GERALD MARTIN:

GABRIEL GARCIA MÁRQUEZ
EGY ÉLET

Igazán jó könyvet olvasva gyakran felmerül az emberben a kérdés, hogy vajon kiről szól a történet, saját életét vetíti elénk az író, vagy csupán gazdag fantáziája színezte élethűre mások történetét. Neves, nagy író esetében, különösen, ha regényei saját szülőföldjén játszódnak, még fokozottabb a vágy, hogy megismerjük magát az alkotót is, aki - mint Garcia Márquez is - elvitt minket egy képzeletbeli utazásra a világ távoli zugába.
Gabriel Garcia Márquez Kolumbiában, egy kis településen, mondhatni, valahol az isten háta mögött született, még 1927-ben. Az ő kalandos, fordulatokban gazdag életét írta meg a latin-amerikai irodalom kiváló ismerője, az angol Gerald Martin. Tizenhét évig gyűjtögette az adatokat, információkat, felkeresett mindenkit, akinek valaha köze lehetett hozzá, neves politikusoktól a népes rokonság utolsó sarjáig.
A könyv a távoli múltban, a legrégebbi ismert felmenők életrajzával, a korabeli Kolumbia történelmének olyan részleteivel kezdődik, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az olvasó megértse, hogyan formálódott annak a sokgyerekes család legidősebb fiának az élete, akit nagyszülei neveltek. Nagyapja mellett, okos, de amolyan koravén, magának való emberke vált belőle, akit aztán a tanulás lehetősége korán elszakított a családi fészektől.
A középiskola után Bogota egyetemén kezdett jogot hallgatni, de érdeklődése fokozatosan az irodalom felé fordult, és idővel elhanyagolta, majd abba is hagyta tanulmányait. Verseket, cikkeket írt, majd egy korai regényt, amit a kiadó lesújtó kritikával küldött vissza. Ahogy ilyenkor lenni szokott, benne is összeomlott a világ, és jobb híján vidéki, utazgató könyvügynökként tengette szegényes napjait, egészen addig, amíg egy ígéretes újságírói állást ajánlattak számára Bogotában, és hamarosan oknyomozó riporterként utazgatott az országban, már-már Hemingway-féle álmokat dédelgetve.
Kolumbia sosem volt a béke és a nyugalom szigete, így másokhoz hasonlóan Garcia Márquezt is világ életében élénken foglalkoztatta a politika. Baloldali szemlélete nem volt ritkaság, hiszen a kommunizmus eszméje egész Latin-Amerikában fogékony talajra talált. Azt máig nem tudni, hogy vajon a riportjaiban is megnyilvánuló nézetei miatt kényszerült rá, vagy pusztán egy véletlen lehetőség kínálkozott, de tény, hogy 1955-ben Európába utazott, és két és fél évig ott is maradt.
Nyomorúságos körülmények között élt Párizsban. Azon kívül, hogy megtanult franciául, életének nagy nyeresége, hogy eljutott Európa számtalan országába, 1957-ben még Magyarországra is.
Visszatérve hazájába megnősült, majd feleségével Mexikóba távozott, ahol hat évet töltött. Egyre többet utazott, megszerette Kubát, csodálta Fidel Castrót, és kétségtelen, hogy Latin-Amerika szerte olvasott cikkei mellett politikai kiállása is nagyban hozzájárult növekvő népszerűségéhez.
Sosem írt könnyen, minden mondatért megküzdött, de elszántsága végül meghozta a sikert. 1967-ben adta ki a Száz év magányt, ami egy csapásra világhírűvé tette. Sokat számított, hogy a spanyol nyelv Latin-Amerika nyelve, így regényét fordítás nélkül is milliók olvashatták. Hamarosan az egész földrész sajátjának érezte, mindenki büszke volt rá.
Nyughatatlan alkata Barcelonába vitte, ahol újabb hat évet töltött, és ahonnan A pátriárka alkonya kiadása után, immár dúsgazdag íróként távozott. Utazgatott a világban, építgette kapcsolatait a legnevesebb emberekkel, a mindennapi írás nyűge helyett kedvére politizálhatott.
Életének igazi csúcspontja 1982-ben jött el, amikor megkapta az áhított irodalmi Nobel-díjat. A következő 25 év - mondhatni - fürdés a sikerben. A világ a lábai előtt hevert. Nagyot változott az élete, éhező fiatalemberből gazdag milliomos lett, aki a Nobel-díj utáni évek során még számtalan regényt írt, köztük olyan vitatott értékűeket is, mint a Fidel Castroról, vagy a Simon Bolivarról szólót.
A könyv az író nyolcvanadik születésnapi ünnepségével zárul, amelyre, bár Kolumbia eldugott kisvárosában tartották, a spanyol királytól Clintonig olyan neves tisztelői érkeztek, akikhez hasonlót csak a legnagyobb egyéniségek remélhetnek.
Nagy élmény végig kísérni egy ilyen sikeres író, közéleti személyiség életét, és fölösleges lenne a leírtak hitelességét firtatni, hiszen maga Márquez mondta a szerzőnek, amolyan baráti biztatásként, hogy:
"Csak írja, amit lát, bármit is ír, majd az leszek én."

656 oldal+16 oldal fénykép, 4990 Ft., 170x235mm, keményfedelű, védőborítóval.


MAGVETŐ KIADÓ
Látogassák meg a kiadó weboldalát, ismerjék meg könyveik gazdag választékát.



A Magvető Kiadó nálunk bemutatott könyveit összegyűjtve, itt nézhetik meg:

BÁNÓ ATTILA:

A MAGYAR NEMES VITÉZSÉGE

Magyarországon 1947-ben törvény tiltotta meg a nemesi címek, rangok viselését.
A következő negyven évben szó sem esett róluk, ha mégis, akkor is csak, mint a mulatozós dzsentri, vagy a basáskodó Döbrögi uraság, népet szipolyozó, haladást gátló, minden szempontból káros társadalmi rétegről.
Leszármazottaik közül ma is sokan köztünk élnek, és csak szűk családi körben emlegetik őseiket, akik közül bizony nagyon sokan kiemelkedő alakjai voltak történelmünk elmúlt ezer évének.
Nekik, a régi idők példaértékű egyéniségeinek állít emléket könyvében a szerző, abc szerint sorba szedve a neveket, amikor egy-egy család hősies, hazájukért oly sokszor életüket áldozó, a szó igaz értelmében vitéz és nemes sarjainak történetét tárja elénk.
A megemlékezés gyakran csak néhány szavas, máskor bőségesen részletes, de, amint az író ezt jelzi is, mindig hiteles, megbízható, írásos forrásokra támaszkodik.
A kötet bevezetőjében az Árpád-házi királyok korától a XX. századig végigkísérhetjük a magyar nemesi réteg kialakulását, a főnemesektől a kisnemesekig, a nagyhatalmú uraktól a hatalomból kiszoruló, vagyontalanokig. Megismerjük a középkorban betöltött jelentős nemzeti erejüket, majd a Habsburg kortól a politikában fokozatosan gyengülő pozícióikat. Ez a történelmi visszatekintés azonban csak hátteret ad az olvasónak a Bottyán Jánosnak (Vak Bottyán) ajánlott kötetben való búvárkodáshoz.
Lapozgatva, olvasgatva, önkéntelenül is a jól csengő neveket keresi az ember, és csak ámul, amikor a Zrínyiek, vagy az Esterházyak közül akár tíz olyan személyt is talál, akik vitézi múltjukkal méltóak az utókor tiszteletére.
Szent László királyunktól Kinizsi Pálon át Benyovszky Móricig sok nagyon jól csengő névvel találkozunk, de olyan érdekességekkel is, mint Balassi Bálint tisztként vitézkedő reneszánsz költőnk, és édesapjának, Balassa Jánosnak a bemutatása, aki főispán, hadvezér, és a török elleni harcokban edzett várkapitány volt.
A Rákóczi család, Szondy György, Tököly Imre, vagy az Andrássy grófok lenyűgöző története mellett talán még izgalmasabb az Egri Csillagokból ismert Bornemissza Gergely, majd fiának Bornemissza Jánosnak az élete, akik más-más körülmények között, de mind a ketten életüket áldozták hazájukért.
Megtaláltam a hős vitézek között Dugovics Titusz nevét is, aki Nándorfehérvár 1456-os ostrománál a vár ormáról egy zászlós törököt rántott a mélybe. Hogy hőstette nem kitalált mese, azt jól igazolja, hogy fiának, Dugonics Bertalannak, apja vitézségéért, 1459-ben a Pozsony közeli Tejfalut adományozta Mátyás király.
A történelem kedvelőinek ajánlom ezt a sok titkot rejtő a könyvet, és azoknak a szerencséseknek, akik családi nevükből adódóan saját őseik legendás tetteiről, emberi nagyságáról olvashatnak, talán sosem hallott újdonságokat.

