Nem az első alkalom, hogy az Édesvíz Kiadó könyveiből ajánlunk látogatóinknak, olyan témákban kalandozva, amelyek valóban távol állnak az utazástól, de nagyon is közel az emberhez.
Magunk példájából okulva szeretnénk közelebb hozni, legalább részben megismertetni a feng shui filozófiát másokkal is, hogy aztán az ismeretek birtokában eldöntsék, érdemes-e alaposabban elmerülni a témában.



HORVÁTH MÁRIA:

FENG SHUI ENCIKLOPÉDIA

Naponta hallani a kifejezést, hogy feng shui, ráadásul hol ezzel, hogy azzal kapcsolatban. Nem csoda, hogy rejtélyes, misztikus a dolog. Érzem, sejtem, hogy miről is van szó, de nem tudnám körülhatárolni a témát és képtelen lennék értelmesen megmagyarázni, hogy miről is szól ez az ősi kínai filozófia rendszer.
Azt hiszem ezzel a kérdéssel nem csak én állok így, hanem még nagyon sokan, - akár a legolvasottabb emberek közül is.
Szerencsére akadt egy magyar szerző, aki összeállított számunkra egy feng shui enciklopédiát, ami érthető, hétköznapi nyelven ad magyarázatot a legfontosabb kérdésekre, a téma teljes területét elénk tárva. Alapfogalmakról van szó, kiegészítve olyan szemléletes képekkel, ábrákkal, amelyek könnyebbé teszik a lényeg megértését.
A fogalmak megismerése önmagában is nagyon értékes lehet, de átültetése a hétköznapi életünkbe, az lenne az igazi előrelépés.
Meditációs gyakorlatok, illatok és aromák gyógyító hatása, a rend és harmónia az életvitelünkben, a test és a lélek pihentetése, a jing és jang, a csakrák, az állatok szerepe az életünkben, hogy csak néhány témát emeljünk ki.
Küllemében is szép, tartalmas kötet, tudásban, lélekben gazdagabb lesz aki olvasgatja.
"Horváth Mária könyve bebizonyítja, hogy a feng shui kínai örökség ugyan, de az európai embernek is bőven van tanulnivalója a természet szeretetét hirdető, egyszerű, varázslatos kultúrából. A kötet példaértékű és egyedülálló nem csupán magyarországi, de nemzetközi tekintetben is."- olvashatjuk a kiadó ajánlójában.

328 oldal. Ára 3990-Ft. Mérete: 200x270 mm, keményfedelű, védőborítóval


SHIRLEY MacLAINE:

PÓRÁZ NÉLKÜL

Nagyon sokan írhatnának könyvet azokról az élményekről, amit egy kutya jelent, vagy jelentett az életükben, de többnyire csak jópofa storizás kerekedne belőle, igazi tartalom nélkül.
Aki ismeri Shirley MacLaine-t, az tudja, hogy remek humorral megáldott, őszinte ember, aki a mélységekig feltárja lelkét mások előtt, nem elsősorban azért, hogy szórakoztasson, sokkal inkább azért, hogy példáival befolyásolja, szebbé tegye egyéni világunkat.
Ez a könyve kedvenc kutyájával kialakult különlegesen őszinte, bensőséges kapcsolatáról szól, mégpedig fejezetenként váltakozva, hol Ő maga, hol a kutya szemszögéből nézve.
Azokat az érzéseket önti szavakba, amit sokan ismernek, de amit olyan nehéz elmondani, hogy gyakran egy kutyus nagyobb lelki támaszt jelent a gazdinak, mint a körülötte élő emberek sokasága.
A szórakoztató kis történetek, megfigyelések legalább annyira a színésznőről is szólnak, mint a kutyájáról, és persze a környezetünkről, amiről csak a kutya szemén át látva érezzük meg, hogy milyen groteszk és mulatságos tud lenni.
Egy idő múlva már nem tudni, hogy ki is van a póráz végén, és nem is ez a fontos, hanem az egymásra figyelés, az a sok-sok bölcsesség, amit egymástól tanul kutya és gazdája, azok az apró örömök, amit csak ők ketten nyújthatnak egymásnak.
Nagyon szép könyv, és nem csak a kutyabarátok számára. A könyv által sugallt életszemlélet - miszerint ne rohanj, élvezd a pillanat csöndjét, nyugalmát - másoknak is megszívlelendő hasznos tanács lehet.
Olvassák el, remek kikapcsolódásban lesz részük.

