|
GRÓF EDELSHEIM GYULAI ILONA
Horthy István kormányzóhelyettes özvegye:
BECSÜLET ÉS KÖTELESSÉG I.-II.
Újra megjelent a ma már 92 éves grófnő önéletrajzi könyve, amit elsősorban a család unszolására, az utókor számára, a tisztánlátás és a
hitelesség kedvéért írt meg.
Huszonkét évesen, 1940-ben lett a kormányzó fiának, Horthy Istvánnak a felesége, és ettől kezdve vált közéleti szereplővé. Boldog
házassága csak két évig tartott, közismert a történet, hogyan vesztette életét férje, az orosz fronton pilótaként szolgáló, akkor
már kormányzóhelyettes Horthy István.
A fiatal özvegy, egy éves kisfiával, továbbra is a budai várban élt apósával és anyósával. Nem omlott össze, nem tűnt el a világ
szeme elől, lelkesen folytatta önkéntes nővéri szolgálatát, naponta járt a kórházba betegeket ápolni, operációknál segédkezni, ugyanakkor
diplomáciai fogadásokon, egyházi vagy éppen családi eseményeken rendre a kormányzó mellett láthatta az ország. Korábban talán maguk
sem hitték volna, de a sport, a lovaglás, a hasonló világnézet, és az idők során meg-megcsillanó emberi értékek szép lassan a
közel 75 éves kormányzó egyik legbizalmasabb emberévé tették az ifjú hölgyet.
Amikor 1944-ben a németek megfosztották hatalmától Horthy Miklóst, és mint foglyot, Németországba vitték, a "kiskormányzónénak" és hároméves
István fiának is velük kellett menni. Ez a nélkülözésekkel, bizonytalanságban, félelemben töltött időszak, amikor az idős kormányzó és
felesége helyett minden probléma megoldása rá maradt, igazi családdá kovácsolta őket, amolyan szülő-gyermek kapcsolat teremtődött
közöttük, és kimondatlanul is tudta, az együtt töltött évek után nem hagyná, nem hagyhatná magukra az idős embereket.
Ilona Horthy, ahogy hivatalosan nevezték, gyerekkora óta sok nyelven beszélt, és ez óriási szerencse volt azokban az években, amikor a
nincstelenségben néhány kedves mondattal, a belőle sugárzó természetes szeretettel szinte minden hétköznapi gondot rendbe tudott tenni.
Gépelni tanult, intézte az admirális levelezését, és amint vége lett a háborúnak, Németországban is tevékenyen bekapcsolódott a
vöröskeresztes munkába. Önmagát nem jellemzi, de az események leírásából érződik, hogy a modorában, a közvetlenségében lehetett valami
lebilincselő, amivel mindenkit rabul ejtett. Könnyen elnyerte mások bizalmát, segítőkészségét, és ez sokat segített akkor is, amikor
évekkel a háború után, a nyirkos német éghajlattal bajlódó szülők kedvéért "új hazát" kerestek. Nem volt elhatározva,
egyszerűen az élet hozta úgy, hogy éppen Portugália fogadta be őket.
A könyv segítségével nyomon követhetjük Horthy Miklós és feleségének utolsó éveit, láthatjuk, hogyan segítik a régi és új ismerősök a család
talpon maradását, és azt is, hogy a még mindig igen fiatal grófnőt bárhová sodorja is az élet, mindenütt szeretettel, érdeklődéssel övezik.
Az évek során megjelennek a kérők is, legalábbis mindig feltűnik valaki, aki szeretné feleségül venni, aki teljes anyagi biztonságot ígér egész életére.
Nem csábítja a jólét, pénzért nem kíván mással élni. Amikor először tűnődik el egy ajánlaton, még évekig meditál, és csak azután lesz egy
angol tiszt felesége, miután az megígéri, hogy annyi időt tölthet a jövőben is az idős szülőkkel, amennyit csak szeretne.
Hosszú, kalandokkal, örömökkel, szomorúsággal töltött évek következnek. Becsülettel kitart az idős Horthy Miklós és felesége mellett, sőt
évtizedekkel később még a sógorát, az ifjú Horthy Miklóst is magukhoz veszik, és haláláig gondoskodik róla.
A visszaemlékezések a kilencvenes évekig tartanak, amikor 41 év után ismét Magyarországra látogatnak, majd Kenderesen újra temetik a Horthy
családot.
Az olvasónak pusztán a bemutatott ötven év, a sokat emlegetett Horthy korszak felelevenítése is nagyon érdekes, de a könyv igazi értéke
gróf Edelsheim Gyulai Ilona megismerése, akinek Kállay Miklós egykori miniszterelnök azt írta, hogy egyszer még legenda lesz!
Talán még a nagy szavaknál is többet elárul róla, hogy több mint negyven év után, amikor hazatért, személyesen kereste fel a Budapesten
szerényen élő, soha el nem felejtett inas-sofőrjét.
