|
|
JAMES LORD:
PICASSO ÉS DORA Vallomásos emlékirat
Manapság már itthon is egyre gyakrabban találkozunk Picasso képeivel, de aki utazik, az elkerülni
sem tudja, számtalan múzeum büszkélkedik alkotásaival.
Ez, és a művész XX. században betöltött szerepe már elég indok ahhoz, hogy kíváncsiak legyünk
rá, nem csak a képeire, és nem is csak a művészre, de az emberre is.
A kötet szerzője 1944-ben fiatalon került Amerikából Párizsba, és hosszú éveken át Picasso,
majd Dora (Picasso egykori barátnője) közeli társaságához tartozott, és mint (leendő)
író naplót vezetett, szinte előkészítette későbbi visszaemlékezéseit, amit - találóan -
vallomásos emlékiratként adott közre.
Az olvasó, akár jól ismeri Picassot, akár csak felületes ismeretei vannak, élvezni fogja a könyvet,
amelyben szó sem esik a kor izmusairól, vagy Picasso sokat emlegetett korszakairól, különös módon
a művészettörténet szinte teljesen háttérbe szorul. Maga az ember kerül előtérbe, sőt egyszerre
három ember, James, mint a könyv szerzője, Picasso és Dora. A két - látszólagos - mellékszereplő
nagyon fontos láncszem ahhoz, hogy magáról a nagy művészről egy hiteles kép táruljon elénk.
Elolvasva a könyvet - elismerve annak irodalmi értékeit - egy olyan háttér ismerettel leszünk gazdagabbak,
aminek tudatában az évek során majd elénk kerülő Picasso képeket is könnyebben helyén tudjuk kezelni.
A kötetben bemutatott képek, amelyeken a Mester többnyire az írót vagy Dorat ábrázolta,
önmagukban is igazolják a zseniális nagy művész képességeit, akár egyvonalas rajzról,
akár ecsettel festett képről legyen is szó.
A könyv révén belelátunk a háború utáni évek párizsi világába. Híres művészek tűnnek fel az oldalakon,
sőt - nagy meglepetésemre - még az 1956-os magyar forradalom visszhangjáról, az íróra és művésztársaira
tett hatásáról is részletesen olvashatunk.
Bátran vegyék kezükbe a könyvet, - nem szokványos életrajz, unalmas művészeti fejtegetésekkel -
könnyen olvasható, mégis gyakran elgondolkoztató élményben lesz részük.
306 oldal + 16 oldal képmelléklet Ára: 3498-Ft., Keményfedelű, védőborítóval, Mérete: 160x240 mm
Látogassák meg a Háttér Kiadó weblapját, ahol a kiadó teljes kínálatát megismerhetik:

A Háttér Kiadó nálunk bemutatott könyveinek oldala:
|
|
HEINRICH SCHLIEMANN:
ÉLETEM, KALANDJAIM
A könyv Schliemann önéletrajzát, útleírásait és levelezéséből egy válogatást mutat be, amelyekből elénk tárul kalandos élete.
Már fiatalon megfogalmazódott benne a vágy, hogy szeretne
régész lenni, megtalálni az ókori Tróját, de még egy fillérje sincs, nyelveket sem beszél, a világon semmihez sem ért.
Hajósinas, hajótörött, majd Amszterdamban egy cég küldönce lesz, és ekkor, ebben a mások számára reménytelennek látszó helyzetben elkezd nyelveket tanulni.
(A könyvet már ezért érdemes elolvasni, megtudni a titkot, hogyan tanult meg eleinte fél év alatt egy nyelvet, majd még ennél is gyorsabban - egyiket a másik után.)
Oroszul is megtanul és mint kereskedő hosszú évekre Szentpétervárra költözik. Határtalan szerencséje már itt is minden lépésére ügyel, pár év alatt meggazdagodik.
Már elmúlt negyven éves - és még nem régészkedett, nem ásott semmit az életében - amikor felhagy munkájával, beutazza a fél világot, majd Párizsba megy archeológiát tanulni.
Gyarapítja nyelvtudását, megtanul latinul, arabul, görögül és ógörögül is.
Ez utóbbi segítségével eredetiben olvassa Homéroszt. Olvassa és - másokkal ellentétben - minden szavát hiszi is, majd a Homérosz által leírt helyszíneken ásatni kezd, és szinte mindent megtalál amit csak szeretne.
