnek ez már az ötödik - nagyszerű - regénye, ami az utóbbi években megjelent a Tericum kiadó gondozásában. A cselekmény most is az általa jól ismert Kínában játszódik, még a császárság korában, de - történelmi léptékkel - nem túl régen, valamikor az 1850-es években, amikor a sok ezer éves hagyományok még nagyon erősen tartották magukat, akár az országról, akár csak egy családi közösség hétköznapjairól beszélünk. Kína mindig is zárt világ volt, kevés külföldi telepedett le, de talán nem meglepő, hogy a zsidó kereskedők kis csoportjai ide is eljutottak, és már generációk óta éltek Kaifeng városában. Jelenlétük senkit nem zavart, pláne, hogy az évek múltával közöttük is egyre erősödött az ilyen helyzetekben elkerülhetetlen asszimiláció, gyakoriak lettek a vegyes házasságok, és az ott született utódok már egyre lazábban kötődtek a régi dogmákhoz, nem jártak a templomba, nem ismerték az ősi nyelvet, szinte csak küllemük látványa különböztette meg őket a kínaiaktól. Egy ilyen jómódúnak számító családba csöppen az olvasó, ahol az anya még erősen vallásos, és elszántan, a régi hagyományok szerint próbálja irányítani fia tanulmányait, sőt később még a párválasztását is. A hatalmas házban, ahogy az akkoriban a gazdagoknál dukált, kínai szolgák is szép számmal éltek, akik hivatalosan rabszolgák voltak, ami arrafelé azért mást jelentett a gyakorlatban, inkább amolyan vagyontalan, mindenről tudó, de a dolgokba bele nem szólható családtagok voltak. A ház rabszolgái közé tartozott Peonia is, a regény főszereplője, akit még pici korában vettek egy nyomorgó pártól, a gyerek mellé, játszótársnak. Felnőve, meseszép lány lett belőle, aki eszes észjárásával, rafinált, bölcs észrevételeivel egyre ügyesebben terelgette a családon belüli eseményeket, különösen attól kezdve, hogy nővé érve szép lassan megszerette fiatal gazdáját. A szerelem reménytelensége, ami nem csak az úr-szolga viszonyból adódott, de a zsidó család kínaiaktól elzárkózó szemléletéből is, sok szomorúságot okozott az egyébként mindig vidám, kedves Peoniának. Mint rabszolga, nem vallhatta meg érzelmeit, de amint tudomására jutott, hogy a ház asszonya párt talált a fiának, mindent megpróbált, hogy kuszálja a szálakat, időt nyerjen, és valahogy felhívja üde szépségére a figyelmet. A hosszú, fordulatos történet itt kezd érdekessé válni... Peonia idős koráig kísérjük a család életét, az emberi jellemek háborgó-megbékélő hullámzását, a meseszerűen, de érezhetően gondos hűséggel elénk tárt kínai környezetben. Az írónő mélyen belelát a különböző sorsú emberek lelki világába, nagyszerű jellemábrázoló, és a keleti bölcsességek végtelen gazdag tárházából sok szép, ezer évek alatt letisztult gondolattal színezi a történetet, hogy az olvasó maga is átérezze, milyen is lehetett a szülők által eltervezett kényszer házasság, milyen a reménytelen vágyakozás, milyen az, amikor megtehetnénk valamit, de a környezet véleménye fontosabb az egyéni boldogságnál. Az időutazás, a történet maga is kellemes szórakozás, a könyv azonban elsősorban azok számára lesz élmény, akik fogékonyak, akik észreveszik az elrejtett apró üzeneteket, legyen szó akárcsak a ruhák színéről: "a kék felemeli és barangoltatja a lelket, míg a piros és a bordó itt tartja a földön.", vagy, olyan megszívlelendő arany igazságról, mint amit a családfő mond idősödő feleségének, amikor az sikertelennek érzi az elmúlt évtizedeket: "Nem arról van szó, hogy elrontottál valamit, drága Naomim! - mondta neki Ezra, - Talán csak nem jó álmokat szőttél." Nagyon olvasmányos, gazdag szókinccsel megírt regény. 386 oldal, 3670 Ft., keményfedelű, védőborítóval, 145x200 mm C. W. GORTNER: MEDICI KATALIN VALLOMÁSAI Bárhogyan is ítéli meg az utókor szerepüket, nincs érdekesebb olvasmány, mint a történelem híres, vagy éppen hírhedt szereplőinek élete. Medici Katalin mire felcseperedett, szülővárosa, Firenze, már megtagadta valamikor áhítattal dicsőített családját. A város, amely oly sokat köszönhetett a híres Medicieknek, egyszerűen kiutasította a szüleit már korábban elvesztő lányt, aki ezek után Rómába ment, nagyhatalmú nagybátyjához, Kelemen pápához. Az 1500-as években járunk, és a pápa mi másra gondolhatott megoldásként, mint hogy gyorsan férjhez adja a 15 éves Katalint, nem is akárkihez, hanem a francia királyi család egyik hercegéhez. Katalinnak nem volt választása, útravalónak is csupán Kelemen pápa vigasznak szánt intelmét vitte, ami gyakran eszébe jutott a későbbi évtizedekben: "A szerelem csalfa érzelem. Jobban jársz nélküle. Mi, Mediciek, mindig is jobban jártunk." Így került Franciaországba, ahol sokáig csak egyszerű idegenként kezelték, míg nem a sors szeszélye folytán a férje lett a király. Ezzel persze nem járt együtt a boldogság, így, amikor negyvenévesen megözvegyült, számtalan gyermekét leszámítva, nem sok jóról tudott volna beszámolni. Férje szeretőjének árnyékában, mellőzött asszonyként, szomorúan jegyezte meg: "A büszkeség volt az egyetlen fényűzés, amit még megengedhettem magamnak." Ám, az élet számára csak most kezdődött. Ferenc fia lett a király, akinek Stuart Mária volt a felesége, ám egy év sem telt el, Ferenc fiatalon meghalt, és a trónon öccse, a még csak tíz éves Károly követte. Ez a váratlan helyzet mindent megváltoztatott, mivel anyja, Medici Katalin kezébe került a régensi hatalom. Bekövetkezett, amire korábban senki nem számított, hogy gyakorlatilag ő uralkodott, az ő évei következtek. Balszerencséje, hogy Franciaországban ezek az évtizedek a katolikus vallást elutasító hugenottákról szóltak. A protestáns angolok támogatták, bujtogatták őket, a mélyen katolikus spanyolok eretnekként néztek rájuk, ha rajtuk múlik, mindet máglyára vetik. Megosztott lett az ország is, az egyszerű emberektől a legnagyobb hatalmú urakig. Katalin házasságokkal próbálta a lehetetlent, a szomszéd országok bizalmát, a kölcsönös békét megtartani, és otthon a francia uraknak is sok mindent elnézett céljai érdekében. Az ugyancsak fiatalon elhunyt Károly király után harmadik fia, Henrik következett a trónon, aki, testvéreitől eltérően, erős egyéniség volt, maga kívánt uralkodni, de az anyját - a gyakorlatban - már nem lehetett az irányításból kirekeszteni. Nem voltak könnyű helyzetben, az egyre erősödő hugenották vezetői a hatalomra vágytak. Nem létezett jó megoldás, tudta ezt Medici Katalin is, de a sok rossz megoldás közül a látszólag kisebbet választotta, és mivel érezhetően az életükről volt szó, beleegyezett, hogy a király és hű emberei végezzenek a hugenotta vezetőkkel. Balul végződött, óriási vérengzés kerekedett belőle, Párizsban ezerszámra ölték meg a hugenottákat. Ez volt a tragikus Szent Bertalan éjszakája, amit az utókor Katalin nyakába varrt, és sosem bocsátott meg neki. A gondok tovább kavarogtak, ráadásul, mivel négy fia közül egyiknek sem született fia, a trón utódlásának megoldása is kényszerítő teendővé vált. Medici Katalin ekkor már franciább volt bárkinél, az ország egyben tartására, a béke érdekében mindenkivel kompromisszumokra törekedett. Egyik lánya a hugenották fellegváraként ismert Navarra királyának volt a felesége, és nem maradt más, mint meggyőzni vejét, térjen át a katolikus hitre, cserébe a francia trónért, ami, így mégis a család kezében maradna. Sok-sok bonyodalom után, megvalósult az álma, IV. Henrikként a veje került a trónra, aki húsz év nyugalmat hozott az országra. IV. Henrik szobra ma már Párizs egyik látványossága. Mondását, amivel hitének váltását magyarázta, miszerint "Párizs megér egy misét!", naponta turisták ezrei mondogatják. A könyv egy szemléletes családfával kezdődik, hogy könnyebb legyen eligazodni a nevek erdejében, és a szerző által írt utószóval végződik, amiből világosan kiderül, hogy Medici Katalin sok száz utókorra maradt levelének felhasználása garantálja a történet igazságát. I. Erzsébet angol királynő, II. Fülöp spanyol király, Stuart Mária skót királynő, a sokat emlegetett, híres Nosztredamus, és a francia uralkodók sora teszi rendkívül érdekessé a könyvet. Olvasmányos, történelmi hűséggel megírt, nagyon jó könyv. 552 oldal, 3970 Ft., keményfedelű, védőborítóval, 145x200 mm INDU SUNDARESAN: RÓZSAÜNNEP Az indiai származású írónő Rózsaünnep című regénye a korábban ugyancsak a Tericum kiadónál megjelent "A huszadik feleség" folytatása. Az 1600-as évek első évtizedeiben járunk, amikor Indiában a mogulok uralkodtak, akik mérhetetlen gazdagságuk jeleként India máig csodált legszebb épületeit, templomait, erődítményeit építették meg, küllemükben megörökítve az iszlám kultúra meseszerű, látványos motívumait. India történelmi eseményei, a hajdani szereplők nevei önmagukban nem sokat mondanának a nyugati világ embereinek, de az talán már felkelti érdeklődésünket, hogy a regény annak a Dzsahángir császár uralkodásának az idején játszódik, akinek az apja építtette az egykori fővárosban, Agrában, a híres Vörös Erődöt. Ennél is többet mond, hogy Dzsahángir utóda, Khurram császár volt az a férfi, aki elhunyt felesége emlékére emeltette a napjainkban is a szerelem emlékműveként csodált Tadzs Mahalt. A két fantasztikus építkezés közötti időben élt a regény hősnője, a gyönyörű Marunissza, aki megözvegyülve, túl a harmincadik évén, Dzsahángir császár huszadik, minden korábbit elhomályosító, imádott felesége lett. A regény az ő életének eseményeit követi. Marunisszának Núr Dzsahán császárnő lett a neve, és az évek során olyan - a mogul urak egyre nagyobb megrökönyödését kiváltó - előjogokat, olyan hatalmat szerzett magának, amivel szép lassan teljesen átírta a mindenkori uralkodó feleségének hagyományosan elfogadott, visszahúzódó, szinte láthatatlan szerepkörét. Az idő múltával a császár minden döntésébe tevékenyen részt vett, gyakran éppen a saját kezdeményezéseit elfogadtatva. Nem csoda, hogy a császári udvarban, a kegyvesztett, háttérbe szorult nők után szép lassan a férfiak között is egyre többen gyanakodva nézték a kialakult helyzetet. Kimondani persze nem merték, hiszen az ilyesmi, akkoriban, azonnali fővesztéssel járt volna. Núr Dzsahánnak csak egy lány gyermeke volt, de mint a szálak mozgatója, a jó sakkjátékosokhoz hasonlóan, semmit sem bízott a véletlenre, mindig több lépéssel előre gondolkozott. A császár még ereje teljében volt, amikor ő már, nem is titkoltan, a lehetséges utódot kereste, hogy minden eszközzel biztosítsa lánya, és egyúttal saját jövőjét is. Hiába volt azonban több fia is a császárnak, akik a trón várományosaiként nagyszerű partinak ígérkeztek, a mozgalmas, háborúkkal, hatalmi törekvésekkel, intrikákkal teli évek nem hozták meg a kedvező pillanatot, és az idő múltával a szálak egyre bonyolultabban kuszálódtak. Gyors észjárású, hideg fejjel gondolkozó nő volt, aki mindig ura maradt a legbonyolultabb szituációknak is. Balszerencséjére azonban éppen a császár halála után, az utódlás kérdésének döntő pillanataiban álltak rosszul a csillagai, és elpártolt tőle a szerencse. Hogy végül mi lett Núr Dzsahán sorsa, ki, hogyan és milyen áron szerezte meg a hatalmat Dzsahángir halála után - maradjon titok a leendő olvasók kedvéért. Az évtizedeken keresztül bonyolódó események során mi, olvasók is hatalmas utazásokat teszünk, követve a császári udvar örökös vándorlását egyik városból a másikba, a síkságról a hegyekbe, az őszből a tavaszba. Feltűnnek az akkor már Indiában, Goában megtelepedett portugálok, és az angolok, akik a maguk eleganciájával rögtön nagykövetett küldtek a császári udvarba, és a Kelet-indiai Társaság révén, akkor még csak szerényen, a gyarmatosításra nem is gondolva, hasznos árucserékről álmodoztak. Mint az utószóból is kiderül, India gazdagsága ámulatba ejtette őket, a mogul császár kincsei mellett a brit királyi udvar csak szegény rokonnak látszott. A könyv az irodalmat, a történelmet, és különösen az Indiát kedvelő olvasóknak igazi élmény, hiszen elénk tárja a négyszáz évvel ezelőtti hatalmas birodalmat, a kelet mindig izgalmas egzotikumát, és a regény végére meggyőzően hiteti el velünk, hogy nincs egész életre szóló felhőtlen boldogság, legyünk akár uralkodók, vagy jelentéktelen szolgák. 