Az sem lehet véletlen, hogy ez a hajdani alkalmazott egy Lenin kép mögé rejtve őrizgette a Rákosi évek házkutatásai idején az ellenséggé
nyilvánított grófnő fényképét.
Horthy Ilona fordulatokban gazdag élete nem pusztán egy hiteles visszaemlékezés egy rég letűnt világ egykori szereplőire, de életszemlélete,
emberi tartása példaként is szolgálhat (na) a ma élők számára.
376+480 oldal, 3500+3500 Ft, puhatáblás, 150x230 mm.
Mind a két kötetben bőséges fénykép anyagot találunk a könyv szereplőiről.
ROBERT MERLE:
FRANCIA HISTÓRIA VI.
A PIRKADAT
A szerzőt nem kell bemutatni, nálunk is a legnépszerűbbek közé tartozik, de mielőtt fejest ugranánk a francia történelem 1590-es éveibe,
talán érdemes egy kicsit belelapozni az életrajzába. Robert Merle 95 éves koráig élt, szemtanúja volt a teljes huszadik századnak, és
nem mondhatnánk, hogy unalmasan, eseménytelenül peregtek napjai. Már elmúlt negyven éves, mire első regénye, a Két nap az élet megjelent,
és bár nagy siker lett, csak lassan követték az újabb kötetek. Könyvei az élet számtalan területéről szólnak, de üzenetükben mindig
ott van az emberiségért való aggódás, a jobbító szándék, az erkölcs, a becsület, a tiszta nemes lélek mindenek előtt való fontossága.
Idősödve, már közel a hetvenhez, gondolt egy merészet, és belefogott a francia történelem egyik legeseménydúsabb, legrémesebb korszakának
megírásába, amikor ember az embernek, francia a franciának volt ellensége, és hitük, vallásuk miatt generációkon át pusztították egymást.
Hat kötetet tervezett, amiből aztán hosszú évek alatt tizenhárom lett. Tekintélyes méretű írások, azt gondolom, csak az igen elszánt
történelemimádók birkóznak meg vele, viszont sokan lehetnek, hozzám hasonlóan, akik egy-két kötet elolvasásával próbálnak ízelítőt
kapni a regényfolyam mondanivalójából.
Ismerve Robert Merle írói stílusát, már az első mondatoktól kezdve jókorát néz az olvasó, szinte azt kérdezi magától, hogy ezt most tényleg
Merle írta, vagy csak valami tréfa áldozatai vagyunk. Még szerencse, hogy a kötet végén maga a szerző vallja be, hogy oly annyira korhű
szeretett volna lenni, hogy az események mellett regénye hangnemével is a XVI. századot próbálta idézni, ennél fogva szereplőit úgy
szólaltatta meg, ahogy korukban, rangjuk és egyéniségük alapján valóban beszélhettek.
És akkor, itt a koruknál, megint ránk fér egy kis körültekintés, annál is inkább, mert annak ellenére, hogy a hugenották neve ismerősen
cseng fülünkbe, rögtön érezzük, hogy ez a fejezet - szerencsére - hiányzik az egyébként zivataros magyar történelem lapjairól.
Hogy a hugenották neve honnan ered, máig találgatják, számunkra talán nem is lényeges. Mint az utóbbi kétezer évben oly sokan, ők is az
uralkodó vallással szemben próbáltak valami mást, valami számukra követhetőbb hitet választani, és ez bizony sértette a hatalmat
koncentráltan kézben tartó katolikus vallás elitjét.
Az 1500-as években Franciaország eme küzdelem számos fordulatát élte át, örökös vérengzések, háborúk sokasága követte egymást, tetézve
minden bűnt a Szent Bertalan éjszakájaként elhíresült rémtettekkel.
A pirkadat idején már túl van az ország mindezeken, az 1590-es években járunk, de még nyugalomról szó sincs, a háttérben folyik a
diplomáciai küzdelem, a kettészakadt Franciaország pedig háborúzik egymással. IV. Henrik a király, és ezt a könyvet már csak az ő
kedvéért is érdemes elolvasni, hogy ha majd jó sorunk Párizsba vet, ne csak csodáljuk figyelemre méltó lovas szobrát, de az is
jusson eszünkbe, miért mondhatta, hogy Párizs megér egy misét.
Merle igen szórakoztató, vidám hangnemben mesél erről a békétlen világról, kicsit Boccacciót idézve képzeletünkbe, miután regénye főhőse,
bizonyos Siorac márki, akinek legfőbb küldetése, hogy a pápánál kieszközölje királya felmentését az eretnekség vádja alól, igen csak
szoknyabolond jellemmel felruházott nemes lovag volt, kinek sikeres kalandjai a történelmi események sodrában is gyakran
váltogatták egymást.
A könyv igényel némi után olvasást az interneten, de ha kitisztul a kép, és látjuk az erővonalakat, a szálak mozgatóit, sok új ismerettel
gazdagodva tehetjük le az egyébként nagyon kellemes hangulatú, olvasmányosan megírt regényt.
