|
|
JOHN MAN:
ATTILA, A BARBÁR KIRÁLY
A szerzőt tavaly ismerhettük meg, a nagy sikert aratott Dzsingisz kán című történelmi regénye kapcsán.
Jellemző rá, hogy rendre beutazza a témában érdekes helyszíneket, felkeresi a szóba jöhető múzeumokat, személyesen faggat régészeket, múzeumi szakembereket,
és minden létező forrást megpróbál elolvasni. Ez utóbbira - a mai internet, és utazási lehetőségek mellett - sokkal nagyobb lehetősége van, mint bárkinek korábban,
ezért is érdemes elolvasni könyvét, amelyben egyfajta összegzést próbál adni a hun nép eredetéről, Attila életéről, és a birodalmát körülvevő világról.
A témában ritkán jelenik meg a nagyközönségnek szánt, azaz nem szakmai munka, amelyben ráadásul arra is választ kaphatunk, hogy miként látja ezt a sokat emlegetett időszakot egy olyan ember,
aki nem magyar, akiben - velünk ellentétben - nem él semmiféle vonzódás a hun-magyar legendákhoz.
Távolról közelíti meg a témát, megpróbálja a hunok eredetét, Ázsiában valaha volt őshazáját elhelyezni a térképen, majd arra keresi a választ,
hogy mi lehetett az a mozgató erő, ami végül a Kárpát-medence felé terelte a nomád, vándorló népet.
Vajon hol lehetett Attila főhadiszállása, honnan irányíthatta birodalmát? Milyen céljai voltak, mi alapján hozott döntéseket egy-egy hadjárata előtt?
Valóban olyan vadember, barbár küllemű, lelketlen ember volt, amilyennek azóta is tartja a világ?
Könyve elsősorban a leghitelesebb ismert forrásra támaszkodik, egy Priszkosz nevű közhivatalnokra, aki személyesen látta
a hunok királyát, aki részt vett tárgyalásokon, járt a hunok táborában, megfigyelhette életüket, és aki ma is élvezhető, jó stílusban le is írta a látottakat.
A kötetben igen hasznos térképeket is találunk, amelyek megkönnyítik a hunok hadjáratainak követését, és jól mutatják az akkori Európa felosztását a Római Birodalomra,
és a szintén igen tekintélyes, Attila által kontrolált területre. Az eseményeket időrendben olvasva képet kapunk a hunok szövetségeseiről, a rómaiak félelméről, a hadjáratokról, az Attila
ellen tervezett merényletről, végül halálának körülményeiről és a hatalmas birodalom gyors széthullásáról.
Hová lettek? Ez csak egy az utókort azóta is foglalkoztató kérdések közül. Van-e köze a magyaroknak Attilához? És a székelyeknek? És a legérdekesebb, hogy vajon hol, és hogyan temették el?
Mindenre most sem kapunk választ, de a könyvet elolvasva egy komoly alapismeret megszerzésére van lehetőség, ráadásul végig olvasmányosan, közérthetően fogalmazva.
A szerző jobbítani szeretne az Attiláról a világban kialakult hamis képen, ami részben sikerül is, bár a kötet címében ő sem tud szabadulni a beidegződéstől, és a barbár,
nem éppen hízelgő jelzőt használja. Nagyon érdekes könyv, és tanulságos is. Jól mutatja, hogy pl. mennyire mesének érzi egy külföldi az általunk szentnek tartott hun-magyar mondák valóság alapját.
Feltétlenül olvassák el, tetszeni fog.
352 oldal + 16 oldal színes képmelléklet. Ára 2600-Ft. Mérete: 130x210 mm, keményfedelű.
MAX GALLO:
CAESAR
Mint minden, a Római Birodalomról szóló könyv, ez is nagyon érdekes.
Történelmi regény, bizonyos mértékű írói szabadsággal. Utóbbitól ne tartsunk, mert Caesar és kora annyira dokumentált időszaka
a történelemnek, hogy nagyon nem is lehetne elkalandozni a valóságtól, így aztán mi is elfogadhatjuk a könyvben olvasottakat.
Gaius Julius Caesar időszámítás előtt 100-ban született, egy rangos, jómódúnak számító, római patrícius családban.
Ez a helyzet meghatározta életét. Már fiatalon a testedzés, a kardforgatás volt a legfontosabb időtöltése, tudván, hogy abban a korban
csak kiváló fizikai adottságokkal és ravasz, de mindig megfontolt, bölcs döntésekkel lehet a hatalom csúcsát elérni.
