DONALD RAYFIELD:

SZTÁLIN ÉS HÓHÉRAI
A zsarnok, és akik neki gyilkoltak

Ami Oroszországban a huszadik század első felében történt, azt nálunk mindig csak felületesen emlegetik, mintha, kicsit szemérmesen, a saját bűneinket, vagy legalábbis titkainkat rejtegetnénk.
Többnyire Sztálin és Berija neve kerül szóba, mint minden rossz okozója, és kevés szó esik a hatalmi harcokban elvérzett ellenfeleikről, a kiszolgálók sokaságáról, közöttük az olyan jól ismert nevekről, mint például Mikojan, Molotov, Vorosilov, Bulganin, vagy Hruscsov elvtárs. Lenin, Trockij? Mintha nem is oda tartoznának.
A most megjelent kötet nagy erénye, hogy egy kivülálló angol történész munkája, aki - amint a könyv végén található jegyzetek mennyisége is mutatja - alaposan átrágta magát a fellelhető irattári anyagokon, és láthatóan kizárólag a hitelességre, a tények közreadására törekedett.
A körülmények minden ember életében sokat számítanak, senki sem marad az, aminek születik, sokaknál elvész az ártatlanság, és elindul egy ördögi folyamat, amiből nem lehet kilépni, és amit - utólag is - nehéz megmagyarázni. Ez utóbbira vállalkozott Donald Rayfield, amikor Sztálin életét a kezdetektől, a Gruziában töltött évektől, az egyházi tanulmányokon át, a közönséges büncselekményekben való részvételékig aprólékosan követi. Képzeletünkben egy darabos, mogorva, nyers ember képe él, de mint kiderül, egy igen olvasott, nagyon éles eszű emberről van szó, akinek belső énjét sosem ismerhettük volna meg, ha az általa elolvasott igen komoly irodalmi és filozófiai könyveket nem látta volna el olyan "széljegyzetekkel", amiről szavakban soha senkinek nem nyilatkozott.
A bolsevikok körében már a kezdetekban, az 1917-es forradalom előtt tekintélye volt, a maga puritánságával, megbízhatóságával kivívta Lenin rokonszenvét is, és ahogyan a könyv szerzője jellemzi "Sztálin vonzerejének az volt a titka, hogy minél jobban megismerte az ember, annál jobban bámulta benne a könyörtelen cselekvés és a mélyen rejtőző intellektus különös elegyét."
Az évek multával aztán szép lassan kiépíti a maga birodalmát, olyan embereket tesz pozíciókba, akik maximálisan kiszolgálják, és akikben meg van a bizalma, de akiket egyik pillanatról a másikra, kreált okokból, bármikor eltávolithat a hatalomból. Leszámol mindenkivel, előbb a lehetséges vetélytársakkal, azután az egyházzal, a kulákokkal, az értelmiséggel, a tábornokokkal, egyszóval, szép sorban, a társadalom minden rétegével.
"Ha Sztálin valamiben zseni volt, hát személyzetisként volt az. Látszólag középszerű emberekkel vette körül magát, és rendkivül hatékonyan használta őket."
Veszedelmes, vérengző beosztottjai nem válogatnak az eszközökben, mindenre képesek, céljuk nem más, mint egyszerűen a hatalom megtartása, ami, jól tudják, egyben az életüket is jelenti.
Létrejön a Cseka, majd az NKVD, a Gulag táborok, és tömegével "tisztogatják" a lakosságot, emberek milliói halnak éhen, pusztulnak el az erőszaktól, majd ezt tetézve a világháborúban.
Nehezen érti az utókor, hogy mi lehetett az oka, hogy soha nem fordultak szembe vele, hogy beosztottak tömkelege tett eleget a legvadatt parancsnak is, hogy eltüntek az erkölcsi gátak, hogy többé nem számított a baráti vagy rokoni kapcsolat. Pedig egyszerűen a félelem a válasz. Könyörtelenül elbántak a "vétkes", pláne a nemkivánatos személyekkel, többnyire a teljes rokonságukat is beleértve. Érzelmek nem léteztek ebben a milliőben. Jó példa erre Sztálin orvosa, aki az idős, gyengélkedő Sztálinnak pihenőt, a munkától visszavonulást ajánlott. "Gazdája", hálából a jó tanácsért, utasította Beriját, hogy "Rakjátok rendbe Vinogradovot!" - ami esetében sem sok jót jelenthetett.
Hogyan tiporták le a keleti blokk országait, hogyan tüntek el népek a Kaukázusból, honnan is ered a csecsenek vad orosz ellenessége, mit szólt Trockij Lengyelország feldarabolásához, milyen kapcsolatban volt Gorkij vagy Solohov Sztálinnal, milyen ember is volt Lenin, Trockij, vagy mondjuk a "mi" Kun Bélánk? Ezernyi érdekes kérdés, amire választ ad a szerző.
Tanulságokkal teli, nagyon érdekes könyv, amit már csak azért is érdemes elolvasni, hogy tisztán lássuk, a nyugati demokráciák államfői - a háborús évek alatt - milyen könnyen ölelték keblükre Sztálint, milyen gyorsan szemet hunytak húszévnyi rémuralma felett, amint az érdekük úgy kívánta.