602 oldal, 3500 Ft, keménytáblás, 150x240 mm.
COLLEEN McCULLOUGH:
ANTONIUS ÉS KLEOPÁTRA
Kétezer év óta tartja izgalomba az embereket Kleopátra életének története, egyre újabb filmek, és regények őrzik mesebeli világának,
varázslatos egyéniségének emlékét. Colleen McCullough ausztrál írónő regénye azonban lényegesen többről szól, mint csupán Kleopátra és Antonius
szerelme. A szerzőnek ez már a hetedik kötete a római polgárháború évszázadáról, és csak úgy, mint előző könyveiben, a címszereplőkön át
most is rálátunk a római köztársaság utolsó éveinek minden jelentős eseményére, miközben végig vonul előttünk a történelemkönyvekből
jól ismert szereplők sokasága.
Caesar halála után vagyunk, amikor egy triumvirátus uralkodik Rómában, akik felosztják egymás között a birodalmat, és bár hangoztatják az
egymás közötti békét, egyéniségükből adódóan, nincs más vágyuk, mint a teljes hatalom megszerzése.
Marcus Antonius ekkor már tekintélyes hadvezér, lába előtt hever a fél világ, és biztos politikai támasza a római szenátus, mégis csalódottnak
érzi magát, mert Caesar nem őt jelölte utódának, hanem alig ismert, 18 éves unokaöccsét, akire senki nem számított.
Valójában ennek a koraérett fiúnak, Octavianusnak, a későbbi Augustus császárnak a diadal útját ismerjük meg a regényben.
Láthatjuk ravasz és átgondolt lépéseinek minden következményét, és azt a rá jellemző nyugodt hidegvért, amivel emberileg fokozatosan
felszámolja, felőrli a félelmetes, magabiztos Antoniust, aki végül, magába roskadva, képtelen méltó ellenfele lenni.
Kleopátrának, aki Alexandriában gondtalanul nevelte Caesartól született, kiváló adottságokkal megáldott, uralkodásra termett fiát, nem sok
választása maradt, amikor Antonius, a keleti tartományok ura, - hatalmas serege fenntartásához - bejelentette igényét Egyiptom arany kincseire.
Rá jellemző éles eszével gyorsan felmérte helyzetét, megérezte a bajban a felcsillanó lehetőséget is, és cserébe a kincsekért, hatalmat,
uralkodói címeket, országrészeket kért, elsősorban fiának, Caesarionnak. Célja elérésének érdekében mindent bevetett, hogy magába
bolondítsa a látszólag közömbös római vezért.
Antonius eleinte lebecsülte őt, mint többször nősült férfi, Kleopátrát is csak egynek látta a sok közül. Ám az idő Kleopátrának dolgozott, és
bekövetkezett, amit Rómában sosem hittek volna, hamarosan nem pusztán szeretője, de felesége, sőt amint látjuk, az évek múltával
nélkülözhetetlen lelki társa is lett.
Miközben három közös gyermekük született, Rómában Octavianus a gyalázkodástól a méltatlan hazudozásig mindent elkövetett annak érdekében,
hogy elhitesse, Róma legnagyobb ellensége a bűnös Kleopátra, aki valamiféle bódulatban tartja Antoniust, és annak ellenére, hogy római nem
támad rómaira, tenni kell valamit, mielőtt Egyiptom királynője a keleti világ után Rómára is kiterjeszti hatalmát.
Valójában azok a hírek tartották félelemben, miszerint az ifjú Caesarion nem csak szellemi képességeiben, de küllemében is tökéletes mása
apjának, az isteni Caesarnak. Vetélytársat látott benne, akit, kerüljön bármibe is, minél előbb el kell pusztítani.
A terjedelmes regényben van időnk kitérőket tenni, megismerjük a légiók embert próbáló életét, a nevezetes csaták kimenetelét, Antonius
keleti hadjáratának gyötrelmeit, koptatjuk Athén és Róma utcáit, miközben csak úgy röpködnek a jól ismert nevek, Cato, Cicero, Vergilius,
egészen Nagy Heródesig. Képet kapunk a Vesta-szüzek életétől Octavianus családi környezetén át egészen a szenátus tagjainak - érdekeik
szerinti - "hajladozásáig", és láthatjuk, hogy a nép által csodált vezetők a hatalomért törvényeket vágnak sutba, és a legnagyobb
gonoszságoktól sem rettennek vissza.
Történelmi regény, amiből talán hiányzik a Kleopátrától elválaszthatatlan romantika, ugyanakkor az írónő a végletekig felkészült a
témában, és mint remek mesélő, élvezetes olvasmánnyá színezi a megtörtént eseményeket.
A főszereplők felett nem tör pálcát, részben az olvasóra bízza, kit hogyan fogad szívébe, kit hogyan ítél meg. Érdemes lassan olvasni, a
bölcsességeket, tanulságokat leszűrve, néha még a megváltoztathatatlanon is elmerengeni.