Tudatosan készült küldetésére, és amint életkora lehetővé tette, felhasználva az anyagi háttér előnyeit, egyre figyelemreméltóbb pozíciókat töltött be.
Caesar, katonai sikerei hatására, konzul lett Rómában, majd prokonzul Galliában. Tudta, hogy további, még jelentősebb katonai hódításokra van szüksége, hogy el tudja hitetni a rómaiakkal,
egyedül ő alkalmas a birodalom irányítására.
Aprólékos ember, aki minden katonai eseményt gondosan írásba foglalt, így életének ez a szakasza szinte napról napra nyomon követhető.
A hosszú évek légiós élete könyörtelen, a hatalom érdekében mindenre képes emberré formálta.
Céljai érdekében nem számított az emberi élet. Hadseregeket, népeket pusztított el, légiója fosztogatott, ugyanakkor - népszerűsége növelése érdekében - másik kezével szétosztotta a megszerzett javak egy részét.
Kegyetlenségeit időnként kegyelmi gesztusokkal tarkította, azaz mindent megtett, hogy rajongjanak érte.
Katonai évei alatt - a meghódított területeken - hatalmas vagyont szerzett, amiből templomokra, látványos középületekre szánt nagyvonalú adományokat tudott adni Róma városának.
Ravasz fondorlataival elérte, hogy Rómát egy háromfős triumvirátus vezesse, de már ekkor tudta, hogy az ő célja nem más, mint végül saját kezébe venni a birodalom teljes irányítását.
Utolsó évei a Pompeius elleni küzdelemmel teltek. Őt kellett legyőznie ahhoz, hogy a teljes, annyira vágyott hatalom egyedül az övé legyen. A cél érdekében, seregei élén többször végigjárta a birodalmat a mai Spanyolországtól
Görögországig, sőt Egyiptomig. Közismert a Kleopátrához kapcsolódó szerelmi viszonya, ami - Egyiptom meghódítása ellenére - Rómában sokak nemtetszését váltotta ki.
Féltek Caesartól, féltették a köztársaság bevált, elfogadott értékeit, féltek egyeduralkodói, megkérdőjelezhetetlen hatalmától, ezért ellenségei,- karrierje csúcsán - meggyilkolták.
A kötetben nagyon sok érdekes dolgot ismerhetünk meg Róma életéből, Európa - akkori - népeinek helyzetéről, a kor ismert történelmi személyiségeiről,
és olyan, máig nagynevű római szenátorokról, mint Cato, vagy éppen Cicero.
Túl az események fordulatain igen jól belelátunk az akkori hatalmi harcokba, látjuk a pénz mindenható szerepét,
a jog és a törvények érdekek szerinti csűrését, csavarását.
Nagyon érdekes, tartalmas, és helyenként igen tanulságos történetet olvashatunk Max Gallo regényében.
494 oldal. Ára 2800-Ft. Mérete: 145x200 mm, keményfedelű.
JAMES MacKILLOP:
KELTA MÍTOSZOK ÉS LEGENDÁK
Elcsépeltnek tartom a mondást, de most valóban igaz, hiánypótló művet vehetünk kézbe a General Press Kiadó jóvoltából.
Mint a kötetben is olvasható, magyarul összesen hét kiadvány jelent meg 1965 óta ebben a témában.
Ez utóbbi adat csak azért érdekes, mert világszerte hatalmas az érdeklődés a kelta kultúra emlékei iránt, amit jól mutat,
hogy a kötet szerzője is 12 oldalon sorolja az általa felhasznált könyvek címeit.
Amint köztudott, a kelták már a Krisztus előtti időkben felbukkantak Európa számtalan területén.
így jelen voltak a mai spanyolországi Galíciától a francia Bretagne -ig,
sőt a mi Dunántúlunkon, az akkori Pannónia területén is hosszú ideig éltek.
Napjainkban Írországban, Walesben és Skóciában találkozhatunk a kelták leszármazottaival.
Különös, de ez a régi gyökerekkel rendelkező, ma már Európa nyugati peremére szorult nemzet olyan gazdag mondavilággal rendelkezik, hogy
még a görögök is megirigyelhetnék. Ráadásul a mennyiségi adatok mellett elmondhatjuk, hogy páratlanul meseszerű, gazdag fantáziával átszőtt történetekről van szó.
Ahogy a televízió és az utazási lehetőségek jóvoltából egyre többen, egyre jobban megismerik Írországot,
úgy nő az érdeklődés a kelta mitológia iránt is.