A mai turisták elsősorban a görögországi Mükénében járva, vagy Athénban az Agamemnonnak tulajdonított arany maszkot csodálva hallanak Schliemannról, neve azonban az ókori Trója feltárásakor,
és az ott talált páratlan szépségű arany ékszerek hírére vált halhatatlanná.
A könyv elolvasása azoknak is nagy élményt jelent majd, akik már ismerik Schliemann életének történetét, mert szavait olvasva mi is érezzük a benne rejlő fantasztikus lelkesedést,
átéljük határtalan szorgalmat, kitartását. Több mint száz éve, hogy meghalt, de a mai rohanó világban is bárkinek a példaképe lehet ez az ember, aki a semmiből küzdötte fel magát
és valósította meg álmait, - irigylésre méltóan.
352 oldal + 34 oldal képmelléklet Ára: 1600-Ft., Mérete: 140x200 mm
Látogassák meg a Háttér Kiadó weblapját, ahol a kiadó teljes kínálatát megismerhetik:

A Háttér Kiadó nálunk bemutatott könyveinek oldala:
|
|
PEGGY PAYNE:
NŐVÉREM, INDIA
India csodálatos világa mindenkit magával ragad, ezernyi arcából mindig tud újat, meglepőt mutatni még azoknak is akik tudatosan,
szinte mindenre felkészülten utaznak a hatalmas országba. Ennek a szép könyvnek talán ez a lényege.
A könyv a Gangesz partján lévő Varanasiban, India egyik turisták által leginkább kedvelt, a hinduk által szentnek tartott
városába viszi el az olvasót. A kispénzű utazók kedvelt, a Lonely Planet útikönyvben is ajánlott olcsó szálloda
életébe csöppenünk bele, az utazók és a tulajdonos személyén át láttatva a város hétköznapi életét.
Az útifilmekkel ellentétben, - ahol csak a szép és vonzó dolgok tűnnek fel -, olvasás közben néha igen elszomorító, érthetetlen, sajnálatos pillanatokat
élhetünk át, mégis a könyv nem eltaszítja, hanem sokkal inkább - lélekben - Indiához bilincseli az olvasót.
A könyv tele van szuggesztív, valósághű ábrázolásokkal, és elolvasva csak rajtunk múlik, hogy ne az ott is felbukkanó emberi ellentétekre,
hanem az olyan, csak ott látható élményekre gondoljunk vissza, mint a hajnali megmártózás a Gangeszban, vagy éppen egy masszázs a nyílt utcán egy gyékényen hasalva.
Olvassák el, tetszeni fog!
296 oldal, Ára: 2190-Ft., Keményfedeles, Mérete: 145x205 mm
Látogassák meg az Aréna2000 Kiadó weblapját, ahol a kiadó teljes kínálatát megismerhetik:

Az Aréna2000 Kiadó nálunk bemutatott könyveinek oldala:
|
|
C.W.CERAM:
A RÉGÉSZET REGÉNYE
Minél többet utazik az ember, annál több múzeumot ismer meg, bennük az elmúlt évezredek páratlan csodáit.
Alkat kérdése, de előbb-utóbb mindenkit megragadnak a régi művészek alkotásai.
És innentől kezdve már bujkál, felébred bennünk a kíváncsiság, hogy honnan is való ez a szobor, vajon hogyan is kerülhetett ide a múzeumba?
Bizony, ahány tárgy, annyi történet, mind egy-egy
fáradhatatlanul kutató ember kitartásának az eredménye.
Ma már könyvtárnyi a régészet irodalma, olvasóként nehéz lenne mindent nyomon követni.
Ezt a hatalmas témát, a régészet történetének legérdekesebb, legnagyobb eseményeit foglalja egybe Ceram olvasmányos,
hétköznapi nyelvezettel fogalmazott regénye. A fejezetek az ókori nagy kulturális birodalmak eddig megtalált, azonosított emlékeinek sokszor kalandos
feltárásait mesélik el.
A szerző szerint könyvében az egyiptomi fejezet lehet a legnépszerűbb ( különösen ma, amikor már hétköznapi emberek sokasága jut el
Luxorba és a Királyok völgyébe ). Nem kevésbé érdekes azonban az őstehetség Schliemann ásatásainak története, vagy a szintén
sokak által ismert krétai kultúra feltárása.
Kevésbé ismert az ősi Mezopotámia, az asszírok, sumérek emlékei, az ékírás megfejtésének története, vagy a mai Irak területén található Ninive feltárása.
Külön fejezet foglalkozik Közép-Amerika indián világának piramisaival, szobraival, az aztékok, mayák titkaival.