3990 Ft., 560 oldal, 170x240 mm, keményfedelű


ATHENAEUM 2000 KIADÓ
Látogassák meg a kiadó weboldalát, ahol - időrendi sorrendben - megtekinthetik az eddig megjelent könyveiket, közöttük jó néhány, a fenti kötethez hasonlóan színvonalas kiadványt is. A könyvek mellett elolvashatják a Kiadó hívatalos ajánló sorait is, ami megkönnyítheti döntésüket, választásukat.


Az Athenaeum Kiadó nálunk bemutatott könyveit összegyűjtve, itt nézhetik meg:

BUDDHA BESZÉDEI
Válogatta, páliból fordította, a jegyzeteket és az utószót írta:
Vekerdy József

A buddhizmus megérdemli figyelmünket, hiszen hirdetett elveinek többsége a keresztény ember számára is természetesen hangzik, könnyen elfogadható, ráadásul, mint befogadó vallás, nem várja el új híveitől, hogy megtagadja korábbi hitét.
A névadó Buddhának sosem volt szándéka vallást alapítani, magát egyszerű földi halandónak tartva, csupán arra törekedett, hogy remete élete során megszerzett tapasztalatait, az élet nagy alapigazságait, követőinek, tanítványainak átadja.
De ki is volt Buddha, aki eredetileg Sziddhártha néven született India egyik Nepállal határos északi tartományában?
A kérdésre mindenkinek beugrik legalább egy kép, talán egy-két gondolat is, de annak ellenére, hogy a nyugati civilizációban egyre nő az érdeklődés a buddhizmus iránt, Buddháról, és különösen filozofikus gondolatairól mégis keveset tudunk. Ez a könyv, bár röviden tartalmazza Buddha életét is, nem egy regényes életrajz, hanem a kétezer éve Indiában leírt beszédeinek - mai nyelven élvezhető - fordítása. Az időpontot hangsúlyozni kell, hiszen Buddha jóval korábban, i.e. 560 és 480 között élt, és emlékezetes beszédei évszázadokon át csak szájhagyomány útján továbbadva maradtak fenn.
A hajdani élőbeszéd nyomai még így, a mai fordításban is jól érezhetők, hiszen a lényeget kiemelő mondatokat a szöveg rendre többször is megismétli, ez által szinte sulykolja a hallgatók fejébe.
Olvasgatása nemcsak bölcsebbé teszi az olvasót, de egyúttal bemutatja, hogy ki is volt Gótama szerzetes, a későbbi Buddha, aki 29 évesen szakított kényelmes életével, és családját elhagyva remeteként, a világtól elzárva élt, hogy választ kapjon az élet értelmének kérdésére. Évek múlva, miután megvilágosodott, és tanítóként járta a vidéket, lénye derűt, nyugalmat, barátságot sugallt, olyan ember volt, aki nem ártott senkinek, és féltve óvta társait a tévutaktól:
"Szerzetesek, két véglettől kell távol tartania magát annak, aki remeteségbe távozik. Milyen két véglettől? Az egyik az, amely elmerül a gyönyörökben, a gyönyörök élvezetében, ez üres, hitvány, közönséges, nemtelen, értéktelen. A másik az, amely elmerül az önkínzásban, ez fájdalmas, nemtelen, értéktelen.'
Beszédének egy másik részlete pedig akár a ma emberének címzett üzenet is lehet:
"Szerzetesek, vannak tanulatlan, közönséges emberek, akik nem gondolnak a nemes dolgokkal, nem hallottak a nemes tanról, járatlanok a nemes tanban, nem gondolnak az igaz emberekkel, nem hallottak az igaz emberek viselkedéséről, járatlanok az igaz ember viselkedésében. Az ilyenek nem ismerik fel a fontos tanokat, nem ismerik fel a fölösleges tanokat. Mivel nem ismerik fel a fontos tanokat, és nem ismerik fel a fölösleges tanokat, a fölösleges tanokkal foglalkoznak, és a fontos tanokkal nem foglalkoznak."
A kötet hasonló tartalmú példabeszédek gyűjteménye, aminek megismerése szélesebbre tárja az érdeklődők előtt a buddhizmus kapuit, és közelebb visz egy nagy világvallás alapítójának megismeréséhez, akiről a könyvben olvasottak szerint - egykoron - így beszéltek:
"Itt van ez a Gótama remete, ismert nevű, nagy hírű, gázlómutató, sok ember figyelmét magára vonó személy, akinek sok híve, sok követője, sok tanítványa van, és őt tisztelik, becsülik, értékelik, nagyra tartják tanítványai, és kitartanak mellette tiszteletük, megbecsülésük jeléül."
Érdemes hát megismernünk tanításának erkölcsi értékeit, hogy segítségével, a ránk zúduló civilizációs szennyeződésen át, könnyebben megtaláljuk a követésre érdemes utat.

 2990 Ft., 240 oldal+16 oldal színes képmelléklet. Keményfedelű, védőborítóval



Látogassák meg a Helikon Kiadó weblapját is, ahol más témákban is sok szép és tartalmas könyvet ismerhetnek meg:

A Helikon Kiadó nálunk bemutatott könyveit összegyűjtve, itt nézhetik meg:

PRIYA HEMENWAY:

A TITKOS KÓD
A művészetet, a természetet és a tudományt szabályozó rejtélyes képlet

A könyv címét olvasva önkéntelenül is az ezotéria világa jut eszembe, ahol a tudomány, a képzelet és a hit olyan elegyet alkot, ami izgalmassá teszi azokat a kérdéseket, amire nincs bizonyíthatóan igaz válasz.
Esetünkben azonban egy isteninek nevezett, az ember által évezredek óta megfigyelt különös jelenségről, egy arányról van szó, amit aranymetszés néven emlegetnek, és ami a természetben éppen úgy jelen van, mint az ember alkotta művészet világában.
A nagy tudósok, az ókori Platóntól Keplerig mind azt vallották, hogy ez a világegyetemben mindenfelé ismétlődő rend teljes egészében megmagyarázható, sőt a matematika nyelvén le is írható.
Ha arra keresnénk a választ, hogy mindez hogyan jöhetett létre, az már az ezotéria világa lenne, talán ezért is, a szerző a matematika és a geometria fejlődését követve, a már bizonyított alapigazságokat foglalja össze.
Mint oly sokszor, most is az ókori Egyiptom az első forrás, hiszen ott már i.e. 4000 évvel is ismerték az írást és a számolást, és bármilyen hihetetlen de már i.e. 3100-ban (5100 éve!) megalkották az évet 365 napra felosztó naptárat.
Említhetünk azonban ennél gyakorlatiasabb példát is, hiszen azt is megfigyelték, hogy minden évben van egy ismétlődő nap, amikor a Sziriusz és a Nap egyszerre kel fel, és ez a várva várt Nílus áradásának kezdetét jelzi.
Az ősi egyiptomi tudományt - többnyire a helyszínen - tanulmányozták a későbbi híres görög matematikusok, filozófusok is, közöttük a ma is mindenki által ismert Püthagorasz, Thalesz vagy Euklidész, hogy csak néhányat említsünk a kötetben bemutatott nagy tudósok közül. Az ő munkásságukat, eredményeiket, igaz jóval később, az arab matematikusok fejlesztették tovább, és hozták Európába az ókor óta már feledésbe ment ismereteket.
Így jutunk el az 1200-as évekig, amikor is egy Fibonacci nevű úriember megalkotta a róla elnevezett számsort, ami az aranymetszésen alapszik. Ez utóbbi nem más, mint egy egyenes (egy metszéssel) két részre osztása, olyan arányban, hogy a hosszabb szakasz 1,62 - szer nagyobb (kerekített érték), mint a rövidebb szakasz. A Fibonacci számsor pedig 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55, 89, és így tovább, ahol minden szám az előző kettő összege.
Ezt a különös arányt és számsort járja körül a szerző, ismertetve azokat az építészeti, festészeti remekműveket, ahol az isteni arány kimutatható, és csodálva a természet teremtő varázsát, az emberi test felépítésétől kezdve a virágszirmok számáig, a méhek családfáján át az anyagok kristályszerkezetéig, a hópelyhektől a DNS rácsszerkezetéig, ezernyi mesés változatban.
A kötet kitér azoknak a nagy egyéniségeknek (Leonardo, Michelangelo, Hérodotosz, Pheidiasz, Kopernikusz, Galilei, vagy Einstein) az életrajzára, munkásságára is, akiket megérintett a titkos kód kérdése, akik kutatták, vagy alkotásaikban fel is használták az isteni arányt a harmónia megteremtése érdekében.
A könyv küllemében is nagyon szép, rengeteg színes fényképpel illusztrálva, bemutatva az ember és a természet csodálni való alkotásait a piramisoktól a gránátalma magjainak elhelyezkedéséig.
Gondolatébresztő olvasmány, érdemes egy kicsit elmerengeni a kötetben is feltett kérdésen:
"Vajon valóban létezik egy titkos kód, amely visszatükröződik az egész természetben, a tudományban és a művészetben, és amelyre az emberek ösztönösen reagálnak?"
Püthagorasz szerint igen. Ő ugyanis nem csak tudta, hitte, de hallani is vélte. Ez volt számára a szférák zenéje.


