|
GERMANUS GYULA:
KELET FÉNYEI FELÉ
A Germanus sorozat harmadik kötete a nagy orientalista idősebb korában tett utazásainak élményeit meséli el.
A szerző méltó önmagához, ez a könyve is meseszerűen olvasmányos és élvezetes. Aki sohasem járt arab országokban vagy Indiában, az is
szinte látja maga előtt a helyszíneket, aki pedig már járt a történetek helyszínén újra átéli saját élményeit.
A könyv segítségével Egyiptom mellett Szíriába, Marokkóba, Irakba és Indiába utazunk a képzelet szárnyán.
Szerencsés helyzet, de éppen ezekben az országokban - bármilyen nagy is a technikai fejlődés - az utazó szemében megállt az élet,
minden olyan ma is mint volt lassan ötven éve, amikor Germanus Gyula leírta élményeit. Bemutatja a legszebb látnivalókat,
kiegészítve fontos és érdekes információkkal, élményekkel, történetekkel. Nagyban növeli a könyv értékét a kötet végén - 24 oldalon - a szerző fotóhagyatékából
bemutatott - eddig sehol sem publikált - sok szép fénykép. A Kelet fényei felé és a sorozat korábbi két kötete - a Bengáli tűz és A félhold fakó fényében - tartalmában és küllemében
olyan egységet alkot, ami bárki könyvespolcának dísze lehet. Bölcsen teszi, aki a várható további kötetekkel együtt megvásárolja, mert ilyen Germanus életműsorozatot - feltehetően - évtizedekig
nem látunk újra.
274 oldal, 2600.-Ft.
BENCE OTTÓ - HERMANN ILDI:
LÁTVÁNY KÖRÚT Budapest az ezredfordulón
A Palatinus Kiadó széles látókörét bizonyítja, hogy a mai pénzhajhászó világban felvállalta egy irodalmi és esztétikai élményeket nyújtó album kiadását.
Nem tudom mi volt előbb, a szöveg vagy a kép, de a két szerző nagyon egymásra talált, munkájukban tükröződik a másik mondanivalója is.
Fővárosunkat járják végig, a Római-parttól a Vérmezőig, megannyi ismert helyszint mutatnak be képpel - szöveggel. Elámulunk azon, hogy milyen helyismerettel,
tájékozottsággal rendelkezik az író és milyen jól érzi a pillanat tovaröppenő üzenetét. Kordokumentum a kötet, mert ha néha groteszknek is tünik a látvány, bizony ilyenek vagyunk.
Ilyen a mai Budapest. Évtizedek múlva - amikor már kicserélődnek az épületek és jórészt a város lakói is, hatalmas élmény lesz visszalapozni
az albumot, amelyben nem a csillogó Parlament és a budai vár bűszkélkedik, hanem a hétköznapi ember és kopott környezete.
128 oldal, 2000.-Ft.
A PALATINUS KIADÓ
Látogassák meg a kiadó weblapját, ahol képet kaphatnak az eddig megjelent könyveikről:

A Palatinus Kiadó weblapunkon bemutatott köteteit összegyűjtve,
egy külön oldalon is megtekinthetik:
|
KOPJÁR IVETT:
ÍRORSZÁG
A Dekameron Kiadó legújabb útikönyve a tőlünk távolinak tűnő Írországba kalauzolja el az érdeklődőket és az utazni vágyókat.
A távolság a légi közlekedés népszerűsödésével, különösen a fapadosok megjelenésével egyre zsugorodik, így egyre többen jutunk el
ebbe a magyarok számára oly vonzó országba. Itt valahogy minden együtt van amit a turisták szeretnek. Csodálatos zöld a táj, - Európában kevés helyen van már ilyen érintetlen természet -,
gazdag a madárvilág, emberi léptékűek a városok, jó a közlekedés, így az ország bejárható akár egy nyaralás alatt is.
Aki már járt Írországban az tudja, hogy az ír zene - bár mindenütt szól - megunhatatlan, az emberek egyszerűek, közvetlenek.
Kicsit irigykedve nézzük - kimutatott - hazaszeretetüket, és csak sóhajtozunk ha a pubokra gondolunk: bárcsak nálunk is ilyen önfeledt örömzenélés, éneklés lenne
egy-egy szórakozóhelyen.
Ezt a hajdan nagyon szegény, ma már gondtalan életet biztosító országot mutatja be az útikönyv,
ötleteket adva a látnivalók kiválasztásához, ellátva az olvasót a leghasznosabb, legfontosabb tudnivalókkal.
172 oldal, 3980.-Ft.
Külön lapon gyűjtjük össze a Dekameron Kiadó nálunk bemutatott könyveit:
Látogassák meg a Dekameron Kiadó saját weblapját is:
|
HORÁNYI GÁBOR:
MAGYAR VILÁGJÁRÓK ÚJABB KALANDJAI
A Magyar világjárók kalandjai folytatásaként jelent meg a kötet, amely negyven kalandozó hazánkfia történetével ismertet meg bennünket.