Utazóknak, múzeum kedvelőknek, ásatásról álmodozóknak, történelem iránt érdeklődőknek nagyon tetszeni fog A régészet regénye.
336 oldal + 32 oldal képmelléklet Ára: 2700-Ft., Mérete: 170x240 mm
Látogassák meg a Háttér Kiadó weblapját, ahol a kiadó teljes kínálatát megismerhetik:

A Háttér Kiadó nálunk bemutatott könyveinek oldala:
|
PETER KERR:
EGY TÉL MALLORCÁN Hófödte narancsligetek, avagy hogyan legyünk boldogok egy új hazában
Egy skót házaspár megvalósítja hosszú évek óta dédelgetett álmát, vesz egy régi házat Mallorca szigetén, egy eldugott, csendes vidéken, távol a világ zajától.
A birtokba vétel után ezer gondjuk akad a ház ősrégi berendezéseivel, ráadásul fogalmuk sincs a kerti munkáról, a narancsfák gondozásáról,
és nagyon távol áll tőlük a helyiek lassú, megfontolt életvitele is.
A férj által írt könyv elmeséli a beilleszkedés ezernyi apró élményét, a nyelvi hiányosságok mulatságos, néha igen kínos eseteit,
a szomszédokkal való érintkezés csetlő-botló epizódjait, az elkövetett szamárságok sorozatát.
A történeteken keresztül nagyszerű képet kapunk egy nálunk is jól ismert sziget életének turisták által nem látott oldaláról,
az egyszerű falusi emberek hétköznapjairól, egymásra utaltságáról, az idők során kialakult értékrendjükről.
A könyvet a házaspár minden helyzetben megmutatkozó humora, öniróniája teszi érdekessé, szórakoztatóvá és hitelessé.
Olvasása közben sokan eljátszanak majd a gondolattal, hogy milyen szép is lenne egy tél Mallorcán...
Keménytáblás védőborítóval, Mérete: 150x200 mm, 304 oldal Ára:2570.-Ft.
LAURA FRASER:
ITÁLIAI AFFÉR
Könnyed, kellemes olvasnivalót ajánlunk, pihenni, kikapcsolódni vágyó
látogatóinknak. Fiatal hölgy a szerző, akit éppen elhagyott a férje, és hogy kiszabaduljon a számára nyomasztóvá vált San Francisco
világából, utazásra, élményekre, új barátokra, új kapcsolatra vágyik.
London és Marokkó mellett a kötet tulajdonképpen Olaszországi utazásainak élményeit tárja elénk. A helyszínek - legalábbis az utazást
kedvelőknek - nagyon ismerősek:
Milánó, Lago Maggiore, Firenze, Nápoly, Ischia, az Eoli-szigetek és Stromboli-szigete
a tűzhányóval - így a történet duplán érdekes.
Élményeit közvetlen természetességgel meséli el, hamar elnyeri az olvasó szimpátiáját, - jó vele utazni.
A látnivalókról, az olasz emberekről, saját érzelmeiről, sőt magáról az olasz életformáról is sokat megtudhatunk könyvéből.
Találónak érzem a borítón olvasható szavakat: "Egy adag szerelem, egy adag útleírás, egy adag önmegismerés."
Keménytáblás védőborítóval, Mérete: 130x190 mm, 304 oldal Ára:2170.-Ft.
A Tericum Kiadó könyveiről korábban is nagyon jó véleménnyel voltunk, amit most is csak megerősíteni tudunk.
Nézzék meg weblapjukat, válogassanak remek könyveik közül, amelyekbe egy-egy részlet erejéig bele is olvashatnak.

A Tericum Kiadó weblapunkon bemutatott köteteit
- összegyűjtve - itt tekinthetik meg:
|
|
NAGY KÉPES FÖLDRAJZI VILÁGATLASZ
500 színes fényképpel Második, aktualizált kiadás
A Hibernia Kiadó csodaszép atlaszát szeretném látogatóink figyelmébe ajánlani. Akik már ismerik útikönyveiket azok el tudják képzelni,
hogy küllemében és szerkesztésében is rendkívül igényes munkáról van szó.
Nyomdatechnikailag a mai kor elvárásainak megfelelően tele van olyan színes képekkel, amelyek egy-egy országra a legjellemzőbbek, legyen az
egy növény, egy híres épület, vagy éppen egy jellegzetes lakója a vidéknek.