202 oldal, 16 oldal színes képpel. Ára 2390-Ft. Mérete: 120x205 mm, puhafedelű


SUZAN HILTON:

FENG SHUI A GAZDAGSÁGÉRT

Ha már feng shui, akkor válasszunk egy olyan témát, ami mindenkit érdekelhet, függetlenül attól, hogy jártas-e a keleti filozófiákban, jólétben él, esetleg képtelen az anyagi stabilitás megteremtésére.
Szerencsére nem a "Hogyan gazdagodjunk meg..." elcsépelt témakör egy újabb kötete került a kezembe, hanem sokkal inkább egy sok mindenre magyarázatot adó, az ősi kínai gondolkodást, viselkedést bemutató, de azt a mai világgal összekapcsoló műre.
A szerző megfogalmazása szerint:
"Kelet keleten van, nyugat nyugaton, és sosem fognak kezet fogni? - ez már rég nem állja meg a helyét. Ma már tudjuk, hogy a Kelet összefonódik a Nyugattal, ami mindkettőt örökre megváltoztatja. Erre alapozva alakítottam ki a pénzügyek kezelésének gondolatébresztő, átfogó szemléletmódját, amely magába olvasztja a feng shuit, a céltudatosságot, a testmozgást és az érzelmeket."
A könyv az életvitelünket, a szemléletünket próbálja helyes irányba terelni, ami alapvető feltétele a testi, lelki kiegyensúlyozottságnak, a jó közérzetnek.
A könyvben leírtak nem kívánnak meg feng shui ismereteket, bárki számára érthető minden mondata.

336 oldal. Ára 2790-Ft. Mérete: 135x205 mm, puhafedelű



Látogassák meg az Édesvíz Kiadó honlapját, ahol válogathatnak, sőt bele is olvashatnak a könyveikbe:



Az Édesvíz Kiadó nálunk bemutatott könyveit egy helyen, itt nézhetik meg:

CHARLES HIGHAM:

AZ ANGKORI CIVILIZÁCIÓ

A mai úticélok közül az egyik legérdekesebb, legfantasztikusabb az őserdő fái által benőtt Angkor romvárosa.
Ezt a különös, meseszerű világot tárja elénk a szerző könyvében, amelynek már bevezető sorai is rendkívül izgalmasak:
" A XIV. század során portugál kereskedők egy hatalmas, kőből épült városra bukkantak Kambodzsa északi részén - alig másfél évszázaddal azután, hogy a város lakatlanná vált.
A kereskedők olyan templomokra leltek, amelyek annak előtte egy virágzó, az ő vallásuknál sokkal régebbi vallásnak adtak helyet, egy szent városra, amelyben minden vallási emlékművek leghatalmasabbika állott. Angkorvat öt, a dzsungel lombozata fölé magasodó lótusz formájú tornya már akkor is hasonló ámulattal tölthette el őket, mint teszi azt a ma emberével is. Az első idelátogatók egyike volt Antonio da Magdalena kapucinus rendi szerzetes, aki 1586-ban derítette fel a romos várost. Három esztendővel később látogatása beszámolóját átadta a Portugál Indiák hivatalos történetírójának, Diego do Coutónak, mielőtt 1589-ben tragikus halálát lelte egy hajótörésben Natal partjainál.
Do Coutó pedig ekként foglalta írásba a szerzetes beszámolóját: ..."

Nem fog csalódni aki elolvassa és megismeri Angkor történetét.