Hamar ráébred azonban a lelkes kíváncsiskodó, hogy nem könnyű eligazodni a hatalmas anyagban, különösen, hogy nem csak a szavak, kifejezések, de a leghétköznapibb kelta nevek olvasása, kiejtése is igen
nyelvtörő mutatvány egy magyar ember számára.
Ebben a helyzetben kész felüdülést jelent James MacKillop könyvének olvasgatása, főleg ha időben rábukkanunk a kötet végén található, kiejtésre vonatkozó nélkülözhetetlen útmutatóra.
Könyvéről elmondhatjuk, hogy egy komoly, teljességre törekvő, összegző munka, segíti az alapfogalmak megértését,
ugyanakkor útmutató a témában való továbblépéshez.
Mivel a keltáknak sokáig nem volt saját írásuk, elsősorban szájhagyomány útján maradtak fent a meseszerűen
érdekes történetek, amit aztán nemcsak ír nyelven, de esetenként walesi nyelven rögzítettek.
Ennek is köszönhető, hogy egyes történetek, vagy szereplők többszörösen, más - más néven is előfordulnak az egyébként is rendkívül terjedelmes kelta mitológiában.
A nélkül, hogy belemennénk a részletekbe, említsük meg, hogy a szakemberek számára az egyik legérdekesebb forrásmunka, amelyből tanulmányozhatják
az ókorban élt kelta törzsek életét, vallási szokásaikat, legendáit, a túlvilágról alkotott elképzeléseiket, érdekes módon éppen a nagy hadvezér Julius Caesar.
Caesar ugyanis a gallok elleni háborúi idején hosszú időt töltött kelták által lakott területeken, és az évek során hét kötetben megírt beszámolójában rengeteg megfigyelését hagyta az utókorra.
A kötet végén található egy közel 30 oldalas "fontosabb nevek és fogalmak mutatója", ami lehetővé teszi a könyv alkalmi, lexikon szerű használatát.
Hasonló terjedelmű, és szintén igen értékes a "kelta mitológiában előforduló legfontosabb nevek és kifejezések" gyűjteménye is.
454 oldal. Ára 3800-Ft. Mérete: 130x210 mm, keményfedelű.
A GENERAL PRESS KIADÓ weboldalán megismerhetik
a már kiadott, és a közeljövőben megjelenő könyveket is:

A kiadó nálunk bemutatott könyveit összegyűjtve itt nézhetik meg:

|
|
SANDRA GULLAND:
ADIEU, BONAPARTE! Az utolsó tánc
Megjelent a trilógia harmadik kötete, amelyben továbbra is Napóleon felesége, Joséphine személyén át éljük meg a francia történelem egyik legizgalmasabb időszakát.
Igényesen megírt, az eseményeket hűen követő történelmi regény, amelynek cselekménye Joséphine - utókorra maradt - levelezésén alapszik.
Napóleonhoz, és - Joséphine első házasságából való - gyermekeihez írt, és kapott levelei nem csak a torzítatlan valóságot mesélik el,
de leírt érzelmeiken át mindent megtudhatunk róluk, azt is, amit saját kortársaik csak találgathattak, feltételezhettek róluk.
Látjuk a folyamatot, ahogyan felmerül a császárság gondolata, majd később a részleteket,
ahogy a pápa megkoronázza Napóleont és feleségét. Látjuk - ahogy az elvárások hatására - egyre inkább uralkodóhoz méltó,
fényűző életet élnek. És az sem titok, hogyan torzsalkodott egymás között Napóleon népes korzikai családja, hogyan érték el, hogy szép sorban
királyokká, hercegekké koronázzák őket.
A levelekből az is kiderül, hogy katonásan puritán, látszólag érzelemmentes jelleme ellenére, Napóleon is mennyire vágyta, igényelte a családi szeretetet, és hogyan
lettek Joséphinnel igazi társak az életben
A sors kegyetlen fintora, hogy nem született közös gyermekük, ugyanakkor egyre nyomasztóbbá vált az elvárás, hogy a császárnak minél előbb fiú utóda legyen, aki majd a trónt örökölheti.
Ez a megoldhatatlannak látszó helyzet hozta azt az abszurd megoldást, hogy szándékuk ellenére, a "haza érdekében", el kellett válniuk, hogy Napóleont egy új feleség majd gyermekkel áldja meg.
Joséphine, - mint hűséges, és egyébként is féltékeny feleség, - különösen, de gyermekei is nehezen élték meg ezt a fordulatot.
Szeretetük és elkötelezettségük - ennek ellenére - mindig megmaradt a császár iránt, aki később is figyelmesen egyengette útjukat,
biztosította számukra a felhőtlen anyagi jólétet.