204 oldal, 200x220 mm, keményfedelű, védőborítóval

EDELGARD ABENSTEIN és JEANNINE FIEDLER:

BERLIN
Művészeti kalauz
A sorozat tizedik kötete

A Művészeti kalauz sorozat minden kötetéről elmondhatók az alábbi ismérvek: Sok száz gyönyörű színes fénykép, áttekintő térképek, ajánlott városi séták, történelmi és kulturális témájú esszék, a kiemelt, fontos látnivalók részletes ismertetése, az építészeti stílusok képekkel illusztrált bemutatása, a hírességek életrajzai, egy kislexikon az építészeti és művészeti alapfogalmakról, az irodalom, sőt az egykori uralkodó családok népszerű alakjai mind - mind szóba kerülnek.
A kalauz nagyszerű lehetőség ismereteink bővítésére, utazások előkészítésére, és különösen arra, hogy turistaként hogyan használjuk ki a leghatékonyabban a rendelkezésünkre álló rövid időnket.
A most megjelent új kötet témája Berlin, amiről, talán a fiatalokat leszámítva, legtöbbünknek az NDK, és annak hajdani fővárosa jut eszébe. Visszatekintve, akkoriban úgy teltek az évtizedek, mintha a városnak az a másik, nagyobbik fele nem is létezett volna. Arról meg, hogy milyen látnivalókban lehetne részünk a nyugati városrészben, végképp nem esett szó.
Ezek után nem csoda, hogy a Berlin kötet tele van számunkra újdonságnak tűnő épületek fotóival, csábítóan hívogató műkincsekkel, sosem hallott múzeumokkal.
Már maga a város múltja is kuriózum, hiszen háromszáz éve még egy pár ezres falucska volt, ami csak az ipari forradalom idején indult virágzásnak, és mire európai rangra emelkedett, elsodorta a háború vihara. Alig maradt valami, ami a múltra emlékeztetne. Könyvünkben is jobbára csak régi képeslapok idézik a száz évvel ezelőtti hangulatot.
Az egykori háborús tragédia következményeként azonban ma már egy modern, világhírű építészek által tervezett város várja az idelátogatókat, tágas utcákkal, terekkel, XXI. századi üvegpalotákkal.
A két városrész egyesítése óta a korábban mind a két oldalon meglévő, azonos témájú gyűjteményeket összeolvasztva, páratlanul gazdag múzeumok, képtárak jöttek létre. Bemutatásuk tágasabb, nagyobb teret igényel, így új múzeumokat építenek, és még a város szíve, a Múzeum-sziget is rekonstrukciókon megy át, megújulnak, bővülnek az épületek, hogy küllemükben is méltóak legyenek a tartalomhoz.
Mindenkinek más az érdeklődése, nem könnyű eldönteni, hogy mit nézzünk meg, de a kuriózum, az igazi különlegesség - azt hiszem - a Pergamon múzeum, ahol a névadó Pergamoni-oltár mellett az ókori Babilon, Milétosz, vagy a mai Irán és Görögország jó kétezer éves kincseit láthatjuk.
Berlin képtárai sem szerényebbek, tele vannak a középkor óta élt nagy művészek alkotásaival, Tizianótól Picassóig, Vermeertől Rembrandtig.
Egy ilyen hatalmas város természetesen nemcsak múzeumokból áll, operaházak, koncerttermek, modern kormányzati negyed, a Humboldt egyetem, templomok, zsinagógák, és a város hangulatát alapvetően befolyásoló számtalan kisebb-nagyobb híd a Spree folyón, mind egy kis mozaikdarab a város arculatában.
Nincs olyan izgalmas téma, ami szóba ne kerülne a kalauzban, legyen az egy város környéki kastély, egy modern utcai szobor, vagy egy hatalmas áruház, és ha valaki esetleg nosztalgiára vágyik, azt várja a megújuló Alexanderplatz, a jól ismert tv-toronnyal.
Nagyon szép kivitelű a kötet, megtöltve el nem évülő ismeretekkel, így nem csak utazni vágyóknak, de a szép könyvek szerelmeseinek is bátran ajánlom.

480 oldal, 5995 Ft., 150x170 mm,keményfedelű, védőborítóval

VINCE KIADÓ
Látogassák meg weblapjukat és ismerjék meg a kiadó eddig megjelent könyveit, albumait, amelyek között bőven találnak olyan színvonalas kiadványokat, amelyek felkelthetik érdeklődésüket:

A Vince Kiadó nálunk bemutatott könyveit összegyűjtve, itt nézhetik meg:

CHRISTIAN JACQ:

AZ ÓKORI EGYIPTOM BÖLCSEI

Egyiptom 4500 éves történelmének könyvtárnyi az irodalma, mindent megírtak már, mégsem lehet betelni vele. Nem is csoda, hiszen naponta fedeznek fel új sírokat, azonosítanak korábban ismeretlen múmiákat, vagy csak előkerül egy régi papirusz, olyan adatokkal, amelyek régebben semmit sem mondtak, ma meg már illeszkednek valahová, értelmet adva eddig homályosnak tűnő dolgoknak.
Számtalan fáraónak még a nevét sem ismerjük, hosszú évszázadokról alig tudunk valamit, de különös módon a legrégebbieket, közöttük a nagy piramisépítőket, azok családtagjait, hadvezéreiket, építőmestereiket, és a kor legjelesebb, legbölcsebb gondolkodóit mégis pontosan azonosította az egyiptológia. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a szellemileg, erkölcsileg kiemelkedő egyéniségeket hagyományosan nagy tisztelet övezte, nem csak életükben, de haláluk után akár ezer évekkel is. Írásaik, intelmeik papiruszon, kőbe vésve, vagy éppen a leglátványosabb módon, a sírboltok falán megörökítve maradtak fenn.
Könyvünk szerzője, akinek jól ismerjük egyiptomi témákat feldolgozó népszerű regényeit, most olyan újdonsággal lepi meg olvasóit, ami, amellett, hogy érdekes és szórakoztató, egyben komoly ismeretterjesztő anyag is. Időrendi sorrendben haladva, az ókori Egyiptom nagy egyéniségei közül azokat mutatja be, akik máig megszívlelendő gondolatokat hagytak az utókorra.
Különös érzés olvasni, hogy a nagy piramisépítő, Kheopsz fáraó fia, 4500 éve hogyan írt arról a ma emberét is foglalkoztató kérdésről, hogy mi a boldogság?
"Ha az embernek van egy darabka öntözhető és művelhető földje, ha halászhat, ha keze munkájából eltarthatja magát, ha családot alapíthat. De ezek az anyagi feltételek önmagukban még nem elégségesek. Az embernek tudnia kell önvizsgálatot tartania, s még azelőtt javítania hibáján, mielőtt más tenné azt."
Tovább haladva minden fejezetben egy újabb egyéniség életébe pillanthatunk be, megismerve isteni származásúnak vélt nagy fáraókat, és olyan hétköznapi embernek született bölcseket is, akik a névtelenségből indulva, tehetségükkel, szorgalmukkal a legmagasabb pozíciókba küzdötték fel magukat.
Nem ritkák az alapvető igazságokat hirdető idézetek, ugyanakkor a szerző magát a kort is megvilágítja, megemlítve a nagy történelmi eseményeket. Közben, szinte észrevétlenül, elkalauzolja az olvasót Egyiptom számtalan ókori városába, hajdani szent helyére, Abu Szimbeltől Amarnán át a Királyok Völgyéig, de bejárjuk Karnak és Théba templomait éppen úgy, mint Deir el-Bahari csodálatos Hatsepszut templomát.
Szó esik a 94 évig uralkodó II. Pepitől III. Thotmeszen, az Amenhotepeken, közöttük Echnatonon át II. Ramszeszig sok mindenkiről, még az olyan meseszép hölgyekről is, mint a máig csodált Nefertiti, vagy sokak kedvenc fáraója, a már említett Hatsepszut királynő.
A szerző az olvasótól is elvár némi jártasságot a témában, például, amikor az ókori Egyiptom isteneit emlegeti, nem tér ki részletesen arra, hogy ki is volt Hórusz, Hathor, Anubisz, Ozirisz vagy éppen Thot, de ez ne riasszon el senkit az olvasástól.
Hogy stílszerű legyek, egy jó háromezer évvel ezelőtt élt, alacsony származásúnak született írnok, Ani, bátorító szavaival ajánlom az Egyiptom iránt érdeklődők figyelmébe a könyvet:
"Ismerd meg az írásokat, hatolj be mélyükre, töltsd el velük lelkedet!" - és idővel mindent meg fogsz érteni, tehetném hozzá, ha az ilyesmi illő lenne.


