|
AMIN MAALOUF:
A PÁPA RABSZOLGÁJA, LEO AFRICANUS
Hasszán 1488-ban született az andalúziai Granadában, mint Mohamed, a mázsáló fia.
Az ő életének páratlanul kalandos történetét dolgozta fel a szerző, egyes szám első személyben elmesélve,
hűen követve Hasszán, a későbbi Leo Africanus korabeli feljegyzéseit.
Gyerek volt, amikor 1492-ben Ferdinánd és Izabella visszahódította a móroktól a spanyolországi
területeket, és aki nem vállalta a kereszténységet, annak el kellett hagyni Európát.
Így történt, hogy Hasszán családja is - mindenét hátrahagyva - a már akkor is nagyhírű marokkói Fez
városába zarándokolt, és új életet kezdett.
Gyermekkori élményein át mi magunk is átélhetjük az arab világ számunkra idegen, ugyanakkor különös családi
szokásait, a férfiak szabad, a nők zárt világát, a többnejűséget, és azt a rokoni kavalkádot, amivel az ilyesmi jár.
Bemutatja a várost, a szürke hétköznapokat, majd az iskolát, ahol a nebulók éveken át a Koránt magolják. Jó eszű
gyerek, és valószínűleg ennek is köszönheti, hogy - bár még csak 17 éves - nagybátyja magával viszi egy hatalmas, Szaharát átszelő
tevekaravános útra, amelynek végcélja a már akkor is mesés hírű Timbuktu.
Ez a sikeres utazás olyan tekintélyt ad a fiatalembernek, hogy hazatérésük után újabb utazásra kap megbízást.
Így jut el Egyiptomba, ahol Kairóban éveket tölt, mégpedig kellemes anyagi jólétben, immár második
feleségével. Műveltsége révén már itt is a kiemelkedő, jómódú emberek között forog, ám egy idő után
a történelmi események félelmet keltenek benne, és biztonságuk érdekében elhagyják a várost.
Kalandok sora kíséri életét, eljut Konstantinápolyba, majd Tuniszba hajózik, hogy végre egy kis nyugalmat,
családi békét találjon.
Innen rabolják el, és ajándékozzák Rómában a pápának, mint egy különleges afrikai rabszolgát.
Mivel vándorlásai során több nyelven kiválóan megtanult, és műveltsége, jó modora is elnyerte a pápa és a
bíborosok szimpátiáját, hamarosan szabad ember lett, aki nyelveket tanított, és közben maga is újabbakat
tanult.
X. Leo, a nagy művészetpártoló pápa évei ezek, tőle kapta Hasszán a jól hangzó Leo Africanus nevet, utalva
a pápa és vélt szülőföldje, Afrika nevére.
Mint bárhol korábban, itt is feltalálta magát és egyre jobban élt. Miután kellően megismerte a
kereszténységet, felvette a katolikus vallást, és egy újabb szép feleséggel, valamint hamarosan megszülető fiával
boldogan élte felhőtlen életét.
Diplomataként szolgálta Leo, majd később Kelemen pápát is, miközben a Mediciek barátságát élvezve a
legmagasabb körökbe emelkedett.
Nyolc évet töltött Rómában, talán a korszak legizgalmasabb, legfényűzőbb éveit. Láthatta a Sixtusi kápolna
freskóit, Raffaello festményeit, csodálhatta Michelangelo Mózesét és a XVI. század elejének számtalan nagy
reneszánsz művészét.
Korának politikájáról, vallásos világáról tiszta képe volt, jól átlátta Szulejmán török szultántól Luther
Mártonon át a római pápáig mindenkinek a sajátos érdekeit.
A sors azonban itt sem hagyta a végletekig nyugalomban élni, kis családjával el kellett hagynia a háború dúlta Itáliát.
Tuniszba hajóztak, hogy hátralévő éveit, előző családjának tagjaival végre közösen, kalandos utazgatások,
menekülések nélkül élhesse.
Élményeiről rendszeresen feljegyzéseket készített, később ezekre alapozva írta meg könyveit, amelyeket
korántsem a kiadók toplistájára szánt, sokkal inkább cseperedő fiának, bátorítva, segítve őt eligazodni az élet
előre nem látható útvesztőiben.
Nagyon érdekes könyv, nekünk európai olvasóknak különösen, hiszen az arab világ legcsodálatosabb városaiban
fordult meg, és bár saját életét mesélgette, mégis elénk varázsolta korának "Ezeregyéjszakáját".
A szerző, aki szintén arab származású, remekül érzékelteti a helyszínek hangulatát,
megemlítve olyan látnivalókat, történelmi eseményeket, nagy egyéniségeket, amelyek hitelessé és az olvasó
számára még inkább elképzelhetővé teszik a korabeli valóságot.
Bár a kötet elején olvasható kétsoros Yeats idézet már elvette előlem a dicsekvés lehetőségét, miszerint:
"De ne kételkedj benne, hogy Leo,
a Leo Africanus, az utazó szintén én voltam."
azért én is megtaláltam, már az első oldalon, azt a néhány sort, amelyiken azóta is rendre hosszan elmerengek:
"Ám nem kicsiség, amit teszek, hogyan számolom el a Legfőbb Hitelezővel, mit nyertem és mit veszítettem?
Negyven évet bízott rám, s én mindezt utazásokra fecséreltem..."
A kötetben megismert helyszíneket többnyire magam is bejártam, így - talán nem alaptalanul - remek
szórakozásnak tartom a könyv elolvasását, ezért minden utazást, földrajzot, történelmet kedvelő
könyvbarátnak örömmel ajánlom.
384 oldal. Ára 2700-Ft. Mérete: 155x235 mm, keményfedelű
RODDY DOYLE:
HENRY CSILLAGA
Fokozott érdeklődéssel vártam a könyv megjelenését, mert nagyon izgatott, hogy egy ír származású,
ma is Írországban élő író, vajon hogyan festi le a huszadik század elejének eseményeit. Azt az időszakot,
amikor nagy dolgok történtek, kikiáltották az Ír Köztársaságot, mégis egy évszázadra bebetonozták a
szemben álló felek tántoríthatatlan nézeteit.
A regény pergő cselekményű, mondhatni letehetetlen olvasmány.
Főszereplője egy dublini fiatalember, Henry, aki szülei nyomorúságos sorsának bemutatásával kezdi saját
élettörténetét. Már öt évesen elveszti, szó szerint, eltűnnek szeme elől a szülei, így a még nála is
fiatalabb öccsével otthontalan utcagyerekként, lopásokból tengetik életüket. A szánalmas, emberhez
méltatlan, egészségtelen életmód hamarosan az öccse életébe kerül, és onnantól kezdve, testben és
lélekben, magányos csavargóként tölti napjait.
1916-ban, amikor még csak 14 éves, de apjától örökölt erőteljes alkata, jó kiállása révén már jóval többnek
látszik, ő is odasodródik az illegális félkatonai szervezethez, a Honi Hadsereghez. Minden különösebb
politikai indíttatás, rálátás nélkül belesodródik a véres felkelés lövöldözésébe, amit a rendőrség
kegyetlenül lever, a főbűnösöket azonnal kivégzik, sokakat évekre börtönbe zárnak, Henry is csak
leleményességének köszönhetően menekül meg.
Bujkálva él, alkalmi dokkmunkásként robotol, de ahogy az ilyenkor lenni szokott, hamarosan visszakerül a régi
cimborák közé, ahol mint hajdan az apját is, kihasználják, időnként egy-egy (rendszerint rendőr) nevet
mondanak neki, akit le kell lőnie, vagy agyon kell vernie.
Innen már nincs visszaút. Egyre több a merénylet, és egyre több a retorzió is, aminek lélektani hatását a ravasz
főnökök kihasználják, és a lakosságot maguk mellé állítják, szinte mindenkit angol és rendőr ellenessé tesznek.
Henry 18 évesen megnősül, azonos nézeteket valló feleségével vidéken szervezkednek, bujkálnak, menekülnek,
megsebesülnek, nincs egy nyugodt perc az életükben. Elfogják, majd amikor végre - fél holtra
verve - kiszabadul, ráébred, hogy mennyire félresiklott az élete. Érzi, hogy csak eszközként használták,
és nem akar a továbbiakban semmiféle szörnyűségben részt venni.
A szervezet azonban ilyet nem ismer, és azok, akiket hajdan még ő szervezett, ő tanított be, utasítgatni próbálják,
majd megfenyegetik. Tudja, hogy ez mit jelent. A biztos halált. Feleségét, aki még nála is harcosabb
köztársaságpártivá vált, lecsukják, csak az utcáról a börtön ablak felé kiabálva tudja vele közölni, hogy
végre látta a féléves lányukat, és, hogy neki azonnal mennie kell, nem maradhat itt tovább…
Ez a történet van kitöltve a puritán valóság minden árnyalatával. A rabszolgaságot idéző dokkmunkától, a munka
utáni kocsmázásig, a bizonytalan lét, a kiszolgáltatottság, a mindenütt leselkedő terror, a kivégzések,
gyilkosságok, nyomorúságos szerelmek történeteivel.
A regény 1921-ig dolgozza fel az eseményeket, de az író már megírta a folytatást, ami Henry Amerikában
töltött éveiről szól. (reméljük hamarosan magyarul is)
Úgy érzem, hogy a szerző elsősorban az íreknek, az ír történelmet jól ismerőknek írta ezt a könyvét, és bár maga a
történet háttér ismeretek nélkül is érdekfeszítő olvasmány, mégis szükséges némi kiegészítést írnom hozzá,
mert a lényeg csak úgy érthető igazán.