Néhány jól ismert, klasszikus nagy világjáró mellett, - mint Benyovszky Móricz, Jelky András, Juliánus barát, Orbán Balázs vagy Molnár Gábor - olyan utazókat ismerhetünk meg,
akiket bár nem kapott szárnyára a hírnév, azért fantasztikus kalandokat átélve járták be a világot.
Különös egyéniségek voltak, némelyikük hatalmas tudással, mások pusztán az ismeretlen utáni vágytól hajtva,
mai mércével mérve is óriási, évekik tartó utakat jártak be pénz, biztonság és kényelem nélkül.
Nagyon érdekes a könyv, méltó folytatása az első kötetnek. Sok - sok korabeli rajz és fénykép teszi átélhetővé a történeteket, közöttük
az egyiken éppen a következő - általunk - bemutatandó könyv szerzőjét, Herman Ottót láthatjuk. Véletlen, hogy a két könyv egymás mellé került, de
azt jól érzékelteti, hogy nem akármilyen egyéniséget ismerhetünk meg személyében.
A magyar világjárók újabb kalandjainak - az első kötethez hasonlóan - helye van a családi könyvespolcokon.
Mérete:295x235mm, 160 oldal, 3200.-Ft.
HERMAN OTTÓ:
ERDŐK, RÉTEK, NÁDASOK
Válogatás Herman Ottó műveiből
Aki nem ismeri Herman Ottót annak feltétlenül el kell olvasnia ezt a könyvet, amelyből röviden az életrajzát is megismerhetjük, de őt magát igazán
az általa írt kedves kis történetekből fogjuk megszeretni.
Igazi mesemondó, a természet jó ismerője, aki szinte népmesei köntösbe csomagolja mondanivalóját,
így kötve le figyelmünket - kortól függetlenül - még akkor is ha olyasmiről mesél amiről nekünk magunknak is vannak ismereteink.
Válogatás ez a kötet, elsősorban azért, hogy ne csak a madarakról, vagy az erdőről írtakat tárja elénk, hanem például a halászatról vagy az utazásairól is
olvashassunk, azaz minél teljesebb képet kapjunk munkásságáról.
Mint oly sokszor, most is saját szavaival ajánlhatjuk a legmeggyőzőbben munkáját:
"A vörösbegy a legügyesebb bujkálók közül való. Szemeit nagy bizalmasan rászegezi az emberre is, mintha azt mondaná: "bízom
benned!" Nagy buzgón szedi a bogárságot, de nem irtózik a meztelen csigáktól, kisebb gilisztáktól sem. Éneke kedves, andalító, a pacsirtáéra emlékeztető. Hallatja hosszan és kitartóan.
Minden védelmet megérdemlő becsületes madár."
224 oldal, 2480.-Ft.
A PALATINUS KIADÓ
Látogassák meg a kiadó weblapját, ahol képet kaphatnak az eddig megjelent könyveikről:

A Palatinus Kiadó weblapunkon bemutatott köteteit összegyűjtve,
egy külön oldalon is megtekinthetik:
|
DEKAMERON KIADÓ
TÖRÖKORSZÁG
Akik még nem jártak Törökországban nem is gondolják, hogy ez az egyik legérdekesebb ország.
A mohamedán vallás külsőségei mind a mai napig láthatók az öltözködésükben, a viselkedésükben, az élet szinte minden területén.
A hatalmas mecsetek, dzsámik, minaretek, varázslatos középkori hangulatot árasztanak. És akkor még a természet sokszínűségéről nem is beszéltünk.
A Boszporusz, a Fekete-tenger, a Földközi-tenger, az Anatóliai-fensik, a Taurus-hegység, Pamukkale vagy Kappadokia.
Ez a most megjelent útikönyv kedvet teremthet az utazáshoz, mert szép sorban elénk tárja a lehetőségeket Isztambultól az ország keleti csücskéig. Megismertet a
legfontosabb látnivalókkal, a számtalan nagy várossal, a múzeumokkal, régészeti látnivalókkal.
Ötleteket adhat, előtérbe kerülhetnek olyan lehetőségek amikre nem is gondoltunk az utazás tervezésekor. Segít az utazás módjának kiválasztásában,
hogy busszal vagy vonattal menjünk, a gyakorlati tapasztalatok, jó tanácsok pedig önbizalmat, nyugalmat adnak a tapasztalatlan utazóknak.
Hogyan viselkedjünk a mecsetekben, hogyan alkudozzunk, milyenek a török fürdők, és még sok-sok érdekes dolog, amit érdemes már előre tudni.