Nagyszerű olvasmány, egy remek írótól, akinek számtalan könyve jelent már meg magyarul is, közöttük talán a legismertebb a nálunk is
hatalmas sikert aratott Tövismadarak című regénye.
760 oldal, 4200 Ft, keménytáblás, 140x205 mm.
CHRISTIAN JACQ:
AZ ÓKORI EGYIPTOM BÖLCSEI
Egyiptom 4500 éves történelmének könyvtárnyi az irodalma, mindent megírtak már, mégsem lehet betelni vele. Nem is csoda, hiszen naponta
fedeznek fel új sírokat, azonosítanak korábban ismeretlen múmiákat, vagy csak előkerül egy régi papirusz, olyan adatokkal,
amelyek régebben semmit sem mondtak, ma meg már illeszkednek valahová, értelmet adva eddig homályosnak tűnő dolgoknak.
Számtalan fáraónak még a nevét sem ismerjük, hosszú évszázadokról alig tudunk valamit, de különös módon a legrégebbieket, közöttük a
nagy piramisépítőket, azok családtagjait, hadvezéreiket, építőmestereiket, és a kor legjelesebb, legbölcsebb gondolkodóit mégis
pontosan azonosította az egyiptológia. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a szellemileg, erkölcsileg kiemelkedő
egyéniségeket hagyományosan nagy tisztelet övezte, nem csak életükben, de haláluk után akár ezer évekkel is.
Írásaik, intelmeik papiruszon, kőbe vésve, vagy éppen a leglátványosabb módon, a sírboltok falán megörökítve maradtak fenn.
Könyvünk szerzője, akinek jól ismerjük egyiptomi témákat feldolgozó népszerű regényeit, most olyan újdonsággal lepi meg olvasóit, ami,
amellett, hogy érdekes és szórakoztató, egyben komoly ismeretterjesztő anyag is. Időrendi sorrendben haladva, az ókori Egyiptom nagy
egyéniségei közül azokat mutatja be, akik máig megszívlelendő gondolatokat hagytak az utókorra.
Különös érzés olvasni, hogy a nagy piramisépítő, Kheopsz fáraó fia, 4500 éve hogyan írt arról a ma emberét is foglalkoztató
kérdésről, hogy mi a boldogság?
"Ha az embernek van egy darabka öntözhető és művelhető földje, ha halászhat, ha keze munkájából eltarthatja magát, ha családot alapíthat.
De ezek az anyagi feltételek önmagukban még nem elégségesek. Az embernek tudnia kell önvizsgálatot tartania, s még azelőtt javítania
hibáján, mielőtt más tenné azt."
Tovább haladva minden fejezetben egy újabb egyéniség életébe pillanthatunk be, megismerve isteni származásúnak vélt nagy fáraókat, és
olyan hétköznapi embernek született bölcseket is, akik a névtelenségből indulva, tehetségükkel, szorgalmukkal a legmagasabb pozíciókba
küzdötték fel magukat.
Nem ritkák az alapvető igazságokat hirdető idézetek, ugyanakkor a szerző magát a kort is megvilágítja, megemlítve a nagy történelmi
eseményeket. Közben, szinte észrevétlenül, elkalauzolja az olvasót Egyiptom számtalan ókori városába, hajdani szent helyére, Abu Szimbeltől
Amarnán át a Királyok Völgyéig, de bejárjuk Karnak és Théba templomait éppen úgy, mint Deir el-Bahari csodálatos Hatsepszut templomát.
Szó esik a 94 évig uralkodó II. Pepitől III. Thotmeszen, az Amenhotepeken, közöttük Echnatonon át II. Ramszeszig sok mindenkiről, még az
olyan meseszép hölgyekről is, mint a máig csodált Nefertiti, vagy sokak kedvenc fáraója, a már említett Hatsepszut királynő.
A szerző az olvasótól is elvár némi jártasságot a témában, például, amikor az ókori Egyiptom isteneit emlegeti, nem tér ki részletesen arra,
hogy ki is volt Hórusz, Hathor, Anubisz, Ozirisz vagy éppen Thot, de ez ne riasszon el senkit az olvasástól.
Hogy stílszerű legyek, egy jó
háromezer évvel ezelőtt élt, alacsony származásúnak született írnok, Ani, bátorító szavaival ajánlom az Egyiptom iránt érdeklődők
figyelmébe a könyvet:
"Ismerd meg az írásokat, hatolj be mélyükre, töltsd el velük lelkedet!"
- és idővel mindent meg fogsz érteni, tehetném hozzá, ha az ilyesmi illő lenne.
204 oldal, keménytáblás, 155x240 mm, 2500 Ft.
CHARLES DICKENS:
KÉT VÁROS REGÉNYE
Pontosan százötven évvel ezelőtt írta az angol irodalom kiemelkedő alakja Európa két nagy városában,
Londonban és Párizsban, a francia forradalom idején játszódó regényét.