A szövegben elejtett szavak, az írek számára egyértelmű félmondatok ugyanis nincsenek kifejtve, pedig többnyire
a lényeget hordozzák.
Tehát:
Írország hosszú évszázadokon át az angolok kezében volt, se függetlenség, se önálló gazdaság, se ír nyelv, csak
a krumplin élő elszegényedett lakosság. Ezen a reménytelennek látszó helyzeten próbáltak változtatni, amikor
1893-ban megalakították a regényben (és napjaink híreiben is) gyakran emlegetett Sinn Fein szervezetet
(azt jelenti: mi magunk), amelyik nacionalista célokat tűzött ki, többek között az ír kultúra megőrzését,
a hazai ipar fejlesztését, az angolok bojkottálását, egyszóval egy ír Írország megteremtését.
Az első világháború évei alatt már több illegális félkatonai szervezet is működött az országban, Henry is egy
ilyennek, a Honi Hadseregnek lett a tagja, sőt hamarosan megalakult az Ír Köztársasági Testvériség is ( I.R.B.)
Ez robbantotta ki a regényben is olvasható 1916-os vérbe fojtott felkelést.
A megtorlás, pláne, hogy az angolok, a világháború igényei miatt, Írországban is újabb sorozásokat rendeltek el,
a lakosságot teljesen a felkelők mellé állította, és az országban egy folyamatos gerillaharc bontakozott ki.
Fokozta a lelkesedést, hogy a következő választásokat a Sinn Fein megnyerte, és a képviselők nem mentek el Londonba
a parlamentbe, hanem otthon saját kormányt alakítottak, majd megszervezték a máig sokat emlegetett Ír Köztársasági
Hadsereget. Ez lett a félelmetes I.R.A.
Két év belháború után az angolok megtörtek, és Ulster kivételével kivonultak Írország területéről, így 1921.
december 6.-án létrejött az Ír Szabad Állam.
Ulster a sziget északi hat megyéjét jelenti, a mai Észak-Írországot. A regényben erre is van utalás, miszerint az
északi rész angol kézben maradása után az ott élő katolikus írek ezrével menekültek az ország déli felébe.
A betelepült angolok máig Ulsterben élnek, a lakosság fele ír, fele protestáns angol vagy "elangolosodott", az
angolokat kiszolgáló ír. A sok száz éves gyűlölet eredménye volt, amit a televíziókban mi is gyakran láthattunk,
hogy amikor a katolikus vagy protestáns hívők felvonulást tartottak, a meneteket a másik fél megtámadta,
és szinte évről-évre kiújultak a harcok. Sohasem arról volt szó, hogy ki katolikus és ki protestáns, minden
az ősi ír-angol ellentétről szólt.
A téma nincs lezárva, Írország máig szeretné egyesíteni a szigetet, egyetlen békés Írországgá.
Roddy Doyle kiválóan ír, méltó követője az Írországban mindenki által oly nagy becsben tartott,
büszkén emlegetett költők, írók korábbi nemzedékeinek.
496 oldal. Ára 2900-Ft. Mérete: 115x190 mm, keményfedelű, védőborítóval
KAREN BLIXEN:
VOLT EGY FARMOM AFRIKÁBAN
Nyilván sokan emlékeznek még a nagy sikerű Távol Afrikától című film csodálatos afrikai felvételeire,
és magára a szomorú véget ért romantikus történetre. Nekem örök emlék marad, és bevallom, hosszan
töprengtem, hogy érdemes-e, szabad-e ilyen érzelmi háttérrel elolvasnom Karen Blixen életrajzi
ihletésű könyvét.
Lassan száz éve lesz, hogy 1914-ben egy fiatal, festészetet tanult, több nyelvet beszélő, igen művelt dán
hölgy férjhez megy Afrikában élő másod-unokatestvéréhez, Blixen báróhoz, és maga is kiköltözik egy
hatalmas kenyai farmra, ahol kávétermesztésből próbálnak megélni.
Férje korán csalódást okoz, nem törődik sem vele, sem a birtokkal, így minden feladat az ifjú hölgy nyakába
szakad.
Tizenhét évet élt a farmon, beleszeretett Afrikába, az ott élő emberekbe, a természet páratlan szépségébe,
és nem hitte, hogy valaha is képes lenne elhagyni álmai világát.
Tizenhét év nagyon mély nyomokat hagy az emberben, különösen, ha szeretet, tisztelet övezi, ha új hazájában
barátokra, szerelemre, igazi otthonra talál. Karen Blixennek, bár léha férjétől elvált, szép lassan
minden megadatott, és rengeteg munkája, gondja ellenére, boldog, kiegyensúlyozott emberként, irigylésre
méltó életet élt.
A mezőgazdaság azonban, így a kávétermesztés is, időjárásfüggő, kiszámíthatatlan dolog, és ahogy az lenni
szokott, előbb-utóbb olyan évek jönnek, amikor alig terem valami. Ráadásul, a baj rendszerint nem jár
egyedül. Anyagilag tönkre ment, el kellett adni a farmot, ami szinte felfoghatatlan érzés volt számára.
Ezt a megoldhatatlan helyzetet csak tetézte szerelmének, legjobb barátjának tragikus halála.
Nem maradt más választása, el kellett hagynia Afrikát. Haza utazott Dániába, ahol sosem szabadult Afrika és az
ott hagyott barátok, szeretett szolgák emlékétől. Írni kezdett, így született ez a könyve is, amelyiknek
apró részleteiből készült a film, de maga a könyv annál sokkal többről szól, mondhatni, ez egy más dimenzió.
Az a viszonylagos magány, ahogyan hatalmas házában, szolgáival körülvéve élt, remek lehetőség volt, hogy
észrevétlenül, aprólékosan megfigyelje nem csak a természet minden rezdülését, az állatok és a növények
viselkedését, de az ott élő kikuiu és maszáj bennszülöttek, a szomáli szolgák lelkivilágát, gondolkodásmódját,
a fehér emberétől oly távoli értékrendjét, sajátos igazságérzetét is.
Karen Blixen rendkívüli egyéniség volt, aki naponta járta a természetet, bátran vadászott, lovagolt, állatokat
tartott, felügyelte a betakarítást, eladta a termést, könyvelte az adatokat, és ha
kellett, - tekintélyével - igazságot osztott. Megtanulta a szuahéli nyelvet, és még a legcsúnyább,
legelesettebb szolgáját is mélyen becsülte, őszintén tisztelte.
Talán még ennél is nagyobb értéke, hogy ott, mondhatni a világ végén, nem szakított a civilizált világ
kultúrájával sem, sokat olvasott, művelte magát, mintha csak érezte volna, hogy szüksége lehet még rá.
Ezernyi apró történetből áll a könyv, egyik szebb, mint a másik, és ahogy olvassuk, szép lassan megismerjük,
szívünkbe zárjuk a szerzőt. A könyvről és írójáról mindennél többet mond egy-egy részlet,
ezért - a hitelesség kedvéért - választottam én is egy rövid ízelítőt:
"Egyik éjszaka már elmúlt éjfél, amikor váratlanul beállított a hálószobámba, kezében egy viharlámpával, némán,
mintha csak őrszolgálatot teljesítene...
- Mszabu - mondta igen komolyan - azt hiszem, fel kell kelned. Ijedten felültem az ágyban, de nagy baj nem
lehetett, hiszen akkor Farah ébresztett volna. Amikor azonban rászóltam, hogy menjen ki, Kamante nem
mozdult. - Mszabu - hajtogatta - azt hiszem fel kell kelned. Azt hiszem, jön az Isten. Erre már tényleg
felkeltem, és megkérdeztem, mire alapozza ezt. Nagy komolyan átvezetett az ebédlőbe, amely nyugatra nézett,
a hegyek felé. A franciaablak előtt megállva valóban különös jelenségre lettem figyelmes. Nagy futótűz égett
kinn a hegyekben, a lángok a hegycsúcstól terjedtek lefelé, egészen a pusztáig; a házból nézve a tűz
függőleges oszlopot formázott. Valóban úgy festett, mintha gigantikus alak mozogna odakinn, s haladna
felénk. Sokáig álltam ott, a tűzet figyelve, Kamantéval az oldalamon; aztán megpróbáltam elmagyarázni
neki a jelenséget. Meg akartam nyugtatni, mert azt hittem, nagyon megijedt. Magyarázatom azonban
nem tett rá mély benyomást; ő úgy fogta fel a dolgot, hogy figyelmeztetett engem, tehát teljesítette
a kötelességét.
- Hát - mondta -, az lehet. De én úgy gondoltam, jobb, ha felkelsz, hátha mégis az Isten jön."
Aki elolvassa, életre szóló barátságot köt a szerzővel, könyvével, és Afrikával.
Ne legyenek restek, kiegészítésként olvassák el az interneten található életrajzát:
www.notars.hu/node/703
Most már elmondhatom, hogy a film után, nagyon is érdemes volt elolvasni a könyvet. Gazdagabb lettem egy
olyan világ jellemrajzával, amelyik bár létezett, már sohasem tárul elénk. Nem mellékesen megismertem
egy írót, benne egy remek embert, akinek egyéniségéről sokat elmond a könyve első oldalán olvasható
néhány szavas mondat:
"Equitare, arcum tendere, veritatem dicere", azaz "Lovagolni, az íjat jól kezelni, igazat szólni"
GILLES KEPEL:
DZSIHÁD
Nem telt eseménytelenül az iszlám világ életében az elmúlt ezernégyszáz év, így nem csoda, hogy
könyvtárnyi irodalma van a Mohamed próféta halála óta eltelt időszak történelmi eseményeinek.