518 oldal, 3970 Ft., keményfedelű, védőborítóval, 145x200 mm ROBERTA RICH: A VELENCEI BÁBA Ritkán gondolunk arra, milyen is lehetett az élet ötszáz évvel ezelőtt, pedig visszatekintve sok mindent másképp látnánk, jobban értékelnénk az élet mai lehetőségeit. A könyv afféle betekintés Velence múltjába, nem a sokat emlegetett csillogás fényét, inkább a kor árnyait lefestve, elénk tárva két ember különös sorsát. Bábának lenni a középkori Velencében is felelősségteljes foglalkozás volt, amolyan szükséges, de titokzatos, már-már misztikus tevékenység. Hanna, a regény hősnője, ennek a gyanakvással kísért szakmának volt elismert képviselője, akit az élet kényszere rávett egy számára tiltott, kockázatos feladat elvégzésére. Férje a kalózok fogságába került, és mint rabszolga, Málta szigetén sínylődött, szabadulása jókora összegbe került volna. Ezt próbálta előteremteni az aggódó feleség. Az események két szálon futnak, szinte két külön regényt olvasunk. A bába izgalmas története, küzdelme más emberek életéért, sok mindent elmesél a szakma titkaiból, szépségéből, a siker öröméből, és a tevékenységét aggódva, máskor irigykedve, jó és rosszindulattal figyelők tetteiről. Ugyan akkor a fogság fizikai terheit alig bíró férj története hangulatilag is egy egészen más olvasmány. Rabszolgaként, csont soványan robotolni, félni a holnaptól, és alig-alig reménykedni a menekülés csodájában, rémes állapot lenne bárki számára, ám a furfangos, csavaros eszű Izsák lélekben igen elszánt, mindenre hajlandó lenne, csak még egyszer láthatná szeretett feleségét. Vagy mégsem mindenre? A szabadulás délibábja többször is csábítóan ott lebeg előtte, de fél, hogy nagy ára lenne. Vagy a hitét kellene megtagadni, vagy éppen felesége iránti hűségét feladni. Egyikhez sincs mersze, inkább csetlik-botlik, naponta ravaszkodik a túlélés reményében. A regényben két ember küzdelme, hite, sóvárgó vágyai peregnek előttünk, tele izgalmas kérdésekkel, néha valós, máskor meseszerű történetekkel, rendre megerősítve a régi, évszázadoktól független igazságot, miszerint az életben még a puszta léthez is jókora szerencse kell. A könyv könnyű, szórakoztató olvasmány, érezhetően női szemmel, részben a nők intim világát bemutatva, ám olyan szokatlan környezetbe helyezve, ami a regényt minden olvasó számára érdekessé teszi. Ismerjék meg a korabeli Málta, a kereskedők, a lovagok, rabszolgák, ügyeskedők világát, és a már akkor is gondoláiról híres Velence árnyékos oldalát, hogy a kötet végére kiderüljön, ellent tudott-e állni Izsák a "szirének csábításának", vajon érdemes volt-e Hannának küzdeni, a létét kockáztatni érte? 280 oldal, 3570 Ft., keményfedelű, védőborítóval, 145x200 mm TAHIR SHAH: KALANDOZÁSOK AZ EZEREGYÉJSZAKÁBAN A Kalifa Háza kötetében már megismertük a szerzőt, aki korábban Londonban élt családjával, de a kalandvágy, a szebb, nyugalmasabb jövő reményében gondolt egy merészet és elköltözött Marokkóba, Casablanca mesés tengerparti városába. Új könyvében már a beilleszkedés után vagyunk, amikor már látszólag helyén vannak a dolgok, de még mindent kívülről látunk, mert szerzőnk bármennyire is szeretné, még nem eresztett gyökeret, a helyiek idegenként tekintenek rá. Marokkó az egyszerű turisták számára is különösen érdekes, számtalan élményt nyújtó ország, de ezt a könyvet olvasva hamar ráébredünk, hogy a látnivalókon, az udvarias gesztusokon, a baráti vállveregetéseken túl, mi magunk az arab lélekhez közelebb talán akkor sem jutnánk, ha hosszabb időt tölthetnénk ott. Szerzőnk kivételes, mondhatnánk, szerencsés ember, aki európai kultúrában nevelkedett, de afgán ősei révén mohamedán vallású, ami nagyban segítette, hogy könnyedén találjon kapcsolatot az arabokkal. Európai szemmel látja Marokkót, ezért történetei hitelesek, ugyan akkor átérzi, megérti a mohamedánok erős hitét, az ahhoz kapcsolódó különös hiedelmeket, szokásokat, és ebből adódóan, a lényeget kiemelve, képes megmutatni a lélekben mélyen megbúvó dolgokat is. Nekünk keresztényeknek egyébként sem könnyű elképzelni, és pláne megérteni egy olyan világot, ahol mindenki hívő, és gyerekkorában a Koránt magolja, majd felnőttként is olyan, számunkra teljesen valótlan lényekben hisz, mint például a nálunk csak mesékben felbukkanó dzsinnek. És itt, a mesékkel kapcsolatban említsük meg, hogy a könyv írójának már a nagyapja is meséket gyűjtött, ez afféle családi hagyománnyá vált náluk, és részben ez motiválta a szerzőt is, amikor Marokkóba költözött. Nagy reményeket fűzött a szájhagyomány útján terjedő ősrégi mesék felkutatásában, hogy aztán azokat valamilyen formában majd az utókor számára is elérhetővé tegye. Első próbálkozásai is érdekesek voltak, amikor még egy-egy iparossal, kereskedővel kapcsolatba kerülve felvetette a mese iránti érdeklődését, de az igazi áttörés akkor jött, amikor ráébredt, hogy Marokkóban a férfiak, gyakran a hangoskodó feleség elől nyugalmat keresve, a hét bizonyos napjain ugyanabban - a nők által nem látogatható - kávéházban üldögélnek, kávéjukat szürcsölgetve, beszélgetve, látszólag semmittevéssel múlatva az időt. Ezek a délutánok meglepően érdekes barátságokat hoztak számára, nagyon sok szokatlan kéréssel, szívességgel tarkítva, aminek következtében egy kis lépéssel mindig közelebb került a marokkói gondolkodásmód megértéséhez. Kíváncsiságától hajtva, néha mások kedvéért, sőt még a dzsinekkel kapcsolatban is, sokat utazgatott Marokkóban, bejárta Fez, Marrákes, Tanger ősi városait, járt a sivatagban, útba ejtve számtalan kis települést, és az élmények hatására egyre céltudatosabban kezdte keresni a saját, személyes meséjét. Kiderült ugyanis, hogy Marokkóban mindenkinek van egy meséje, amit a szíve mélyén, mint kincset őrizget, hogy majd utódainak továbbadhassa. Míg szerzőnk a meséje után kóborol, mi olvasók is egyre jobban belelátunk az arab lélek tükrébe, felfedezzük másságukban az értéket, és megértjük az alábbi idézetben is bemutatott különbséget. Történt ugyanis, hogy odaköltözésük után egy szerelő dolgozott az író házában, aki kíváncsian rákérdezett, vajon miért jöttek Marokkóba? - "Szabadok lettünk - válaszoltam neki -, végre nem kell senkit sem kerülgetnünk. A szerelő megtörölte kopasz fejét egy kendővel. - De hogy fog boldogulni barátok nélkül? Most, hogy visszagondolok erre a beszélgetésre, megértem, mire célzott a szerelő. A nyugati világban barátok alatt jobbára olyan embereket értünk, akikkel néha betérhetünk egy italra, s közben nem vagyunk egyedül. Másfajta elvárásaink vannak velük szemben. Ha szívességet kérnek tőlünk, általában visszakérdezünk, miről is lenne szó, még mielőtt felajánlanánk segítségünket. Marokkóban azonban a barátságot a becsület és a lovagiasság eszméje hatja át, úgy, mint hajdanán Európában is. A barátság két ember közötti szoros köteléket jelent, amely lehetővé teszi, hogy bármit - legyen szó akármilyen nagy horderejű dologról is - kérhessünk a másiktól." Mint a kötet címe is sugallja, sok szép mesét ismerhetünk meg a könyvet olvasva. Felnőtt mesék, tanulságokkal, aranyigazságokkal fűszerezve. És egy ősi kultúrához illően sok-sok bölcsességgel, amelyek közül mindenki talál majd magának, az általam választotthoz hasonlóan, szívhez szólót: "Ne azt nézd, hogyan nézek ki. Arra figyelj, amit feléd nyújtok!" Nagyon érdekes könyv, tele szokatlan, különleges történetekkel, és igazi mesékkel. 480 oldal, 3570 Ft., keményfedelű, védőborítóval, 145x200 mm TASHA ALEXANDER: GYÖNGYKÉNT HULLÓ KÖNNYEK Egy nagyszerű krimi szerzőt ismerhetünk meg a fiatal, történelmet tanult írónő személyében, aki a jó száz évvel ezelőtti Konstantinápolyban játszódó regényében nem csak remekül keveri a szálakat, de a hátteret is igyekszik úgy megvilágítani, hogy magunk is beutazzuk a szultán hajdani városát. Szokták mondani, hogy az élet a legnagyobb regényíró, és ez most is így lehet, hiszen az utószóból megtudjuk, hogy a szerző valós személyek egykor átélt történetét dolgozta fel, tette számunkra az utolsó oldalakig izgalmas, előre megfejthetetlen krimivé. Az események többnyire a város legtitokzatosabb épületében, a szultán háremében játszódnak, ahová a Konstantinápolyba érkező angol nászutas pár női tagját, mint a nyomozásban segédkező személyt, soron kívül beengedik, és az ő kíváncsi, érdeklődő szemével mi magunk is betekintést nyerünk a hárem rejtett világába, a falakon belüli hatalmi viszonyokba, a lányok különös életébe. A palota szigorúan őrzött, nyugalom, kényelem jellemzi ezt a környezetet, ahová idegenek, különösen férfiak, sohasem léphetnek be, most mégis felbolydult az élet, mert egymás után többen is a török birodalomban gyakran használt selyemzsinór áldozatává váltak. Bejutott valaki, megvesztegették az őröket, mi történhetett? Hogy még színesebb legyen a krimi, a környezet is egyre tágabb teret kap, a Kék mecsettől a Galate hídig a város számos nevezetességéről olvashatunk egészen a Boszporusz és az Aranyszarv öböl mesés, megunhatatlan látványáig. Ebben az a legérdekesebb, hogy a megismert helyszínek máig a város legszebb, mindenki által csodált látnivalói, mivel - szerencsés módon - errefelé évszázadok óta minden épület a régi fényében pompázik, egyedül a hárem funkciója szűnt meg, és a két kontinensen fekvő Konstantinápoly neve változott Isztambullá. Mivel a nyomozást egy fiatal angol pár vezeti, a romantikus török világ mellett lépten-nyomon az angol követségen is megfordulunk, ahol érdekes megfigyelni azt a hatalmas kontrasztot, ami a viktoriánus angol magatartás és a kelet könnyedsége között mindig is megvolt. Bár kell némi bátorság és önbizalom a nagy elődök után krimi-regényt írni, Tasha Alexander igen szép, olvasmányos, és mindenki, akár a serdülő gyerekek számára is élvezhető könyvet írt, fogalmazásában gondosan kerülve a horrort vagy a brutalitást. A szerző, és így a könyv külön érdeme, hogy olyan, kevesek által ismert idézetet is elrejt a szövegben, mint a híres XIII. században élt perzsa költő és filozófus, Rúmí néhány sora, ami túl a regény élményén, talán más vizekre is csábítja majd az olvasót: "Annyira elmerültem benned, hogy még távolléted is szerelmünket élteti, nem tudom, ez hogy lehet. Majd újra felbukkansz. Ne! - mondom én. Ne! - mondod te. Ne kérdezd, hogy mindez Miért is boldogít." Krimi esetében nem illik az egyébként igen pergő eseményekről túl sokat elárulni, maradjon a titok, az izgalom a leendő olvasóké! 352 oldal, 3570 Ft., keményfedelű, védőborítóval, 145x200 mm LAURA FRASER: HÉT ÉV A NAGYVILÁGBAN Könyvünk szereplője nem átlag nő, de valljuk be, mai világunkban egyre több a hasonlóan gondolkozó, úgynevezett "szingli" alkat, akinek mániája az utazás, a tánc, a barátok, és csak valahol a sor végén, tudat alatt mocorog benne a család, a férj, a kertes ház nyugalma iránti vágy. Mint Laura tanulságos példája is remekül érzékelteti, egyszer csak, nála ez éppen a negyvenedik születésnapja környékén történt, az ilyen nő is hirtelen mérlegre teszi addigi életét, a korábban elnyomott vágyak felerősödnek, úgy érzi, sürgőssé vált minden, nincs vesztegetni való idő, meg kell találni a férfit, aki idősödve majd mindenben biztos támasza lehet. Innen kezdődik történetünk, amelyben az írónő saját bukdácsoló életének hét évét tárja elénk, hol vidáman, hol lesújtva, de igen tárgyilagosan. Tulajdonképpen egy csinos, aranyos teremtés, aki az életet mindig is könnyedén vette, akinek a végtelen szabadság a mindene, és akit férjnél lévő, gyermekekkel megáldott barátnői kimondatlanul is mindig irigykedve néztek. Gyakran mondhatja, hogy van valakije, hiszen láthatóan vonzza a férfiakat, de partnerei valahogy minden igyekezete ellenére sem tartanak ki mellette, és az idő múltával ez feltehetően igen frusztráló tud lenni. "Rejtély számomra, hogy más nők hogyan tudnak bevonzani férfiakat, akik ha hazaviszik őket, a kocsiban megvárják, amíg épségben belépnek az ajtón, fizetnek az étteremben, és felkelnek az éjszaka közepén, hogy vigyenek nekik egy pohár vizet, és figyelmesen érdeklődnek, hogy mire van szükségük. Én olyan pasikat találok, akik haverok akarnak lenni, felezni a számlát, és akik feltételezik, hogy egyedül is hazatalálok." Újságíró, akinek munkája a mániája. A világ legérdekesebb, néha legeldugottabb helyeire küldik riportot készíteni, így utazunk mi is vele Ruandába, Szamoára, Mexikóba, Olaszországba, és még számos izgalmas helyre, hogy azután, hazatérve, egy kicsit megismerjük az otthonának érzett várost, San Franciscót is. Ügyesen vegyíti az utazás élményeit lelki világának bemutatásával, amin nem csak neki, de nekünk olvasóknak is érdemes egy kicsit elmélkedni. "Minden erőfeszítésem dacára, hogy vidám legyek, vagy legalább tele buddhista nyugalommal, sötéten látom az életet, miután Evannel szakítottam. Nem tudok nem letört lenni a szerencsétlen időzítés miatt, mintha a világegyetem azt akarta volna a tudomásomra hozni, hogy ő volt a legutolsó esélyem egy társra és családra, a kényelemre és stabilitásra, mielőtt a fiatalságom véglegesen elszáll. Logikus, hogy szakítottunk, de az nem logikus, hogy szingli vagyok, nulla esélyekkel." Az élet persze nem csak lejtmenetből áll, a könyvből kiderül, hogyan, és hol talál kapaszkodót, miben leli meg örömét, megnyugvását. Hiszen az élet szép, csak talán nem mindig ott, nem akkor, nem azzal, akivel szeretnénk, de azért szép. Nem vagyunk egyformák, el kell fogadni, hogy sorsunk is más. Nem lenne szép az írónő életétének minden lépéséről véleményt alkotni, elvégre a könyvet nem ezért írta. Ám maga a történet sokak számára tanulságos lehet, mert nagyon jól mutatja, hogy az életben mindennek ára van, és nem árt időnként mérlegelni, néha kompromisszumot kötni, és némi önuralommal nem a legcsillogóbbat választani. Nagyon érdekes téma, szórakoztatóan, ironikus őszinteséggel megírva. Utazzunk vele, élvezzük laza, könnyed társaságát, jól fogjuk érezni magunkat. 