204 oldal, keménytáblás, 155x240 mm, 2500 Ft.


EURÓPA KÖNYVKIADÓ
Weblapjukon megismerhetik a kiadó újdonságait és a közeljövőben megjelenő kiadványaikat, tájékozódhatnak programjaikról és olvashatják a könyvekhez mellékelt ajánlásokat is:



Az Európa Kiadó nálunk bemutatott könyveit összegyűjtve, itt nézhetik meg:

SIMON RÓBERT:

ISZLÁM KULTURÁLIS LEXIKON

A lexikonok, a maguk precíz, tömör, lényegre törő megfogalmazásukkal kiválóan alkalmasak arra, hogy időnként lekapjuk a polcról és megnézzünk benne valamit.
Az Iszlám kulturális lexikon azonban valami egészen más, egy olyan kötet, amelyik száraz adathalmazok helyett, lélekkel töltött, többnyire meseszerűen hangzó történetek sokaságát fogja össze, - formailag lexikonszerűen.
Talán kevesen hiszik el, de a jó könyvekhez hasonlóan, ezt a lexikont egyszerűen végig kell olvasni, hiszen a címszavak között szereplő arab nevek vagy fogalmak rendre élményszerű összefoglalókat rejtenek. Nyilván találomra lapozgatva is szórakoztató lenne, de teljes kép az iszlám alapértékeiről, Mohamed Prófétáról, vagy a Korán összetartó erejéről csak a lexikon mozaik darabkáinak sokaságából fog bennünk összeállni.
A szerző az olvasók népes táborát célozta meg munkájával, amolyan ismeretterjesztő jelleggel válogatva a végtelenül gazdag anyagból, láthatóan gondosan ügyelve, hogy az összkép messze túlmutasson a gyakran előítéleteket is kiváltó, jól ismert arab külsőségeken, szokásokon.
Mi volt a titka Mohamednek, hogyan tudta a korábban törzsi közösségekben élő nomád népcsoportokat rövid idő alatt az iszlám hitre téríteni, hogyan hozta meg bölcs, máig ható döntéseit, mi a magyarázata, hogy például az Ószövetség és a kereszténység számos ismert alakja bekerült a Korán szent könyvébe?
A válaszok újabb kérdéseket szülnek, és mire észbe kap az ember, már azt is tudja, hogyan lehet valaki muszlim, melyek az alapvető szabályok, mindenkire érvényes elvárások. És mi történik a renitensekkel, hiszen tudjuk, ahol törvények, ott bűnök is vannak. Elég csak Aisha, Mohamed kedvenc feleségének esetét említeni, akit az egyik legnagyobb bűnnel, a hűtlenséggel vádoltak. Sokat elárul a Prófétáról, hogy ebből a kényes helyzetből nem csak kimentette feleségét és megőrizte saját méltóságát, de szorult helyzetében ráadásul olyan bölcs törvényt alkotott, ami végleg elejét vette a továbbiakban a valótlan, rosszindulatú vádaskodásoknak.
Ismerős, akár személyes élményekhez kapcsolódó témák is felbukkannak, mint például a turisták által kihagyhatatlan kairói al Azhar mecset története, amelyik - mesés látványa mellett - azzal dicsekedhet, hogy több mint ezer éve, 978 óta teológiai egyetem. És ha már a mesés látványoknál tartunk, vajon milyen lehetett egykor a titokzatos hárem? És vajon kinek az ötlete a szépséget rejtő fátyol viselete? Bármily meglepő nem az arabok "találták fel", már az iszlám előtti időkben is létezett.
Ami a vallási életet illeti, eljutunk Mekkába, megismerjük a zarándoklat történetét, megtudjuk, ki jogosult a hadzsi előnév viselésére, de az sem marad titok előttünk, hogy pontosan mit is "énekel" naponta ötször a müezzin, amikor imára hívja az igazhitűeket.
A középkorban az iszlám világ filozófusai, orvosai, csillagászai, matematikusai, költői messze földön híresek voltak. A lexikon - terjedelménél fogva - csak szemezget a régmúlt nagy egyéniségei közül, akiknek neve többnyire teljesen ismeretlen a mai olvasó előtt, eredményeik azonban ugyancsak tiszteletet parancsolóak. Gondoljunk csak bele, valamikor a mi államalapításunk idején élt Kairóban Ibn al Haytham (965-1039), aki egy orvostudománnyal is foglalkozó matematikus és fizikus volt, és akinek, amellett, hogy a bolygók és az optikai jelenségek kutatásában jeleskedett, olyan kimagasló eredménye maradt az utókorra, mint a még kimondani is borzongató, kotangens tétel meghatározása.
Nem sorolom tovább a lexikonból áramló érdekes történeteket, talán már a fentiekből is érezhető, hogy Simon Róbert munkája milyen különleges élmény az olvasó számára. Egyszerűen felkelti bennünk, az Egri csillagok vagy éppen Germanus Gyula lebilincselő könyvei óta tudat alatt valahol mindig is ott bujkáló, érdeklődést a varázslatos keleti világ iránt.

Kalandozásunkat két színes térkép segíti, az egyik az iszlám világ terjeszkedését mutatja 1500-ig, a másik a muszlim népesség százalékos arányát a mai világ országaiban.


416 oldal. ára: 3990-Ft. mérete: 165x243 mm


CORVINA KIADÓ
Ismerjék meg a kiadó teljes kínálatát, látogassák meg weblapjukat:

KAREN ESSEX:

ATHÉNÉ ELRABLÁSA

Amikor a világ nagy múzeumaiban az ókori görög művészek legszebb alkotásaiban gyönyörködünk, többnyire nem is gondolunk arra, hogy vajon hogyan kerülhettek oda, egyáltalán az őket megillető helyen vannak-e a remekművek? Ám akik eljutnak az Akropoliszra, azokban óhatatlanul ott motoszkál a gondolat, hogy igaza lehet a görög államnak, amikor visszaköveteli, és sajátjának érzi az elhurcolt, pótolhatatlan kincseket.
Karen Essex történelmi hűséggel megírt könyve az 1800-as évek kezdetén játszódik, amikor a napóleoni Franciaország és Anglia szinte versenyt fut a világ legszebb műkincseinek megszerzéséért. Egy fiatal angol diplomata, Lord Elgin életét követve magunk is tanúi lehetünk annak a telhetetlen, mohó vágynak, aminek eredményeként az akkor már sérült Parthenon legszebb kőfaragványait, domborműveit, szobrait, sokszor brutális módszerekkel kivágták helyükről, hogy bármi áron Londonba szállíthassák, úgymond "megmentve" a civilizált utókor számára.
Akkoriban Görögország török megszállás alatt ált. A törökök egészen más vallási és kulturális értékekben hittek, az európaiak által csodált görög művészet számukra semmit nem jelentett, értéktelen köveknek vélték. Ennek ellenére Lord Elginnek - és vonzóan szép feleségének - hosszú évekbe telt, amíg a szükséges engedélyeket megszerezte, hogy azután kedvére válogatva, Görögországból bármit elvihessen.
Hogy ez végül, ha nehézségek árán is, de sikerült, az elsősorban a regény egyik főszereplőjének, Lady Elginnek az érdeme, akit a török uralkodói körökben rajongva tiszteltek, és egyszerűen nem tudtak kéréseinek nemet mondani.
Házassága első éveit, férje szolgálati helyén, Konstantinápolyban töltötte, ahonnan Athénon, Párizson, Londonon át hazájáig, Skóciáig követjük fordulatokban gazdag életét, Szépsége, gazdagsága minden ajtót megnyitott előtte, de amint valótlanságokkal kezdték vádolni, védtelenné, megbélyegzett, boldogtalan emberré vált.
A szerző, hogy könyve ne csak érdekes, de tartalmában igen értékes is legyen, egy másik szálon az ókori Athénba, Periklész korszakába vezeti el olvasóit. Ezt a közel kétezer ötszáz évvel ezelőtti időszakot az ókori Görögország legsikeresebb időszakának tartják, amikor nem csak a demokrácia virágzott, de Periklész utasítására az Akropolisz hegyén megszülettek azok a görög dicsőségét hirdető épületek is, amelyek, jó kétezer év múlva, a nagy műkincsvadász, Lord Elgin érdeklődését is felkeltették.
A regényben elénk tárul az Akropolisz építését vezető, zseniális görög szobrász, Pheidiász, a kőfaragóként dolgozó későbbi híres filozófus, Szókratész, és természetesen a nagy hadvezér, Periklész életútja is, akinek szerelme, egyben szellemi társa egy bölcs, filozófus alkatú, remekül érvelő hölgy, Aszpaszia volt.
Lady Elgin és Aszpaszia élete párhuzamosan követhető, jól láthatjuk, hogy mi (sem) változott jó kétezer év alatt a nők megítélésében, kibontakozásuk korlátozásában.
Talán még ennél is különösebb látni az ókori demokrácia buktatóit, amikor korunkhoz hasonlóan bárkit, bármivel megvádolhattak, és gyakran csak a szerencsén múlt, hogy tisztázni tudta-e magát, vagy a száműzetés évei vártak rá. Fénykorában még a nagy tiszteletben álló Pheidiászt is úgy besározták, mondván, hogy rosszul gazdálkodott a rábízott arannyal, pénzzel, a város vagyonával, hogy a vádak elől Athénból Olümpiába kellett költöznie.
Az Elgin márványok sorsát követve a régmúlt és a kétszáz évvel ezelőtti világ ezernyi érdekes momentumát ismerhetjük meg a könyv segítségével.
A történelem kedvelőinek, de a Görögországba utazóknak is komoly háttérismeretet nyújt a szerző, végig olvasmányos, szórakoztató stílusban.


544 oldal, 3500 Ft., 140x200 mm, keményfedelű


ANNE B. RAGDE:

PIHENNI ZÖLDELLŐ MEZŐKÖN

A regény trilógia befejező kötetében ( Az első két kötet a Berlini nyárfák és a Remeterákok ismertetője itt olvasható ) tovább peregnek az események a Trondheim közeli farmon.
Torunn, aki munkába temetkezve tölti napjait, és az állatok gondozása mellett igyekszik apja és nagyapja életét is könnyebbé tenni, még maga sem tudja, maradjon-e végleg a farmon, vagy inkább visszatérjen a megszokott, kényelmes városi életformához, amikor váratlanul az apja is meghal.
Eddig sem volt könnyű az élete, de most, hogy rászakadt a bírtok minden gondja baja, testileg-lelkileg meggyötörve, egyre nehezebben viseli a szürke hétköznapokat. A józanész azt sugallja, hogy nem érdemes folytatni az anyagilag bukásra ítélt gazdaság fenntartását, de lelke mélyén képtelen arra gondolni, hogy magára hagyja a lélekben megtört, önmagát eltartani képtelen nagyapját. A filléres napi gondok mellett a tehetetlenség is nyomja a vállát, de legjobban az igazi szeretet hiánya teszi napról - napra egyre nehezebbé a kilátástalan, reggeltől estig tartó robotolást.
Apja testvérei, saját világukat élve, csak elvétve gondolnak a farmra, olyankor is elsősorban, mint jövőbeni mesés nyaralóhelyükre, vagy az érdekeiket szolgáló raktárbázisra, és nem is sejtik, hogy mi jár unokahúguk fejében. A maguk módján - ritka látogatásaik során - igyekeznek kedvében járni, de ezek a hangulatjavító ajándékok csak azt mutatják, hogy fogalmuk sincs arról, hogy miről is szól a magányos tanyasi élet.
A történet akkor vesz igazi fordulatot, amikor egy alkalommal újra összejön a család, és a csodálatos tájban gyönyörködve, remek hangulatban piknikezve, a nagybácsik a tanya átépítését tervezgetik, közben láthatóan mit sem törődnek az igazi, megoldatlan gondokkal, halmozódó lelki problémákkal.
Nincs boldog vég, sem tragikus befejezés. A szerző olyan kiutat választ, amelyik a leghihetőbb, korunkban a legvalószínűbb. Érzékelteti, hogy a mai emberekből hiányzik a földhözragadtság, a családi fészekhez ragaszkodás korábban mindent felülmúló ereje. Nem élnek együtt a generációk, nem gondoskodnak az öregekről, nem segítik egymást a bajban, mindenki csak a maga boldogulását egyengeti. Pedig - ahogy a regényben is látjuk - vannak dolgok, amiket nem lehet egy postai csekkel elintézni...
A könyv, és a belőle készült televíziós film Norvégiában nagy sikert aratott. Úgy érzem talán nem is maga a történet, sokkal inkább a ki nem mondott, de az olvasókat mégis megérintő üzenetének köszönhetően.
A magyar olvasóknak duplán érdekes a regény, hiszen egy távoli ország hétköznapjaiba, tőlünk idegen kultúrájába láthatunk bele, ugyanakkor, a könyvet letéve, bennünk is hasonló, elgondolkoztató kérdések merülnek fel, mint a norvég emberekben.
A könyv 2007-ben jelent meg Norvégiában, érezhetően napjaink hű tükre.

312 oldal, 2900 Ft., 140x200 mm, keményfedelű


A GENERAL PRESS KIADÓ weboldalán megismerhetik a már kiadott, és a közeljövőben megjelenő könyveket is:



A kiadó nálunk bemutatott könyveit összegyűjtve itt nézhetik meg:

ANTHONY BOURDAIN:

FRANCIA BISZTRÓKONYHA
A klasszikus bisztrókonyha módszerei, receptjei és technikái