Napóleonnak az évek során alig voltak nyugodt napjai. Új felesége, a bécsi Mária Lujza révén sem teremtetődött meg a remélt, tartós béke Európában.
Franciaországot, az angolokat támogatva, Ausztria és Oroszország is megtámadja. Napóleon sosem látott, hatalmas sereggel indul Oroszország ellen, ám az ismert körülmények miatt mégis elbukja a hadjáratot, majd
rövidesen teljes vereséget szenved, végül letartóztatják.
A győztes, egyébként fiatal, 35 éves orosz cár is Párizsba érkezik, és széles körű társasági életet él.
Felkeresi a volt császárnét, Joséphint is, sőt megismeri gyermekeit is.
Az egyébként igen büszke asszony ezekre a baráti találkozókra csak Napóleon és gyermekei jövője érdekében vállalkozik.
Mint tudjuk Napóleont száműzik, sőt szinte a teljes korzikai rokonsága külföldre kényszerül.
Joséphine hamarosan, viszonylag fiatalon meghal, gyermekei azonban megőrizhették méltóságukat, rangjukat, és később az unokák
sorban házasodtak be Európa királyi családjaiba. Leszármazottaik minden híres uralkodó családban ma is megtalálhatók.
Elolvasva az írónő utószavát a mű keletkezéséről, nézegetve a csatolt névjegyzéket, bizony megértjük, hogy tíz évig tartott a téma feldolgozása.
Nem csak olvasmányos stílusa, és a történelem kiszámíthatatlan fordulatai teszik remekművé a három kötetet, hanem
az a sok-sok érzelemmel teli levél, amelyen keresztül egészen más oldalról ismerhetjük meg a szereplőket, és magát a kort is.
Joséphine igaz története önmagában olyan hihetetlenül érdekes, hogy talán csak Kleopátra legendás története vetekszik vele.
416 oldal. Ára 2870-Ft. Mérete: 150x200 mm, keményfedelű, védőborítóval.
TISCH FERENC:
GYERTYALÁNG Híd a cunami felett
Amilyen nagy volt bennem a kíváncsiság, olyan nagy volt a kétkedés is, amikor kézbe vettem a kötetet.
Féltem, hogy a televízióban annyiszor látott, halott cunami történetét fogom olvasni. Ugyanakkor választ reméltem arra a bennem már régóta érlelődő
kérdésre, hogy kik is lehetnek azok a kiváltságos, talán szerencsésnek is mondható emberek, akik a világ tragikus pillanataiban - a mi nevünkben - másokon próbálnak segíteni,
akik az összegyűjtött javakkal felelősen gazdálkodnak, akik a segélyeket célba juttatják, akiken sohasem látszik a csüggedés, a reménytelenség.
Vajon ők is tudnak sírni, nekik is fáj néha a látvány?
A könyvet egy szuszra végigolvassa az ember. Azután csak ül, és arra gondol, hogy száz oldalt fog írni róla, vagy egyszerűen csak annyit, hogy jó ez a könyv, nagyon jó, olvassa el mindenki.
Száz rövid fejezet. Apró történetek váltogatják egymást időben és térben. Az Iránban, Kambodzsában, Vietnámban, és Sri Lankán eltöltött napok egy-egy
különös, örökre bevésődött pillanatát vetíti elénk a szerző.
Utazunk, ismerkedünk a helyi szokásokkal, az elvárásokkal, a lehetőségekkel, és közben egy-egy szeletet megismerünk Tisch Ferenc életéből is.
Fiatal ember, de velünk ellentétben, ő már mindent - a valóságban is - látott, a tragédiáktól a szeretettől hálásan csillogó szemekig.
Tudja, hogy ahol lehet, segíteni kell, tudja, hogy érdemes, de azt is, hogy mindenkin segíteni reménytelen ábránd.
Könyvében úgy mesél, hogy közben vég nélkül, tengernyi kérdést fogalmaz meg.
Szeretne választ, megerősítést kapni arra az alapvető emberi vágyra, hogy
a világ békésebbé, igazságosabbá, mindenki számára élhetővé tehető.
A könyvet egy belső, lelki kényszer, és a körülvevő, gyakran közömbös világ préseli ki belőle.
A rohanó hétköznapokon, bizony, kevesen hallgatnák meg kavargó élményeit, gondolatait.
Tudja, hogy a többség nem juthat el mindenhová, és nem élheti meg mindenki az adni, segíteni jó boldogító érzéseit sem,
ezért írásban osztja meg velünk az évek során felgyülemlett gondolatait.