302 oldal, 3570 Ft., keményfedelű, védőborítóval, 145x200 mm FRANCES MAYES: MINDENNAPOK TOSZKÁNÁBAN A Napsütötte Toszkána sikere óta nem kell bemutatni a szerzőt, aki, ha időszakosan is, de - mint új könyvéből kiderül - immár húsz éve él férjével Itália egyik Firenze közelében található kisvárosában, Cortonában. Mesebeli városka, mondhatnánk, de melyik nem az Olaszországban? Ez a kötet is erről győzi meg az olvasót, hiszen az írónő számtalan olyan kirándulást tett az évek során Cortona közelében, amiről nem csak azért számol be, hogy személyes élményeit megossza másokkal, sokkal inkább a figyelmünket szeretné felhívni azokra a muzeális értékekkel teli városokra, amelyek mellett idő hiányában legtöbbször csak elrohan az ember. Régi bölcsesség, hogy csak egy hetet, vagy hosszú évtizedeket töltsön egy országban az, aki hiteles képet szeretne adni róla. Esetünkben az utóbbiról van szó, és ennek köszönhetően hosszan olvashatunk olyan időigényes, lassan lerakódó tapasztalatokról, mint a szomszédok, ismerősök, barátok szokásainak, derűs lelkivilágának megismerése, az olasz főtér, a piazza megunhatatlan varázsának titka, vagy egyszerűen a házuk környezete, a természet pompás növényei, a gyümölcsök, zöldségek, fűszerek gazdag választéka, a vadon élő állatok közelsége, és az egymást követő nyári partik felemelő, vidám élménye. "Nem hiszem, hogy akármelyik ország képes ennyi ámulatba ejtő szórakozást nyújtani: pompás táj, fantasztikus művészet, nagy múlt, ízletes konyha, isteni zene és kedves emberek. Megannyi erény." Bizony, a konyha. A történetek között lépten-nyomon előtűnik néhány különleges recept, csupa olyasmi, amit a helyi asszonyságoktól lesett el a szerző, és amelyek talán soha, semmilyen szakácskönyvben nem szerepeltek, bár feltehetően évszázadok óta közkedveltek a vidéken. Ezek a titkok csak lassan, a nyelvtudás tökéletesedésével tárulkoznak fel, amikor már nem kell mutogatni, és a finom különbségeket is érti, érzi az ember. A főzés, vendégeskedés mellett sokat kirándulunk, jobbra-balra, mind a két tengerpartra, és a hegyek között megbúvó ismert, vagy sosem hallott kisvároskákba, követve a reneszánsz művészek nyomait, köztük az írónő kedvencét, a Cortonában született, de számtalan városban alkotott, freskóiról híres Luca Signorellit. A közeli Arezzoban Piero della Francesca, majd Assisiben, Szent Ferenc városában Giotto képein ámulhatunk, és persze mindenütt megismerjük magát a középkori várost, csupa régmúltat idéző emlékével. Benézünk Perugiaba, Orvietoba, és jó néhány útba eső városkába, de nem útikönyvszerűen, nem mindent megemlítve, csak egy-két olyan látnivalót előtérbe helyezve, amitől már érezzük, hogy mi minden várhat a kíváncsi utazóra. Frances Mayes könyveinek sikere abban rejlik, hogy az írónő nyitott a világra, mindenre kíváncsi, élvezi a romantikus naplementét, szeret az ablakba könyökölve nézelődni, sőt még Cortona temetőjében a régi sírkövek latin nyelvű üzenetein is képes eltöprengeni. Közvetlen ember, ismerik a piacon, a boltokban, talán éppen azért, mert érződik rajta, hogy már közéjük tartozik, már nem idegen, nem kívülről figyel egy érdekes világot, hanem maga is benne él. Igaz, évente elutazik, de mindig visszatér, aminek okát oly szépen meg is fogalmazta: "A művészetért, az ételekért, a tájért, a történelemért, az építészetért, a borért és a kimondhatatlan szépségért jöttem Olaszországba, de az emberek miatt maradtam." Kellemes olvasmány, tele izgalmas receptekkel, szórakoztató történetekkel, az utazóknak új ismeretekkel, úti céljaikhoz remek ötletekkel. 334 oldal, 3570 Ft., keményfedelű, védőborítóval, 145x200 mm MARY MOODY: AZ UTOLSÓ TANGÓ TOULOUSE-BAN A könyv folytatása a szerző korábbi, saját élményeit feldolgozó regényének, az Au revoir-nak. Az ausztrál írónőnek televíziós műsora van, kertészeti magazinokba ír cikkeket, kikapcsolódásként pedig évente túrákat vezet a Himalájába. Mindent elért, közismert, kedvelt, közvetlen egyéniség, aki éppen betöltötte az ötvenet. Férje, népes családja, és már hét unokája van, vidéken egy jókora házban élnek, ahogy mondani szokták, nincs oka panaszra. Mint előző regényéből már tudhatjuk, egy fél évet Dél-Franciaországban töltött, távol a családjától, amolyan "jár ez nekem így ötvenen túl" jelszóval, ahol egy csöppnyi faluban hamar beleolvadt a helyi őslakók és a hozzá hasonló, időszakosan ott élő külföldiek közé. Ismerkedős alkat, nő létére bárkivel leül egy-két sört inni, akár a helyi kocsmában is. Új környezetében is hamar megszeretik, tele lesz barátokkal, jó fejnek számít. A falu nyugalma, az ausztráltól teljesen elütő miliő nagy hatással van rá, hazatérve nem találja helyét, és rábeszéli férjét, vegyenek egy elhagyott, öreg házat ebben az igencsak eldugott francia faluban, ahová bármikor elrepülhetnek, ha kikapcsolódásra, vagy egyszerűen csak egy kis nyugalomra vágynak. És ha már a nagy terveknél járnak, az otthoni házukat is elcserélik egy tanyára, amivel egy jókora, gazdálkodásra alkalmas birtokhoz is hozzájutnak. Idősödve, a munkából lassan visszavonulva, egy kicsit más, lehetőleg önellátó életre vágynak. A távoli francia ház azonban nagy vonzerő, nem hagyja nyugton, és férjére hagyva az otthoni bokros teendőket, Mary ismét elutazik egy hónapra, úgymond előkészítve a közben kiötlött újdonságot, miszerint a Himalája mellett ide, Dél-Franciaországba is elhoz majd alkalmanként egy-egy ausztrál turistacsoportot. Nekünk, még elképzelni is nehéz azt a fajta jólétet, anyagi hátteret, ami egy ilyen változatos életmódot lehetővé tesz, de azt nyugodtan mondhatjuk, hogy ennyi széppel-jóval, saját sorsunkat illetően, a legtöbben már meg lennénk elégedve. Ám ahogy azt már Buddha is megmondta, az ember gyenge jellem, ha már minden megvan, újabb vágyak kerülnek előtérbe. Titkon Mary is reménykedik, fejében ott motoszkál a bűnös gondolat, hogy mi lenne, ha Franciaországban, távol mindenkitől, rátalálna egy új szerelem. Nem is vesztegette az időt, egyik kiruccanása alkalmával, Toulouse-ban megismerkedett egy francia férfival. Csak egy rövid kis beszélgetés volt, ami szép lassan sűrű telefonálgatássá alakult, még Ausztráliába hazatérve is folytatódott, emelkedő pulzusszámmal, álmodozva, vágyakozva, már-már annyira, hogy az otthoni környezet, a család, a rengeteg munka, ami a birtokon várná, szinte nem is létezett számára, folyton az új férfire, a reménybeli kalandra gondolt. Közben megismerjük a család minden tagját, sőt tágabb környezetüknek, a vidéki ausztrál embereknek a hétköznapi életmódját, szokásait, a kis falusi közösségek önszervező kulturális életét, összetartó erejét is. Nagyon érdekes dolgokat olvashatunk egy távoli földrész - a miénktől egészen más értékrendű - világáról. De legyen szó bármiről, búvópatak módjára, újra és újra előbukkan a francia férfi, a szerelem reménye, és vele a szerző sajátos, önző alkata, ahogyan megpróbálja belénk plántálni filozófiáját abban az örökzöld témában, hogy "mit engedhet meg egy férjes asszony magának". Hogy miként alakulnak a dolgok, vajon mit szól a csöndes férj a váratlan fejleményekhez, és lehet-e ilyen tudattal a családban továbbra is boldogan élni, mind olyan kérdés, ami az olvasókat kíváncsivá teszi, még akkor is, ha fiatal koruknál fogva ma még nehezen képzelik el, milyen lehet ötven éves nőnek lenni. Nem hiszem, hogy kőbe véshető aranyigazságokat mondana az írónő, de a téma ilyen őszinte körüljárása, az egyén kitárulkozása még szűk baráti körben is nagyon ritka, ezért (is) ajánlom regényét az olvasni vágyók figyelmébe. 320 oldal, 3570 Ft., keményfedelű, védőborítóval, 145x200 mm PEARL S. BUCK: A BOLDOGSÁG ÁRA A Tericum könyvek olvasói már jól ismerik a Kínában nevelkedett írónő regényeit. Most megjelent könyve azonban nem egy a sok közül, hanem a leghíresebb, amire 1938-ban megkapta a legnagyobb irodalmi elismeréseket, a Pulitzer és a Nobel-díjat is. Vang Lung egy szegény falusi paraszt ember, aki öregedő apjával él nagy nyomorúságban, valahol a városfalon kívül, amolyan tanya félén. Száz évvel ezelőtt játszódik a történet, amikor a földet túrva, kemény munkával is csak tengődni lehetett, és bármilyen hihetetlen, reggelente a forró vízbe még tea fű sem került, mert, mint afféle folyékony ezüst, igazi pazarlásnak számított volna, ha ilyesmire költik a meglévő néhány garasukat. Ez a dolgos fiatalember egy szép napon megkérte az apját, ugyan keressen már neki egy hozzáillő feleségnek valót, aki legalább a házukat rendbe tartaná. Apja egy gazdag házban érdeklődött, van-e eladósorban lévő szolgálójuk, aki a fiához menne. Az örömteli válasz után rövidesen eljött a nagy nap, amikor Vang Lung már személyesen jelent meg, mondván, hogy jött a lányért, akit, a kor szokása szerint, akkor látott először, és aki hazafelé menve, ahogy illet, a háta mögött kicsit lemaradva, már, mint a felesége lépkedett. Nem volt szép, de nagyon szívós, dolgos, csendes asszony vált belőle, aki mindenben segítette férjét, ápolta apósát, és szép sorban szülte a gyerekeket. Szorgalmukkal már éppen kezdték a biztonságukat megalapozni, amikor a természet közbeszólt, és miután abban az évben semmi sem termett, iszonyatos éhínség tört a vidékre. Mindenki eladott mindent, a legszegényebbje még a saját lányát is, csak éhen ne haljon. Lungéknak se volt mit tenni, egy délebbre fekvő, fagytól mentes városba menekültek, ahol a család koldult, míg Lung szakadásig húzta a riksát, hogy legalább enni tudjanak. Nem sok maradt emberi méltóságukból, ám egy napon a szerencse feléjük fordult, váratlanul kincseket találtak. Hamarosan visszamentek a falujukba, és titkolt vagyonukkal új életet kezdtek. Újabb és újabb földeket vásároltak, és szép lassan a tehetős emberek közé emelkedtek. Már dolgozni sem kellett volna Lungnak, de ő továbbra is kopott ruhákban járt, imádta a földet, szeretett dolgozni, ez volt élete értelme, számára más nem létezett. Aztán egy napon, amikor nem lehetett a földeken semmit se csinálni, besétált a városkába, és olyat tett, amit korábban soha, kíváncsiságból beült egy teaházba. Ettől kezdve, az ott látottak hatására, megváltozott benne valami, de annyira, hogy amikor otthon rápillantott élete párjára, úgy érezte, hogy egy nagylábú tramplival él együtt... Nem árulom el a további részleteket, de Lung gazdag lesz, nagyon gazdag, hatvan szobás házban él terebélyes családjával. Rengeteg pénze van, asszonyok, gyerekek, unokák szaladgálnak körülötte, megöregedve - lélekben - mégis, mintha egyedül lenne. Az írónő fantasztikus érzékkel tálalja a cselekményben gazdag történetet. Szavai, mint a népmesék letisztult folyama, magával ragadják az olvasót. Nem akar nagy dolgokra tanítani, vagy példát állítani elénk, egyszerűen csak egy küzdelmekkel teli életet mesél el, amiből a következtetést - ha akarjuk - nekünk kell levonni. Jól ismerte a régi Kína és az emberi lélek minden rezdülését, könyve a teljes valóságot tükrözi, nagyon hitelesnek tűnik. Ez talán a legnagyobb erénye. Mindenki örömét lelheti benne. 352 oldal, 3570 Ft., keményfedelű, védőborítóval, 150x200 mm INDU SUNDARESAN: A HUSZADIK FELESÉG Mielőtt nekifognánk az Indiában játszódó regény olvasásához, a tisztánlátás, és az érthetőség kedvéért, érdemes kicsit tájékozódnunk a Mogul Birodalomról, amelyik az 1500-as évek elején jött létre India északi felében, átnyúlva a mai Pakisztán és Afganisztán területére is. A XX. századi (hindu) Indiával szemben ez egy iszlámvallású birodalom volt, ahol hivatalosan a török nyelvet használták. Fővárosa Agra volt, és annyit még mindenképpen érdemes tudnunk, hogy az iszlám évszázadok alatt épültek Indiában a legnagyobb, máig csodált mecsetek, paloták, közöttük a világ csodája, a Tádzs Mahal is. Az 1600 körüli években uralkodott Nagy Akbar, majd fia, Dzsáhangir, akinek a huszadik felesége a szépséges, a világot bölcs realitással szemlélő Núr Dzsahán lett. Róla szól a regény. Marunissza - ez volt Núr Dzsahán leánykori neve - egy Perzsiából menekült család gyermeke volt, aki apja jó kapcsolatai révén már gyerekkorától bejáratos volt a szultán udvarába, és amint meglátta a fiatal trónörökös herceget csak arra vágyódott, hogy felnőve a felesége legyen. Szülei, bár nem ismerték lányuk titkát, szintén nagyra törő álmokat szövögettek, szépséges lányuknak előkelő férjet reméltek. Akbar szultán azonban mindenkit meglepett, amikor váratlanul bejelentette, hogy egyik vitézének szánja a fiatal lány kezét. Az ilyen felszólítás elől nem volt menekvés, így aztán Marunissza, ha szomorúan is, de hozzá ment a hol ide, hol oda, táborba vonulgató katonához, aki sehogyan sem illet a nála műveltebb, gyakran véleményét sem titkoló lányhoz. Amikor Akbar szultán bejelentette a frigyet, a szultán fia, Szálim (Dzsáhangar) is felfigyelt a lány szépségére, és bár epekedve vágyott rá, már nem tehetett semmit. A regény nyomon követi Marunissza életének szakaszait, amikor férjével Kabulba, Lahorba, majd Bengálba költözött, közben időnként évekig a szultán feleségének társalkodónőjeként a háremhölgyek lakosztályába is bejáratos volt, ahol az udvari élet minden rezdülését megfigyelhette. Álmodozott, és reménykedett, hogy eljön az idő, amikor Szálim herceg újra észreveszi, és talán majd feleségül kéri. Közben a birodalom életében a folyamatos harcok, zendülések, árulások, megtorlások egymást követték, mígnem egy szultán elleni összesküvésbe Marusszina férje is belekeveredett. Ettől kezdve felgyorsulnak az események, de még mindig évekbe telik, mire a Dzsáhangar néven szultánná előlépett Szálim, feleségül kéri a már 34 éves Marusszinát, akinek asszonyi szépsége mellett jellemébe, viselkedésébe is teljesen beleszeretett, annak ellenére, hogy 19 felesége mellett a háremben több száz ágyasa leste minden vágyát. A regényben valós szereplőket helyez az írónő egy megálmodott, kitalált környezetbe, szórakoztatóan megírva, de a valóságtól érezhetően nem nagyon elrugaszkodva. Ezt igazolja a könyvben olvasható, régi időkből származó, Marusszinát jellemző idézet is: " A lányt, aki Aiafs gyermeke volt, és a sivatagban született... nagy gonddal és szeretettel nevelték. Zenében, táncban, költészetben és festészetben nem volt párja a többi között. Vidám természetű volt, észjárása fürge és gúnyos, lelke szabad és hajlíthatatlan." (Alexander Dow: The History of Hindostan) A könyv nagy utazás a négy évszázaddal ezelőtti India mesés világába. 