Napjainkban, amikor szinte egymás után bukkannak fel a jobbnál jobb írók, és óriási a kiadott könyvek választéka, egyre ritkábban
találkozunk a XIX. század klasszikusaival, pedig ez a regény, amelyik magyarul már nyolcvan éve nem jelent meg, ez is jól példázza,
hogy új fordításban nem csak friss és élvezetes, de egyúttal afféle értékmérő is lehet a mai olvasó számára.
Időnként ugyanis vissza kell lépnünk a "cserépkályhához", le kell porolnunk egy-két remekművet, hogy legyen mihez viszonyítani kortársaink
írásait.
Dickens ebben a regényében egy bonyolult történet szálait szövögeti, részben az 1789-es eseményeket követő években, részben visszanyúlva a
korábbi évtizedek vidéki Franciaországának világába. Könyve nem történelmi visszaemlékezés, nem ad átfogó képet a zaklatott kor minden
részletéről, mégis - ha csak résnyire is - bepillantást enged egy azóta is büszkén emlegetett
forradalom talán legigazságtalanabb időszakának hétköznapjaiba.
A Bastille börtönében évtizedeket raboskodó egykori francia orvos, aki időskorának éveit Londonban éli, olyan abszurd helyzetbe kerül,
hogy lányát éppen annak a családnak - mit sem sejtő - leszármazottja kéri feleségül, akik miatt ártatlanul töltötte a világtól elzárva legszebb
éveit. Lánya érdekében megőrzi titkát, felül tud emelkedni az egykori sérelmeken, ám a történelmi események hirtelen véget vetnek a
boldog, nyugalmas családi éveknek.
A sors Párizsba veti őket, ahol maguk is a fejetlen, elszabadult őrület csapdájába esnek. Nehéz helyzetükben félelemmel tölti el őket,
hogy sorozatban ítélik el, és végzik ki az előző évek arisztokratáit, és bárkit, akire a gyanú árnyéka vetül. A máig iszonyatosan hangzó
guillotine félelmetes, "munkában töltött" időszaka volt ez.
Az író mesterien keveri a kártyákat, könyvét olvasva képtelenség az eseményeket előre látni, szinte krimiszerűen izgalmassá teszi a
történetet. Stílusa mindvégig lenyűgöző, a cselekmény olvasása közben pedig fel sem rémlik az olvasóban az elröppent százötven év.
Dickens regénye egy szép, kerek történet, tele jó és rossz emberekkel, bűnös alakokkal, és nemes lelkű egyéniségekkel, véleményformáló, elgondolkoztató
helyzetekkel. Történetük azonban csak eszköz, amolyan jelképes ecset volt az író kezében a kor megfestéséhez. "Azt reméltem, árnyalhatom
néhány színnel a közismert képet, amely arról a rettenetes korról kialakult" -írta szerényen könyve előszavában a varázslatos
tehetséggel megáldott szerző.
Ne várjanak újabb nyolcvan évet, olvassák el! Érdemes.
400 oldal, 3500 Ft., 155x235 mm, keményfedelű, védőborítóval
BARBARA REYNOLDS:
DANTE
A költő, a politikai gondolkodó, az ember
Barbara Reynolds könyvében választ kapunk arra, hogy valójában ki is volt, hogyan élt, és mit hagyott az utókorra az 1265-ben, Firenzében
született Dante Alighieri.
1290-ben, amikor fiatalon elhunyt Beatrice, a reménytelenül imádott hölgy, Dante már a virágzó Firenze ünnepelt költője volt. Verseket
rendeltek nála, közönsége volt, mai szóval "felolvasó esteket" tartott, hiszen ő még a nyomtatás előtti korban élt, amikor munkáit csak
kézzel másolgatva, vagy még inkább élőszóban, felolvasva terjeszthették.
1295-ben megnősült, a verselés mellett a filozófia és a politizálás kezdte érdekelni.
Hamarosan a város vezetői közé választották, ettől kezdve rangjához méltóan, ahogy az veronai szobrán ma is látható, mindig földig érő
köpenyben, luccóban járt.
1300 szent évében - mint oly sokan - Dante is Rómába zarándokolt, ám közben Firenzében feje tetejére állt a világ, politikai okokból
száműzték a vezetőket, így ő sem térhetett haza. Felesége, két fia és lánya Firenzében ragadt, hosszú évekig nem látta őket.
Otthontalan, vagyontalan, száműzött emberré vált, aki éveket töltött Veronában, Arezzoban, Bolognában, míg végül utolsó éveiben Ravennában
talált menedéket. Ez a két évtized szülte a Vendégség és a máig csodált Színjáték című írásait.
Barbara Reynolds könyvében végigkísérhetjük a terjedelmes életművet, kiemelve a legérdekesebb részleteket, idézve a legszebb sorokat,
ráadásul olaszul és - Babits Mihály fordításában - magyarul is, hogy ha nem is értjük, legalább érezzük a sorok dallamait.