Az elmúlt negyven év azonban olyan, az egész világot érintő változásokat hozott ezen a téren is, hogy
ma már szinte nincs nap, hogy ne hallanánk, ne olvasnánk az Iszlám Szent Háborúról, a Dzsihádról.
Megalapozottak-e félelmeink? Egyáltalán kell-e szoronganunk az iszlám térhódításától? Vajon ismerjük-e
szándékait, a kialakulásának, megerősödésének, a sikeres és a sikertelen akcióinak okait, a mozgalom szellemi
irányítóit, anyagai támogatóit, vagy pusztán a média rabjaként féltjük nyugalmunkat?
Óriási téma, Gilles Kepelnek, az iszlám francia szakértőjének is öt év szorgos munkájába került, amire - 800
oldalon - "röviden" feldolgozta, és közérthető formában megírta azokat a hatalmi, vallási, gazdasági
folyamatokat, amelyek az iszlám országokban az elmúlt évtizedekben végbementek, és amelyek jelentősen
közrejátszottak a világ békés hétköznapjainak megzavarásában.
Már azok a tények is érdekesek és meglepőek, miszerint a Föld lakosságának nagyobb hányada mohamedán, mint
katolikus, vagy az a hihetetlenül hangzó dolog, hogy az arab országok lakossága még negyedrészét sem adja
a világ muzulmánjainak.
A szerző országonként mutatja be az iszlám térhódítását, Ázsiában, Afrikában, sőt a bevándorlók révén a nyugat
európai országokban is. Érzékelteti azokat a hatalmas, a virágzó olajüzletből származó, elsősorban szaúdi
pénzügyi forrásokat, amelyek segítségével hihetetlen módon, kb. 2500 új mecset épült a világban a hatvanas
évek óta.
Gilles Kepel hosszan foglalkozik Iránnal, az 1979-es fordulattal, amikor a Sah elűzése után az iszlám vette
kezébe a hatalmat, és Homeini (Khomeini) ajatollah szigorú, konzervatív elveit sugallva, példát mutatott a
többi muszlim országnak is nyugat ellenes magatartásával.
Nem volt meglepetés, hogy ezek után a szaúdi olaj milliárdok is megmozdultak, hiszen Szaúdi Arábia szerette
volna megtartani vezető szerepét az iszlám világban, aminek a legkönnyebb, legelegánsabb módja a mindenféle
irányzatú iszlám csoportosulások anyagi támogatása volt.
Ez a tevékenység az Afganisztáni események kapcsán erősödött fel igazán, ahol a dzsihád, azaz a szent háborúban
részt vevő önkéntesek támogatása rengetegbe került, de végül győzelmet, az oroszok katonák kivonulását hozta.
A kötet annyi, igazán fontos kérdésről szóló fejezetből áll, mint pl. Szadat rendszerének megbuktatása
Egyiptomban, vagy az iraki-iráni háború, hogy itt képtelenség lenne mindenről szót ejteni.
Ami viszont a legfontosabb, és ami lehetővé tette, vagy legalábbis alapvetően befolyásolta a későbbi
terrortámadások megvalósulását, az nem más, mint az Afganisztánban "munka" nélkül maradt, ellenőrizhetetlenné
vált, nemzetközi harcosok sokasága.
Ezek a korábban Amerika által is támogatott önkéntesek feladat nélkül maradtak, és szétszéledtek a világban.
Legtöbbjüket ugyan még saját országa sem engedte be, ismerve félelmetes, embertelen múltjukat, és félve
esetleges rendszerellenes tevékenységüktől. Ettől függetlenül egyre gyakoribbá váltak a robbantások,
merényletek, amelyek Egyiptomban, Franciaországban, de különösen Algériában rengeteg - ártatlan - áldozatot
szedtek. A hatvanas, hetvenes években született, már iskolázott, de semmiféle munkát nem találó fiatalok
milliói között a szálakat kézben tartó helyi vezérek könnyen találtak, (találnak napjainkban is) mindenre
elszánt önkénteseket.
Ez a vad vérengzés, szerencsére az iszlám országok lakosságát is megrémítette, így a mozgalmak, elveszítve
tömegbázisukat, végül sehol sem tudtak, a szélsőséges vallási fanatikusok által vágyott, politikai hatalmat
szerezni.
Oszáma bin Láden is - természetesen - sokféle gondolatot ébreszt a szerzőben. Az ő életútját, családi,
pénzügyi hátterét, a dzsiháddal kapcsolatba kerülését is részletesen ismerteti a kötet, akárcsak az
Öböl-háború, vagy a Boszniai-háború eseményeit. Ugyancsak hatalmas téma a palesztin-izraeli,
megoldhatatlannak látszó, politikai egyhelyben topogás. Olvashatunk a tálibokról, a pastukról,
a törökországi változásokról, Malajzia, Pakisztán politikai-vallási helyzetéről, és még ezernyi
fejtegetésről, amiből szép lassan kirajzolódik a mai, egyáltalán nem szerencsés helyzet.
A szerző sem jós, nem lát a jövőbe, de könyvének kicsengése mégis reményre adhat okot, miszerint a háborús,
terrorista szemlélet egyre inkább elveszti tömeges hátterét, és ennél fogva az iszlám egy másik,
demokratikusabb, a nyugattal valamilyen formában együttműködő irányzata kerülhet előtérbe.
Hogy így lesz-e, meglátjuk. Addig is a történelem iránt érdeklődőknek ajánlom figyelmébe ezt a különösen
tartalmas, rengeteg összefüggést megvilágító, mégis érthető, összefoglaló művet, ami a dzsihádnál sokkal
többről, a holnapunk nyugalmáról is szól.
A könyvet hét térkép, és bőséges magyarázat, jegyzet egészíti ki.
Számtalan nyelvre lefordították, igen sikeres könyvről, elismert szerzőről van szó.
858 oldal. Ára 4200-Ft. Mérete: 130x185 mm, keményfedelű
RALF GEORG REUTH:
ROMMEL
Egy legenda vége
Annak ellenére, hogy Magyarországon évtizedekig nem sok szó esett Hitler hadseregének tábornokairól,
Rommel neve ismerősen cseng a történelem iránt érdeklődő olvasók számára.
Az Európa Kiadónál most megjelent kötet nem csak pótolja a hiányzó láncszemeket, de olyan formában foglalja
össze a tábornok életrajzát, hogy közben megvilágítja az őt körülvevő katonai és társadalmi környezetet
is. A szerző ennek érdekében visszanyúlik az első világháborúig, az azt követő, Németországot érintő
retorziókig, amivel különösen a nem német olvasóknak segít, hogy lassan már történelmi távlatból,
jobban megértsék a kialakult helyzetet.
Erwin Rommel született katonaember volt, ezt már fiatal tisztként, az első világháborúban, az Isonzónál,
a legkeményebb harctéren is megmutatta. Elszánt, a katonáiért mindenre kész egyénisége vasfegyelemmel
párosult, így nem is csoda, hogy az első világháború után hosszú évekig katonai iskolák tanára,
majd parancsnoka volt.
Ezekben az 1920-as években az egyszerű német emberek nehezen tudták elfogadni a győztes hatalmak rájuk szabott
korlátait, vágytak a német egység, az erős gazdaság, és a korábbihoz hasonló, tekintélyes hadsereg után. Ezt
a hangulatot használta ki Hitler, és így tudott a harmincas évek elején, néhány év alatt, hatalmas
támogatottságot szerezni azok körében, akik még nem is sejtették, hogy milyen katasztrófa lesz a nagy
nemzeti álmok vége.
Érthető, hogy a közel 15 éve századosként szolgáló Rommelt is magával ragadta az új lehetőségek varázsa,
hiszen a hadsereg bővítésekor egy varázsütésre fantasztikus karrierbe kezdett. Néhány év alatt tábornok lett.
A II. világháborúban csapataival megszállta Franciaország északi felét, majd Afrikába küldték, ahol hatalmas
csatákat vívott az angolokkal. Itt alapozta meg világhírnevét, amire a német propagandának is égetően nagy
szüksége volt, ezért minden lehetséges módon reklámozták, dicsőítették, valóban legendás alakká, népi hőssé
változtatták. Tábornagy lett, ráadásul a Führer is rajongott érte.
Afrika után az olasz frontra, majd ismét Franciaországba került, ahol az invázió elleni védelmi rendszert
felügyelte. Mint katona jól látta, hogy az adott körülmények között lehetetlen a védelem hatékony megszervezése.
Aggodalmának, véleményének hangot is adott, jelezve, hogy minél előbb békét kellene kötni az angolokkal, és
szövetkezni velük, az oroszokkal szembe.
Hitler és vezérkara hallani sem akart ilyesmiről, és ettől kezdve gyanakodva néztek Rommelre.
Ezek után, 1944-ben egy szűk katonai csoport merényletet szervezett Hitler ellen. Próbálták Rommelt is
megkörnyékezni, de konkrétan nem merték előadni tervüket. Érezték, hogy a tábornok hű a katonai esküjéhez,
és nem venne részt ilyesmiben.