458 oldal, 3570 Ft., keményfedelű, védőborítóval, 150x200 mm LIN YUTANG: PEÓNIA A ma már klasszikusnak számító író 1895-ben született Kínában, és még a Mao előtti, a hagyományokat mélyen tisztelő világban nőtt fel. Később Amerikába költözött, de írásaiban mindig hű maradt a kínai kultúrához, sokat tett azért, hogy árnyaltan, értékeit kiemelve lássuk azt a rég letűnt kort, amelynek lassan a nyomai is eltűnnek a nagy modernizációban. Peónia, akiről regénye a címét kapta, egy rendkívül szép ifjú hölgy, aki elbűvölő külsőségei mellett belső adottságaival, viselkedésével, az életről alkotott elképzeléseivel is teljesen elüt a társadalmi elvárásoktól, de még saját közvetlen környezetétől is. Az ő útkeresése, a pillanatnyi helyzetekre adott reakciói teljesen egyéniek, ám éppen ebből adódóan sokszínű kapcsolatain és családján keresztül szinte beleolvadunk a száz évvel ezelőtti Kína hétköznapjaiba. Egy vidéki városban lesz nagyon fiatalon özvegy, ami, figyelembe véve a korabeli, szülői érdekeken alapuló házasságkötéseket, egyáltalán nem viseli meg, sőt, úgy érzi, hogy végre eljött az idő, amikor saját maga választhat az élet kínálta lehetőségek közül. Miközben az évek során szerelmek és csalódások váltogatják egymást, a háttérben megismerjük a vidéki polgári életet, majd Peking nyüzsgő világát is. Az író remekül érzékelteti a külsőségeket, a szokásokat, az öltözködést, a férfiak és nők ismerkedésének lehetőségeit, az illemeket, de még egy-egy magas pozíciót betöltő tanult ember, vagy akár a csempészésből, korrupcióból meggazdagodó réteg másoktól elkülönülő életét is. Lin Yutang nagy mestere a filozofikus gondolatok, a bölcsességek történetbe szövésének, így nem csoda, hogy Peónia szabadságra, függetlenségre vágyó jelleme önmagában egy hatalmas tanulmányt érdemelne, mert a regény bármilyen régen is játszódik, a főhős akár korunk női ideálja is lehetne. Tanult, olvasott, közvetlen, spontán ismerkedésekre hajlamos alkata révén szerelmei, barátai mind-mind más karakterek, más elvek szerint, más társadalmi rétegben élnek, de őt ez láthatóan nem zavarja. Peónia szeretne boldogan, kiegyensúlyozottan élni, de a sorsnak nem kegyeltje, csak bukdácsol az életben, egyrészt a régi, elszalasztott lehetőségeken keseregve, másrészt újabb színes, gyakran naiv álmokat kergetve. Hosszú, nehéz utat jár be, és bár szépségétől minden férfi a lába előtt heverne, csak lassan ébred rá, hogy valójában nem többre, mint egy tisztességes, fiatal társra vágyik, hogy asszonyként, anyaként majd ő is a hétköznapi emberek nyugodt életét élje. Ma már senki nem várja el az özvegyektől, hogy visszavonultan éljenek, és a szerelmi élet is teljesen szabaddá vált, mégis mintha az lenne a regény máig tartó üzenete, hogy sok tekintetben még mindig gúzsba kötve élünk, sokat adunk a látszatra, a konvenciókra, mások - gyakran álszent - elvárásaira. Érdekes, fordulatokban gazdag, olvasmányosan megírt történet Peónia sorsa, ám a regény ízét az író által elénk varázsolt kínai élet hangulata adja. Utazzanak Peóniával a boldog happiend felé... 400 oldal, 3570 Ft., keményfedelű, védőborítóval, 145x200 mm TAHIR SHAH: A KALIFA HÁZA Egy év Casablancában Számtalan jó könyvet olvashattunk már ebben a témában, amikor egy család gondol egy merészet, és elhagyja otthonát, hogy néhány évet más környezetben, más éghajlati körülmények között, lehetőleg örömteli érzésekkel töltsön. A kalifa háza párját ritkítóan érdekes könyv, mivel egy egészen más kulturális környezetbe viszi el az olvasót, ráadásul az író is kitesz magáért, remekül érzékelteti a helyzet ördöngös fonákságait. A szerző, Tahir Shah, nagyapja révén afgán származású, de már angol neveltetésben részesült, és családos emberként, két kisgyermek apjaként határozott úgy, hogy a párás, nedves angol környezetet el kellene cserélni egy napsütéses tájra. Még gyerekkorában - nagyapjával - járt Marokkóban, és ez az örökké benne motoszkáló nosztalgikus érzés volt az a motiváció, ami arra ösztönözte, hogy talán Marokkóban kellene a továbbiakban élniük, ott venni a családnak egy kellemes, tágas házat. Egy baráti ajánlatot követően, látatlanban, mondhatni meggondolatlanul vett meg Casablancában egy régi, neves épületet, a hajdani kalifa házát. Hogy mibe is vágott bele, az csak szép lassan derült ki. Azt persze már rögtön a megérkezéskor látta, hogy a ház nem a város elegáns, hanem egyenesen a leglepusztultabb nyomornegyedének közepén található, ráadásul három "őrző-védő", soha semmi hasznosat nem végző legényt is megörökölt a házzal. Az is hamar kiderült, hogy régóta üresen állhat az épület, és bár óriási birtokkal, melléképületekkel van körülvéve, olyan lepusztult, hogy gyakorlatilag lakhatatlan állapotban van. A könyv azt az egy évet meséli el nekünk, amikor pénzt, fáradságot nem kímélve, Tahir minden áron fel szeretné újíttatni a házat, de szinte naponta éri valami korábban elképzelhetetlen probléma. Az arab mentalitás Marokkóban turistaként is érzékelhető, de az ezer éves hagyományok, a sajátos értékrend, a szokások, és az ott is létező - bár egészen más - elvárások csak hosszabb távon mutatkoznak meg, és bizony bármilyen laza is valaki, bármilyen könnyen is viseli, hogy naponta rászedik, egy idő után kezd belefáradni a megváltoztathatatlanba. A regény szerzője is képtelen volt a ház uraként viselkedni, őrző-védő emberei minden kérdésben felülbírálták, és már-már kishitűvé tették. "A problémák azonban már az első kapavágásnál jelentkeztek. Oszmán megneszelte tervemet, és baljóslatúan károgott, miszerint tervem biztosan katasztrófába fog torkollani. Mint mondta, oka van annak, miért is áll elhagyatottan az épület. Amikor ezen ominózus ok után érdeklődtem, hirtelen támadt haraggal eloldalgott. Hamza szintén rosszallotta elhatározásomat, és ennek hangot adandó félrehívott. - Ne kövesse el ezt a hibát! - Meg tudod mondani miért áll elhagyatottan az épület? - Ne vegye zokon, de ez nem tartozik magára! - Akkor minden bizonnyal egyedül a dzsinnekre tartozik - válaszoltam..." Hát igen, a dzsinnek. Európai embernek felfoghatatlan, hogy arrafelé mi minden függ a dzsinnek hangulatától. A hangulatukat pedig csak jótékony, de rendre sokba kerülő áldozatokkal lehet javítani. Egyszerűen nincs mese, előbb-utóbb el kell fogadni a szokásaikat, ha az idegen érvényesülni akar. Ha kíváncsiak, hogyan hozatott Tahir egy teherautónyi szelleműző falusi asszonyt a dolgok rendbetételére, vagy hogyan fogadta az ötletet, hogy felesége mellé vegyen el egy arab nőt is, hogyan verték át lépten-nyomon, és hogy ennek ellenére akadt olyan ember is a városban, aki nem fogadta el ingyen az ajándékba felkínált - borítékon érkezett - bélyegeket, feltétlen olvassák el a Casablancában töltött egy év pergően érdekes történetét. Nagyon szórakoztató olvasmány. 3570 Ft., 424 oldal, 150x200 mm, keményfedelű, védőborítóval. DONNA JO NAPOLI: A MOSOLY Giorgio Vasari, aki Michelangelo, Raffaello és Leonardo kortársaként szintén Firenzében (is) élt, és mint festő és építész jól ismerte a művészvilág jelentős alakjait, megírta az olasz művészek életrajzát, ami máig a legjelentősebb forrása a reneszánsz kutatóinak. Leonardoval kapcsolatban feljegyezte, hogy a Mona Lisa ihletője egy Gioconda nevű jómódú polgár felesége volt, akit családi, baráti kapcsolat fűzött a nagy festőhöz. (Ezért is emlegetik a Mona Lisát La Gioconda néven is.) A Mona Lisa a világ legismertebb, leghíresebb festménye, aminek titokzatosságát csak növeli, hogy Leonardo sem évszámot, sem a szignóját nem hagyta rajta, ráadásul jegyzeteiben sem "mesél" a kép alkotásáról, annak modelljéről, vagy indíttatásáról. Az utókor szeretne mindent tisztán látni, ezért aztán az elmúlt ötszáz év során újra és újra előkerült a téma, hogy mára már legendák és mítoszok lengjék be Mona Lisa mosolyát. A könyv olasz szerzője is a titok nyomába eredt, és a tényekhez ragaszkodva megírta történelmi regényét, egy ifjú hölgy élettörténetébe szőve Firenze XV. század végi és a XVI. század első éveinek eseményeit. Firenze - a korabeli festmények szerint - már akkor is a mai arcát mutatta, ahol a dúsgazdag, művészetek iránt rajongó Medici család, élén Lorenzo de Medicivel, a fénykorát élte. Egy selyemkereskedőnek a lánya volt Elisabetta, aki annak ellenére, hogy apja város melletti birtokán, amolyan vidéki lányként nevelkedett, nemesi származása révén, tizenhárom éves korától egyre gyakrabban megfordult Firenzében is. Egy ilyen alkalommal találkozott vele apja régi ismerőse, az akkor már negyven éves, mindenki által tisztelt és csodált Leonardo da Vinci, aki az ifjú hölgyben azonnal meglátta azt a különleges varázst, amire minden festő vágyik. Már akkor elhatározta, hogy modellként használja a lányt, ám Leonardo Milánóba költözése után mind ez évekre feledésbe merült. A regényben nyomon követhetjük Elisabetta legszebb éveit, Giuliano Medici iránt érzett szerelmét, aminek beteljesülését a történelmi események lehetetlenné tették. Aztán, ahogy abban a korban oly sokan mások is, szülői akaratra hozzáment egy özvegyemberhez, Francesco del Giocondához, akinek több gyermeket is szült, és sorsával kibékülve boldog emberként élt. Lisa del Giocondo, ahogy férje után hívták, már huszonnégy éves asszony volt, amikor váratlanul felbukkant Firenzében a nagy tiszteletnek örvendő Leonardo da Vinci, aki nem csak felkereste, de magával is vitte egy kolostorban kialakított műtermébe, hogy végre megfesse portréját. Leonardo mindig is aprólékos, tökéletesre törekvő művész volt, így nem csoda, hogy négy évig dolgozott Madonna Elizabetta, azaz Lisa asszony mára világhírűvé vált mosolyának megörökítésén. Bizonyára voltak sokkal szebb hölgyek is a hajdani Firenzében, de pusztán a külső szépség megfestése talán semmiféle kihívást nem jelentett volna egy olyan zseniális művésznek, mint Leonardo, ezért választhatta modelljének a különös mosolyával rejtett belső értékeit kifejező arcot. Könnyed, kellemes olvasmány, amelyben a szerző elénk tárja a kor történelmi eseményeit, megemlíti neves művészeit, bemutatja a Mediciek életét, és szinte észrevétlenül bővíti ismereteinket. Igazi regény, így nem csak a művészetek kedvelőinek, de minden könyvbarátnak ajánlható. u.i.: A könyvet 2008-ban írta a szerző, kutatásainak eredményét az alábbi, a Wikipédián olvasható bejegyzés is alátámasztja: "A rejtély 2008 januárjában oldódott meg. A képen Lisa Gherardini, Francesco del Giocondo firenzei selyemkereskedő felesége látható. A kutatók a Heidelbergi Egyetem gyűjteményében találtak rá a bizonyítékra. A feljegyzést 1503 októberében a művész egyik ismerőse, Agostino Vespucci készítette egy a Cicero leveleit tartalmazó kötet margójára. A feljegyzés arról tanúskodik, hogy a művész egyszerre három képén dolgozott, közülük egyik Lisa del Giocondo portréja." 3170 Ft., 318 oldal, 150x200 mm, keményfedelű, védőborítóval. ROBIN MAXWELL: SIGNORA DA VINCI A történész szerző jó néhány sikeres könyvét olvashatjuk magyarul is, így nem meglepő, hogy Leonardo da Vinci édesanyjáról szóló regénye is egy fantasztikusan gördülékeny, eseményekkel teli olvasmány. Leonardo 1452-ben született, Firenze mellett Vinciben. Anyja még szinte gyereklányként szülte, házasságon kívül, amolyan szerelmi gyerekként, ami abban a korban igazi megbélyegzést, kirekesztést jelentett. A fiatal lány életét kíséri végig a regény, érzékletesen bemutatva anya és fia bensőséges, elválaszthatatlan kapcsolatát. Egymásra számíthattak csak, hiszen a gyerek apja, bár jómódú ember volt, semmiben sem segített rajtuk, kivéve azt a legfontosabbat, hogy a rajzolásban tehetségesnek látszó, természet iránt érdeklődő fiút - az anyja kérésére - beajánlotta Firenze híres művész tanodájába, a szobrász és festő Verrocchio műhelyébe. A regény szerint anyja nehezen viselte gyermeke végleges távollétét, és férfinak öltözve maga is - mint patikus - Firenzébe költözött, ahol olvasottsága, tudományos tájékozottsága és az ókori görög filozófusok eszmei követőjeként a felső körök ismert, kedvelt alakjává vált, és hamarosan a város leghatalmasabb urainak, a Medicieknek a palotájába is bejáratos lett. Ezek az évtizedek Firenze aranykorát jelentették, köszönhetően elsősorban a művészek nagy mecénásának, Lorenzo Medicinek, aki a könyvek és a képzőművészetek nagy kedvelőjeként vonzotta a városba a kimagasló tehetségeket. Nyomon követhetjük Leonardó pályafutásának kezdetét, olvashatunk Botticelliről, Donatellóról, Ince pápa éveiről, és arról a szinte inkvizíciós papról, Savonaroláról, aki Firenzébe kerülése után a szószékről folyamatosan támadta a város - szerinte - züllött, erkölcstelen életét, és aki híveit a könyvek égetésére, a festmények és a klasszikus görög mitológiai témákat ábrázoló szobrok elpusztítására biztatta. Hatalma végül is a Mediciek bukásához, elüldözéséhez vezetett, és az olyan szabadon gondolkozó művészek, mint amilyennek az utókor Leonardót is tartja, kénytelenek voltak elhagyni a várost. A regény szerint így került Leonardo da Vinci Milánóba, a hercegi udvarba, ahol közel húsz évig élt. Anyja révén nem csak a fenti eseményeket, sőt Savonarola bukásának történetét éljük át, de ellátogatunk Milánóba, ahol bepillantunk Leonardo korát jóval megelőző tanulmányaiba, sőt eljutunk Rómába is, a bíborosok és a pápai udvar környezetébe. A regény szálai ezerfelé kalandoznak, az alkímia világától Leonardo - akkor még igencsak tilos - boncolásain, vagy éppen Platón, Szókratész filozófiáján át, neves európai uralkodók hatalmi törekvéséig. Robin Maxwell munkája számtalan érdekes információt tartalmazó, igen olvasmányos, szinte letehetetlen regény, ám egy fontos dolgot mégsem hallgathatunk el leendő olvasók elől. A témában kevésbé járatosak talán észre sem vennék, hogy a sok konkrét, megtörtént esemény és valós személy megjelenítése mellett a szerző fantáziája végtelenül szabadon szárnyalt, és olyan elemeket szőtt a regénybe, ami sohasem történt meg. Ajánlom a könyv olvasóinak, hogy éljenek az Internet adta lehetőségekkel, és nézzenek utána a szereplők életének, mert a nagyon is hihetően megírt regény helyenként teljesen elszakad a valóságtól. Ennek fényében ajánlom figyelmükbe az egyébként remekül megírt könyvet Signora da Vinci életéről. 