Tisch Ferenc egy csendes szobában, pislákoló gyertyaláng mellett üldögélve próbálta összegezni érzéseit.
Nekünk már könnyebb dolgunk van, csak engednünk kell belénk ivódni, és az élet apropói kapcsán, időnként majd továbbgondolni, magunkévá tenni.
Nem mindennapi, nem megszokott élmény.
A kötetben 16 oldal színes képmelléklet található.
296 oldal. Ára 2870-Ft. Mérete: 140x190 mm, keményfedelű, védőborítóval.
Látogassák meg a Tericum Kiadó honlapját, ismerjék meg, olvassanak bele könyveikbe, és tájékozódjanak a közeljövő újdonságairól.

A Tericum Kiadó nálunk bemutatott könyveit összegyűjtve, itt nézhetik meg:

|
|
PAUL THEROUX:
AFRIKA, FEKETE CSILLAG Kairótól Fokvárosig
A Park Kiadó - a Két év Kínában sikere után - megint előrukkolt egy fantasztikus kötettel. Az utazásnak ebben a klasszikus kategóriájában, amikor minden luxus,
kísérő tv stábok, hűtőszekrénnyel felszerelt terepjárók nélkül, egy szál magában nekivág valaki a világnak, manapság már alig jelenik meg valami újdonság.
Paul - a szerző - utazási stílusában, közvetlen hangnemében nagyon emlékeztet egykori nagy utazónkra, Balázs Dénesre. Művelt, sokat látott, érett korban lévő férfi, aki otthon, Amerikában jómódban éli életét, de utazni a legpuritánabb,
legfárasztóbb módon szeret.
Fiatal éveiben Afrikában élt, talán ez csábította erre a nem éppen hétköznapi kalandra, hogy Kairóból dél felé haladva végigjárja Afrikát a déli csücskéig, Fokvárosig.
Egy ilyen utazás tele van bizonytalan dolgokkal, hiszen ennyi ország esetén már az sem biztos, hogy a szükséges vízumok összejönnek, így időbeosztásnak, útvonaltervezésnek,
szállásfoglalásnak a világon semmi értelme sem volna.
Egy táskát visz magával, és a mindennél többet érő nyelvismereteit, közvetlen, de tartózkodó modorát,
és a reményt, hogy megússza baj nélkül az utat.
Könyvében - hála írói képességének - szemünk előtt peregnek az események, az úgy-ahogy még számunkra is ismerős Egyiptom után Szudán, Etiópia, Kenya, Uganda,
Malawi, Mozambik, Zimbabwe, és Dél-Afrika mesés tájait, egyszerű, hol barátságos, hol ellenséges lakóit ismerhetjük meg, csupa olyan embert, aki
spontán útitársa volt, vagy misszionáriusként élt a világ végén, esetleg beosztásánál fogva kiskirálynak tünő hivatalnokként fitogtatta hatalmát.
Nem a szokványos, turista csalogató helyek felkeresésére vágyott, az igazi Afrikát kereste, ami legtöbbször az iszonyatos szegénységet, ugyan akkor a páratlan természeti csodát jelenti.
Magunk is átéljük kalandjait, látjuk az országonként, tájanként változó emberi arcokat,
ahogy megállt az idő, mintha még mindig a gyarmati világban járnánk. Pénzért pusztítják az állatokat, és nem ritkán, akár egy pár cipőért is kirabolják az arra tévedőket.
Nagyon olvasmányos, remekül, minden írói túlzás nélkül megírt könyv, nem lehet letenni, tele van igazi élményekkel.
Olvasása mindenkinek mást jelent majd, hiszen lesz, aki magára ismer bizonyos helyzetekben, mások talán ámulnak elszántságán, kockázatvállalásán, és lesznek -
nem kevesen - akikben megpezsdül valami, amit úgy hívnak, hogy kalandvágy.
Remek olvasmány, ami nem csak szórakoztat, de rengeteg történelmi háttér ismeretet is ad, miközben felfrissíti, kiegészíti - bizonyára sokunknak - hiányos földrajzi ismereteit is.
500 oldal. Ára 3900-Ft. Mérete: 160x230 mm, kartonált
LONELY PLANET MAGYARUL
SKANDINÁVIA Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, Svédország
Sohasem árt egy mindent tudó útikönyv, de amikor országról országra vándorol az ember, akkor még a legfelkészültebb utazónak is nagy segítséget jelent,
pláne, ha egyetlen kötetben vihetjük az összes információt magunkkal.
Skandinávia hatalmas terület, változatos közlekedési lehetőségekkel, és aki be szeretné járni, az a hajótól a vonatig, buszig mindenre rákényszerül.