Mint a történelemből már jól ismert, a merénylet nem sikerült, aminek a következménye az lett, hogy kíméletlenül
leszámoltak a benne résztvevőkkel.
Rommel, akit éppen néhány nappal korábban súlyos baleset ért, otthon lábadozott, és nem is gondolta, hogy ő is a
gyanúsítottak között van. Nem gondolta, hiszen nem is tudott róla, ám a látszat ellene szólt. Befeketítették,
Hitlernél aláásták tekintélyét, és a nélkül, hogy meghallgatták volna, a Führer parancsára öngyilkosságra
kényszeríttették.
A nemzet hősével azonban ezt nem tehették, ezért hivatalosan azt közölték, hogy szívroham végzett vele. Pompás
katonai temetést rendeztek neki.
Az igazi legenda innen kezdődik. A háború után könyvek sokasága jelent meg róla, egybehangzóan a legértékesebb
tulajdonságának azt tartva, hogy sohasem politizált, mindig katona maradt a szó igazi értelmében.
Nem tudni, hogy Rommel mire jutott volna az orosz fronton, azt sem, hogy miként vélekedett volna a lágerekről, ha
látott volna egyet is, vagy hogyan tárgyalt volna az angolokkal, ha sikerül a Hitler elleni merénylet.
Nehéz dolog békeszerető emberként egy háborús tábornokot dicsőíteni, láthatóan a könyvnek sem ez a célja. Rommel
életén keresztül elsősorban arra világít rá, hogy milyen könnyű megtéveszteni azokat az embereket, akik mit
sem tudnak a háborút irányítók iszonyatos, embertelen céljairól, és tudatlanul áldozzák életüket a semmiért.
Nagyon érdekes, tanulságokkal teli könyv, feltétlenül érdemes elolvasni.
A szöveget számtalan eredeti fénykép egészíti ki.
272 oldal, 130x205mm, 2800 Ft., keményfedelű védőborítóval
ROBERT MERLE:
MONCADA
Fidel Castro első csatája
Nézegetve az író életrajzát, nem is olyan meglepő, hogy szerteágazó érdeklődési körébe Fidel Castro is
belefért, ráadásul nem is akárhogyan, hiszen a Moncada laktanya ellen vívott harcáról szinte
hőskölteménynek beillő regényben állít emléket.
Merle - francia szülők gyermekeként - az akkor még francia gyarmatnak számító Algériában született 1908-ban.
Nyilván az ott átélt gyerekkori élmények, és a XX. század elején Franciaországban a legnagyobb művészek
körében is igen népszerű kommunista eszmék hatására, baloldali érzelmű emberré vált.
Belépett a Francia Kommunista Pártba. Később katona volt a II. világháborúban, majd éveket töltött német
fogságban. Ebből a néhány mondatból is látszik, hogy sokat tapasztalt, széles látókörű ember volt, akinek
igazságra, emberi méltóságra vágyó gondolataira mindig érdemes lesz odafigyelni.
A Moncada olvasása előtt engem a legjobban az érdekelt, hogy a történtek után tíz évvel megírt könyv mára
teljesen elavult-e, vagy függetlenül az évek során lepergett eseményektől, azért maradt valami üzenete az
utókor számára is?
Az előszóból tudjuk, hogy a szerző a könyv megírása előtt hosszú időt töltött Kubában, és a témáról a
sajtóban annak idején megjelent minden anyagot összegyűjtött, majd azok rendezgetése után másodjára is
elment Kubába, és felkereste a helyszíneket, valamint az események összes élő tanúját, beleértve az akkor
már hatalomra került Fidel Castrot is.
A könyv 1953-ban játszódik, de Merle, mielőtt a lényegre térne, gondosan pótolja hiányos ismereteinket,
azaz egy remek összefoglalóban mutatja be a sziget történelmét a spanyolok megjelenésétől kezdve, a négerek
betelepítésén át egészen a XX. század közepéig. Ebből tudjuk, hogy az évszázadok során egyre gyengülő
spanyol birodalom a világért sem akart megválni karibi gyarmatától, és a közeli USA minden Kuba
megszerzésére vonatkozó ajánlatát visszautasította, ám 1898-ban - ahogy az lenni szokott - az erősebb
hatalom, egy mondvacsinált ürügy kapcsán, egyszerűen elfoglalta a Kubát.
Az amerikaiakkal más világ jött, más módszerekkel. Választásokkal, látszat demokráciával, Amerikához lojális,
meggazdagodó elnökökkel, majd puccsista diktátorokkal, de az egyszerű kubai emberek számára semmi sem
változott, továbbra is földönfutóként éltek.
És valahol itt, ebben a közegben kezdődik a könyv igaz története.
Fidel Castro vidéki, jómódú, földbirtokos családban született (1926), ami lehetővé tette iskoláztatását,
így azután 1952-ben, történetünk kezdetén, már fiatal ügyvédként élt Havannában. Ekkor még nem találkozott
a kommunista ideológiával, nem voltak szovjet "tanácsadói", és azzal is tisztában volt, hogy egyik párt
sem támogatta volna - a reménytelen kilátások miatt - a hatalom elleni fegyveres akcióját.
Annak már a gondolata is olyan naivitás volt, amit csak 22 éves kora magyaráz, egyébként normális
embernek eszébe sem jutott volna.
Így aztán, kihasználva jó beszédkészségét, és daliás alkatából adódó meggyőző egyéniségét, önállóan kezdett
el szervezkedni. Mondanunk sem kell, hogy az országban mindenütt jelenlévő titkosszolgálatok miatt ennek
mekkora kockázata volt. Hogy csökkentse a lebukás veszélyét, kis csoportokat alakított, így csak néhányan
ismerték egymást. Idővel egy-két ócska fegyvert is szereztek, azzal gyakoroltak - nagy titokban.
Amikor már 150 mindenre elszánt embere lett, és csekélyke pénzükből sikerült összeszedni a minimálisan
szükséges fegyvereket, valamint az álcának szánt katonai ruhákat, szétszóródva leutaztak az ország túlsó
végében lévő Santiágóba, Havannától 800 km-re.
A csapat csak a helyszínen tudta meg, hogy a város hatalmas laktanyáját fogják megtámadni.
A jól átgondolt terv kivitelezésébe azonban egy váratlan hiba csúszott, így szinte el sem kezdődött a harc,
máris elveszett minden remény. Érdekes módon az apró, de végzetes hiba éppen a mindenre gondosan figyelő
Castro közelében, mondhatnánk az ő figyelmetlensége miatt történt.
Nem részletezem, de rövid idő alatt sokan elestek, a többieket vagy elfogták, vagy menekülni kényszerültek.
A sebesülteket és az elfogottakat kíméletlenül összeverték, majd azonnal kivégezték.
Castro és 18 társa a hegyekbe menekült, de sokáig ők sem húzták, hamarosan elkapták őket. Hatalmas
szerencséjükre akkorra már országszerte olyan híre lett a hatalom vérengző bosszújának, hogy nem merték
rögtön lelőni az elfogottakat, hanem látszat tárgyalást rendeztek, aminek a végén 10 - 13 éveket kaptak.
Fidel külön téma volt, azaz külön tárgyalták. Saját maga védőjeként négy órás (ez a jó szokása még pár éve is meg
volt, képes volt 8 órás szónoklatokat intézni a néphez) vádbeszédet tartott, támadva a hatalom visszaéléseit.
15 évet kapott.
A könyv megjelenése óta negyven év telt el. Ma már sok mindent, a Kubában kialakult körülményeket, és magát
Castrot is egészen másnak látjuk, mint amilyen a kezdeti években lehetett.
Láthatóan az íróra a Fidel Castroval történt személyes találkozók nagy hatással voltak, csodálta nagy ívű
elképzeléseit. Nincs ebben semmi különös, hiszen ezek között (1953-ban) olyan célok voltak, mint a földreform,
a jogtalanul szerzett javak visszajuttatása, oktatási reform, a munkások haszonrészesedése, és pl. a
lakáspolitika. Tegyük hozzá, hogy az óta a világ is akkorát változott, hogy Merle akkori - franciáknak szánt - példája,
miszerint Kubában olyan a helyzet, mintha Franciaországban 5 millió munkanélküli lenne, ma már nem is tűnik
olyan abszurd gondolatnak.
Nagyon olvasmányos könyv, egyáltalán nem röpült el felette az élet.
Akik nem csak felületes ismeretekre vágynak, hanem szeretnének rálátni a világ dolgaira, megérteni olyan
pillanatokat, mint néhány éve, amikor Castro Havannában a pápát fogadta,
azok bizonyára örömmel fogják olvasni.
476 oldal + 24 oldal fekete-fehér fénykép,
130x190mm, 2500 forint, keményfedelű, védőborítóval
JUNG CHANG és JON HALLIDAY:
MAO
Az ismeretlen történet
Gyermekkoromban láttam egy képet az újságban, amelyiken elpusztított, madzagra fűzött verebek ezreit
cipelték a kínaiak, mint az országban dúló éhínség legfőbb bűnbakjait.
Ettől kezdve érdeklődve figyeltem a távoli, Marco Polo által is csodált országra, ám bármit is olvastam
Kínáról, és a párt nagy vezetőjéről, Mao-Ce-tungról, a hírek mindig csak az eseményeket tálalták,
magát a hátteret, és különösen Mao egyéniségét hatalmas homály fedte.