3570 Ft., 464 oldal, 150x200 mm, keményfedelű, védőborítóval. JUNICE Y. K. LEE: A ZONGORATANÁRNŐ A hongkongi írónő, és a romantikusan hangzó cím már önmagában elég, hogy felkeltse érdeklődésünket a könyv iránt. Aki már olvasott kínai író által írt regényt, az jól tudja, hogy egy távoli világ különleges hangulatára számíthat, bármiről szóljon is maga a történet. A regény Hongkongban játszódik 1952-ben, és egy másik szálon, az időben visszatekintve, 1941-ben, amikor a háború már vészesen közeledik az angol gyarmatbirodalom eme csodálatos kis paradicsomához, amit akkoriban nem kis büszkeséggel a "brit korona ékkövének" tituláltak. Kína déli határánál nyúlik a tengerbe ez a sok kis szigetből álló terület, ahová a hivatalos adminisztráción kívül elsősorban a meggazdagodásra, vagy éppen a nagy kalandra vágyó angolok érkeztek évekre, sokszor évtizedekre. A háborúban a japánok gyorsan lerohanták a várost, ahonnan azokban az években még nem nagyon lehetett elmenekülni, így, bár a kínai őslakosság szabadon mozoghatott, a fehérek sok jóra nem számíthattak, hamarosan táborokba zsúfolták őket. Hongkong mindig is gazdag kereskedőváros volt, és az itt élő angolokban - mint egyébként bárhol, amerre hódítóként megjelentek - élt a vágy, hogy megszerezzék a környék nagy értékű muzeális kincseit. Ebből lett aztán a híres királyi gyűjtemény, amire természetesen a japánok is nagyon vágytak. A jó előre elrejtett kincsek helyét állítólag csak hárman ismerték, és bár a japánok sosem jutottak a nyomára, a háború után mégsem került elő. Évekkel később, amikor már senki nem beszélt róla, az angolok mégis nyomozni kezdtek, hogy mi is lett a gyűjtemény sorsa, vajon kinek az árulása vezetett a kincsek eltűnéséhez. Így csöppenünk 1952-be, és tulajdonképpen ezért fut két szálon a történet, mégpedig egy olyan angol férfi szerelmein keresztül, aki már a háborús években is Hongkongban élt. Valaha jobb napokat látott, és bár a háború után hosszú évekre tengődő, magányos lélekké vált, éppen most ismerkedik meg egy ifjú angol hölggyel, aki nemrégen érkezett a férjével Hongkongba. A hölgy, aki könyvünkben a zongoratanárnő, mit sem tud újonnan megismert szerelme titokzatos múltjáról, és arról sem, hogy kinek milyen szerepe lehetett, egyáltalán mi történt a városban jó tíz évvel korábban. Hosszú, bonyolult történet, az olvasónak is csak oldalról - oldalra világosodnak meg azok a rég elmúlt évek, amikor a zongoratanárnő barátja még egy másik, igazán különleges egyéniségnek számító hölgybe volt szerelmes. A háború, bár más arcát mutatta, mint Európában, itt is kegyetlen, kiszámíthatatlan, és roppant igazságtalan volt. Embereket alázott meg, fosztott meg mindenétől, gyakran az életétől is, minden ok nélkül. Ilyen körülmények között sokan megváltoznak, jelentéktelen emberekből hősökké válnak, míg mások kiszolgálóként behódolnak az új hatalomnak, és szinte biztos, hogy a legnagyobb gazemberek még ilyenkor is tovább gazdagodnak. Amikor fejetetejére áll a világ, nem könnyű hideg fejjel gondolkozni, másokat reálisan megítélni, pláne a miérteket megérteni. Idővel, amikor már újra béke van, mint azt a regényben is látjuk, sokan el nem múló lelkifurdalással, örök teherrel élnek, félve még a gondolattól is, hogy a múltban valami olyat tettek, ami, ha igaz, önmaguknak, legbelül, soha nem bocsátanak meg. Nem részletezem, hiszen akkor nem lenne érdekes ez a végtelenül izgalmas, mesterien szerkesztett regény, amit annak ellenére, hogy az eseményekben előrehaladva egyre szomorúbbnak érzünk, egyszerűen képtelenség letenni. Talán nem olyan romantikus, mint a címéből gondolnánk, de egészen biztos, hogy emlékezetes, maradandó élményt jelent minden olvasó számára. 3370 Ft., 402 oldal, 145x200 mm, keményfedelű, védőborítóval. ANNALISA COPPOLARO - NOWELL: DOLCE VITA Útmutató Itáliához és az olaszokhoz Mindenkiben él egy kép Itáliáról, még akkor is, ha soha nem járt arra. Azt is könnyű belátni, hogy ez nem azért van, mert pont ugyanaz érdekel bennünket, hanem éppen fordítva, annyi érdekes és értékes dolog kapcsolódik hozzá, hogy kizárt, hogy abból egy se érintse meg az embert. Julius Caesartól Madonnáig, Taorminától Velencéig, a pizzától a Chiantiig sorolhatnánk Olaszország értékeit, de mindig hozzá kellene tenni , hogy szerintem. Ahhoz ugyanis nagyon sok időt kellene ott töltenünk, hogy mindent alaposan megismerjünk. A könyv szerzője született olasz, minden a kisujjában van, ráadásul évekkel ezelőtt Angliába ment férjhez, és ez a fajta távollét egyre reálisabbá tette Itáliáról és az olaszokról alkotott véleményét. Jól látta azt is, hogy külföldön nem egységes a kialakult kép, és nyilván ez motiválta, amikor útmutatót, szinte használati utasítást írt az olaszokhoz. Egy rövid történelmi visszatekintéssel kezdődik a könyv, az etruszkoktól a XIX. századig, amikor is kialakult a mai olasz állam. A hosszan elnyúló ország korántsem egységes, sem etnikailag, sem az életszínvonalat tekintve, ami időnként nehezíti az összefogást, ugyanakkor ez a sokszínűség az egyik legnagyobb értéke Itáliának. Szinte minden tartománya még ma is egy külön kis ország, sajátos arculattal, szokásokkal, és jókora büszkeséggel. Ez utóbbira remek példa maga a szerző, aki Toszkána, pontosabban Siena közelében született, és ezt nem is felejti el hangoztatni könyvében. Mentségére legyen mondva, hogy ha Sienáról az első pillanatban nem is az etruszkok jutnak eszünkbe, azt el kell ismerni, hogy az egyik legszebb, ha nem a legszebb város egész Olaszországban. (Itt kell bölcsen hozzátennem, hogy szerintem.) Miután kicsit elidőzünk a miért olyanok az olaszok, amilyenek kérdésen, gyakorlatiasabb témák következnek. Zene, művészet, sport, film, divat, az autók, az egészség, és mindenek előtt az étel és a bor, ami nélkül minden más lenne, talán maga a hagyományosan híres olasz családi élet sem létezne. Sokféle olasz szakácskönyvet láttunk már, de az itt leírt néhány recept jelenti az alapokat, és aki ezeket megismeri, annak már lesz fogalma Itália ízeiről. Egyszerű dolgok ezek, közöttük is talán a legkönnyebben elkészíthető a bruschetta, ami nem más, mint a Toszkánában oly annyira kedvelt pirítós, foghagymával megkenve, olívaolajjal itatva, esetleg érett paradicsom szeletekkel megpakolva. Annak titkára, hogy a nagy családi vacsorák, a rengeteg tészta és pizza ellenére mégis karcsú az olaszok többsége, már sokan keresték a választ. A könyv szerzője, aki kicsit humorosan, de őszintén, a valóságtól nem teljesen elrugaszkodva, erre is ad egy életszerű magyarázatot: "Azt is fontos megjegyezni, nemigen szeretjük az edzőtermeket. Jobban kedveljük a passzív sportokat, például focimeccset nézni a tévében vagy olvasni a La Gazzetta dello Sportot. Ha kalóriaégetésről van szó, inkább a hálószobát választjuk." Ismerjék meg az olaszokat, ismerjék meg Itáliát! 2970 Ft., 240 oldal, 145x200 mm, keményfedelű, védőborítóval. MARY MOODY: AU REVOIR avagy fél év Dél-Franciaországban Történetünk Ausztráliában kezdődik, ahol békés hétköznapjait éli könyvünk írónője. Mondhatni teljes az élete, férje mellett gyerekek, unokák serege veszi körül, ráadásul munkájában - újságíró - is sikeres ember. Nem röghöz kötött, hiszen, azon kívül, hogy minden évben egy turistacsoportot vezet a Himalája vadregényes tájain, férjével is gyakran utaznak, a távoli Európában is rendszeresen megfordulnak. Mint általában a nagy kalandoroknak, nekik is van kedvenc helyük a világban, történetesen imádják Franciaországot. Annak érdekében, hogy az olvasó is átérezze, hogy egy jómódú, népszerű embernek sem mindig teljesen kisimult az élete, gyerekkorától részletesen elmeséli a családdal kapcsolatos, hol büszkeségre, hol némi szégyenérzetre is okot adó emlékeit. Látszólag boldog élete ellenére, ötven éves korára, felébredt benne a vágy, hogy ki kellene lépni egy időre a taposómalomból, otthagyni a munkát, az imádott családot, és elmenni a világnak egy távoli zugába, ahol a magány, a csönd, és a nyugalom időt és lehetőséget adna arra, hogy számot vessen, de legalábbis elgondolkozzon az élet olyan fontos dolgain, amire a rohanó hétköznapokon soha egy perce sem marad. Franciaországnak van egy Lot nevű déli tartománya, ami a hajdani angolok által is sokáig uralt Aquitaine része, valahol Bordeaux és Toulouse között, ahol a Pireneusok lankái kezdődnek. Ez a kevesek által ismert, csendes, az elmúlt évtizedekben egyre jobban elnéptelenedő vidék lett álmai célpontja, ahol vagy háromszáz városias hangulatot sugárzó falucska található, és ami tökéletes adottságúnak tűnt egy magányos, természetre, meditációra vágyó idegennek. Miután jó előre felvette a kapcsolatot egy ott élő hajdani ismerősével, nekivágott a nagy kalandnak. Francia tudása nem sok jót ígért, de hamar kiderült, hogy ideiglenes vendéglátója számtalan angol ismerőssel rendelkezik a környéken, akik itt töltik az év hosszabb-rövidebb szakaszát, és akik alig várják, hogy végre egy új vendég érkezése felpezsdítse napjaikat. Így aztán, az elképzelt nagy magány helyett naponta új ismerősökkel találkozik, akikkel hatalmas eszem-iszom lakomákat csapnak, aminek nyomai hamarosan alakján is jól láthatóvá válnak. A környék a nagy kacsa, libahúsokról, a finom sajtokról, és persze a jó vörös borokról híres, így csak irigykedve olvasunk a naponta feltálalt helyi ínyencségekről. Amikor, hetek múlva, végre egy saját kis lakást bérelt, és a program már némi kertészkedéssel is bővült, valóban kezdett kialakulni az a kellemes légkör, amire annyira vágyott. Ilyen környezetben persze a magány is kellemes tud lenni. Előtörnek az elnyomott, rég átélt élmények, a gyerekek születésétől a szülők temetéséig, a szerelmes fiatal évektől a megteremtett családi biztonságig. Van idő egy kicsit mindenen elábrándozni. Az új környezet persze más hatásokkal is jár. A falubeli férfiak pillantásai felébresztik benne a női hiúságot, és bizony az ilyen nagy szabadság bátorítóan hat a vágyakra, néha ő is eljátszik a tiltott dolgok gondolatával. Így repül el félév az életéből, élményekkel tele, elbódulva a sok újdonságtól. Olvassák el, ha kíváncsiak Dél - Franciaország nálunk alig ismert tájaira, az írónő őszinte, nyílt belső világára, családszerető gondolataira, és azokra a sokunk által irigyelt lehetőségekre, amelyek lehetővé teszik, hogy "elugorjunk" egy fél év meditálásra, valahová a nagy világba. 3170 Ft., 302 oldal, 145x200 mm, keményfedelű, védőborítóval. ANTHONY BOURDAIN: FRANCIA BISZTRÓKONYHA A klasszikus bisztrókonyha módszerei, receptjei és technikái Amilyen nagy élmény Franciaországban utazgatni, olyan ritkán hallani arról, hogy mi magyarok degeszre ettük volna magunkat csigával, kagylóval, és hasonló francia csemegékkel. Ez a gondolat óhatatlanul ott motoszkált a fejemben, amikor kézbe vettem a híres New York-i Les Halles bisztró szakácsának könyvét. Hamar kiderült, hogy már maga a bisztró fogalma sem ugyanaz, mint amire én a Móricz Zsigmond körtéren emlékszem, a francia konyha pedig olyan színes, gazdag kínálattal várja vendégeit, hogy előítéleteinket is félre tehetjük. A szerző tanári módon vezeti az olvasót, először egy önbizalom növelő leckét veszünk, hogy ne riadjunk meg az ismeretlentől. Amikor aztán már mindenre elszántnak látszunk, de még semmit sem tudunk, az alapelveket döngöli a tudatunkba. A lényeg ugyanis - a jó alapanyag, és a kellő felszerelés megléte esetén, - a francia konyhában nélkülözhetetlen alaplé, ami állítólag mindennek a lelke, ami nélkül - arrafelé - semmi nem fog sikerülni. Aki ennek elkészítésében otthonos, az már bátran álmodozhat a főzésről, ehhez képest a többi már szinte gyerekjáték lesz. A könyv először a levesekkel ismerteti meg az olvasót, közöttük sosem hallott receptekkel, és olyanokkal is, mint a gombaleves, vagy a hagymaleves, ami ismerősen hangzik. A homár-bisque már találgatásra ad okot, de akad olyan is, mint a vichyssoise, amire már tippelni se mernék, hogy mi a csoda lehet. A szerkesztők számíthattak ebbéli hiányos ismereteinkre, mert a kötet végén megtaláljuk azt a nélkülözhetetlen szójegyzéket, ami a megfejtéseket rejti. A saláták, majd az előételek következnek. Hogy ne csak a fantáziánk szárnyaljon, a könyv rengeteg képpel segít elképzelni -ízek hiányában - legalább a pompás ételek ínycsiklandozó látványát. Ha már megragadja figyelmünket egy csemege, nem sok tanakodni való marad, mert a recept mellett bőséges magyarázattal segíti a szerző az előkészítést, a főzést, sőt még a sikeres tálalás apró fogásait sem rejti véka alá. Közben olyan elcsépelt bölcsességek jutnak az ember eszébe, mint a gyakran emlegetett "minden relatív" szólás. Az előételeket nézegetve ugyanis már többnyire a nevükbe beletörik a nyelvünk, így szinte felsóhajt a magyar olvasó, amikor végre egy kis hátborzongató kagylót