4900 Ft., 616 oldal, 150x225 mm, keményfedelű, védőborítóval.

ANATOLIJ BUKREJEV - G. WESTON DEWALT:

HEGYI ŐRÜLET
Az 1996-os Mount Everest tragédia más szemszögből

Sokáig azt hittük, hogy a Himalájában a hegymászók sosem fognak nyüzsögni, mert oda nem elég az erő és a győzniakarás, oda olyan késztetés kell, ami erősebb, mint az ösztönös halálfélelem.
Ám a világ dolgai úgy alakultak, hogy ma már mindent az anyagiak diktálnak, és szép lassan kialakult a hegymászásnak az a formája, amikor hatalmas összegekért megpróbálják feljuttatni az egyébként arra alkalmatlanokat is, akár a Mount Everest csúcsára is.
Ez a könyv is egy ilyen történetet mesél el, Anatolij Bukrejev, egy elismert, tekintélyes hegymászó vallomása alapján. Bukrejev anyagi gondjainak megoldását remélte, és talán megtisztelve is érezte magát, amikor igent mondott neves hegymászó ismerőse felkérésére, hogy vegyen részt egy expedícióban, segítsen egy csapat fizetős ügyfelet feljuttatni a Mount Everestre.
Bukrejev, aki korábban már kétszer is járt az Everesten, és oxigénpótlás nélkül számtalanszor jutott fel 8000 méteres magasságba, minden kisérői tapasztalat nélkül csöppent a csapat mellé, de bízott fáradhatatlan fizikumában, és nagyon remélte, hogy rendben lesznek a nélkülözhetetlen felszerelések, és a kiszolgáló serpák is az elvártak szerint teszik majd a dolgukat.
Aztán, ahogyan az életben az lenni szokott, már a kezdet kezdetén, az első naptól döcögve indultak a dolgok. Nem volt tökéletes az aklimatizáció megszervezése, nem érkezett meg időben minden felszerelés, és látszott, hogy az oxigén készlet is nagyon szűkös, akár kevés is lehet, ha bármi gond akad. Ilyenkor persze a szervezőknek hatalmas az anyagi tét, ráadásul korlátozott a hegyen tartózkodás ideje, nem lehet az időt húzni, nincs idő tanakodni, ha az időjárás engedi, neki kell vágni. Ilyen helyzetben a csapat vezetőjének nagyon észnél kell lenni, ha nem akar olyat hibázni, ami emberi életekbe kerül.
Á könyvet olvasva átéljük a hegymászás minden szépségét, az alaptáborban - a hegy látványától - érzett szorongató félelmet, és azt az állapotot, amikor a csúcs közelében már csak gépiesen próbál lépni az ember, anélkül, hogy képes lenne kontrolálni magát, anélkül, hogy tudná, van-e annak még bármi értelme. Ilyenkor a kisérők dolga figyelni, segíteni a roskadozókat, vagy parancsszóval visszaküldeni őket, amíg nem késő.
A csúcstámadás napján szerencsésen indultak a dolgok, kegyes volt az idő, csak a tapasztalatlan csapat volt sokkal lassúbb a vártnál, és mire végre mindenki felért a csúcsra, annyira elment az idő, hogy a visszatérésre már reményük is alig maradt. Tetézte a bajt, hogy elfogyott az oxigén a palackokból, ami nélkül lefelé is alig haladtak az egyre viharosabb időben. Mire sötétedett már az orrukig se láttak, lépni sem tudtak, fogalmuk sem volt, hol vannak, és bekövetkezett a tragédia.