Látva a most megjelent kötet terjedelmét, átnézve a 15 oldalon keresztül felsorolt, a témában megkérdezett
személyek névsorát, vagy a szinte vég nélküli kínai nyelvű források bibliográfiáját, már előre éreztem,
hogy páratlan munka eredményeként született a könyv, azaz Mao életének bemutatása.
A szerzőpáros tíz éves kutatómunkával, az egész világról minden elérhető levéltári anyagot összeszedve,
a Maoval valaha személyesen találkozott embereket felkeresve írta meg remekművét.
A páros hölgytagja, Jung Chang, első regényével (Vadhattyúk) óriási sikert aratott, és most sem tagadta
meg önmagát. Olvasmányos, végig érdekfeszítő stílusban fogalmazva, egy mindenki számára érthető,
nagyon izgalmas könyvet írt.
Tudni kell róla, hogy 1978 óta Angliában él, de Kínában született, és fiatalsága éppen Mao uralmának éveivel
esett egybe, így nincs híján a személyesen átélt élményeknek sem.
Ajánlóimban előszeretettel szoktam elmesélni, hogy miről is szól a könyv. Most azonban belátom, ez képtelenség
lenne, hiszen a kötet olvasása közben ezernyi pillanat volt, amikor azt mondtam, na, ez az, amit érdemes
lesz megemlíteni.
Azért kukkantsunk bele, nézzük, honnan is indult Ma-Ce-tung?
Kína eldugott részén, szegény falusi családban született, 1893-ban. Érdeklődő, olvasást szerető fiatal volt,
de az iskolai kötöttségeket nehezen viselte, egyikből a másikba iratkozott, végül hosszú évek után, nagy
nehezen falusi tanító lett belőle.
A diákévek alatt a könyvtárakat bújta, így igen olvasott ember lett belőle, de ennél több jót nehéz lenne
elmondani róla.
Nem kis szerencséje, hogy ezek az évek egybeestek a császárság megdöntésével, majd az első orosz ügynökök
megjelenésével, akik "természetesen" a Kínai Kommunista Párt létrehozásán munkálkodtak.
Mao, mint érdeklődő, a szegénységből kitörni vágyó tanító, hamar megtalálta az utat hozzájuk, és igaz,
hogy nem volt egy nagy szervező, és nem is tartozott a tehetséges szónokok közé, de tény, hogy a kezdet
kezdetétől mégiscsak az ismert kommunisták közé tartozott.
Amikor azután az orosz támogatásokból személyes haszna, azaz fizetése is lett, ráérzett a nagy lehetőségek
ízére, és annak ellenére, hogy gyakran félresiklani látszott karrierje, ravasz helyezkedéseivel rendre
visszaügyeskedte magát az akkor még kis létszámú párt felső vezetői közé. Mások félresöprése sosem
jelentett neki akadályt. Élete során talán ehhez volt a legnagyobb érzéke.
Azt is hamar felismerte, hogy csak akkor kerülhet az igazi hatalom közelébe, ha katonai erő fölött rendelkezik,
ezért - bár semmiféle ismerete nem volt ezen a téren - a lázadozó, bujkáló, fosztogató csapatokhoz szegődött,
ahol szokásos taktikájával, mire észbe kaptak, magához ragadta a vezetést.
Ez a szedett-vetett csapat persze nem sok mindenre volt alkalmas, de - a párt égisze alatt - rabolni, vidéki
jómódú parasztokat kifosztani megfelelt, ezért azután Mao kezdeti évei az útonállásra inkább hasonlítottak,
mint bármiféle katonai egység hadi sikeréhez.
Ezek persze még a szervezkedés évei voltak, az ország egy kis térségén belüli próbálkozások, de már ekkor is
erősen megmutatkoztak egyéniségének vad hajlamai. Kegyetlen, lélektelen személyisége mindenki előtt ismertté
vált. Ravasz óvatosságát pedig a génjeiben hordozta, azaz személyesen sosem vett részt gonosz dolgokban,
keze mindig tiszta maradt.
Ugorva az időben, életének különös időszaka volt az úgynevezett nagy menetelés. "Serege" már negyven ezres
létszámúvá duzzadt, és közben Mao is egyre nagyobb álmokat kergetett, ám a hivatalos hatalomnak ekkorra
már kezdett elege lenni a kommunista csapatok fosztogatásából, terjeszkedéséből.
Egy félmilliós hadsereget küldtek a felszámolásukra. Mao és felszerelés nélküli csapata menekülni kényszerült,
aminek következtében 1935-ben és 36-ban több ezer km-t gyalogoltak, egyre nagyobb veszteségeket szenvedve.
Mire véget ért a nagy menetelés, seregének nagy része elpusztult, felmorzsolódott, látszólag teljesen
értelmetlenül.
Hogy a mindvégig magát hordszékben cipeltető Maonak mire volt ez jó, és, hogy Csang Kaj-sek tízszeres túlerőben
lévő serege miért hagyta futni a maradék, kis létszámú csapatot, sokáig nagy kérdés maradt. Elolvasva a könyvet,
erre is fény derül.
Jó tíz évvel később, már a párt első embereként, Kína uraként, igazi nagy terveket dédelgetett. Vietnamra,
majd Koreára vetett szemet. Az ötvenes évek elején, Sztálin biztatására, Észak-Korea segítőjeként,
megtámadta Dél-Koreát, és ezzel egy három évig tartó, iszonyatos háborúba keveredett az Egyesült Államokkal.
Félmilliós kínai hadsereget küldött harcba, és az évek során több százezer katonát vesztett, látszólag ismét
teljesen értelmetlenül. A háború, Sztálin halála után, teljes kudarccal ért véget, de Mao számára nem
eredménytelenül. Egyrészt a Szovjetunió katonai segítségét, azaz hadiüzemek százait, vele modern
haditechnikát szerzet, másrészt a kínai katonai veszteségek nagy része a kommunista eszmékkel nem
rokonszenvező, előző rendszer embereinek a besorozását, majd likvidálását tette lehetővé,
a háborús körülményekre hivatkozva.
A ravasz Mao most sem tagadta meg önmagát.
A könyv természetesen hosszú életének minden mozzanatával foglalkozik, a kulturális forradalomtól kezdve a nagy
ugrásig, az atombomba megszerzéséig, az időközben mocorgó ellenlábasok likvidálásáig.
Olvashatunk feleségeiről, a cserbenhagyott, elfelejtett gyermekeiről, vidám mulatságairól és arról a
magasabbrendűségről, ami tetteiben rendre megnyilvánult.
Nagy játékos, ravasz politikus volt, kegyetlen hajlamokkal. Életét megismerni nem pusztán egy érdekes
olvasmányt jelent, hiszen Mao személye teljesen egybeforrt Kína történelmének azzal a legújabb kori
szakaszával, amelyiknek kezdeti éveiben még hordszéken utaztak a tehetősebbek, ám néhány évtized múlva
már atomhatalomnak vallhatta magát.
Olvassák el ezt a különös könyvet, amiből sok mindent meg fognak érteni, tisztábban fognak látni, és talán
a politikával szembeni naivitásuk, hiszékenységük sem marad a régi.
Kína iránti kíváncsiságuk pedig úgy fog nöni, mint amikor a résnyire nyitott ajtón bepillantunk
a bálterembe, de még csak a zenekart látjuk.
A könyv világsikerre van ítélve!
884 oldal, Ára 4500-Ft. Mérete:155x235 mm, keményfedelű
HÉLÉNE CARRÉRE D'ENCAUSSE:
II.KATALIN
Merész vállalkozás egy hatalmas ország egyik leghíresebb uralkodójáról könyvet írni, különösen, ha a szerző
ragaszkodik a történelmi események hű bemutatására, és nem kalandozik el a képzelet és a legendák világába.
II.Katalin életének története olyan eseménydús, hogy alig lehet követni, ezért itt csak néhány
megkerülhetetlen adatot ismertetek, azt is csak azért, hogy kellően érzékeltessem, kiről is szól a könyv.
Már az is meglepetés, hogy nem orosznak született, hanem német hercegnőnek. A későbbi III. Péter feleségeként
kerül Oroszországba, még 15 évesen, ahol nem csak megtanul oroszul, de megismeri és nagy híve lesz az Oroszországban uralkodó görög keleti vallásnak is.
A XVIII. században járunk, Szentpéterváron, Nagy Péter városában, ahol - ezekben az években - bizony gyorsan cserélődnek az uralkodók, ráadásul nem is mindig
a jó szándéktól vezérelve.
1762-ben az akkor 33 éves Katalin is puccsal szerzi meg a hatalmat, félreállítva saját férjét, az uralkodó III. Péter cárt.
Katalin ekkor már 18 éve él Oroszországban, ahol vallási elkötelezettsége, az oroszok iránti kötődése révén igen népszerűvé vált.
Köztudottan művelt ember, hiszen gyermekkorában nevelőjétől tökéletesen megtanulta a francia nyelvet, és hosszú oroszországi évei alatt
nem csak rengeteget olvasott, hanem kiterjedt levelezést is folytatott a kor jelentős gondolkodóival.
Fogékony volt, kereste az értelmes, nagy tudású emberek barátságát.
Százával írta a leveleket a nagy francia filozófusoknak, Voltaire és Diderot szinte tanítómestereivé váltak.