Különösen a gyéren lakott északon, ahol naponta legfeljebb egy-két járműre számíthatunk - gyakran előfordulhat, hogy útvonalat kell módosítanunk.
Ilyenkor, az új helyszínekről tájékozódni egy jól használható útikönyv nélkül keserves vállalkozás.
A Lonely Planet magyar változata - a sorozat hagyományainak megfelelően - rengeteg, igen jól használható térképpel és utazási információval biztosítja, hogy
sose legyen kétségünk afelől, hogy bárhol is vagyunk, hogyan, merre és mivel utazhatunk tovább.
Az információknak nem is a mennyisége, hanem a sok-sok éves tapasztalatok alapján való csoportosítása a lényeg, mert ezek - sok más útikönyvvel ellentétben - nem egy külön fejezetben,
hanem minden tárgyalt településnél, egy azon formában, keresgélés nélkül, könnyen megtalálhatók.
Én magam is egyedül zarándokoltam Skandinávia négy országában egy hónapon át, és emlékszem, hogy az étkezés, vásárlás sehol nem volt gond, a rengeteg utazási irodában rogyásig találtam csodálatos, minden látnivalót
bemutató prospektusokat is - esténként a szívem szakadt meg kidobni őket, de képtelenség lett volna cipelni - de a mivel, mikor, merre és mennyiért lehet tovább menni kérdés, az napi téma volt.
Végtelenül jók a szálláscímek, a szórakozóhelyek, a sportolási lehetőségek, a fesztiválok, vagy a nemzeti parkok ismertetői, és aranyat érnek a ma már nélkülözhetetlen
internet lehetőségekre és mobil telefonálásra vonatkozó ismeretek is.
Minden felmerülő kérdésre választ kapunk, legyen szó a természeti viszonyokról, a madárvilágról, vagy az éghajlati adottságokról. Útvonalterveket találunk,
és rengeteg ötletet, amire talán e könyv nélkül nem is gondolna az ember.
Természetesen a látnivalók felsorolása mellett igen fontos, hogy mikor van nyitva, és mennyibe kerül a belépő egy-egy múzeumba vagy az arrafelé oly divatos skanzenba?
Minden utazónak bátran ajánlom az LP kötetek használatát, és ha valakinek - a használhatóságot illetően - kétségei lennének, menjen el egy könyvesboltba, lapozzon bele bármelyik Lonely Planet kötetbe, és meg fogja érteni, hogy hosszú évek óta
miért olyan közkedveltek a mindig naprakész információval frissített útikönyvek.
Nem csak az egyénileg utazók bibliája, bárki komoly hasznát veheti szervezett utazások alkalmával is.
584 oldal. Ára 7500-Ft. Mérete: 130x200 mm
SZEMTANÚ SOROZAT
LEONARDO DA VINCI Egy reneszánsz lángelme nyomában
Egy világszerte sikeres sorozat legújabb, 57. kötete jelent meg a közelmúltban, bemutatva a valaha élt egyik legnagyobb művészt, Leonardo da Vincit.
Manapság sokat hallhatunk, olvashatunk Leonardoról, de kizárólag a találgatás és fantáziálgatás szintjén,
bizonygatva egy sohasem igazolt feltételezést a kódolt, utókornak szánt üzeneteiről.
Szerencsére ez a fiataloknak, gyermekes szülőknek szánt kötet az igazi, maradandó értékeket tárja elénk az
1452-ben, a Firenze közeli Vinciben (innen kapta nevét) született művészről, akit nem csak a festészet iránti tehetséggel, de mindenre kiterjedő kíváncsisággal, érdeklődéssel is megáldott a sors.
Festőként - bár csak néhány képe maradt az utókorra - a legnagyobbnak számít, de egyéniségére, széles látókörére jellemző, hogy az anatómia, a haditechnika, a hídépítés, az építészet és
a filozófia, egymástól távol álló tudományágaiban is - a ránk maradt jegyzetei, vázlatai szerint - kimagasló ismeretekkel rendelkezett.
Ez a kötet is - hasonlóan a Szemtanú sorozat minden korábbi darabjához - gazdag, látványos képanyaggal illusztrálja Leonardo korát,
bemutatva a reneszánsz kor jellemző tárgyi emlékeit, technikai vívmányait. Megismertet a nagy művész híres itáliai kortársaival, Michelangeloval és Raffaelloval,
de szó esik Európa más kiemelkedő festőiről is, mint pl. Dürer, vagy Rubens.