Itáliában ekkor még a latin volt a tanult emberek nyelve, talán még ötven éve sem lehetett, hogy olaszul is elkezdtek verselni. Dantét ez nem
zavarta, szinte csak a nép által beszélt nyelven írta verseit. Célja az volt, hogy gondolatait, az életről alkotott véleményét minél több
ember megértse. Saját magáról írt, de másokat akart tanítani, tudáshoz és erényhez juttatni.
Fő művében, a Színjátékban, egy előre megkomponált, rengeteg szereplőt, közöttük szinte minden ismerősét felvonultató történetet írt meg,
közel tizenötezer verssorban. Ő is tudta, hogy mondanivalója nem mindig érthető, ezért részletes háttérmagyarázatokat mellékelt hozzá.
Ezeket, és a nem sokkal Dante halála után, Boccaccio által írt értelmezéseket taglalja a kötet szerzője,
hangsúlyozva egyéni véleményét is.
A Színjátékban Dante, ahol rendre a színen van régi szerelme Beatrice is, saját utazási élményeit meséli el a pokol, a purgatórium, és a
paradicsom útvesztőin át. Útitársa nem más, mint példaképe, a hajdani Róma nagy költője, Vergilius, aki végig tanítva, bátorítva szól hozzá,
üzeneteit nyílván nekünk, olvasóknak szánva.
Reynolds könyve sokkal több, mint a versek elemzése, hiszen elénk tárja az itáliai városállamok életét, a politikai csatározásokat, a pápák
viselt dolgait, Dante világnézetét, ráadásul megjelenít egy sor olyan híres személyt, mint például Aquinoi Szent Tamás, Cicero, Petrarca,
Arisztotelész, Homérosz, vagy a sokat emlegetett Boccaccio. Utóbbinak nagyon sokat köszönhet az utókor, ő volt ugyanis, aki - nyolc éves
volt Dante halálakor - felnőve, nem csak dicsőítette a Színjátékot és szerzőjét, de felkeresett minden élő személyt, (köztük Dante fiait
is) akik még személyesen ismerhették Dantét. Az így szerzett forrásokat felhasználva, énekről énekre ő is - további - magyarázatokat írt a
versekhez. Kézzel másolta, népszerűsítette, és megérezve a mű halhatatlanságát, először tette az "isteni" jelzőt a színjáték elé.
Elolvasva a könyvet, csak ámul az ember, hogy az akkori világban, amikor még csak kézzel írott könyvek léteztek, honnan volt, hogyan lehetett
ilyen káprázatos ismerete, tudása Danténak mind arról, amit korábban az egyházi irodalomban vagy éppen az ókori görög és római irodalomban
leírtak. De vajon mit ért volna ez a csillogó tudás, ha magában tartja?
A kötetből vett idézet szerint ennek éppen a fordítottja motiválta:
"S ahogy nemcsak kortársaitól, hanem a múltbéli mesterektől is tanult, úgy igyekezett a felfogottakat másoknak is átadni. Ez a szellemi
közvetítés a szeretet egy formájává vált számára. Ez a szeretet késztette arra, hogy a műveltség vendégségét kínálja fel azok számára,
akik a maguk erejéből nem juthattak el az angyalok kenyeréhez" (filozófia és teológia)
Dante 1321-ben halt meg Ravennában. A sors kegye, és az utókor szerencséje, hogy addigra befejezte hatalmas életművét, ami hiánytalanul maradt
ránk. Firenzébe, szeretett városába, sohasem térhetett vissza, ami láthatóan örök fájdalma maradt:
"Aminek legjobban fog fájni híjja,
elhagyod; s első nyíl ez elhagyásé,
melyet rádlő a száműzetésnek íjja.
Majd megtudod, mily sós kenyér a másé;
s föl- és lemenni, milyen kínos ösvény,
keserves lépcső az idegen házé!"
Barbara Reynolds könyve igen olvasmányos, minden mondatán érezni, hogy nem önmagát kívánja mások fölé emelni, hanem - igazi tanárként -
tanítani szeretné olvasóit. Ám így sem könnyű olvasmány, nem adja könnyen az élményt. Mintha ő is Vergiliussal üzenne:
"Puha ágyon heverve senki nem jutott el a hírnévre."
632 oldal, 4800 Ft., 160x240 mm, keményfedelű, védőborítóval
PHILIPPE DE GAULLE:
APÁM, DE GAULLE
Beszélgetések Michel Tauriackal
Távolodva a huszadik századtól, egyre érdekesebb visszatekinteni azokra a történelemformáló személyiségekre, akikről csak egy halványodó
kép dereng már, elsősorban a külső sziluett, belső tartalom nélkül.
Ilyen tekintélyes alakja volt az elmúlt száz évnek a francia Charles de Gaulle is, akinek életéről már kortársai számtalan könyvet írtak,
de a teljes rálátás hiányában többnyire - politikailag - elfogultan, nem ritkán valótlan mendemondákra alapozva. A magyarul most megjelent, az élet minden
területére kiterjedő kötetben a fia egy történelmet jól ismerő újságíró érvekkel vitázó kérdéseire ad
dokumentumokkal, személyes élményeivel, és az apja írásaiból vett idézetekkel kimerítő válaszokat.