Nagyon sok jó, könnyen használható térképet találunk a kötetben, és minden városnál szálloda ajánlatokat, telefonszámokkal.
A kötet része a Dekameron Kiadónál már megjelent Isztambul és a rövidesen megjelenő Török Riviéra kötetekből álló sorozatnak.
214 oldal, 3480.-Ft.
Külön lapon gyűjtjük össze a Dekameron Kiadó nálunk bemutatott könyveit:
Látogassák meg a Dekameron Kiadó saját weblapját is:
|
Az alábbiakban
a Korona Kiadó Kulturális útikalauz sorozatának első két kötetét ajánljuk
látogatóinknak. Kicsit még szokatlan az elnevezés, kevés hasonló kiadvánnyal
találkozhattunk eddig, de - nem nehéz megjósolni - a jövőben egyre
több ilyen jellegű könyv jelenik majd meg magyarul is.
Az útikönyv már egy letisztult műfaj, abban általában minden fontos
dolog benne van az adott országról vagy városról. Az a tények könyve.
Ezekben a kalauzokban nincs benne minden, csak az amit a szerző megismert,
megszeretett és fontosnak, érdemesnek tart arra, hogy továbbadja másoknak
is.
D. MAGYARI IMRE:
BÉCSI SZELETEK
Az első kötetben a szerző Bécsbe kalauzolja az olvasót. Nem akar mindent megmutatni, nem járjuk be a város minden zegét-zugát, nem sorolja fel a múzeumok falán lógó képeket sem.
Az az útikönyvek dolga. A tények helyett az érzelmeivel kalauzol a városban. Így aztán csupa olyan helyre "megyünk", ami igazán ismerős, igazán kedves számára.
Végig vezet a belvároson, megismerjük a legszebb épületeket, kávéházakat, templomokat, és közben csak úgy jönnek a történetek. Régiek, újak, személyesek, vagy csak olvasottak,
de mind Bécshez kapcsolódva. Röpködünk az időben is, Mátyás királytól napjainkig sokan szóba jönnek, és nem maradhatnak ki a város egykori híres lakói sem, de itt is csak a számára kedvesek, érdekesek kerülnek előtérbe, mint Mozart, Sissy vagy éppen Freud.
Az ember csak kapkodja a fejét az idézetek között, az elhangzó nevek sem csengenek mindig ismerősen, nagyon sok az új információ, nehéz lenne mindet befogadni.
Talán nem is kel rá törekedni, elég ha egy-két téma megragadja figyelmünket, ha felfigyelünk valami érdekesre, valami szépre.
Erre bíztat a szerző is szavaival: "szemlélődnünk kellene - és gyönyörködnünk".
280 oldal, 2900.-Ft.
D. MAGYARI IMRE:
ANTIKOLÁS - ATHÉN Művelődéstörténeti fecsegések
Valóban igaz a szerző megállapítása, hogy nagyon sokan eljutnak Görögországba, de legtöbbjük - jó esetben is - csak egy rövid kirándulásra jut el
a kultúra egyik fővárosába, Athénba. A könyvet olvasva sok mindent pótolhat az olvasó, eljut a legfontosabb helyszínekre, az Akropolisztól, a múzeumokig, sőt még Pireuszba és Sunionba is.
Kávézgatunk, ouzót iszunk, csodáljuk a várost, és valahogy a szerzőnek mindenről beugrik egy történet ami visszaröpít az ókor legszebb éveibe.
Athén fénykora, a demokrácia évei, a nagy gondolkodók, a nagy elmék, az ókor kimagasló egyéniségei: Platón , Szókratész, Szolón vagy éppen Periklész.
És a színház, a színdarabok, a görög versidézetek, hogy aztán mindig vissza-vissza térjünk napjaink világába, sétálgatva a Plakán, vagy idézgetve korunk ismert szerzőinek
a helyszínhez kapcsolódó sorait.
Elemzések helyett kiragadunk néhány sort a kötetből, amely jól érzékelteti a szerző szándékát és stílusát is: " A helyzetem - hogy egyes szám első
személyre térjek át - azé, aki baráti társaságban beszél arról, ami épp foglalkoztatja. Nem azért, mert a téma szakértője s mint ilyen leginkább
az Ókortudományi Társaság tagjait akarná elkápráztatni. Azért, mert valami megragadta, kicsit elszöszmötölt, elmolyolt vele, s az élményét szeretné megosztani, továbbadni. Ha az ember más gondolatát
adja is tovább, a továbbadás módjában ott van ő. Nem árt néhány alaptörténetet és néhány alapgondolatot újra meg újra elismételni. S közben esetleg magunk is rájövünk erre-arra..."
228 oldal, 2900.-Ft.
Látogassák meg a KORONA KIADÓ weblapját, ahol megismerhetik a kiadó egyéb könyveit is:
|
Copyright 2001-2004, Hátizsák
|