Amilyen nagy élmény Franciaországban utazgatni, olyan ritkán hallani arról, hogy mi magyarok degeszre ettük volna magunkat csigával, kagylóval, és hasonló francia csemegékkel. Ez a gondolat óhatatlanul ott motoszkált a fejemben, amikor kézbe vettem a híres New York-i Les Halles bisztró szakácsának könyvét.
Hamar kiderült, hogy már maga a bisztró fogalma sem ugyanaz, mint amire én a Móricz Zsigmond körtéren emlékszem, a francia konyha pedig olyan színes, gazdag kínálattal várja vendégeit, hogy előítéleteinket is félre tehetjük.
A szerző tanári módon vezeti az olvasót, először egy önbizalom növelő leckét veszünk, hogy ne riadjunk meg az ismeretlentől. Amikor aztán már mindenre elszántnak látszunk, de még semmit sem tudunk, az alapelveket döngöli a tudatunkba. A lényeg ugyanis - a jó alapanyag, és a kellő felszerelés megléte esetén, - a francia konyhában nélkülözhetetlen alaplé, ami állítólag mindennek a lelke, ami nélkül - arrafelé - semmi nem fog sikerülni.
Aki ennek elkészítésében otthonos, az már bátran álmodozhat a főzésről, ehhez képest a többi már szinte gyerekjáték lesz.
A könyv először a levesekkel ismerteti meg az olvasót, közöttük sosem hallott receptekkel, és olyanokkal is, mint a gombaleves, vagy a hagymaleves, ami ismerősen hangzik. A homár-bisque már találgatásra ad okot, de akad olyan is, mint a vichyssoise, amire már tippelni se mernék, hogy mi a csoda lehet.
A szerkesztők számíthattak ebbéli hiányos ismereteinkre, mert a kötet végén megtaláljuk azt a nélkülözhetetlen szójegyzéket, ami a megfejtéseket rejti.
A saláták, majd az előételek következnek. Hogy ne csak a fantáziánk szárnyaljon, a könyv rengeteg képpel segít elképzelni -ízek hiányában - legalább a pompás ételek ínycsiklandozó látványát.
Ha már megragadja figyelmünket egy csemege, nem sok tanakodni való marad, mert a recept mellett bőséges magyarázattal segíti a szerző az előkészítést, a főzést, sőt még a sikeres tálalás apró fogásait sem rejti véka alá.
Közben olyan elcsépelt bölcsességek jutnak az ember eszébe, mint a gyakran emlegetett "minden relatív" szólás. Az előételeket nézegetve ugyanis már többnyire a nevükbe beletörik a nyelvünk, így szinte felsóhajt a magyar olvasó, amikor végre egy kis hátborzongató kagylót ehet. És ki hinné, hogy annak hány fajtája létezik.
Amikor aztán már ezen is túl vagyunk, jöhetnek a halételek. Pontosabban a hal és rákfélék. Láthatóan nem a ponty a kedvencük, szegények inkább a homárra, esetleg a rájára esküsznek.
A marhahús már nekünk sem szokatlan, azt hiszem a marhahúsfilé portói mártással és sült mogyoróhagymával egész izgalmasan hangzik.
A rostonsült borjúborda sem tűnik rossznak, bár lehet, hogy a narancsos kacsa az igazi? Jó lenne ezt a kérdést nem most, hanem majd valahol Franciaországban eldönteni.
Mint záróakkord, a nagy francia klasszikusok következnek. Na, nem Zola, Dumas, pláne nem Verne Gyula, hanem a béchamel-mártás, vagy a borjúnyelv madeirával. Végül, aki mindent túlélt, annak jöhet desszertként a párolt körte vörösborban, vagy a jól hangzó charlotte de marrons.
Nagy kaland ez a könyv, különösen, ha szeret, és mer is az ember idegen konyhai ízek világában álmodozni. Sok-sok gasztronómiai könyv ismeretében merem mondani, akit megajándékoznak vele, nem fogja vissza adni.

306 oldal, 4970 Ft., 180x240 mm, keményfedelű, védőborítóval

PEARL S. BUCK:

LIANG ASSZONY HÁROM LÁNYA

Az amerikai írónő Kínában nőtt fel, és nyilván a hosszú évek alatt magába szívta a mesés kelet varázsát, mégis nehéz elhinni, hogy nem egy született kínai szerző szavait olvassuk, olyan finoman fogalmaz, és szinte sugárzik belőle a kínai emberek mentalitása, gondolkodásmódja, több ezer éve érlelődő bölcsessége.
Korábban - magyarul - megjelent könyvei a császárok rég letűnt korába engednek bepillantani, utolsó regénye azonban a közelmúlt fátylát lebbenti fel, a kulturális forradalmat megelőző, majd annak kezdeti időszakát, a hatvanas éveket, a nálunk még ma is alig ismert, nyomorúságos időszakot mutatja be.
Liang asszony még a kommunizmus előtti években volt fiatal, és neki megadatott, hogy Párizsban tanuljon. A környezet, és a kínai diáktársak hatására a változás híve lett, hazatérve ahhoz a körhöz tartozott, akik a császárság helyett valami mást, korszerűbbet, sokkal szabadabb életet akartak. Diáktársai magas pozíciókba kerültek, ennek köszönhetően még a kommunista években is kiemelkedő színvonalon élt, Sanghaiban étterme lehetett, ahol rendre a felső réteg vendégeskedett.
Elváltan nevelte három lányát, és még időben, amíg lehetett, Amerikába küldte őket tanulni. Korábban nem hitte volna, de az évek múltával egyre inkább abban reménykedett, hogy nem mennek haza, nem választják a bizonytalan, szinte csak lemondással járó életet. Leveleit - mint mindenkiét akkoriban - olvasták, ellenőrizték, így lányai az igazat sosem tudták meg, ők még egy korábbi időszak békés, vonzó képét őrizték lelkükben.
Kína, bár még élelemmel sem tudta ellátni az akkor hétszázmilliós országot, katonai és tudományos sikerekre vágyott. Nem titkolt célja volt a világ vezető hatalmává válni. Ehhez persze kiváló tudósokra, képzett emberekre volt szükség, bárhonnan is.
Hamarosan felszólították a legidősebb lányt, hogy térjen haza, és folytassa Kínában orvosi kutatásait. Naivan, mit sem sejtve utazott haza, ahol felocsúdva, de bölcsen hallgatva anyja tanácsaira, nem került konfliktusba a mindenütt jelen lévő, mindennél fontosabb párt elvekkel.
Nem sokkal később a középső lány, aki Amerikában férjhez ment egy kínai atomtudóshoz, férje akaratának engedve szintén haza ment, hogy tudásukkal mindketten az új Kínát szolgálják.
Igazán az ő életükön keresztül láthatjuk, mit jelentett akkoriban Kínában élni. Az atomtudós fiatalembert kiemelt tisztelettel fogadták, ám hamarosan, államérdekekre hivatkozva, vegyi fegyverek kifejlesztésére próbálták rávenni. Ezt a bűnös feladatot nem vállalta, így pillanatok alatt a mezőgazdaságban, egy átnevelő táborban találta magát. Nem nyughatott, ott sem tagadta meg magát, ezért egy még nehezebb környezet, a bánya következett.
Amikor már eléggé megtörték, egy titkos katonai kutató bázisra küldték, ahol az új rakéták fejlesztésén dolgozott, "természetesen" a családjától elszakítva. Felesége, és kisfia csak a halálhíréről értesült, a balul sikerült katonai kísérletről soha senki nem beszélt.
A történet hosszan foglalkozik a fiatal özvegy lelki válságával, a kiúttalansággal, majd a szökés gondolatával, amiről persze senkinek sem mert szólni.
Hogyan alakult nővére élete, és hogyan az Amerikában maradt húgáé, mi lett befolyásos édesanyjával, hogyan változott Kínában a politika, hogyan az emberek élete, mi tartotta bennük a hitet a nincstelenség éveiben, - erről szól a regény.
Pearl S. Buck mintha a jövőbe látott volna. Olyan gondolatokat vetett papírra, hogy ha nem tudnánk, hogy 1973-ban elhunyt, azt hihetnénk, hogy könyvének egyes részleteit utólag, napjainkban írta.
Akkor, amikor még milliók éheztek Kínában, ki hitte volna, hogy mára - röpke negyven év alatt - katonai és gazdasági világhatalommá válnak. Ahogy könyvében már akkor írta:
"Nekünk csak követnünk kell, és az ő irányítása alatt látni fogjuk, hogy Kína hatalma újra kiterjed egész Ázsiára, és nem a hadseregünkkel fogjuk elérni, ezt ne felejtse el. Nem használjuk a Nyugat durva módszereit. Sohasem küldjük majd haderőinket egyik vagy másik országba. Nem, mi majd beszűrődünk. Majd tanácsot és segítséget adunk az elégedetleneknek, s ők maguk válnak a támogató erőinkké. Újra az leszünk, ami eddig is voltunk, egy intellektuális elit, Ázsia irányítója."
A regény szövege tele van tűzdelve a régi kínai bölcsek gondolataival, így azon túl, hogy egy nagyon érdekes világot mutat be, az írónőtől megszokott emberi módon, számtalan mély gondolatot ébreszt az olvasóban. Egyik másik mintha napjainkban nekünk is szólna:
"Nem a szegénységtől kell rettegni, hanem a gazdagok és szegények közötti egyensúly hiányától."
A szerző 1938-ban irodalmi Nobel-díjat kapott kínai témájú könyveiért. Aki olvassa műveit, tudja, nem érdemtelenül. Írása semmit nem kopott, ma is lenyűgözően érdekes, és minden szava időtállóan igaz.