ehet. És ki hinné, hogy annak hány fajtája létezik. Amikor aztán már ezen is túl vagyunk, jöhetnek a halételek. Pontosabban a hal és rákfélék. Láthatóan nem a ponty a kedvencük, szegények inkább a homárra, esetleg a rájára esküsznek. A marhahús már nekünk sem szokatlan, azt hiszem a marhahúsfilé portói mártással és sült mogyoróhagymával egész izgalmasan hangzik. A rostonsült borjúborda sem tűnik rossznak, bár lehet, hogy a narancsos kacsa az igazi? Jó lenne ezt a kérdést nem most, hanem majd valahol Franciaországban eldönteni. Mint záróakkord, a nagy francia klasszikusok következnek. Na, nem Zola, Dumas, pláne nem Verne Gyula, hanem a béchamel-mártás, vagy a borjúnyelv madeirával. Végül, aki mindent túlélt, annak jöhet desszertként a párolt körte vörösborban, vagy a jól hangzó charlotte de marrons. Nagy kaland ez a könyv, különösen, ha szeret, és mer is az ember idegen konyhai ízek világában álmodozni. Sok-sok gasztronómiai könyv ismeretében merem mondani, akit megajándékoznak vele, nem fogja vissza adni. 306 oldal, 4970 Ft., 180x240 mm, keményfedelű, védőborítóval PEARL S. BUCK: LIANG ASSZONY HÁROM LÁNYA Az amerikai írónő Kínában nőtt fel, és nyilván a hosszú évek alatt magába szívta a mesés kelet varázsát, mégis nehéz elhinni, hogy nem egy született kínai szerző szavait olvassuk, olyan finoman fogalmaz, és szinte sugárzik belőle a kínai emberek mentalitása, gondolkodásmódja, több ezer éve érlelődő bölcsessége. Korábban - magyarul - megjelent könyvei a császárok rég letűnt korába engednek bepillantani, utolsó regénye azonban a közelmúlt fátylát lebbenti fel, a kulturális forradalmat megelőző, majd annak kezdeti időszakát, a hatvanas éveket, a nálunk még ma is alig ismert, nyomorúságos időszakot mutatja be. Liang asszony még a kommunizmus előtti években volt fiatal, és neki megadatott, hogy Párizsban tanuljon. A környezet, és a kínai diáktársak hatására a változás híve lett, hazatérve ahhoz a körhöz tartozott, akik a császárság helyett valami mást, korszerűbbet, sokkal szabadabb életet akartak. Diáktársai magas pozíciókba kerültek, ennek köszönhetően még a kommunista években is kiemelkedő színvonalon élt, Sanghaiban étterme lehetett, ahol rendre a felső réteg vendégeskedett. Elváltan nevelte három lányát, és még időben, amíg lehetett, Amerikába küldte őket tanulni. Korábban nem hitte volna, de az évek múltával egyre inkább abban reménykedett, hogy nem mennek haza, nem választják a bizonytalan, szinte csak lemondással járó életet. Leveleit - mint mindenkiét akkoriban - olvasták, ellenőrizték, így lányai az igazat sosem tudták meg, ők még egy korábbi időszak békés, vonzó képét őrizték lelkükben. Kína, bár még élelemmel sem tudta ellátni az akkor hétszázmilliós országot, katonai és tudományos sikerekre vágyott. Nem titkolt célja volt a világ vezető hatalmává válni. Ehhez persze kiváló tudósokra, képzett emberekre volt szükség, bárhonnan is. Hamarosan felszólították a legidősebb lányt, hogy térjen haza, és folytassa Kínában orvosi kutatásait. Naivan, mit sem sejtve utazott haza, ahol felocsúdva, de bölcsen hallgatva anyja tanácsaira, nem került konfliktusba a mindenütt jelen lévő, mindennél fontosabb párt elvekkel. Nem sokkal később a középső lány, aki Amerikában férjhez ment egy kínai atomtudóshoz, férje akaratának engedve szintén haza ment, hogy tudásukkal mindketten az új Kínát szolgálják. Igazán az ő életükön keresztül láthatjuk, mit jelentett akkoriban Kínában élni. Az atomtudós fiatalembert kiemelt tisztelettel fogadták, ám hamarosan, államérdekekre hivatkozva, vegyi fegyverek kifejlesztésére próbálták rávenni. Ezt a bűnös feladatot nem vállalta, így pillanatok alatt a mezőgazdaságban, egy átnevelő táborban találta magát. Nem nyughatott, ott sem tagadta meg magát, ezért egy még nehezebb környezet, a bánya következett. Amikor már eléggé megtörték, egy titkos katonai kutató bázisra küldték, ahol az új rakéták fejlesztésén dolgozott, "természetesen" a családjától elszakítva. Felesége, és kisfia csak a halálhíréről értesült, a balul sikerült katonai kísérletről soha senki nem beszélt. A történet hosszan foglalkozik a fiatal özvegy lelki válságával, a kiúttalansággal, majd a szökés gondolatával, amiről persze senkinek sem mert szólni. Hogyan alakult nővére élete, és hogyan az Amerikában maradt húgáé, mi lett befolyásos édesanyjával, hogyan változott Kínában a politika, hogyan az emberek élete, mi tartotta bennük a hitet a nincstelenség éveiben, - erről szól a regény. Pearl S. Buck mintha a jövőbe látott volna. Olyan gondolatokat vetett papírra, hogy ha nem tudnánk, hogy 1973-ban elhunyt, azt hihetnénk, hogy könyvének egyes részleteit utólag, napjainkban írta. Akkor, amikor még milliók éheztek Kínában, ki hitte volna, hogy mára - röpke negyven év alatt - katonai és gazdasági világhatalommá válnak. Ahogy könyvében már akkor írta: "Nekünk csak követnünk kell, és az ő irányítása alatt látni fogjuk, hogy Kína hatalma újra kiterjed egész Ázsiára, és nem a hadseregünkkel fogjuk elérni, ezt ne felejtse el. Nem használjuk a Nyugat durva módszereit. Sohasem küldjük majd haderőinket egyik vagy másik országba. Nem, mi majd beszűrődünk. Majd tanácsot és segítséget adunk az elégedetleneknek, s ők maguk válnak a támogató erőinkké. Újra az leszünk, ami eddig is voltunk, egy intellektuális elit, Ázsia irányítója." A regény szövege tele van tűzdelve a régi kínai bölcsek gondolataival, így azon túl, hogy egy nagyon érdekes világot mutat be, az írónőtől megszokott emberi módon, számtalan mély gondolatot ébreszt az olvasóban. Egyik másik mintha napjainkban nekünk is szólna: "Nem a szegénységtől kell rettegni, hanem a gazdagok és szegények közötti egyensúly hiányától." A szerző 1938-ban irodalmi Nobel-díjat kapott kínai témájú könyveiért. Aki olvassa műveit, tudja, nem érdemtelenül. Írása semmit nem kopott, ma is lenyűgözően érdekes, és minden szava időtállóan igaz. 312 oldal, 3170 Ft., 150x200 mm, keményfedelű, védőborítóval GARTH STERN: ENZO, AVAGY AZ EMBERRÉ VÁLÁS MŰVÉSZETE A könyv szerzője amatőr autóversenyző, és ez a mánia áthatja az egész történetet, amolyan mellékszálként végigkíséri az eseményeket, amelyek egy fiatalember hétköznapjaival kezdődnek, majd nősülésével folytatódnak. A család hamarosan bővül, megszületik a lányuk, és igazi boldogságban élnek, amíg Eve, a feleség körházba nem kerül. Agydaganat. Hátralévő hónapjait a közelben lakó szülőknél tölti, akik, látszólag szeretetből, az unokát is magukhoz veszik erre az időre. Amikor bekövetkezett az a bizonyos nap, egyszerre megváltozott minden. A nagyszülők, annak érdekében, hogy az unokájukat ezután is ők nevelhessék, támadásba lendültek, alaposan kitervelt ötletükkel megrágalmazták, majd bíróságra rángatták vejüket, mondván, hogy alkalmatlan a lánya nevelésére. Perek, gyerektartás, egyszerűen anyagi csődbe kergették, el kellett adnia házát is. Lányát nem láthatta, nem hagyhatta el az államot, ahol élt, így az autóversenyzés folytatása is csak álom maradt. Tehetetlennek érezte magát, de igazának tudtában nem adta fel, mindenét feláldozva a végsőkig harcolt. A történet szerencsésen végződik, és azt kell mondanom, ha csak erről szólna a regény, már akkor is nagyon szép, lélekbe markoló élményekben lenne része az olvasónak. Igen ám, de a kezdet kezdetén, még házassága előtt, Denny vett egy kiskutyát, aki hamarosan elválaszthatatlan társa lett. Ebben semmi különös nem lenne, de mivel Enzo, a kutya, saját maga meséli el a regény teljes történetét, mégpedig úgy, ahogyan azt ő látja, különös élményben lesz részünk. Enzo mindent lát, mindent tud, mindenről van véleménye, de mivel képtelen beszélni, az eseményekre nem tud hatással lenni, ezért gondolatai csak a fejében kavarognak, pusztán velünk, olvasókkal tudja megosztani. Szabadidejükben a gazdival állandóan videóznak, minden autóversenyt számtalanszor újra megnéznek, nem csoda, hogy már Enzo is igazi profi a témában. Néha egyedül is tévézget, és egy ilyen alkalommal egy filmből megtudja, hogy a kutyák haláluk után majd emberként születnek újra, feltéve, ha már arra alkalmasak, érettek, ha már úgymond eleget tudnak a világ dolgairól. Így aztán Enzo mindent nagyon figyel, magában mindent értékel, és nagyon jól látja a környezetükben kialakult, hirtelen megváltozott helyzetet. Szeretne a gazdin segíteni, annál is inkább, mert ha valaki, ő aztán tudja, hogy a vádakkal ellentétben, milyen nagyszerű, csupa szív ember Denny. Nekünk, olvasóknak, mindent részletesen kifejt. A nagyszülőktől az ügyvédig, a körházi alkalmazottakig mindenkiről szókimondó véleménye van. Szinte állandóan morfondírozik, és amikor idősödő korában egy autó elüti, aminek következtében fizikailag teljesen leépül, egyre többet ábrándozik arról az új világról, mikor majd újjászületve, emberként éli életét. Humorosan és vágyakozva gondol arra a pillanatra, amikor majd ismeretlenül felkeresi, vagy látszólag véletlenül összefut gazdájával, és csak úgy könnyedén odaszól neki: Hello, Enzo üdvözletét küldi. Nagyszerű a könyv, a szerző igazán ötletesen oldotta meg kutya és ember barátságának bemutatását, még akkor is, ha a regény kedvéért bizonyos dolgokban a valóságtól - meseszerűen - elrugaszkodik. Szórakoztató, időnként szívszorító a regény, ám ne sajnáljuk érzelmeinket, minden olvasó emlékezetes élményt kap cserébe. Szeretettel ajánlom még azoknak is, akik séta közben nagy ívben elkerülik a szembe jövő blökiket. 352 oldal, 3170 Ft., 150x200 mm, keményfedelű, védőborítóval WILLIAM BLACK: AL DENTE Gasztronómiai kalandozások Itáliában Szeretjük az egzotikus ételek látványát, alkalmanként - ha úgy adódik - hódolunk is neki, de kétségtelen, hogy magyarként az olasz ételek íze áll a legközelebb hozzánk. Aki nem csak fagyiban és pizzában gondolkozik, és enged a csábításnak, meglepődve tapasztalja a kínálat gazdagságát, és a tartományok ragaszkodását saját ősi hagyományaikhoz, szokásaikhoz. A könyv angol szerzője, aki nem csak írni szeret a gasztronómiáról, de hosszú időn át maga is tevékenyen részt vett az élelmiszer kereskedelemben, igazi szakértőként utazgatott Olaszországban, keresve, szinte vágyva egy-egy vidék híres fogásainak megismerését, a receptek megszerzését, és az élmények továbbadását. Kerülve a szokványos tartalmat, nagy lelkesedéssel, érdeklődéssel kutatta olasz őseinek nyomait a levéltárakban, sőt személyesen is találkozott a ma már távoli rokonnak számító leszármazottakkal. Felmenői a XIX. században jelentős személyiségek voltak, ennél fogva a kötetben sokat foglalkozik a Garibaldi időszakkal, a Nápolyi királysággal, majd az egységes Olaszország létrejöttének történelmi eseményeivel is. Útiterve nem a szokványos Velence - Firenze útvonal, így az olvasónak még érdekesebbek a leírt élmények, hiszen feltehetően kevesen ismerik személyesen az író által bejárt városok mindegyikét. Torino, Genova, Pisa, Livorno, Szardínia szigete, Ischia, majd a Lipari szigetek, Szicília és Nápoly környéke mind - mind varázslatos tájai Itáliának, de más-más népcsoportok által lakott, egyedi kultúrával, sajátos éghajlattal, különböző mezőgazdasági terményekkel rendelkező tartományok, így a gasztronómiai szokások is a helyi lehetőségekhez igazodva teljesen egyéni ízlésre vallanak. Szerzőnk természetesen felkészült utazóként, nagyon is jól tudta, hol kell tonhalat, hol érdemes polipot rendelni, és azt is sejtette, hogy merre divat nyúlhúst, és merre a szamárhúst megízlelni. Persze nem csak a különleges, számunkra talán szokatlan csemegékre vadászott, hanem a legjobb Mozarella, vagy a nápolyi pizza lehetőségek, sőt az egyszerű spagetti sajttal, paradicsommártással is terítékre került. Könyvének nem a teljesség bemutatása volt a célja, inkább csak csipegetett egy-egy vidék kínálatából, mindig egy kicsit a helyi hangulatot is az étlap, és a receptek mellé csempészve. Igen, minden elfogyasztott étel receptje is megtalálható a könyvben, gyakorlati tanácsokkal, az elkészítés során nélkülözhetetlen tudnivalókat is beleértve. Végül, hogy érzékeltessem a szerző által megírt élmények sokszínűségét, a következő részletet mellékelem: "Vercelli minden év szeptemberének első heteiben megnyitja kapuit a békafőzés őrületes világa előtt. Évente megrendezett sagrája arról is nevezetes, hogy helyi békát egyáltalán nem esznek, helyette messzi helyekről, például Indonéziából és Franciaország távoli területeiről importálják a hozzávalót. Az izgalmas békahétvégén a piemonti békafőzés kincseskamrája tárul fel. Békás frittata, brodo és rizottó. A helyiek ilyenkor isznak és táncolnak, valamint focimeccseket rendeznek a nagyra becsült kétéltű tiszteletére." Jó étvágyat, akarom mondani, jó olvasást kívánok! 