Ha még azt is megemlítjük, hogy a későbbiekben megvásárolta az említett két nagy francia filozófus magánkönyvtárait,
talán elég is ahhoz, hogy világosan lássuk, hogy egy széles látókörű, a kihívásokra felkészült személy került az orosz trónra.
Hosszú, 1796-ig tartó uralkodása alatt Oroszország szinte állandóan háborúban állt valamelyik szomszédjával.
Katalin remek érzékkel válogatta meg tanácsadóit, tábornokait, így ha voltak is nehéz pillanatok az évek során, mindig szerencsésen
került ki a konfliktusokból. Jelentős hódításaival megerősödött, megnagyobbodott Oroszország, ráadásul
a diplomáciában is ügyesen keverte a kártyákat, előbb-utóbb Európa nagy uralkodói is elismerték, partnerként kezelték.
A könyvet olvasva számtalan ismerős névvel találkozunk, elég csak Patyomkint vagy Pugacsovot említeni. Az utóbbi története akár egy külön regényt is megérne,
hiszen az írni-olvasni sem tudó szélhámos az elhunyt III. Péternek adta ki magát, és hatalmas lázadást robbantott ki, szedett-vedett seregével már
Moszkvát fenyegette, amikor végre sikerült leverni.
A cárnő felismerte Oroszország elmaradottságát, megpróbált a jobbágyok helyzetén is változtatni, lerakta az egyházon kívüli oktatás
alapjait, modernizálta az államigazgatást, és kétségtelen - egész élete során - a kultúra nagy támogatója volt.
Természetesen II. Katalinnak is több arca volt, nem csak egy sikeres, erőskezű uralkodóként emlegeti az utókor.
Könyörtelen, az akkori orosz valósághoz illően néha kegyetlen is tudott lenni. Nem volt ritka a szibériai száműzetés, de még ennél is többet mond
a korabeli Oroszországról - a sötét középkort idézi - Pugacsov felnégyeltetése!
Katonapolitikája is jellemzően orosz, mondhatni telhetetlen hódítási vágyakkal volt tele.
Annak ellenére, hogy hatalmas területeket csatolt Oroszországhoz, arról álmodozott, hogy Konstantinápoly és a görög szigetvilág elfoglalásával egy új
görög államot hoz létre, amelynek élén - királyként - az unokája állna.
Poroszországgal és Ausztriával összefogva eltüntette a térképről Lengyelországot, de tervei voltak a Havasalföldön és a Balkánon is.
II. Katalint az oroszok mint Nagy Katalint, azaz igen jelentős uralkodót emlegetik, ám megismerve életét, magunk is láthatjuk, hogy a nagy történelmi egyéniségek megítélése mindig nézőpont kérdése is.
A könyvet francia szerző írta, aki a történelmi eseményeket rendkívül áttekinthetően, értelmesen tárja elénk.
Lenyűgöző a tárgyi ismerete, és nagy erénye, könyvének igazi értéke, hogy nem próbál semmiféle nézetet az olvasóra erőltetni.
Engedi, hogy magunk ítéljük meg az uralkodót, legyen szó akár a sokat emlegetett szerelmi (magán)életéről, akár a
történelemben betöltött szerepéről.
624 oldal, Ára 3200-Ft. Mérete:130x190 mm, keményfedelű, védőborítóval
IAN BURUMA:
A MODERN JAPÁN
Mellőzve a száraz, unalmas részleteket, egy könnyű, előzetes ismeretek nélkül is minden részletében érthető
könyvet írt a holland szerző Japánról.
A modern Japán. Ám a cím csalóka, mert nem korunk csillogó neonfényes Tokiójáról, és nem is a világot ámulatba
ejtő, naponta újabb technikai újdonságokat produkáló országról szól a könyv, hanem arról a jó száz éves időszakról,
ami alatt egy nemzet a semmiből a csúcsra ért.
1853-ig a külföldieket nem szívesen látták Japánban, mondhatni csak a holland kereskedőkkel üzleteltek, azokkal is csak igen kötött
formában, az ország egyetlen pontján. Jól megvoltak a világ nélkül, talán máig is bezárkózva élnének, ha Amerika,
hajóival ki nem kényszeríti a nyitást.
Nem belebonyolódva a dolgokba, látni fogjuk, hogy az 1800-as években Japánban még a szamurájok szava a döntő.
Ám bármilyen zárkózottak is, pillanatok alatt felismerik, hogy ha lépést szeretnének tartani a világgal, ha elismerésre,
tekintélyre vágynak, akkor komoly hadseregre van szükségük, és egy olyan oktatási formára, amelyik szigorú nevelési elveivel
minden embert a haza és a császár iránti teljes hűségre nevel.
Talán mesébe illő, de 1921-ben még ott tartanak, hogy az ifjú trónörököst tanulmányútra küldik Európába, ahol csak ámul
olyan dolgokon, hogy pénzzel a zsebükben járnak az emberek, és ha járműre szállnak, fizetnek érte.
Ez az ország az 1930-as években felfalja Mandzsuriát (Kína része), hatalmas hadiipart hoz létre, és ahogy az ilyenkor lenni szokott,
a hadsereg szinte önálló életet él. Kínában kegyetlenkednek, százezrek esnek áldozatul az indokolatlan túlkapásaiknak.
Amerika nem nézi jó szemmel a dolgot, és kereskedelmi korlátozással próbálkozik, amiből a Japánok megérzik a hosszú távú
ipari gondokat. Hogy "elébe menjenek" a problémának, 1941-ben megtámadják, és elpusztítják Pearl Harbort.
Az idő múlásával a világháborús események nem sok jóval biztatnak, de a Japán gépezet, sőt mondhatni, maga a japán ember is
vakon bízik önmagában, el sem tudják képzelni, hogy bárki legyőzze őket.
A kamikázék, az öngyilkos katonák ezrei áldozzák életüket, de az atombomba őket is megállítja.
1951-ig amerikai parancsnokság alá helyezik Japánt, a rommá bombázott országban mindent a semmiből kell újra kezdeni.
Páratlan a fejlődés, 1964-ben már olimpiát rendeztek, előtte átadták az azóta is híres gyorsvasutat, amivel ámulatba ejtik a világot.
Milyenek a japánok, milyen nézetek, politikai pártok kerültek hatalomra? A császár szerepe, a szamuráj világ eltűnése, a vallás, az oktatás,
a külföldi ismeretek befogadása, és még számtalan érdekes kérdés, amire választ kaphatunk a könyvet elolvasva.
A televízió korában sok mindenről informálódunk a mai Japánnal kapcsolatban, de az 1850 és 1964 közötti időszak eseményeinek megismerése
még inkább növelni fogja elismerésünket, még inkább felkelti érdeklődésünket a "kis japcsik iránt".
192 oldal, Ára 2500-Ft. Mérete:115x190 mm, keményfedelű, védőborítóval
STEFAN ZWEIG:
STUART MÁRIA
Többnyire motoszkál bennünk több-kevesebb ismeretanyag a legendás skót királynőről, Stuart Máriáról,
mégis, amikor elolvassa az ember Zweig életrajzi regényét, napokig nem tud szabadulni a gondolattól,
bármit is tesz, mindenről Stuart Mária jut az eszébe.
Mondjuk ki rögtön az elején, hogy hatalmas szerencsénk, hogy egy osztrák író vette a fáradságot,
áttanulmányozta az utókorra maradt tengernyi dokumentumot, hiteles, eredeti kéziratot, és mint semleges
kívülálló, azaz nem angol, és nem skót, megpróbált egy tárgyilagos, tényeken alapuló könyvet írni.
Az is egy csoda, hogy ez a rendkívüli történet nem ragadta magával írói képzeletét, nem színezte, nem
hamisította meg a tényeket, ugyanakkor lélektani szempontból minden fontos pillanatot maximálisan
kielemezett, a lehetőségek szálait aprólékosan végiggondolva tárta elénk.
Mária, a skótok királynője különleges egyéniség volt, számtalan csodálni való tulajdonságával, uralkodói
rátermettségével, ám a szerelemben, a házasságban sorozatosan a lehető legbalszerencsésebben választott.
Ebből adódóan került egyre nagyobb válságba, egyre inkább kilátástalan, megoldhatatlan, kiúttalan
helyzetbe, aminek a vége közel húsz évig tartó angol „háziőrizet”, mígnem egy szándékosan kitervelt,
igazságtalanságok, hazugságok sorozatából álló vádaskodás után, megalázó módon lefejezték.
Leveleiből rengeteg idézetet olvashatunk, amelyek az általa írt versek részleteivel együtt hűen bizonyítják
kivételes műveltségét, hajlíthatatlan egyéniségét, vallási elkötelezettségét. Egyetlen meghajlással,
egyetlen kérő szóval megmenthette volna életét, de büszkesége és hite mindennél fontosabb volt számára,
félelem nélkül mert szembenézni a halállal.
Stefan Zweig, aki minden apró részletét ismerte Stuart Mária életének, az olvasóhoz hasonlóan nem tudta
kivonni magát a hősnő varázsa alól. Tudja, hogy kellett valami - a róla fennmaradt képeken sajnos nem
érezhető - csodálatos egyéni kisugárzásának lenni, amivel - akár a trónon, akár a fogságban -,
mindenkire hatással tudott lenni. Bármilyen veszett helyzetben híveket tudott szerezni veszélyes
terveihez, parancsait, vágyait mindenre elszántan követték hívei.