312 oldal, 3170 Ft., 150x200 mm, keményfedelű, védőborítóval

GARTH STERN:

ENZO, AVAGY AZ EMBERRÉ VÁLÁS MŰVÉSZETE

A könyv szerzője amatőr autóversenyző, és ez a mánia áthatja az egész történetet, amolyan mellékszálként végigkíséri az eseményeket, amelyek egy fiatalember hétköznapjaival kezdődnek, majd nősülésével folytatódnak.
A család hamarosan bővül, megszületik a lányuk, és igazi boldogságban élnek, amíg Eve, a feleség körházba nem kerül. Agydaganat. Hátralévő hónapjait a közelben lakó szülőknél tölti, akik, látszólag szeretetből, az unokát is magukhoz veszik erre az időre.
Amikor bekövetkezett az a bizonyos nap, egyszerre megváltozott minden. A nagyszülők, annak érdekében, hogy az unokájukat ezután is ők nevelhessék, támadásba lendültek, alaposan kitervelt ötletükkel megrágalmazták, majd bíróságra rángatták vejüket, mondván, hogy alkalmatlan a lánya nevelésére. Perek, gyerektartás, egyszerűen anyagi csődbe kergették, el kellett adnia házát is.
Lányát nem láthatta, nem hagyhatta el az államot, ahol élt, így az autóversenyzés folytatása is csak álom maradt. Tehetetlennek érezte magát, de igazának tudtában nem adta fel, mindenét feláldozva a végsőkig harcolt.
A történet szerencsésen végződik, és azt kell mondanom, ha csak erről szólna a regény, már akkor is nagyon szép, lélekbe markoló élményekben lenne része az olvasónak.
Igen ám, de a kezdet kezdetén, még házassága előtt, Denny vett egy kiskutyát, aki hamarosan elválaszthatatlan társa lett. Ebben semmi különös nem lenne, de mivel Enzo, a kutya, saját maga meséli el a regény teljes történetét, mégpedig úgy, ahogyan azt ő látja, különös élményben lesz részünk. Enzo mindent lát, mindent tud, mindenről van véleménye, de mivel képtelen beszélni, az eseményekre nem tud hatással lenni, ezért gondolatai csak a fejében kavarognak, pusztán velünk, olvasókkal tudja megosztani.
Szabadidejükben a gazdival állandóan videóznak, minden autóversenyt számtalanszor újra megnéznek, nem csoda, hogy már Enzo is igazi profi a témában. Néha egyedül is tévézget, és egy ilyen alkalommal egy filmből megtudja, hogy a kutyák haláluk után majd emberként születnek újra, feltéve, ha már arra alkalmasak, érettek, ha már úgymond eleget tudnak a világ dolgairól.
Így aztán Enzo mindent nagyon figyel, magában mindent értékel, és nagyon jól látja a környezetükben kialakult, hirtelen megváltozott helyzetet. Szeretne a gazdin segíteni, annál is inkább, mert ha valaki, ő aztán tudja, hogy a vádakkal ellentétben, milyen nagyszerű, csupa szív ember Denny.
Nekünk, olvasóknak, mindent részletesen kifejt. A nagyszülőktől az ügyvédig, a körházi alkalmazottakig mindenkiről szókimondó véleménye van. Szinte állandóan morfondírozik, és amikor idősödő korában egy autó elüti, aminek következtében fizikailag teljesen leépül, egyre többet ábrándozik arról az új világról, mikor majd újjászületve, emberként éli életét. Humorosan és vágyakozva gondol arra a pillanatra, amikor majd ismeretlenül felkeresi, vagy látszólag véletlenül összefut gazdájával, és csak úgy könnyedén odaszól neki: Hello, Enzo üdvözletét küldi.
Nagyszerű a könyv, a szerző igazán ötletesen oldotta meg kutya és ember barátságának bemutatását, még akkor is, ha a regény kedvéért bizonyos dolgokban a valóságtól - meseszerűen - elrugaszkodik. Szórakoztató, időnként szívszorító a regény, ám ne sajnáljuk érzelmeinket, minden olvasó emlékezetes élményt kap cserébe.
Szeretettel ajánlom még azoknak is, akik séta közben nagy ívben elkerülik a szembe jövő blökiket.

352 oldal, 3170 Ft., 150x200 mm, keményfedelű, védőborítóval

WILLIAM BLACK:

AL DENTE
Gasztronómiai kalandozások Itáliában

Szeretjük az egzotikus ételek látványát, alkalmanként - ha úgy adódik - hódolunk is neki, de kétségtelen, hogy magyarként az olasz ételek íze áll a legközelebb hozzánk. Aki nem csak fagyiban és pizzában gondolkozik, és enged a csábításnak, meglepődve tapasztalja a kínálat gazdagságát, és a tartományok ragaszkodását saját ősi hagyományaikhoz, szokásaikhoz.
A könyv angol szerzője, aki nem csak írni szeret a gasztronómiáról, de hosszú időn át maga is tevékenyen részt vett az élelmiszer kereskedelemben, igazi szakértőként utazgatott Olaszországban, keresve, szinte vágyva egy-egy vidék híres fogásainak megismerését, a receptek megszerzését, és az élmények továbbadását.
Kerülve a szokványos tartalmat, nagy lelkesedéssel, érdeklődéssel kutatta olasz őseinek nyomait a levéltárakban, sőt személyesen is találkozott a ma már távoli rokonnak számító leszármazottakkal. Felmenői a XIX. században jelentős személyiségek voltak, ennél fogva a kötetben sokat foglalkozik a Garibaldi időszakkal, a Nápolyi királysággal, majd az egységes Olaszország létrejöttének történelmi eseményeivel is.
Útiterve nem a szokványos Velence - Firenze útvonal, így az olvasónak még érdekesebbek a leírt élmények, hiszen feltehetően kevesen ismerik személyesen az író által bejárt városok mindegyikét.
Torino, Genova, Pisa, Livorno, Szardínia szigete, Ischia, majd a Lipari szigetek, Szicília és Nápoly környéke mind - mind varázslatos tájai Itáliának, de más-más népcsoportok által lakott, egyedi kultúrával, sajátos éghajlattal, különböző mezőgazdasági terményekkel rendelkező tartományok, így a gasztronómiai szokások is a helyi lehetőségekhez igazodva teljesen egyéni ízlésre vallanak.
Szerzőnk természetesen felkészült utazóként, nagyon is jól tudta, hol kell tonhalat, hol érdemes polipot rendelni, és azt is sejtette, hogy merre divat nyúlhúst, és merre a szamárhúst megízlelni.
Persze nem csak a különleges, számunkra talán szokatlan csemegékre vadászott, hanem a legjobb Mozarella, vagy a nápolyi pizza lehetőségek, sőt az egyszerű spagetti sajttal, paradicsommártással is terítékre került.
Könyvének nem a teljesség bemutatása volt a célja, inkább csak csipegetett egy-egy vidék kínálatából, mindig egy kicsit a helyi hangulatot is az étlap, és a receptek mellé csempészve. Igen, minden elfogyasztott étel receptje is megtalálható a könyvben, gyakorlati tanácsokkal, az elkészítés során nélkülözhetetlen tudnivalókat is beleértve.
Végül, hogy érzékeltessem a szerző által megírt élmények sokszínűségét, a következő részletet mellékelem:
"Vercelli minden év szeptemberének első heteiben megnyitja kapuit a békafőzés őrületes világa előtt. Évente megrendezett sagrája arról is nevezetes, hogy helyi békát egyáltalán nem esznek, helyette messzi helyekről, például Indonéziából és Franciaország távoli területeiről importálják a hozzávalót. Az izgalmas békahétvégén a piemonti békafőzés kincseskamrája tárul fel. Békás frittata, brodo és rizottó. A helyiek ilyenkor isznak és táncolnak, valamint focimeccseket rendeznek a nagyra becsült kétéltű tiszteletére."
Jó étvágyat, akarom mondani, jó olvasást kívánok!