Az 1890-ben született de Gaulle, akit a könyvben, akárcsak élete során, rendre Tábornokként emlegetnek, konzervatív, vallásos nevelést
kapott, és miután a katonai pályát választotta, már fiatal tisztként az első világháborúban találta magát. Német fogságba esett, és annak
ellenére, hogy ötször is megszökött, végül két év és nyolc hónapot töltött fogolytáborban.
A lengyel-orosz háborúban (1919-21) még lóháton vett részt, de 1940-re már a harckocsizóknál szolgál, egyre feljebb lépegetve a ranglétrán.
Államtitkári beosztásban, tábornokként éri a németek második világháborús támadása, amitől Franciaország összeomlik, és mint tudjuk,
a németekkel együttműködő, kollaboráns kormány alakul.
De Gaulle felismerte a helyzet tragikumát, és rögtön Angliába távozott - hazájában rövidesen halálra ítélték, - ahol rádióbeszédben
szólította fel a franciákat az ellenállásra. A Szabad Franciaország vezetőjeként megpróbálta felrázni a nemzetet, de sok-sok ellenállásba
ütközött, amíg az évek során el tudta fogadtatni magát Churchillel és Roosevelttel, akik nem szerették hajlíthatatlan jellemét,
távolságtartását, önálló politikai elképzeléseit.
Az idő azonban neki dolgozott, egyre többen csatlakoztak seregéhez, amelyik tekintélyes erőként vehetett részt Franciaország, és teljes
sikerrel Párizs felszabadításában.
A háború után megpróbálta népszerűségét a nemzet javára fordítani, mégis már 1946-ban visszavonult a hivatalos közélettől, mert ugyanazokat az
arcokat látta nyüzsögni a politikában, akik a háború előtt és alatt tehetetlenségükkel tűntek ki.
Hosszú évek múlva, 1958-ban, az ország nehéz helyzetében, a pártok felkérésére visszatért a közéletbe, hamarosan az ország elnökévé
választották. Nagy reformok, politikai fordulatok kötődnek nevéhez, elég csak a francia gyarmatok függetlenné válását, az algériai
probléma megoldását, a francia atombomba létrehozását, vagy a NATO - tól független katonai haderő fenntartását említeni.
Fia visszaemlékezéseiből megismerjük személyes élményeit Sztálinnal, hogyan vélekedett az amerikai elnökökről, mi volt
a véleménye a spanyol diktátor, Franco tábornokról, vagy például a kommunistákról.
Nem titkolta nézeteit az arab-zsidó kérdésben, szavazati jogot adott a nőknek, kibékült a németekkel, foglalkoztatta a bevándorlás kérdése,
és bátran hangoztatta nacionalizmusát. Francia volt, hazája érdekeit helyezte minden más elé.
Katonához méltóan puritán ember volt, keveseket fogadott bizalmába, és nem kapkodott az anyagiak után. Nem fogadott el kitüntetéseket, nem
ünnepeltette magát, végrendeletében is megtiltott mindenféle dicsőítést.
Élmény olvasni a Tábornok egykor sokak által vitatott gondolatait, amelyek az évek során rendre
beigazolódtak, valósággá váltak. A franciák is hamar ráébredtek, hogy páratlan emberi nagysága sosem személyes, pláne nem pártérdekeket
szolgált, katonaként és államfőként is mindig a haza érdekét tartotta szem előtt.
Olvassák el ezt a számunkra szokatlan szemszögből írt, de igazán szemléletformáló huszadik századi történelemkönyvet, amiből csak úgy áramlik az olvasóra a bőséges
ismeretanyag.
A könyvet letéve azt is érteni fogják, hogy Párizs diadalívvel ékesített, korábban Csillag-térnek nevezett pompás terét miért hívják ma
Charles de Gaulle térnek.
840 oldal. Ára 4900-Ft. Mérete: 160x240 mm, keményfedelű, védőborítóval
ALEKSZANDR SZOLZSENYICIN:
A POKOL TORNÁCA I-II.
Az 1918-ban született Szolzsenyicin életrajzát nézegetve biztosak lehetünk abban, hogy regényeinek
témaválasztásakor nem sokáig kellett rágnia a ceruza végét. Egyszerűen csak írnia kellett az átélt
élményeket, és mint esetünkben is, ezer oldalas, végtelen történet kerekedett belőle.
Érdemes tudni róla, hogy amint megszerezte matematikus-fizikus diplomáját, máris a második világháború
frontján találta magát. Négy év szolgálat után nyolc év börtön következett 1953-ig. Nem sokkal később
kezdte el írni A pokol tornáca című regényét, amelyik elsősorban annak a három évnek az eseményeit
eleveníti fel, amit a moszkvai saraska börtönben töltött.