Olvashatunk a kor meghatározó egyéniségeiről, a tehetős, művészetet támogató Mediciekről,
Galilei és VIII. Orbán pápa világegyetemről alkotott nézeteiről, a csillagászatról, a Leonardo által megálmodott repülési megoldásokról, és a szobrászat, festészet, építészet új irányzatairól is - szemléletes képekkel illusztrálva.
Szó esik a Mona Lisa, vagy a Krakkóban látható Hermelines hölgy, és az Utolsó vacsora című képeiről is, hiszen bármilyen sokoldalú egyéniség volt is, az utókor elsősorban mégis csak a képeiért csodálja.
A könyv igazi értéke, hogy Leonardo da Vincit a saját történelmi korában, az akkori életkörülményekhez,
kortársakhoz kapcsolva mutatja be, így szinte végtelen lehetőséget teremt a továbbgondolkozásra, a témával kapcsolatos beszélgetésekre.
A nagy méretű, látványos kiadvány a felnőtteknek is kellemes szórakozást ígér, és kiválóan alkalmas az érdeklődés felkeltésére a könyvek, a történelem, vagy éppen a nagy művészek iránt.
60 oldal. Ára 2900-Ft. Mérete: 220x290 mm, keményfedelű.
Látogassák meg a Park Kiadó honlapját, ahol sok szép könyv közül válogathatnak, elolvashatják a kiadó ajánlásait, és komoly kedvezménnyel vásárolhatnak:

A Park Kiadó nálunk bemutatott könyveit egy helyen, itt nézhetik meg:

|
|
MATTHIAS SEIDEL és REGINE SCHULCZ:
EGYIPTOM Művészeti kalauz A sorozat negyedik kötete
Szebbnél szebb helyek vannak a világon, mégis a kultúra és az ókor iránt érdeklődő emberek máig legnagyobb vágya, eljutni Egyiptomba.
A régészettel, ókorral, egyiptológiával kapcsolatos munkák tucatjai jelentek már meg magyarul is, de szinte mindig ugyanazokra a jól ismert helyekre, látnivalókra koncentrálva.
A most megjelent Művészeti kalauzt lapozgatva, úgy érzem - bárki kezébe kerüljön is, - nem csak teljes képet kap a látnivalókról, de érthetővé válik számára az - az általam is gyakran hangoztatott - jó tanács, hogy
ha már Egyiptom, akkor ne sajnáljuk rá az időt. Bevallom, egykor én is nagyon elámultam, amikor Asszuánban, egy svéd turista, érdeklődésemre azt válaszolta, hogy három hónap alatt szeretné bejárni
az országot.
De vegyük is kézbe a Kalauzt, és meg fogják érteni, hogy miről marad le, aki egy hetet tölt Hurghadán.
600 oldal, aminek legalább a fele gyönyörű, friss, digitális fénykép. Ebből adódóan a kiegészítő, magyarázó szöveg rövid, közérthetően fogalmazott, minden fölösleges sallangtól mentes.
Rögtön feltűnik, hogy a fejezeteknél térképet, a jelentősebb műemlékeknél pedig jól áttekinthető alaprajzokat láthatunk, így a mellékelt fotók segítségével formájában, és méreteiben is
érzékelhető képet kapunk akár egy mecsetről, akár egy hatalmas ásatási területről legyen is szó.
A kötet két szakavatott szerzője olyan helyeket is bemutat, ahová aránylag kevesen jutnak el, mint pl. Dahsúr, Abüdosz, Dendera, vagy Tell el-Amarna (Ekhnaton fáraó egykori városa).
Tucat számra sorolhatnám a hasonló, alig ismert, ám monumentális látnivalókban igen gazdag egykori és mai városokat.
Nagy segítség a könyv a kevésbé kalandos alkatúaknak is, akik esetleg csak Kairóban vagy Alexandriában töltenek néhány napot. Az ókori látnivalók mellett az iszlám építészet
csodáit, a mecseteket is részletesen ismertetik a szerzők, és a különféle helyi múzeumokban látható kivételes ritkaságokra is felhívják a figyelmünket.
Bizony, nem könnyű még 600 oldalon sem bemutatni egy olyan országot, ahol csak Tutankhamon kincsei több mint ötvenezer darabból állnak, ahol még a három legrégebbi, gizai piramisokat építető fáraónak is
megnézhetjük a kb. 4500 éve faragott, - hibátlan - gránit szobrait.
Ha Ön szeretné tudni, hogy melyik sírt érdemes megnézni a Királyok-völgyében, ha kíváncsi, hogy mi látható a Núbiai Múzeumban, esetleg nem tudja, hogy melyik mecsetet nézze meg Kairóban,
hogy érdemes-e kihajózni Philé szigetére, akkor ez az Ön könyve.