A világ mind a 195 országát külön-külön bemutatja az atlasz, kezdve a legfontosabb adataiktól a zászlójukon át a címerükig, szövegesen összefoglalva a
gazdasági, történelmi, földrajzi tudnivalókat.
(második képünket kinagyítva érzékelhetik a könyv reprezentatív megjelenését)
Természetesen nem hiányoznak az óriásira nagyított, minden valamire való helyet feltüntető térképek sem (130 oldal), míg a kötet harmadik harmada egy hatalmas adattár,
egy 40 000 névből álló névmutató.
Az atlasz megjelenése, tartalma és adatainak frissesége elég indíték ahhoz, hogy bátorítsuk olvasóinkat, cseréljék le régi atlaszukat.
Ezt a kiadványt örömmel fogják lapozgatni, akár tájékozódni, akár tanulni, akár csak olvasgatni szeretnének belőle.
Bolti ára 6980-Ft., a Kiadónál megrendelve 5500 Ft. Mérete: 245x335 mm, keményfedeles, védőborítóval
A Hibernia Kiadó két nagyszerű sorozatának (Varázslatos tájak, Sörmentén...) köteteit, térképeket, atlaszokat, a jövő terveit, és magát a Kiadót ismerhetik meg, ha felkeresik
új weblapjukat:

A Hibernia Kiadó eddig megjelent útikönyveit megtekinthetik külön oldalunkon összegyűjtve is:
|
|
Mrs. JACK LONDON:
JACK LONDON ÉLETE
Biztos vagyok abban, hogy látogatóink valamennyien ismerik Jack London nevét.
Aki még nem olvasott tőle semmit, az is látta már megfilmesített regényeit a tv-ben (ha mást nem, legalább a
Vadon szavát), amelyeknél valósághűbb kalandokat, - tele izgalmakkal, remek jellemábrázolásokkal
- el sem lehet képzelni.
Könyveit nem lehet letenni, bármelyik művéről legyen is szó.
Nekem személyesen, - aki már gyermekkoromban olvastam néhány könyvét -, ha valahol
felbukkant a neve, mindig fúrta az oldalam, hogy vajon ki lehetett az az író, aki így ismerte
az élet minden "bugyrát"? Később, amikor olvastam valahol, hogy Jack London nem egy szobakukac
író volt, hanem igazi vagány, sőt csavargó, aki maga is rengeteget utazott, akkor már tudtam,
nem akárki lehet, aki ilyen életvitel mellett így tudott írni.
Most hosszú-hosszú évek után újra megjelent egy könyv, amit Jack London
felesége írt a fiatalon, 39 évesen elhunyt író kalandos életéről.
Ezt a könyvet meg kell ismerniük, akár irodalom kedvelők, akár az utazás szerelmesei, mert ilyen érdekes
történetet, mint Jack London élete, ritkán ír az élet.
Dollármilliomosként halt meg, de
"Közben volt vámőr, mosodáslegény, matróz, freudista, kényszermunkás fegyenc, haditudósító,
csavargó, kalóz, agitátor, rikkancs, színműíró, szénlapátoló, kritikus, jutagyári munkás,
sporttudósító, ami tetszik."
És még egy mondat az előszóból:
"Aki elolvassa, lendületet, talpraesett reális életszemléletet, kitartást, férfias egyenességet
és meleg szívet tanul belőle."
438 oldal 2500-Ft., 135x200 mm, keményfedeles
GERMANUS GYULA:
ALLAH AKBAR!
A keleti világ nagy ismerőjének, Germanus Gyulának immáron negyedik kötetét jelentette meg a Palatinus Kiadó, Allah Akbar! címmel.
A szerző elénk tárja élete különleges élményeit, az iszlám
megismerésétől a mekkai zarándoklatig.
Ez a történet ma is lebilincselően hat az olvasóra, részben a rendkívül érdekes előadásmód,
részben az óriási - első kézből származó - ismeretanyag révén.
A könyv megírása óta rengeteget változott a világ, nagyon sokan eljutottunk az Allah Akbar!,
azaz Germanus utazásainak egyik helyszínére, Kairóba,
de Mekka, az ma is egy előlünk, keresztények elől elzárt világ maradt. Ezért is tűnik
meseszerűnek, hogy volt valaki, aki megtanulta a keleti nyelveket, megismerte
irodalmukat, beutazta az arab országokat, áttért a mohamedán hitre, hogy azután
valódi zarándokként eljusson az iszlám világ szent városába, Mekkába.