Maga a keret is nagyon érdekes, miszerint egy szovjet diplomata telefonon felhívja az amerikai követséget,
és arra figyelmezteti őket, hogy Amerikában a közeli napokban fogják átadni a legféltettebb atomtitkokat
egy szovjet ügynöknek. Az Állambiztonsági Minisztériumban "természetesen" minden beszélgetést, így ezt is
lehallgatták, magnóra vették, és bár eltorzított hangon beszélt "az áruló", a legnagyobb titoktartás
mellett, a legújabb tudományt is bevetve, megpróbálták minél előbb megtudni, hogy ki lehetett a tettes.
Itt kapcsolódik az események sodrába a rabok által csak saraskának "becézett", Moszkva külvárosában
található marfinói börtön, ahová az ország minden lágeréből összeszedtek 300 magasan képzett elitéltet.
A matematikus professzorokat, mérnököket, és az őket kisegítő szakembereket viszonylag kiemelten jó
körülmények között tartották, de maga az intézmény olyan titkos volt, hogy például aki évente egyszer,
nagy nehezen látogatót fogadhatott, azt a látogatás harminc percére - cselesen - átszállították egy
másik börtönbe.
Itt töltötte tíz éves büntetését Nyerzsin is, akiben az olvasó könnyen a szerzőre ismer. Rutinos rab,
látszat tevékenységet folytat, igyekszik önmagát képezni, sokat olvasni, és a lehető legkevesebbet tenni a
parancsnokság kedvéért.
A telefonbeszélgetések titkosításán dolgoznak, míg a szomszédos laboratóriumban a telefon hangok
felismerésének új módszerein kísérleteztek.
Rengeteg szereplőt ismerünk meg, természetesen elsősorban a harminc éves Nyerzsint, aki pusztán a
"ki nem mondott gondolatokért" ült, és társaiét, akik között a hithű kommunistától a szélhámoson át olyan
átlag emberek is bőven voltak, akik korábbi szabad életükben nem tettek mást, mint megpróbáltak
"oldalazva osonni végig a nagy tettek korszakán".
Bizony, ez volt a nagy tettek korszaka. Más-más szereplők életén át visszakanyarodik a történet Leninig,
Trockijig, az 1917-es forradalomig, majd Sztálin tűnik a képbe, és hosszú fejezeteken át, részletesen
megismerjük életútját, kegyetlen stratégiáját, egyéni életének félelemmel teli szorongását, és azt a
világot, amit elrettentő, mindenkit rettegésben tartó uralma alakított ki az országban. Ezekben az években
még arra tanították a fiatalokat, hogy "a besúgás hazafias kötelesség és a legjobb segítség annak, akit
feljelentesz", mert elősegíti a társadalom egészségesebbé tételét. A saraska lakóinak is legalább ötöde
beszervezett, besúgó volt. Mindenkit figyelt valaki.
Ezt a látszólag idilli nyugalmat rázta fel igen alaposan a titkos telefonáló kilétének a kiderítése. Jöttek
a tábornokok, akik kértek, ígértek, és parancsoltak, csak haladjon a dolog. Szolzsenyicin regényében itt
bontakozik ki igazán az emberi jellemek ezerfélesége, itt láthatjuk, hogy kiből mit vált ki a diktatúra,
kit lehet megvenni, és ki az, akinek már nincs vesztenivalója, és a lelke nem eladó.
Vannak gyávák, és vannak naiv hiszékenyek, akik még az osztálynélküli társadalomról álmodoznak, és vannak
azok, akik már senkinek sem hisznek, mert tudják, hogy már régen kialakult a Szovjetunióban is az új
uralkodó osztály. Ők azok a nehezen kezelhető rabok, akik akkor is kitartanak elveik mellett, ha ezért
a Gulagra küldik őket, és a megcsillantott gyors szabadulás helyett akár újabb tíz évet kaphatnak az
első tíz letelte után. Ők nem a pénzre, nem az anyagi jólétre vágynak, hanem arra a szabadságra,
hogy a hozzájuk hasonlóan gondolkodó embereknek azt mondhassák, amit valóban gondolnak.
Lehet a szavakkal, a kötetben olvasható filozófiai fejtegetésekkel vitatkozni, és a jövőben is minden kornak
meg lesz a joga, hogy Szolzsenyicint érdeke szerint méltassa, vagy kritizálja, de a történelmet már nem
lehet meghamisítani. Könyvében a huszadik század első felét dokumentálta, hatalmi és anyagi érdekek nélkül,
saját meggyőződése szerint. Őszintén szólva kész csoda, hogy ezt a terjedelmében és mondanivalójában
is monumentális regényt 1958-ban élve megúszta.
Magyarországon, az évek multával, a lakosság egyre nagyobb hányada néz értetlenül a szocializmus éveinek
árnyoldalaira. Nem is értik, hogyan lehetett valaki egy elnyomó rendszer kiszolgálója, besúgója, párttagja,
munkásőre. Nekik, a fiatal nemzedéknek, különösen ajánlom ezt a történelmi alapművet.
1030 oldal. Ára 4600-Ft. Mérete: 125x205 mm, keményfedelű, védőborítóval
|