Bűnrészessé vált nem kívánt eseményekben, voltak rossz döntései, időnként hibásan ítélt meg másokat,
de - úgy érzem - vétkeivel együtt is balszerencsés áldozat volt.
Életénél érdekesebb, izgalmasabb történetet kitalálni sem lehetett volna, így nem csoda, hogy a könyv
is nagyszerű olvasmány. Biztos vagyok benne, hogy aki elolvassa, azt mélyen megérinti Stuart Mária
története, és a könyv életre szóló élménye marad.
482 oldal, Ára 2800-Ft. Mérete:130x190 mm, keményfedelű, védőborítóval
SZERGEJ DOVLATOV:
A ZÓNA
A BŐRÖND
Bevallom én is gyanakodva vettem kézbe a kötetet, elvégre a lágerekről hallottak, olvasottak eddig
sem tartoztak az üdítő, búfelejtő történetek közé.
A szerzőről annyit mindenképpen tudnunk kell, hogy élete nagy részét a Szovjetunióban élte le,
majd tíz év amerikai emigráció után 1990-ben hunyt el. A most megjelent kötet két írását tartalmazza,
az elsőt még otthon, a másodikat már a szabad világban vetette papírra. "Természetesen" az első,
A zóna sem jelenhetett volna meg otthon.
Az olvasók szerencséje, hogy Dovlatov nem egy panaszkodós fajta ember, remek fizikai adottságai révén
nem törte meg az élet, valójában csak a szellemi prés szorította, de az folyamatosan, bárhová is vetette
jó vagy balszerencséje.
Katonaként három évig egy láger őrségében szolgált, távol a világ emberi, elviselhető oldalától.
Köztörvényes szélhámosok, rablók, zsiványok voltak az elitéltek, de az őrség tagjaként élni nem sokkal
jelentett mást. Ők is foglyok voltak, lelkileg deformált, alkoholistává züllött, emberi lényre már alig
emlékeztető bábjai egy kegyetlenül kitalált rendszernek.
Dovlatov remek érzékkel festi le a szereplőket, olyan őszinte humorral, öniróniával ír, hogy olvasás közben
csak nevetünk nyersen megfogalmazott történetein. Az események tragikusak, de mint maguk a szereplők,
úgy az olvasó is csak így, humorba mártva képes elviselni, megérteni, hogy mivé válhat az ember a külső,
kényszerítő körülmények hatására.
A bőrönd címmel írt, második rész már sokkal szívderítőbb történetekről szól, a polgári években átélt
eseményeket meséli el. Hogyan lett öltönye, hogyan szerzett magának egy pár jó félcipőt, és ehhez hasonló,
a mai világban élő olvasó számára talán már nem is értelmezhető fantasztikus esetek, olyanok,
amilyenekhez hasonlót feltehetően még nagyon sokan tudnának mesélni azok közül, akik a kommunizmust
"építették".
Aki szereti az igazi humoros történeteket, ne hezitáljon, olvassa el a könyvet. A valóság sosem látott
mélységeibe láthat bele, fájdalom, könnyek, szomorkodás nélkül.
A szerző minden mondata telitalálat, tökéletesen kifigurázza azt a világot, amiben 36 éves korában,
emigrálásakor, minden értékes holmija belefért egy spárgával átkötött, furnérból készült bőröndbe.
A megfogalmazás - hűen a valósághoz - bővelkedik durva kifejezésekben, ezért azt gondolom, Szergej Dovlatov ezt
a kötetét elsősorban a férfi, különösen a katonaéletet is kipróbált olvasóknak szánta. Ők minden szavát érteni fogják.
482 oldal, Ára 2800-Ft. Mérete:130x190 mm, keményfedelű, védőborítóval
KOVÁCS ISTVÁN:
CSODA A VISZTULÁNÁL ÉS A BALTI-TENGERNÉL
A XX. századi lengyel történelem sorsfordulói
Mint Lengyelországban sokat járt, történelmüket, nemzeti hőseiket ismerő, a téma iránt érdeklődő olvasó vettem kézbe Kovács István könyvét.
Abbéli, előzetes félelmem, hogy esetleg egy sikerekre vágyó politikai újságíró felületes munkájáról lenne szó, olvasás közben pillanatok alatt eloszlott.
Egy alaposan felkészült, egész életét Lengyelország, a lengyelek bűvöletében élő szerző, közvetlen, olvasmányos stílusban megírt
remek könyvéről van szó, ami lényegesen többnek, mindenre kiterjedőbbnek bizonyult, mint azt a címe alapján gondolná az ember.
Száz év nem nagy idő egy ország történelmében, de a XX. század két világháborúja, majd a "béketábor" 56-os, 68-as eseményei, nem beszélve Lengyelország 70-es éveinek
tiltakozó megmozdulásairól, a Szolidaritás éveiről, a rendszerváltás előzményeiről, bizony végtelen nagy téma.
Rengeteg újdonság, előkerült
dokumentumok, és olyan történelmi tények teszik teljessé, egészítik ki ismereteinket, amelyek korábban nyilván nem is voltak hozzáférhetőek, és
amelyeket nálunk Magyarországon ilyen-olyan politikai megfontolásból legtöbbször elhallgattak, vagy jó esetben torzítva tálaltak.
Akit érdekel Lengyelország első világháború utáni létrejöttének hősies időszaka, vagy a második világháború földalatti ellenállása, a varsói felkelés története,
Sztálin lengyeleket büntető politikája, vagy a külföldön harcoló lengyel katonák sikerei, az feltétlenül olvassa el a könyvet.
Azok a fiatalok, akik szeretnék a Szolidaritás létrejöttének igaz történetét nemcsak kiragadott félmondatokból, de a maga dokumentált, teljes valójában megismerni,
nem tudják majd letenni Kovács István könyvét.
Elolvasva és átlátva az elmúlt száz év lengyel eseményeit, egyrészt megszabadulhatunk a politika iránti végtelenül hiszékeny naivitásunktól, másrészt egy olyan képet kaphatunk
ezer éves barátainkról, a lengyelekről, amit sokkal büszkébben vállalhatna a mai Magyarország is.
Valahogy úgy, mint a szerző, és vele együtt még nagyon sokan, akiknek a szabadság illatát a 70-es években egy-egy Lengyelországi utazás felejthetetlen élménye jelentette.
Párhuzamos történelmi múltunkból adódóan, bár a könyv Lengyelországról szól, lehetőséget ad az olvasónak arra is, hogy tisztábban lássa azokat a külső, mozgató erőket,
amelyek a sorsfordító pillanatokban döntően befolyásolták a mérleg nyelvének jobbra vagy balra billenését.
Értékes, nagyon jó könyv.
652 oldal, Ára 3800-Ft. Mérete:125x190 mm, keményfedelű.
ROBERT MERLE:
A BÁLVÁNY
Robert Merle (1908-2004, francia) számtalan könyve jelent meg az utóbbi években az Európa Kiadónál, igazolva, hogy Magyarországon is töretlen a népszerűsége,
nagy az olvasó tábora. Talán nem mindenki tudja, hogy első regénye megírásakor már kb. negyven éves lehetett,
és hogy rögtön a legolvasottabb, legismertebb szerzők egyikévé vált, nemcsak hazájában, de nálunk is. A Két nap az élet könyvben, és filmen is
sokunknak felejthetetlen élmény volt, bár ez későbbi műveiről is szinte kivétel nélkül elmondható.
Most A bálvány című könyvét ajánljuk olvasóinknak, amit már idős korában, az írás, és a könyveire oly jellemző lélektani ábrázolás profi
mestereként alkotott.
A történelmi háttér a középkorba repíti az olvasót, a XVI. század utolsó éveinek Itáliájába.
Önmagában a történet nem példanélküli, hiszen adva van egy pénztelen, feltörekvő család, akik páratlanul szép lányuk férjhez adásában látják a kiemelkedés egyetlen lehetőségét.
Az álmoknál szerényebb, közepesre sikerült házasság csöndes hétköznapjait egy lovagias küllemű herceg felbukkanása alapjaiban felrázza. A remélt, majd titkolt szerelem, a férj titokzatos halála,
mindez csak előjátéka a mesterien bonyolított eseményeknek.
Mi, olvasók, a szépséges Vittoria, a férje, és a minden áldozatra kész szerelmes herceg környezetében élők szemével látjuk az eseményeket, mindig más, gyakran több látószögből is bemutatva,
más-más érdekek által befolyásolva.
Az író szinte észrevétlenül tárja elénk Róma polgári, és egyházi világát, az akkori erkölcsi elvárásokat, a szegények és gazdagok megítélésében mindenütt megjelenő
nagy társadalmi igazságtalanságokat. A mérce mindig más, a pillanatnyi érdekek dominálnak, néha azt az érzést sugallva, hogy a világ négyszáz év alatt - ezen a téren - semmit sem változott.
Közben - a regény magas rangú egyházi szereplőin át - elénk tárul a pápa, a Vatikán mindenek fölött álló hatalma, a cselekményeket bármikor befolyásolni képes eszköztára,
de ugyancsak tanulságos a pápaválasztást kísérő alkudozás, amikor az egyébként kikezdhetetlennek látszó jellemek gyenge pontjaira is erőteljesen rávilágít a szerző. (Mintha korunk politikája tükröződne vissza.)