Ajánljuk a könyvet mindenkinek, aki szeret szórakoztató útleírásokat olvasni,
különösen a világ összefüggéseit még csak bogozgató, kalandvágyó fiataloknak,
és azoknak akik pl. Egyiptomot nemcsak látni, de a hétköznapok iszlám világát érteni is szeretnék.
A kötetben eredeti fotókat láthatunk Germanus Gyula hagyatékából.
628 oldal 2900-Ft., 135x200 mm, keményfedeles, védőborítóval
A PALATINUS KIADÓ
Látogassák meg a kiadó weblapját, ahol képet kaphatnak az eddig megjelent könyveikről:

A Palatinus Kiadó weblapunkon bemutatott köteteit összegyűjtve,
egy külön oldalon is megtekinthetik:
|
|
LAURENCE BERGREEN:
MAGELLÁN A FÖLD KÖRÜL
A General Press Kiadó Különleges Könyvek sorozatában már eddig is igen jó könyvek jelentek meg, de a Magellánról szóló kötetük
még talán a korábbiaknál is nagyobb figyelmet érdemel. A könyv nem egyszerűen egy írói fantáziával cirkalmazott mese, hanem az egykori események
hiteles összefoglalója. A három évig tartó, a földet megkerülő expedíció történetét -
naplószerűen - az utazók közül ketten is leírták, és ami talán még nagyobb csoda, hogy ezek a roppant érdekes és fontos dokumentumok az utókor számára meg is maradtak.
A könyv szerzője ezek alapján írta meg Magellán és társainak történetét, akik bár öt hajóval, 263-an vágtak neki az útnak,
három év kegyetlen próbatétel után 18-an, egyetlen hajóval érkeztek haza.
Útjuk a mai technikai felszerelések ismerete nélkül fizikailag és lelkileg is elképzelhetetlen lenne korunk embere számára,
és az eseményeket - a napló részletek alapján - követve talán csak az első Hold-utazás kalandjaihoz mérhető.
A könyv elénk tárja az 1520 körüli évek világát, gazdagítja történelmi és földrajzi ismereteinket, de igazi értékét - az olvasó számára - izgalmas, olvasmányos stílusa adja.
A kötet Verne Gyula legjobban sikerült regényeihez mérhető.
392 oldal + 16 oldal színes kép 3000-Ft., 130x210 mm, keményfedeles
Külön lapon gyűjtjük össze a General Press Kiadó nálunk bemutatott könyveit:
Keressék fel a kiadó honlapját, ahol megismerhetik kiadott könyveik teljes választékát:
|
MAGYARORSZÁG MÚZEUMAI Múzeumlátogatók kézikönyve
Több mint hétszázötven múzeumot, tájházat és kiállítóhelyet ismerhetünk meg a kötet segítségével, közöttük a
legismertebbeket éppen úgy mint azokat, amelyekről nem is hallott az ember.
Ez utóbbiban van a könyv lényege, hiszen elénk tárja a lehetőségeket, felkelti érdeklődésünket, és pontos információival
tájékoztat a legfontosabb tudnivalókról. Megismerhetjük a kiállítás anyagát, legjelentősebb értékeit, de magának a múzeumnak a pontos
nevét, címét, telefonszámát, és a mai elvárásoknak megfelelően - ahol már van - az e-mail címüket és az internetes elérhetőségüket is.
Több mint 200 színes fotó teszi látványossá, ráirányítva figyelmünket egy-egy páratlanul érdekes, szép tárgyra, kiállításra. Példaként említjük meg a
kevesek által ismert Blaskovich múzeumot Tápiószelén, ahol egy vidéki kúriában - sok más kiállított tárgy mellett - Barabás Miklós, Lotz Károly, Székely Bertalan, Kisfaludy Károly festményeket láthatunk korabeli
bútorokkal berendezett, igen színvonalas környezetben.
A szerkesztők megyénként csoportosították a látnivalókat, így egy-egy város látnivalóit egy csokorban találjuk, nem kerüli el figyelmünket semmi.
A kötet értékét, jelentőségét mutatja, hogy 2004-ben már a negyedik - átdolgozott - kiadása jelent meg.
Mérete:145x235 mm, 294 oldal Ára:2995.-Ft.
VINCE KIADÓ
A művészetek iránt érdeklődőknek különösen ajánljuk, hogy ismerjék meg a kiadó weblapját, ahol számtalan
igazán reprezentatív és tartalmas albumot találnak a világ nagy művészeiről.

|
Copyright 2001-2004, Hátizsák
|