376 oldal, 3170 Ft., 150x200 mm, keményfedelű, védőborítóval SUSAN FRASER KING: LADY MACBETH Macbeth nevét a történelmi legendák, a fennmaradt iratok, és különösen Shakespeare drámája már régen halhatatlanná tette, és nyílván ez a tény is közrejátszott abban, hogy a könyv szerzője, aki idejének jó részét Skóciában tölti, kutatásaiban ezt az izgalmas időszakot vizsgálta. Az újonnan feltárt dokumentumok összegzéseként írta meg történelmi regényét, amelynek főhőse Macbeth felesége, aki férje oldalán, hosszú időn át Skócia királynője volt. Skócia mindig zord vidéknek számított, nem csak az éghajlat szempontjából, de az évszázadok történelmi viharait tekintve is. Különösen igaz ez a korai időkre, esetünkben a XI. század első felére, amikor az ellenség örökös támadásai tizedelték a szegény sorban élő embereket, ráadásul a véget nem érő belső viszályok még a királyok életének is gyorsan véget vetettek. Amikor 1025-ben bekapcsolódunk az eseményekbe, Lady Gruadh, a későbbi Lady Macbeth még egy tekintélyes nagyúr lányaként élte vidéki életét. Mindig irigyelte, de növekedve egyre inkább gyakorolta is a fiuk kedvenc időtöltését, a fegyverforgatást. Akaratos, kemény, amolyan igazi amazon alkat volt már gyerekkorától kezdve. Apja olyan férjet szánt neki, akiből idővel majd király lehet, ez által remélve, hogy maga is még hatalmasabb ura lesz a skótok földjének. Két jelölt jöhetett szóba, de Macbeth már nős volt, így unokatestvérére esett a választás. Macbeth, aki ismerte a lányt, figyelmeztette, ne menjen hozzá Gilkomganhoz, mert nem lesz jó vége. Ám a frigy létrejött, és Gruadh hamarosan gyermeket várt. Ekkor történt, hogy férje távollétében, idegen lovasok vették körbe a várat, és közölték, férjét és embereit lekaszabolták. A lovasok vezére - a közben megözvegyült - Macbeth volt, aki még akkor éjjel, az ősi szokásjog szerint, feleségül vette a fiatal özvegyet. Gruadh nem sokkal később megszülte fiát, és bár iszonyodott férje gyilkosától, idővel egyre inkább úgy érezte, Macbeth minden hibájával együtt is hasonló, jellemben hozzá illő alkat. Nem részletezem az eseményeket, de innentől szó szerint hullottak a fejek. Megölték Gruadh apját, majd a királyt is. Az új király másként, más szemlélettel uralkodott, a szomszédos vikingek ellen újra és újra hajóhaddal indult, de örök vesztes maradt, amit az idő múltával a skót nagyurak nem néztek jó szemmel. Biztatásukra, az időközben már felesége bölcs tanácsira is hallgató, egyre tekintélyesebb Macbeth, legyőzte a királyt, és Skócia királya lett. Felesége pedig nem egyszerűen királyné, hanem Skócia királynője. Gruadh, azaz most már Lady Macbeth, férje méltó társává vált, és mivel közös gyermekük nem született, féltve óvták, uralkodónak nevelték az első házasságából származó fiúgyermeket. 17 év békés nyugalma után azonban a régi gyilkosságok újabb bosszút követeltek, és az előző király fia, mint trónkövetelő, angol támogatással, megölte Macbethet. Utóda nevelt fia lett, ám hamar bekövetkezett, amitől Lady Macbeth mindig is rettegett, apja, testvére, két férje után, fia is a hatalmi harcok áldozata lett. A regény eseményei ekkor, 1058-ban zárulnak, de amint a szerző utószavában elmeséli, mára csak annyi bizonyos, hogy Lady Macbeth akkor még életben volt, ám későbbi sorsáról még nem találtak újabb feljegyzéseket. A hiteles történet nem romantikus regény, nincs a végén happy end, a szerző ezer évvel visszarepítve, olyan világba viszi az olvasót, ahol még a vad indulatok, a szemet szemért elv uralkodott, és ahol az emberi élet szinte semmit sem ért. Lady Macbeth ebben a környezetben próbált ember maradni, másokon segíteni, büszkének látszani, senki előtt nem hajlongani, a férfiak előtt is mindig bátor, kardforgató harcosként, igazi amazonként viselkedni. Ha ma élne, talán olimpiát nyerne, vagy magas hegyeket mászna, de egészen biztos, hogy az átlagból messze kiemelkedne, példakép lehetne. Történetét már csak ezért is érdemes megismerni. 454 oldal, 3170 Ft., 150x200 mm, keményfedelű, védőborítóval CHITRITA BANERJI: VÉGIGETTEM INDIÁT Gasztrokulturális utazás az ízek és a fűszerek országában Nem vagyok egyedül azzal az álomszerű gondolattal, hogy akár étlen-szomjan is végigjárnám Indiát, bár ahogy Chitrita Banerjinek nem sikerült végigennie, gyanítom, végigjárni is lehetetlen vállalkozás lenne ezt a kontinensnyi országot. A könyv címe azért még így is nagyon találó, hiszen India legszebb, legismertebb részeibe kalauzolja el az olvasót, ahol a szerzőnek megadatott az irigyelt lehetőség, kedve szerint megízlelhette a táj jellegzetes gasztronómiai finomságait. Nekünk, utazni vágyóknak, külön élmény, hogy mindenre nyitottan, érdeklődve utazgatott a szerző, és a látott, átélt élmények egyre újabb gondolatokat hoztak a felszínre, kicsit a nyugati ember szemével nézve, de mindig egy született indiai háttérismereteire támaszkodva. Chitrita Banerji ugyanis annak ellenére, hogy ma már egy Bostonban élő, elismert gasztronómiai újságíró, ízig - vérig indiai asszony, aki Kalkuttában nőtt fel, kiválóan ismeri Indiát, mégpedig nem csak az ezerarcú indiai konyhát, de a hatalmas ország történelmét, kultúráját, vallási, etnikai sokszínűségét is. India óriási, bejárhatatlan ország, még a nagyvárosokat is nehéz lenne felsorolni, nem hogy a szent helyeket, természeti csodákat, ősi eposzok helyszíneit végiglátogatni. A könyv is szelektálva tárja elénk ezt a sok nyelvet beszélő, számtalan népcsoport által lakott Indiát, ahol az anyagi különbségek mellett a vallási hovatartozás, vagy a ma is létező kasztrendszer még mindig távol tart egymástól embereket. Ennek ellenére az utazó egy lüktető, békés, látszólag egységes világba csöppen. A könyv egy kalkuttai esküvői meghívással kezdődik, aminek aztán mi olvasók is részeseivé válunk, részben az ilyenkor kötelező hagyományok megismerésével, részben a gazdag ételválaszték elemezgetésével. A szerző nem untat konkrét, a világ túlsó felén egyébként is nehezen megvalósítható receptekkel, inkább részletesen elmeséli, hogyan is válik a számtalan összetevő, a szigorú konyhai szokások betartásával, ízben és látványban is maradandó élménnyé, aminek kiteljesedése még ma is akkor az igazi, ha fényes banánlevélen tálalják, és evőeszköz nélkül, az újainkkal, a földön ülve fogyasztjuk el. Bombay, Kalkutta, Amritszár, Kocsin, Delhi, Goa, Benáresz már önmagában is megérdemli figyelmünket, mint ahogy a portugál, majd az angol gyarmatosítók kitörölhetetlen nyomai, vagy éppen George Orwell, vagy Kipling indiai kötődése. Hogyan él a hindu, miben más a muszlim, vagy a szikh konyha, kinek ízlik a disznóhús, kik vegetáriánusok, és vajon mit várnak el egy Angliában doktorált fiatalembertől, ha hazatér Indiába, és vajon mi vár egy özvegyasszonyra az évszázados hagyományok szerint? Mindenre választ kapunk, miközben csak eszünk és eszünk. Hogy mégis mit, hol, és mikor, azt képtelenség elmesélni. Mentségemre álljon itt egy rövid részlet, amelyben gyermekkori, anyja által, a banánfa ajándékaiból készített kedvenc ételeit ismerteti a szerző: "Banánvirágot főzött kockára vágott krumplival, kókuszdarabokkal és apró csicseriborsóval, amelyet babérlevéllel, római köménnyel, egész zöld csilipaprikával és garam maszálával ízesített. Ezután banánlevélben őrölt mustármaggal és reszelt kókuszdióval enyhén párolt banánvirág, majd a banánfatörzs elefántcsontszerűen ragyogó bele apró garnélarákkal megfőzve, vagy egész mustármaggal, kurkumával és zöld csilipaprikával ízesítve. Végül zöld banán fűszeres húsából készült krokett következett." Ezernyi titkot rejt a könyv, ízekről, illatokról, emberekről, a keleti világ maradandó értékeiről és ennek egyáltalán nem ellentmondva, a szokások gyors, globalizációtól sem mentes változásairól. Utazzanak a szerzővel, szívják magukba India varázsát, tartalmas, sokszínű élményben lesz részük. 344 oldal, 3170 Ft., 150x200 mm, keményfedelű, védőborítóval KHALED HOSSEINI: EZEREGY TÜNDÖKLŐ NAP A Papírsárkányok szerzője ebben a - szintén Afganisztánban játszódó - regényében is remekül bánik a szavakkal, és kifinomult érzékkel játszik az érzelmek húrjain. Maga is ott nőtt fel, jól ismeri annak a világnak minden rezdülését, és mivel ma már egy nyugati kultúrában él, rálátása, észrevétele, megítélése a miénkhez hasonló. Ezért képes egyszerre kritikus, és mégis őszinte szeretettel mesélni arról az országról, amelyikről nekünk, valljuk be, már évtizedek óta csak a háború jut az eszünkbe. Afganisztánban a nők, az iszlám elvárásainak megfelelően, burkában, abban a mindent eltakaró, lepelszerű ruhában járnak, ami kívülről az európai ember számára csupán egy egzotikus látvány. Hogy milyen lehet belülről, arról most a regényt olvasva, mi is képet kaphatunk, hiszen az író a nők szemével láttatja velünk a világot. Testükkel, lelkükkel érezhetjük mind azt, amit a szigorú, megkérdőjelezhetetlen hagyományok, és a végtelennek tűnő háborús évek kíméletlenül rájuk zúdítanak. A történet egy kislánnyal, Marjammal kezdődik, aki egy három feleséget tartó, tíz gyerekes férfi és szolgálója kapcsolatából született. Anya és lánya nem maradhatnak a háznál, a városon kívül, egy domboldali viskóban tengetik örömtelen életüket. Mindentől elzárva nő fel, ki sem mozdulhat a tanyáról, nem ismer senkit, ezért is várja annyira a hetente látogatóba érkező apját. Tizenöt évesen, mit sem tudva a lányokra vonatkozó elvárásokról, lemegy a városba, de mire visszakerül, megrémült anyja végez magával. Imádott apja, a helyett, hogy magához venné, hálátlanul, két nap alatt férjhez adja. Egy idősödő, nagydarab, szőrös, bűzlő férfi, Rasid lesz a férje, aki a hatszáz km-re lévő Kabulba viszi magával. Átéljük tragikus sorsát, látjuk, hogyan válik ifjú lányból, kitaszított szolgává az évek múlásával. Hogy a történet ne legyen ilyen egysíkú, szép lassan elénk tárulnak a külső tényezők is. Afganisztán történelme, az orosz bevonulással, kivonulással, majd a belső erők háborúival, egészen 2003-ig, amikor már a nemzetközi erők is megjelennek az országban. Kabult mindenki szeretné, ezért mindenki lövi, szép lassan romba dől a város, aki még él, az is félelemben tölti napjait. Egy közeli házat ért találat után, a család egyetlen életben maradt tagját, a tizennégy éves Leilát, a ravasz Rasid "megmenti", és gyorsan feleségévé teszi. Innentől igazán érdekes a történet, látva a még szinte gyerek lány, és a közben már nála jóval idősebbé vált Marjam viszonyát a családi tűzhely körül. Leilát, aki az évek során két gyereket is szül, Marjam nagy ellenszenvvel fogadja, és csak akkor oldódik közöttük a feszültség, amikor már többször is átélik a közös verések, megaláztatások, a tehetetlenség kínjait. Az egymásra utaltság idővel barátsággá, szeretetté, amolyan anya-lánya kapcsolattá erősödik. Terveket szőnek, és egy szép napon megpróbálnak megszökni, eltűnni a városból, el Rasid életéből. Naivak voltak, fel sem fogták, hogy abban az országban, ahol a nőknek semmihez nincs joguk, és még a buszra is csak férfiak társaságában szállhatnának, esélyük sincs a férjüktől megszabadulni. Visszaviszik őket Rasidhoz, aki élve férfiúi jogával, miszerint az ajtón belül azt tehet a nőkkel, amit csak akar, iszonyúan elveri őket, végleg megkeseríti az életüket. Innen még hosszú, és kacskaringós a történet, átszőve az országban végbemenő változásokkal, a nincstelenné vált sokaság menekülésével, a fegyveresek mindenható uralmával. Mély érzésekkel, tragikus fordulatokkal, és az embert soha el nem hagyó remény megújuló erejével találkozunk, miközben az afgán élet ezernyi érdekes momentumával, az iszlámhoz kapcsolódó, nekik természetesnek, nekünk igazságtalannak, elfogadhatatlannak tűnő helyzettel szembesülünk a könyvet olvasva. Khaled Hosseini könnyedén, olvasmányosan fogalmaz, írását élmény olvasni. Szórakoztatóan, de méltósággal beszél egy általunk alig ismert, ám elfogadhatatlanul is nagyon érdekes világról. 432 oldal, 3570 Ft., 145x200 mm, keményfedelű, védőborítóval JORDAN BELFORT: A WALL STREET FARKASA 2007-ben, a könyv amerikai megjelenésekor, számunkra még nagyon távoli, kicsit misztikus világnak tűnt a Wall Street, ahol a tőzsdén, már legalább száz éve, a földkerekség legnagyobb üzleteit kötik. Csak most, hogy a pénzügyi vállság romba döntötte nálunk is a gazdaságot, most kezdjük kapizsgálni, hogy a nagy hírügynökségek miért is emlegetik oly gyakran, és nagy hangsúllyal a tőzsdei árfolyamokat. Erről a különös világról írta krimiszerűen izgalmas önéletrajzi regényét Jordan Belfort, aki 1987-ben még üres zsebű kezdőként lett egy brókercég alkalmazottja. Kezdetben egész nap telefonszámokat tárcsázott, amibe aztán csak a főnöke szólhatott bele. Jordant nem törte le a rögös út, átküzdötte magát a pályakezdés gépiesen unalmas szakaszán, és hamarosan ő is egyike lett azon fiataloknak, akik kellemes dumájukkal, addig "etették" korábbi ügyfeleiket, amíg újabb és újabb kötvényeket, részvényeket nem jegyeztek. Minél több üzletet kötött, annál nagyobbat kaszált a cég, és személyesen Jordan is. Ennek a nem jelentéktelen motivációnak a hatására 26 évesen, már milliomosként, saját bróker céget alapított. Mint jó emberismerő, csupa fiatal, törekvő alkalmazottat vett maga köré, akiknek mindig annyit fizetett, hogy nagyon jól éljenek, de soha ne legyenek elégedettek, még többet akarjanak. Tisztában volt azzal a nagy alapigazsággal, hogy eladni, sokat eladni, csak a nagyon jó, gyorsan, sok hasznot hozó papírokból lehet. Azt is látta, hogy a tőzsdén, ahol forgandó és kiszámíthatatlan a szerencse, lehetetlen az ilyesmit garantálni, ha csak időnként meg nem próbálja a törvényeket kijátszani. Nem bírt a csábításnak ellenállni, így aztán hamarosan mások nevén futó cégek egész hálózatát hozta létre, és saját maga, kedve szerint gerjesztette az árfolyamokat, tízmilliókat keresve egy-egy üzleten. Harmincévesen már a Wall Street farkasának hívták. Mindenki a lába előtt hevert. A hírtelen jött gazdagság lett a veszte. Nem tudta kezelni, hivalkodóan szórta a pénzt, idővel, ha finoman is, de már az FBI is elkezdte figyelni. Nős, két gyermekes apaként alkohol, drogok, nők töltötték ki napjait, egyre kevésbé volt képes kontrolálni önmagát. Emberileg megindult a lejtőn, amit tiszta óráiban Ő maga is látott, de egyszerűen képtelen volt életmódján változtatni. Sejtette, hogy a tőzsdei manipulációk előbb-utóbb a vesztét okozhatják, ezért saját anyagi biztonsága érdekében, vagyonának egy részét, megpróbálta külföldre, Svájci bankokba menteni. Életének ez a kis epizódja is rengeteg kalamajkát okozott, de nekünk olvasóknak igencsak érdekes látni, hogy milyen hatalma van a pénznek, milyen kiskapuk léteznek, és ha az érdeke úgy kívánja, hogyan fonódik össze még a legtörvénytisztelőbbnek vélt svájci bankár is a hamis igazolások "gyártójával". Jordant az évek során, kisebb-nagyobb dolgokért, többször is letartóztatják, de az Ő köreiben ez csak néhány órás kellemetlenséget jelent. A legjobb ügyvédek mennek érte, és mivel a pénz nem számít, mindent rögtön elintéznek. Idővel, ahogy szorul a hurok, elkezdi felszámolni milliókat termelő cégeit, miközben a drog már láthatóan annyira elhatalmasodik rajta, hogy lassan elveszti uralmát önmaga felett. Átéljük családja szétesését, végigjárjuk vele a drogelvonót, és azt a hosszan tartó keserves utat, amelynek végén bekövetkezik, amitől mindig is tartott, hogy letartóztatják csalás és pénzmosás vádjával. A regényszerűen megírt vallomás nagyszerű olvasmány, tele a szélhámosokra annyira jellemző rafinériával, a joghézagok keresésével, a törvények közötti folyamatos lavírozással. Öt év vizsgálódás után, húsz hónap börtönnel a háta mögött, ma már drogmentes életet élve, de családot, karriert elveszítve, írta meg - tanulságnak - fiatal éveinek kalandos történetét a szerző. Nagyon érdekes, őszinte hangvételű, a múltat nem szégyenlő, mindent elénk táró könyv. Sikerére jellemző, hogy Martin Scorsese, hamarosan filmet forgat belőle. 