376 oldal, 3170 Ft., 150x200 mm, keményfedelű, védőborítóval

SUSAN FRASER KING:

LADY MACBETH

Macbeth nevét a történelmi legendák, a fennmaradt iratok, és különösen Shakespeare drámája már régen halhatatlanná tette, és nyílván ez a tény is közrejátszott abban, hogy a könyv szerzője, aki idejének jó részét Skóciában tölti, kutatásaiban ezt az izgalmas időszakot vizsgálta. Az újonnan feltárt dokumentumok összegzéseként írta meg történelmi regényét, amelynek főhőse Macbeth felesége, aki férje oldalán, hosszú időn át Skócia királynője volt.
Skócia mindig zord vidéknek számított, nem csak az éghajlat szempontjából, de az évszázadok történelmi viharait tekintve is. Különösen igaz ez a korai időkre, esetünkben a XI. század első felére, amikor az ellenség örökös támadásai tizedelték a szegény sorban élő embereket, ráadásul a véget nem érő belső viszályok még a királyok életének is gyorsan véget vetettek.
Amikor 1025-ben bekapcsolódunk az eseményekbe, Lady Gruadh, a későbbi Lady Macbeth még egy tekintélyes nagyúr lányaként élte vidéki életét. Mindig irigyelte, de növekedve egyre inkább gyakorolta is a fiuk kedvenc időtöltését, a fegyverforgatást. Akaratos, kemény, amolyan igazi amazon alkat volt már gyerekkorától kezdve.
Apja olyan férjet szánt neki, akiből idővel majd király lehet, ez által remélve, hogy maga is még hatalmasabb ura lesz a skótok földjének. Két jelölt jöhetett szóba, de Macbeth már nős volt, így unokatestvérére esett a választás. Macbeth, aki ismerte a lányt, figyelmeztette, ne menjen hozzá Gilkomganhoz, mert nem lesz jó vége.
Ám a frigy létrejött, és Gruadh hamarosan gyermeket várt. Ekkor történt, hogy férje távollétében, idegen lovasok vették körbe a várat, és közölték, férjét és embereit lekaszabolták. A lovasok vezére - a közben megözvegyült - Macbeth volt, aki még akkor éjjel, az ősi szokásjog szerint, feleségül vette a fiatal özvegyet.
Gruadh nem sokkal később megszülte fiát, és bár iszonyodott férje gyilkosától, idővel egyre inkább úgy érezte, Macbeth minden hibájával együtt is hasonló, jellemben hozzá illő alkat.
Nem részletezem az eseményeket, de innentől szó szerint hullottak a fejek. Megölték Gruadh apját, majd a királyt is. Az új király másként, más szemlélettel uralkodott, a szomszédos vikingek ellen újra és újra hajóhaddal indult, de örök vesztes maradt, amit az idő múltával a skót nagyurak nem néztek jó szemmel. Biztatásukra, az időközben már felesége bölcs tanácsira is hallgató, egyre tekintélyesebb Macbeth, legyőzte a királyt, és Skócia királya lett. Felesége pedig nem egyszerűen királyné, hanem Skócia királynője.
Gruadh, azaz most már Lady Macbeth, férje méltó társává vált, és mivel közös gyermekük nem született, féltve óvták, uralkodónak nevelték az első házasságából származó fiúgyermeket.
17 év békés nyugalma után azonban a régi gyilkosságok újabb bosszút követeltek, és az előző király fia, mint trónkövetelő, angol támogatással, megölte Macbethet. Utóda nevelt fia lett, ám hamar bekövetkezett, amitől Lady Macbeth mindig is rettegett, apja, testvére, két férje után, fia is a hatalmi harcok áldozata lett.
A regény eseményei ekkor, 1058-ban zárulnak, de amint a szerző utószavában elmeséli, mára csak annyi bizonyos, hogy Lady Macbeth akkor még életben volt, ám későbbi sorsáról még nem találtak újabb feljegyzéseket.
A hiteles történet nem romantikus regény, nincs a végén happy end, a szerző ezer évvel visszarepítve, olyan világba viszi az olvasót, ahol még a vad indulatok, a szemet szemért elv uralkodott, és ahol az emberi élet szinte semmit sem ért.
Lady Macbeth ebben a környezetben próbált ember maradni, másokon segíteni, büszkének látszani, senki előtt nem hajlongani, a férfiak előtt is mindig bátor, kardforgató harcosként, igazi amazonként viselkedni.
Ha ma élne, talán olimpiát nyerne, vagy magas hegyeket mászna, de egészen biztos, hogy az átlagból messze kiemelkedne, példakép lehetne. Történetét már csak ezért is érdemes megismerni.

454 oldal, 3170 Ft., 150x200 mm, keményfedelű, védőborítóval

CHITRITA BANERJI:

VÉGIGETTEM INDIÁT
Gasztrokulturális utazás az ízek és a fűszerek országában

Nem vagyok egyedül azzal az álomszerű gondolattal, hogy akár étlen-szomjan is végigjárnám Indiát, bár ahogy Chitrita Banerjinek nem sikerült végigennie, gyanítom, végigjárni is lehetetlen vállalkozás lenne ezt a kontinensnyi országot.
A könyv címe azért még így is nagyon találó, hiszen India legszebb, legismertebb részeibe kalauzolja el az olvasót, ahol a szerzőnek megadatott az irigyelt lehetőség, kedve szerint megízlelhette a táj jellegzetes gasztronómiai finomságait.
Nekünk, utazni vágyóknak, külön élmény, hogy mindenre nyitottan, érdeklődve utazgatott a szerző, és a látott, átélt élmények egyre újabb gondolatokat hoztak a felszínre, kicsit a nyugati ember szemével nézve, de mindig egy született indiai háttérismereteire támaszkodva. Chitrita Banerji ugyanis annak ellenére, hogy ma már egy Bostonban élő, elismert gasztronómiai újságíró, ízig - vérig indiai asszony, aki Kalkuttában nőtt fel, kiválóan ismeri Indiát, mégpedig nem csak az ezerarcú indiai konyhát, de a hatalmas ország történelmét, kultúráját, vallási, etnikai sokszínűségét is.
India óriási, bejárhatatlan ország, még a nagyvárosokat is nehéz lenne felsorolni, nem hogy a szent helyeket, természeti csodákat, ősi eposzok helyszíneit végiglátogatni. A könyv is szelektálva tárja elénk ezt a sok nyelvet beszélő, számtalan népcsoport által lakott Indiát, ahol az anyagi különbségek mellett a vallási hovatartozás, vagy a ma is létező kasztrendszer még mindig távol tart egymástól embereket. Ennek ellenére az utazó egy lüktető, békés, látszólag egységes világba csöppen.
A könyv egy kalkuttai esküvői meghívással kezdődik, aminek aztán mi olvasók is részeseivé válunk, részben az ilyenkor kötelező hagyományok megismerésével, részben a gazdag ételválaszték elemezgetésével.
A szerző nem untat konkrét, a világ túlsó felén egyébként is nehezen megvalósítható receptekkel, inkább részletesen elmeséli, hogyan is válik a számtalan összetevő, a szigorú konyhai szokások betartásával, ízben és látványban is maradandó élménnyé, aminek kiteljesedése még ma is akkor az igazi, ha fényes banánlevélen tálalják, és evőeszköz nélkül, az újainkkal, a földön ülve fogyasztjuk el.
Bombay, Kalkutta, Amritszár, Kocsin, Delhi, Goa, Benáresz már önmagában is megérdemli figyelmünket, mint ahogy a portugál, majd az angol gyarmatosítók kitörölhetetlen nyomai, vagy éppen George Orwell, vagy Kipling indiai kötődése. Hogyan él a hindu, miben más a muszlim, vagy a szikh konyha, kinek ízlik a disznóhús, kik vegetáriánusok, és vajon mit várnak el egy Angliában doktorált fiatalembertől, ha hazatér Indiába, és vajon mi vár egy özvegyasszonyra az évszázados hagyományok szerint? Mindenre választ kapunk, miközben csak eszünk és eszünk.
Hogy mégis mit, hol, és mikor, azt képtelenség elmesélni. Mentségemre álljon itt egy rövid részlet, amelyben gyermekkori, anyja által, a banánfa ajándékaiból készített kedvenc ételeit ismerteti a szerző:
"Banánvirágot főzött kockára vágott krumplival, kókuszdarabokkal és apró csicseriborsóval, amelyet babérlevéllel, római köménnyel, egész zöld csilipaprikával és garam maszálával ízesített. Ezután banánlevélben őrölt mustármaggal és reszelt kókuszdióval enyhén párolt banánvirág, majd a banánfatörzs elefántcsontszerűen ragyogó bele apró garnélarákkal megfőzve, vagy egész mustármaggal, kurkumával és zöld csilipaprikával ízesítve. Végül zöld banán fűszeres húsából készült krokett következett."
Ezernyi titkot rejt a könyv, ízekről, illatokról, emberekről, a keleti világ maradandó értékeiről és ennek egyáltalán nem ellentmondva, a szokások gyors, globalizációtól sem mentes változásairól.
Utazzanak a szerzővel, szívják magukba India varázsát, tartalmas, sokszínű élményben lesz részük.

344 oldal, 3170 Ft., 150x200 mm, keményfedelű, védőborítóval



Látogassák meg a Tericum Kiadó honlapját, ismerjék meg, olvassanak bele könyveikbe, és tájékozódjanak a közeljövő újdonságairól.


A Tericum Kiadó nálunk bemutatott könyveit összegyűjtve, itt nézhetik meg:

vissza vissza tovább tovább

Copyright 2001-2009, Hátizsák