256 oldal, Ára 2499-Ft. Mérete: 150x215 mm, puhafedelü


A könyvet szerkesztette: IAN SHAW

AZ ÓKORI EGYIPTOM TÖRTÉNETE

Régi dilemma, hogy mit is kellene elolvasni egy Egyiptomba tervezett utazás előtt, hogy képet kapjunk az évezredeket átívelő történelmükről, és időben eltudjuk helyezni legalább a legismertebb uralkodókat.
Ez a tekintélyes méretű és igen gazdag képanyagot tartalmazó kiadvány végre megoldja ezt a problémát. Egy kötetben van minden, amit Egyiptomról tudni érdemes.
A könyv 2000-ben jelent meg Angliában, tehát a legfrissebb eredményeket is felhasználta a szerzői kollektíva, akiknek feltett szándéka volt egy olyan komoly ismereteket tartalmazó, összegző mű megírása, amelyik az átlag olvasóhoz szól, hétköznapi nyelven. A tartalomhoz méltó, igazán színvonalas a kötet külleme is. Nagyon szép, jó minőségű, nagy méretű képek, térképek sokasága (150 kép) segíti az érdeklődő olvasót Egyiptom történelmének, kultúrájának megismerésében.
A könyvet akár lexikonként is használhatjuk a név és tárgymutató segítségével, de igazán érdekes az uralkodók kronológiai sorrendjét bemutató rész is.
A képanyagból két olyan csodát mutatunk be, mint a Monkauré királyt és feleségét ábrázoló szobrot, amelyiken emberi szépségükön kívül azt is láthatjuk, amint "hétköznapi emberként" átkarolja férje derekát a királyné.
A másik képen két fatáblára festett múmiaportré látható. Szépségük önmagáért beszél. Igaz, még alig múltak kétezer évesek, egyiptomi mércével mérve igen fiatalnak számítanak.
Hasonló összefoglaló mű ritkán jelenik meg, ezért feltétlenül érdemes a polcunkon tudni.

520 oldal, Ára 4980-Ft. Mérete: 180x250 mm, keményfedelű, védőborítóval



Látogassák meg a Gold Book Kiadó weblapját, ahol kedvezményes áron vásárolhatnak a kiadó könyveinek széles választékából:


Major Balázs - Szécsi Zsolt:

A KÉSŐ ANTIK SZÍRIA ÉPÍTÉSZETI EMLÉKEI

Szíria sincs már a világ végén, tőlünk is egyre többen eljutnak ebbe az ősi kultúrával rendelkező országba, és nem hiszem, hogy bárki is csalódottan térne haza a látnivalókat illetően.
Hála az éghajlati adottságoknak és a viszonylag kegyes történelmi viharoknak a hatalmas váraktól a sivatagi településekig ezernyi emlék maradt ránk.
Ebből a széles választékból emel ki egy szeletet a két szerző, mégpedig a kereszténység első néhány évszázadából fennmaradt látnivalókat.
A legszebb, építészetileg legjellemzőbb templomokat mutatják be, képpel, szöveggel, alaprajzokkal, kiegészítve a történelmi háttérrel, mint pl. a rómaiak jelenléte a térségben, akiknek nem csak a hétköznapi életben volt nagy szerepük, de az építészet jellemzőinek formálásában is.
Egy-két települést leszámítva (mint Boszra vagy Malula) csupa kevésbé ismert, ma már kihalt helyszínről, olvashatunk, így gyanítom kevesek élménye lesz a látnivalók személyes megismerése.
A könyvnek éppen ez a küldetése, megmutatni azokat az értékeket is, amelyekből alig kerül valami az utazók szeme elé.
Kivétel talán Malula, ahová Damaszkusz közelsége miatt elég sokan eljutnak. Ez a kis, hegyoldalra épült városka a kereszténység mai napig egyik legszentebb zarándokhelye.
A kolostort felkereső hívő zarándokok között a többség arab származású keresztény, akik látványa önmagában is különleges, és a velük váltott néhány szó meggyőzően bizonyítja, hogy nem a bőr színe miatt ellenséges a világ.