A sokszor igazságtalan, időnként brutális események azonban nem nyomják el, inkább kiemelik a szépségéről híres hősnő, Vittoria, számunkra megnyerő, vonzó egyéniségét.
Összegezve véleményünket, elmondhatjuk, hogy a szerző, a romantikus részletekkel, a szerelembe vetett hit fontosságának kiemelésével egy szép, kerek történettel gazdagítja élményeinket.
560 oldal. Ára 2500-Ft. Mérete: 130x190 mm, keményfedelű, védőborítóval
MIKA WALTARI:
SZINUHE
2005. decemberében ellopták Mika Waltari 1945-ben megjelent Szinuhe című könyvének - Finnországban nemzeti kincsként őrzött - kéziratát.
A hír olvasása után már biztos voltam benne, hogy érdemes elolvasni ezt a különös című, igen terjedelmes, de a világ számtalan országában évtizedek óta
nagy sikerrel kiadott könyvet.
A regény több mint három ezer évvel ezelőtt, az ókori Egyiptomban játszódik, annak is talán a legérdekesebb, máig legtitokzatosabb időszakában,
Ehnaton, Tutanhamon, Eje és Horemheb uralkodásának idején. Ehnaton volt az a különös, hosszú arccal ábrázolt, eretnek fáraó, aki hatalomra kerülésekor szakított a korábbi hagyományokkal, új vallást,
új alapokon nyugvó, békés társadalmat álmodott meg. Az ősi Théba helyett új fővárost építetett Amarna néven, és ezzel megosztotta a társadalmat, teljesen megbolygatta az ország nyugalmát.
Ebben a korban élt Szinuhe, aki fiatal orvosként a legmagasabb pozícióba jutott, a fáraó orvosa lett.
Ez a hatalmas elismerés azonban megváltoztatta hétköznapjait, már nem ő irányította saját életét, rendre alkalmazkodnia kellett a hatalom közelében élők elvárásaihoz.
Beutazta a környező országokat, látott mérhetetlen gazdagságot, iszonyú szegénységet, és látta az értelmetlen háborúk áldozatait, a hatalomért mindenre képes
vezetőket, és az eseményeket gyakran a háttérből irányító másik hatalmi tényezőt, a régi valláshoz és a vele járó hatalmi pozícióhoz ragaszkodó thébai papságot.
Nem csoda, hogy a nagy és gyors változásokat erőltető Ehnaton megbukott, az új fővárost hamarosan elborította a sivatag, visszatért a korábbi vallás, előtérbe
kerültek az eseményeket már korábban is a háttérből befolyásoló személyek, és sokszor máig nem tisztázott körülmények (halál esetek) között, szinte néhány évenként váltogatták egymást a fáraók.
Szinuhe, aki nem csak szemlélője, de gyakran - kényszerből - tevékeny résztvevője is volt az események alakulásának, élete során megjárta a legnagyobb magasságokat és mélységeket is.
Lelkében egyre inkább ellentmondásba keveredtek tettei és érzései. Szétosztotta vagyonát, megpróbált kisemberként élni, de kinevették, elfordultak tőle, nem találta helyét a világban.
Magányos, boldogtalan élete vége felé egyre inkább szembekerült a hatalom elvárásaival és utolsó éveit száműzetésben élte le.
A könyv cselekménye önmagában igen olvasmányos, végig érződik, hogy az író igen jól ismeri az egyiptomi történelmet, hatalmas háttér ismerete lehet,
érezhetően hitelesen mesél az ókori Egyiptom hétköznapi életéről.
Írói nagysága azonban nem csak ebben mutatkozik meg, hanem abban a sok-sok bölcsességben is, amellyel érzékeltetni próbálja az élet nagy igazságait és ellentmondásait.
Izgatja a lét kérdése, de könyvében Szinuhe sem ismeri mindenre a választ. Hőse szeretne jobb ember lenni, példát mutatni másoknak, de - mint élete példázza - gyakran még ehhez sem elég a szándék,
mert hiányzik a befogadó környezet.
Nagyon érdekes, szórakoztató könyv, aki érdeklődik Egyiptom iránt, az különösen nagy örömét leli majd benne.
720 oldal. Ára 2800-Ft. Mérete: 145x205 mm, keményfedelű
CHRISTIAN JACQ:
CHAMPOLLION, AZ EGYIPTOMI
1790-ben született Jean-Francois Champollion, az a különleges tehetséggel, szorgalommal megáldott zseni, aki
számtalan keleti nyelv megismerése után 1822-ben megfejtette az egyiptomi hieroglifák jelentését.
A téma régen izgatta az emberiséget, kortársai közül is sokan próbálkoztak
a már teljesen feledésbe merült, holt nyelv megismerésével, így nem csoda, hogy eredményeivel Champollion az érdeklődés középpontjába került.
Nagy álma, hogy eljusson Egyiptomba, támogatók, és jelentős anyagi háttér hiányában sokáig szinte reménytelennek tűnt, míg végül 1828-ban egy kis kutató csapattal nekivághatott
az akkor még igen kalandosnak ígérkező útnak.
Célja az volt, hogy végigjárja a már ismert, és felfedezze a még ismeretlen ókori emlékeket, rajzokon örökítsék meg a látottakat, és közben tökéletesítse
nyelvismeretét, lejegyezve minél több, a tudomány számára igen értékes, kőbe vésett feliratot.
Alexandriában értek partot, majd végig hajóztak a ma már klasszikus nílusi útvonalon,
Abu Simbelen át egészen a Nílus második vízlépcsőjéig, bejárva és megcsodálva azokat a jórészt még homokba zárt ókori emlékeket, amelyeket a mai utazók is látogathatnak.
A korabeli körülmények, a valóban ismeretlen világ, és a számtalan ellenérdekből fakadó gáncsoskodás ellenére a hatalmas munkát elvégezve, de egészségileg teljesen tönkremenve
ért vissza Franciaországba, ahol 1832-ben meghalt.
Ezt az izgalmas történetet írta meg regényében Christian Jacq francia író, aki maga is egyiptológus, a szakma és a helyszín jó ismerője, számtalan nagy síkerű - Egyiptommal foglalkozó - könyv szerzője.
A kötet révén megismerhetjük Champollion életének legérdekesebb éveit, és széleskörű ismereteket szerezhetünk az ókori Egyiptom múltjáról. Akik már jártak Egyiptomban,
érezni fogják azt a különleges hangulatot, amit a helyszínen járva is átéltek, és ami - a jelek szerint - mit sem változott, az elmúlt, közel két évszázad alatt.
A könyv igen olvasmányos, kellemes szórakozást ígér minden olvasónak.
368 oldal. Ára 2300 Ft. Mérete: 152x235 mm, keményfedelű
PAUL JOHNSON:
A KERESZTÉNYSÉG TÖRTÉNETE
Már a címéből sejteni lehet, hogy esetünkben nem egy kis fércműről van szó, de kezünkben tartva, olvasgatva
érezzük csak igazán, hogy milyen hatalmas munka eredményeként született meg A kereszténység története.
A nagyközönségnek szánt, hétköznapi nyelven írt közel 700 oldalas kötet elképzelhetetlen mennyiségű ismeretanyag
tömör, mellébeszélés nélküli kivonata.
A téma, és így a hozzá kapcsolható kétezer éve halmozódó irodalom időrendi fejezetekre bontva jelenik meg,
kezdve - természetesen - Jézus korától szinte napjainkig, 1975-ig.
Anélkül, hogy belebonyolódnánk a könyv elemzésébe, inkább az általunk legérdekesebbeknek vélt kérdésekre, témákra hívnánk fel az érdeklődők figyelmét.
Nagyon érdekes, hogy Jézus halála után hogyan is alakult, erősödött meg a korai kereszténység, mi lett a sorsa a keresztények máig jelkép értékű, Jézus környezetéhez tartozó alakjainak, és pl.
Jeruzsálem helyett miért éppen Róma lett a keresztény egyház központja?
Hogyan alakult ki - az évszázadok során - a katolikus vallásra oly jellemző viselkedési, erkölcsi,
vagy az egyházi vezetőkre egyre inkább kötelező öltözködési forma?
A kolostorok megjelenése, a szerzetes rendek létrejötte, majd elterjedése Európa szerte, a hozzájuk kapcsolódó
színvonalas oktatás, a latin nyelv "hivatalossá" válása, hogy csak a legismertebb témákat említsük meg.
Megjelennek a kötetben a nagy egyházi és történelmi egyéniségek is, mint III.Leó, VII.Gergely vagy éppen Becket Tamás,
II.Henrik, Nagy Károly, de említhetnénk Luther és Kálvin János nevét is.
Nem kevésbé érdekes az elmúlt egy-két száz év eseményeinek taglalása sem, legyen szó akár a más földrészeken erősödő hittérítő,
misszionárius munkáról, akár a világháborúk idején - oly sokat vitatott - egyházi és világi hatalmak közötti kapcsolatokról.
Igen komoly, értékes könyv, amit könnyű, nyári olvasmánynak nem is mernénk ajánlani, de aki a hosszú téli estéken türelmesen lapozgatja,
sok korábbi kérdésére magyarázatot kaphat.
718 oldal. Ára 3600 Ft. Mérete: 155x235 mm, keményfedelű
EURÓPA KÖNYVKIADÓ
Látogassák meg weblapjukat és ismerjék meg új és a közeljövőben tervezett kiadványaikat, és olvassák el a könyvekről a kiadó ajánlását is:
|