480 oldal, 3970 Ft., 170x240 mm, keményfedelű, védőborítóval ROBIN MAXWELL: BOLEYN KISASSZONY Gyakran irigyeljük az angolokat az irattáraikban őrzött levelezések, feljegyzések, peres anyagok, királyi rendeletek végtelen gazdagsága miatt, ami óriási csábító erő az íróknak, hogy elénk varázsolják a letűnt korok legérdekesebb időszakait, bemutatva olyan egyéniségeket, akik ma is megérdemlik a figyelmünket. Talán az 1500-as évek nagy hármasa, VIII. Henrik, I. Erzsébet és Stuart Mária évtizedei a legizgalmasabbak, a legtöbbet feldolgozott évek, ami nem is csoda, hiszen elég Henrik számtalan feleségét, Erzsébet és Mária trónviszályát, vagy az Angliában akkoriban megszilárduló, a pápasággal szembeforduló protestáns vallás kialakulását említenünk, és láthatjuk, hogy ezek az évek döntően befolyásolták a későbbi Anglia történelmét. Nos, ennek az eseményekben gazdag időszaknak volt egy negyedik, ugyancsak kiemelkedő szereplője, aki bár nem volt uralkodó, "csak" királyné, de környezetére gyakorolt hatásával, művelt, bölcs és erényes életével mégis jelentősen rányomta bélyegét a korszakra. Ő volt Boleyn Anna, akinek ifjú éveit ismerhetjük meg Robin Maxwell legújabb történelmi regényéből. Az események Anna kilencéves korában kezdődnek, amikor nővérével együtt Franciaországba, a királyi udvarba kerülnek, mint udvarhölgyek. Egy értelmes, mindenre kíváncsi kislány szemével látjuk a francia király és környezetének mindennapi, de a hűvös angol szokásoktól igencsak eltérő világát, ahol a szórakozás, a fényűzés, az erkölcstelen léha életmód dominál, és a szolgáktól a nemes urakig mindenki félelemmel teli alázattal hódol a rangban fölötte állóknak. Rémülten látja, hogy nővére, akarata ellenére, a francia király ágyasa lesz, majd egy idő múlva, mint megunt szerető, női mivoltában teljesen megalázva, újabb és újabb uraságokat kénytelen szerelmével kiszolgálni. Anna még lelkileg, érzelmileg éretlen arra, hogy feldolgozza a körülötte zajló eseményeket, de ez a támasz nélküli magára hagyottság, szülők, család nélküli élet később mégis hasznára válik. Az évek során kiválóan megtanul franciául, kevesek számára elérhető, érdekes könyveket olvasgat, egyre inkább kitűnik okos, értelmes megnyilatkozásaival, nyílt, őszinte tekintetével, és a királyi udvarban igencsak veszélyesnek számító, vonzó szépségével. Számára a sors kegye, hogy ezekben az években éppen a francia király udvarában tölti - élete utolsó - éveit a nagy olasz művész, szellemi óriás, Leonardo da Vinci, aki gyakran elbeszélget a kislánnyal, és szinte atyai jóbarátjává válik. Az évek múlásával Anna rettegve gondol a jövőre, és érthetően szeretné elkerülni nővére, és a hasonlóan vonzó ifjú hölgyek férfiaknak kiszolgáltatott sorsát, ezért feltett célja megőrizni tisztaságát leendő férje számára. Még Leonardo tanácsát is kikéri ez ügyben, és végül a - széles körű érdeklődése során megszerzett - szellemi fölénye lett az a bástya, ami menedéket nyújtott neki a legnehezebb pillanatokban. Már elmúlt tizenhat éves, amikor a politikai helyzet alakulása révén minden angol hazautazott Franciaországból, így Anna számára is egy új élet kezdődött, egy számára alig ismert Angliában. Fájó szívvel hagyta ott francia barátait, és bár tudta, hogy nemrégen megismert ifjú szerelmével találkozhat otthon, arra azért ő sem gondolt, hogy az élet egészen más utat jelölt ki számára. Érdekes, tanulságos, különös történet, amit feltétlenül érdemes elolvasni. Egy nagyon értelmes fiatal hölgyet ismerhetünk meg, aki évek múlva az angol király, VIII. Henrik felesége lesz, akinek lányát, I. Erzsébetet, a nagy angol uralkodók között emlegetik, és nem mellékesen, akinek óriási szerepe volt abban, hogy Luther Márton protestáns tanai meghonosodjanak Angliában. Akit megragad a téma, és kíváncsi mademoiselle Boleyn életére, olvassa el a szerzőnek a Tericum kiadónál már korábban megjelent kötetét is, melynek címe: Boleyn Anna titkos naplója. 332 oldal, 3170 Ft., 145x205mm, keményfedelű, védőborítóval PEARL S. BUCK: NŐK PAGODÁJA A szerző nálunk sem ismeretlen, hiszen a Tericum kiadónál korábban már megjelent Az utolsó kínai császárné című regénye, mégis úgy érzem érdemes szót ejteni életéről. 1892-ben született Amerikában, és alig néhány hónapos, amikor misszionárius szüleivel Kínába költözik. Élete első negyven évét szinte végig ott tölti, csak néhány éves tanulmányi kitérőt tesz Amerikába. Ez a végtelen hosszú idő tükröződik vissza gazdag és sikeres (irodalmi Nobel-díj) írói pályafutása során, melynek eredményeként több tucat regénye játszódik Kínában. A Nők pagodája nem történelmi regény, a helyszín és a szereplők az írói képzelet szülöttei, ám olyan tökéletesen mutatja be a közel száz évvel ezelőtti Kína ősi hagyományokra épülő életformáját, társadalmi, családi szokásait, elvárásait, mint a leghitelesebb dokumentumregény. Kínát úgy ismeri a szerző, mint maguk a kínaiak, ráadásul rendelkezik a nyugati világ szemléletével, a kereszténység erkölcsi alapjaival, így nem csoda, hogy minden érdekes momentumát képes kiemelni annak a kornak, amikor évezredek csendje után hirtelen fejére áll a világ, változni kezd az addig bezárkózott ország. A történet a város legtehetősebb családjának életébe enged bepillantani, ahol nemzedékek élnek egymás mellett, cselédekkel, szolgákkal körülvéve, szigorúan ragaszkodva a régi szokásokhoz. A család irányítója a négy fiúgyermek anyja, a példás életet élő, még mindig meseszép feleség, aki éppen most tölti be negyvenedik évét. Mindenkit megdöbbent bejelentésével, miszerint a továbbiakban külön lakrészbe költözik szeretett férjétől, nem kíván házaséletet élni, nyugalomra, csöndre vágyik. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, férjének egy fiatal nőt, úgymond második feleséget keres, remélve, hogy hamarosan megnyugszanak a kedélyek. Elénk tárul a férj, a fiúk, menyek, és az öreg szülők helyzete, családon belüli, szigorúan behatárolt szerepük, de a regény továbbra is a háttérbe vonult feleségről szól. Legkisebb fiához - házitanítónak, akkoriban teljesen szokatlan módon - egy külföldi misszionárius papot fogad fel, akinek óráit ő is végighallgatja. Eleinte elővigyázatosságból teszi, féltve fiát egy idegen vallás hatásaitól, ám egyre inkább a kíváncsiság, a tudás iránti vágytól vezérelve. Ezek az órák inkább beszélgetések, amelyek során nem csak tárgyi ismereteket szerez, de hamarosan ráébred arra a fontos dologra, hogy akkor lehet igazán boldog egy ember, ha az értéktelen világi dolgok helyett a lélek szabadságát tartja szem előtt. Küllemünket, viselkedésünket, cselekedeteinket mindenki látja, mindenki megítélheti, de a lelkünk csak a miénk, az egyetlen olyan dolog, ami minden emberben más és más. Ez a mi énünk, aminek a szabadsága teheti boldoggá az embert. A regény cselekménye szerteágazóan folytatódik. A férj bordélyházba jár, ahonnan egy újabb nőt hoz a házhoz, a változatosság kedvéért most ágyasként. A fiúk is egyre nehezebben élik meg a kényszerhelyzetet, hogy párjukat a szülők választják ki, holott már jól tudják, hogy a világ másik felén ez régóta nem így történik. Más életformára vágynak, érzik a tudás, az írás-olvasás mindennapi fontosságát, szeretnék, hogy a nő, a feleség ne csak egy otthon őrzött szép tárgy, hanem a férj igazi testi-lelki partnere legyen az életben. Nem mesélem el, hogyan alakulnak a dolgok, hiszen az élmény csak az olvasóknak jár. A könyv igazi utazás a hagyományokat még szigorúan őrző Kínába, ahol elsősorban a nők zárt élete tárul elénk, de korántsem csak nőknek szólóan. Részesei lehetünk a keleti világ mesés valóságának, miközben a lélek útjait fürkészve magunk is elcsodálkozhatunk a számtalan filozofikusan megfogalmazott bölcs gondolaton. Nagy élmény a könyv, nem csak a téma, de az írónő kimagaslóan szép fogalmazása, stílusa okán is. Olvassák el, szeretni fogják. 390 oldal, 3270 Ft., 145x205mm, keményfedelű, védőborítóval PETER KERR: BÚCSÚ MALLORCÁTÓL Gyakran mondjuk egy könyvre, hogy kellemes nyári olvasmány. Nos, aki szeretne kikapcsolódni, felhőtlenül szórakozni, és kerülné az olvasás közbeni nagy morfondírozásokat, keresve sem találna ennél pompásabb könyvet magának. Nekem is hihetetlen, de ez már az ötödik könyve a szerzőnek, és nem hogy nem unalmas, de úgy érzem, talán eddig ez a legérdekesebb a sorozatból. Ennek oka az, hogy most ismerjük meg igazán a családi történet mozgatórugóit, hogy mi is volt annak a nagy lelkesedésnek az oka, hogy skót gazdálkodó létükre kedvet kaptak Mallorcán letelepedni, egy eldugott kis telken gyümölcstermesztésből megélni, új életet kezdeni. Az előző kötetekből már jól ismerjük a gondokat, helyi buktatókat, a napsütéses gondtalan élet árnyoldalait, a talpon maradás nyomasztó anyagi terheit. Peter és családja rájön, hogy egy nagyobb bírtok a megoldás, csak az hozhat annyi hasznot, amiből elvárásaiknak megfelelően élhetnek. Állattartásra alkalmas telket keresnek, közben árulják a sajátjukat. Ahogy az életben lenni szokott, minden nem jön össze, telket nem találnak, viszont a vevő sürgeti őket. Maguk sem gondolták, de három év után, nincs más választásuk, mint hazaköltözni Skóciába. No, majd ott újra kezdenek mindent... Igen ám, de a hajdani házukat, még ha akarnák sem tudnák visszavásárolni a közben megugrott ingatlanárak miatt, így egy falusi bérleményben húzzák meg magukat. A könyv innentől kezdve egy szép álomról, egy állattartásra alkalmas farm utáni vágyról, és közben egy folyamatos - rengeteg önkínzó humorral átszőtt - skóciai kalandozásról, a szerző szülőföldjének megismeréséről szól. Önkéntelenül is érezzük, de a szerző is gyakran hasonlítja össze a mallorcai parasztok irigylésre méltó, ráérős életszemléletét, a ragyogó, télen is kellemesen napos spanyol éghajlatot a zord skót természettel, a hűvös, ködös, fagyos, télen különösen rövid nappalokkal. Amilyen nagy felfedezés, hogy hosszú távollét után, bármilyen zord is a világ, szülőföldjében is megtalálja az ember az igazi szépséget, olyan csalódás nekik, hogy nem lelik a nyugodt megélhetéshez vezető utat. Kényszerhelyzetbe kerülnek, ezért jobb híján vesznek egy lerobbant kisvárosi házat, amit részben saját kezükkel felújítanak, majd némi haszonnal eladnak. Az álmukat persze továbbra is dédelgetik, reménykednek, hogy sikerül egy olyan farmot venniük, ahol majd szarvastenyésztéssel foglalkozhatnak. A kék madár azonban mindig tovaröppen, csábítva, hitegetve őket. Nincs más, addig is venni kell egy újabb felújítandó házat, és küzdeni az építkezők örök ellenségével, az engedélyek megszerzésével, a hivatali bürokráciával. Erről szól éveken át az életük, míg egyszer csak megépül a farm, rajta a házuk, és egy percre minden rózsásnak látszik. Ám, megnyugvás helyett, a gondok csak most kezdődnek... Kétségbeesésre nincs okuk, hiszen ahogy a mondás arrafelé tartja "nincs olyan rossz szél, ami ne hozna magával valami jót". Ebben a szorult helyzetben jött valami jó, mégpedig Peter váratlan ötlete, miszerint író lesz és megírja a család mallorcai történetét. Mindenki leesett a székről, csak bámultak az újabb reménytelennek tűnő ötletén. És milyen az élet, mi is láthatjuk, pontosabban olvashatjuk remek humorú, szórakoztató, igaz, megtörtént eseményeket feldolgozó könyveit, amelyek révén végre találkozott az igazi sikerrel, ami törvényszerű is, hiszen ő írja valahol, hogy "Ha nem álmodozol semmiről, hogy váltod valóra az álmod?" Pillantsanak be a spanyol és a skót emberek életébe, utazgassanak ebben a két számunkra idegen, de nagyon is vonzó országban, és élvezzék a szerző igazán jó humorát. Jól fognak szórakozni, legfeljebb a hazai álmodozók a szarvastenyésztést majd kihúzzák a nagy ötletek sorából. 302 oldal, 3170 Ft., 145x205 mm, keményfedelű védőborítóval Copyright 2001-2011, Hátizsák