A könyv elsősorban nem az utazók, hanem a kultúra, a történelem, a kereszténység, a közel-kelet titkai iránt érdeklődőknek íródott, nagyon szép, komoly hangvételű kiadvány.

112 oldal, Ára 3490-Ft. Mérete: 215x300 mm,




Látogassák meg a Helikon Kiadó weblapját, ismerjék meg értékes kínálatukat:

A Helikon Kiadó weblapunkon bemutatott köteteit összegyűjtve, egy külön oldalon is megtekinthetik:

Bobály Mihály:

BALI TENGERI BÚVÁRFOTÓK

Ez a könyv nekünk szól! A tenger parton inkább csak a lábunkat áztató nagy többségnek, akik közül a legtöbben tartunk a nagy kék víztömegtől, nem is beszélve a benne nyüzsgő mindenféle rémségekről. Kicsit ámulva, kicsit irigykedve nézzük a búvárokat, mintha más lények, nem is közülünk valók lennének.
Ezt az albumot is nagy kíváncsisággal vettem kézbe, - félve, hogy a profi búvároknak szól - de nagyon kellemesen csalódtam.
A szerző búvár és fotóművész, akit kalandos élete hosszabb időre Indonéziába, - ott is az álmok, vagy ahogy a prospektusok hívják, az Istenek szigetére - Balira röpített. Könyvében a "kívülállók" számára is érthetően számol be a legfontosabb, legérdekesebb tudnivalókról, mindig csak röviden, nem tévesztve szem elől a célt, megismertetni velünk a tenger élővilágát. Miután az előszóban megismerjük a szerzőt, már olvashatjuk is - ahogyan Ő nevezi - a meséket az ismeretlenről. Innentől kezdve lent vagyunk a víz alatt. Csodálatos képek az ezer színben pompázó, fentről sosem látható lényekről. Sorban jönnek a legérdekesebb, legjellemzőbb élőlények, a sokak által ismert bohóchalaktól a denevérhalakon át egészen a kimondhatatlan nevű mantis shrimpig.
A képek mellett rövid ismertetőt olvashatunk a halakról, kicsit a jellemüket is megismerteti velünk a szerző. Gyanítom, nem lehet mindent megjegyezni, de talán nem is ez a cél. Úgy érzem, az album kiválóan alkalmas nemcsak saját ismereteink bővítésére, de igazán jó szemléltető eszköz lehetne az iskolákban, sőt már az óvodákban is.
Az utolsó fejezet a víz alatti fotózásról szól, arról, hogy hogyan is csinálhatnánk mi magunk is hasonló felvételeket, - ha mégis lemerészkednénk a víz alá. A szükséges eszközök ismertetése mellett a szerző megosztja velünk tapasztalatait, és azokat a legfontosabb tudnivalókat, amire egy kezdő, amatőrnek szüksége lehet.

A könyvről elmondhatjuk, hogy Bobály Mihály szavai önbizalmat, egy kis bátorságot adnak, amit én annyival egészítenék ki, hogy bár csak uszonnyal és pipával kukkantottam be - Egyiptomban - a víz alatti világba, számomra örök élmény marad. Ha módjuk lesz rá, éljenek majd Önök is a lehetőséggel, - ne maradjanak a parton! Addig is gyarapítsák ismereteiket, nézegessék, olvasgassák ezt a szép albumot.