Akik nem utaznak, de érdekli őket Egyiptom, és a vizuális élmények mellé szeretnének egy jól áttekinthető időrendi táblázatot, netalán az összes egyiptomi fáraó hieroglif nevére (karthusára), vagy az egyiptomi istenekre kíváncsiak,
nagy örömüket lelhetik a kalauzban.
És akkor még a női fáraókat, Kleopátrát vagy Hatsepsutot nem is említettem...Pedig az ő történetük is mesébe illően érdekes.
A könyv küllemében, szerkesztésében, és tartalmában is méltó ehhez a látnivalókban páratlanul gazdag országhoz.
608 oldal. Ára 5995-Ft. Mérete: 160x170 mm, keményfedelű, védőborítóval.
VINCE KIADÓ - AZ ÉV KIADÓJA 2005-ben
Látogassák meg weblapjukat és ismerjék meg a kiadó eddig megjelent könyveit, albumait, amelyek között
bőven találnak olyan színvonalas kiadványokat, amelyek felkelthetik érdeklődésüket:

A Vince Kiadó nálunk bemutatott könyveit összegyűjtve, itt nézhetik meg:

|
|
TORINO 2006 A XX. téli olimpiai játékok könyve
Alig fejeződött be a legutóbbi téli olimpia, máris a kezünkbe vehetünk róla egy csodálatos albumot,
tele olyan látványos, szemet gyönyörködtető képekkel, amilyenekről néhány olimpiával korábban még nem is álmodhattunk.
A különleges, színekben gazdag sportruhák, sporteszközök, és a kifinomult fotózás adta lehetőségek révén reneszánszát éli a
fénykép, és vele együtt a könyvkiadás is.
A harmonikus emberi mozgás legszebb pillanatait láthatjuk, olyan mozdulatokat, amilyenekre átlag emberként nem vagyunk képesek, de
aminek a szépsége, látványa mindenkit megérint. Lapozgatva az albumot, hasonló érzés kerít hatalmába, mint amikor a trópusi virágokról, vagy az afrikai
állatokról készült képeket nézegeti az ember. A színek, a formák, a mozdulatok, a természet utánozhatatlan szépségét tárják elénk.
Ezért szeretném, hogy bárcsak mindenki belenézhetne, belelapozhatna, mert biztos vagyok benne, hogy aki egyébként nem érdeklődik a sport iránt, az is örömét lelné benne.
Természetesen az igazi élmény a sportkedvelőkre vár, hiszen a látványon túl, a kötet tartalmi része is
remekül, áttekinthetően szerkesztett. Napról napra haladva olvashatunk az olimpia legemlékezetesebb eseményeiről,
megismerve a téli sportok legnagyobb csillagainak örömeit, csalódásait, győzelmi nyilatkozatait.
A horvát Janica Kostelic, a japán műkorcsolyázónő Arakava Suzuka, a kanadai gyorskorcsolyázó Cindy Klassen diadala mellett pl. a nagy vesztesről, a norvég Björndalenről is
olvashatunk, láthatunk képeket. És akkor még nem is beszéltünk a bob, a curling, a jégkorong, vagy az új csoda, a hódeszka sztárjairól.
És feltűnnek a mi sportolóink is. Megismerkedünk a fiatal, sikeres korcsolyázóinkkal, Huszár Erikával és Knoch Viktorral, és nem maradt ki a kötetből sokak
hazai kedvence, Sebestyén Júlia sem.
Az album második része sportáganként szedi csokorba a történteket, összegezve az eredményeket, helyezéseket, bemutatva a műfaj egy-egy kimagasló, legendás alakját.
A szerkesztők a mindenre kíváncsiakra is gondoltak, nekik a kötet végén összegyűjtötték az eddigi téli olimpiák összes versenyszámának az eredményeit, egy-egy korábbi nagy sportoló fotójával
színesítve a táblázatokat.
A könyv nagyon látványos, nagyon szép, bárkinek értékes ajándék lehet. Nem fognak csalódni benne.
168 oldal. Ára 5980-Ft. Mérete: 220x300 mm, keményfedelű
Látogassák meg az Aréna 2000 Kiadó weblapját, ahol a kiadó teljes kínálatát megismerhetik, közöttük
számtalan gyönyörű albumot az elmúlt időszakok nagy sporteseményeiről, kiváló sportolóiról:

Az Aréna 2000 Kiadó nálunk bemutatott könyveinek oldala:
|
|