200 oldal, Ára 4998-Ft. Mérete: 230x300 mm, keménytáblás, védőborítóval




A kötet a Budapest-Print gondozásában jelent meg:

VEÉR ANDRÁS:

KENYA - TANZÁNIA
Kalandozások Kelet-Afrikában

A régi nagy vadászkalandok szerzői nem gondolták volna, hogy néhány évtizeddel utazásaik után már Magyarországról is évente ezrek utaznak Kenyába és Tanzániába. Nekik, és azoknak, akik csak álmodoznak egy ilyen fantasztikus utazásról, nagy élmény lesz elolvasni Veér András könyvét.
Túl azon, hogy szinte semmi sem jelent meg magyarul a térségről, nagyon fontos, hogy a szerző kb. két hónapnyi időt töltött el - több részletben - a fenti két országban. Az is nagyon lényeges, hogy anyagilag megengedhette magának, hogy felkeresse és könyvében beszámoljon a legérdekesebb, legismertebb látnivalókról.
A szerző - világlátott ember lévén - reális képet alkot a valóságról, értékítélete elfogadható, akár a természetről, akár a helyi emberekről vagy éppen egy vasárnapi miséről számoljon is be.
Szerencsénkre nem csak érdeklődő típus, de széles körű ismeretekkel felvértezve utazott Afrikába, így ezernyi állatot ismertet meg velünk, pontosan megnevezi a felkeresett helyszíneket, elmeséli a bejárt útvonalakat, a közben eltelt időt, és mindent ami érdekes lehet egy majdani utazó számára.
A könyvet nem lehet néhány szóban bemutatni, de egy rövid idézet sokat elárul róla: "Olyan élményeket élünk át, annyi minden jut az ember eszébe, hogy nem lehet eléggé kiszínezni a látottakat. Fantasztikusnak hat ugyan, de ezek a történetek még mindig az igazság határain belül vannak..."
A könyvet látványossá teszi a rengeteg - állatokat, természetet bemutató - fotó, és értékét nagyban növeli a számtalan hasznos térképvázlat.

280 oldal, Ára 2498-Ft. Mérete: 155x225 mm, puhafedelü



 border=
A kötet a Budapest-Print gondozásában jelent meg:

Dr. Móczár István:

A MINÓSZI ATLANTISZ REJTÉLYE
Gondolatok Krétáról

Már több mint kétezer éve, hogy a görög Platón leírta, létezett egy legalább ezer évvel korábbi, igen fejlett tengeri civilizáció a világon, ami egyszer csak nyomtalanul eltűnt a szemünk elől. Atlantisznak hívták.
Amit biztosan tudunk, az annyi, hogy Kr.e. 1628 körül - a mai Szantorini szigetén - hatalmas vulkánkitörés történt, amit egy soha nem látott szökőár követett, aminek hullámait még az egyiptomi Alexandria partjainál is érezték.
Érdekes véletlen, hogy a könyv megjelenése szinte egybeesett a dél-kelet ázsiai pusztító szökőárral. Látva a mai tragikus valóságot, igazán könnyen el lehet képzelni a kb. 3600 évvel ezelőtt lejátszódott eseményeket, amikor Atlantisz eltűnt a szemünk elől. Vélt helyén már kétezer éve vitatkoznak, tanakodnak a tudósok. Ezernyi elmélet látott napvilágot, mindig újabb és újabb helyen képzelik el, hogy igen, talán itt vagy ott lehetett az ősi civilizáció.
Könyvünk szerzője nem tanult régész, nem földrajztudós, nem is a vulkánok szakértője, - a hétköznapokban orvosként dolgozik. De lehetne bármi más a foglalkozása, számunkra az a szerencse, hogy nem képzett (régész) szakember, így aztán tanulmányai során nem kódoltak bele olyan elméleti alapokat, amelyek megkötötték volna fantáziáját. Ez lehet a magyarázata annak, hogy nem az Atlanti-óceánban, nem Közép-Amerikában, és nem is az Antarktiszon keresi az elsüllyedt világ nyomait, hanem egyszerűen azt mondja: Itt van előttünk, Kréta-szigetén. És valóban, miért ne lehetne ott?
Krétán ugyanis a kérdéses időszakban virágzó élet folyt, aminek bizonyítéka az alig száz éve megtalált hatalmas knosszoszi palota, a legendás labirintus maradványa. A feltárás során előkerült falfestmények, kerámia tárgyak és a sziget más helyszínein végzett ásatásoknál előkerült tárgyi emlékek igen meggyőzően bizonyítják a korabeli szigetlakók magas fokú kultúráját. Az ásatások azt is valószínűsítik, hogy ennek a fejlett, virágzó társadalomnak nem háborúskodás, sokkal inkább egy hirtelen földrengés okozta a pusztulását.
A kötet szerzője 25 évig érlelte, dédelgette gondolatait, utazgatott a mediterrán térségben, gyűjtögette az adatokat, mire végre úgy érezte, ezt a rengeteg ismeretet most már érdemes közzé tenni, másokkal is megosztani.
Napjainkban a régészet is sokat változott, a technikai háttér segítségével olyan kérdésekre is választ kaphatunk, amiről korábban álmodni sem lehetett. Ennek tudatában a szerző sem állítja, hogy az övé az egyetlen igazság, inkább csak ismereteinek összegzését tárja elénk.
Olvasóként azt mondom, hozhat bármit a holnap, megdőlhetnek a könyvben leírt elképzelések, kiderülhet, hogy egészen máshol volt Atlantisz, minket már nem érhet csalódás. Ez a könyv olyan sok érdekességet, múzeumi tárgyat, hozzájuk fűződő legendát, tényt vagy még ma is nyitott kérdést ad tudtunkra, hogy Atlantisztól függetlenül is megismerteti velünk a Földközi - tenger térségének bronzkori világát, kiváltja belőlünk a legfontosabbat, a kíváncsiságot.
Talán e könyvnek a hatására is egyre többen lesznek, akik nem csak nyaralni mennek majd Szantorini vagy Kréta szigetére, de a múzeumokat sem hagyják ki, keresni fogják a képeken látottakat.
A kötet több száz gyönyörű fotót mutat be, részben ásatások, múzeumok anyagát, részben elképzelt dolgok rajzait, és természetesen sok-sok ma is látható, turista csalogató képet a legszebb látnivalókról.
Érdemes elővenni időnként, kapcsolódási pontokat keresni a helyszínekhez, a felbukkanó személyekhez, vagy a történelmi korhoz.
Olvassák el a könyvet, utazzak el Kréta-szigetére, Szantorinire, vagy a kötetben emlegetett Mikonoszra, esetleg Máltára vagy éppen Karthágó romjaihoz, - életre szóló élményben lesz részük.
Közben jusson eszükbe majd a könyv szerzője, aki - el kell ismerni - rendkívüli kitartásával, fáradhatatlan érdeklődésével, kényelmét feláldozva kóborolt a hőségben egy-egy fotó vagy egy remélt új információ érdekében.

Nagyon szép küllemű, tartalmas, olvasmányosan megírt könyv, - mindenkinek ajánlom.

Ára 4998-Ft. Mérete: 230x300 mm, keményfedeles, védőborítóval




A kötet a Budapest-Print gondozásában jelent meg:

MAGLÓD

Könyvajánlónkban még nem volt rá példa, hogy a bemutatásnak ne az eladott példányszámok növelése lett volna a célja.
Most ezt is megértük! Célunk egyszerűen az, hogy másokból is kiváltsuk az elismerést.
Maglódon ugyanis néhány lelkes ember fáradságot nem ismerő munkájának eredményeként megjelent egy igényes, szép kivitelű könyv, bemutatva mindent a település múltjáról és jelenéről, - amit csak dokumentálni lehetett.
Igen, tudjuk, Maglódon nincsenek páratlan látnivalók, nem születtek Nobel-díjas tudósok, világhírű zenészek vagy sportolók, mégis úgy gondoltuk, hogy ez a nagyvárosoknak is büszkeségére váló, példaértékű kiadványuk (CD-melléklettel) megérdemli mások figyelmét is.
Nézzenek meg néhány oldalt a könyvükből, és vegyenek példát a szerzőktől, ne hagyják veszni környezetük múló emlékeit!

160 oldal, Mérete: 220x300 mm, Keménytáblás



Lapozzanak bele:

vissza vissza tovább tovább

Copyright 2001-2005, Hátizsák