A jó erőben lévő, oxigénpalack nélkül mászó Bukrejev már korábban, még a baj észlelése előtt, előre ment, hogy mielőbb leérjen a sátrakhoz, és ha bármi történne, oxigént tudjon vinni társainak. Rádiója nem volt, így semmit nem tudott, csak később, egy-két félholtan leérkező mászótól, serpától hallotta, hogy odafent baj van. A borzalmas időben persze senki nem vállalta, hogy visszamegy vele a hegyre a társakat keresgélni, hiszen szikrányi erejük sem volt, ráadásul, ha nem is mondták ki, egyszerűen féltették az életüket.
Ebben a tragikus helyzetben egyedül Bukrejev volt, aki kétségbeesve többször is visszament a hegyre, és miután nagy nehezen megtalálta a magatehetetlen társak egy csoportját, akit tudott levonszolt, letámogatott a hegyről. Még hajnalban is fáradhatatlanul kereste barátját, az expedíció vezetőjét, szinte eszementként, mit sem törődve élete kockáztatásával.
Hogy mi lett az expedíció vége, ki élte túl, és mind ezeket hogyan látta a világ, mit nyilatkoztak a túlélők, erről szól ez a szívszorító, de egyben lélekemelő olvasmány.
Bukrejev vallomása izgalmas, őszinte, és tanulságos is, örök időkre kötelező olvasmány a magas hegyekbe vágyóknak, és példaértékű hősköltemény azok számára, akik ebben a rohanó világban már nem hisznek az önzetlen emberek áldozatvállalásában.
A kötet végére egy epilógust is írt a szerző, egy másik Himalája mászásról, amikor a sors már az olvasó által megszeretett Bukrejev életét sem kimélte. Egy lavina őt is végleg elsodorta.
Mintha előre megérezte volna, korábbi tragédiák kapcsán éppen ő fogalmazta meg:
"A hegyeknek megvan hozzá a hatalmuk, hogy a birodalmukba szólítsanak bennünket. Hány meg hány barátunk maradt ott mindörökké, aki lobogó lelkével a magasságot áhitotta! Ne feledjük a hegymászókat, akik soha többé nem térnek vissza a hegyek csúcsairól."

2900 forint, 320 oldal, 145x210 mm



Látogassák meg a Park Kiadó honlapját, ahol sok szép könyv közül válogathatnak, elolvashatják a kiadó ajánlásait, és komoly kedvezménnyel vásárolhatnak:



A Park Kiadó nálunk bemutatott könyveit egy helyen, itt nézhetik meg:

JESS McCLOSKEY:

FINOMSÁGOK AJÁNDÉKBA
Inycsiklandó meglepetések - mert torkoskodni és adni jó!

Az Aréna Kiadó az elmúlt években már elkényeztette olvasóit a reprezentatív küllemű, újszerű tartalommal megtöltött gasztronómiai kadványaival, elég csak a nagy sikert aratott Gourmandia vagy a Konyhanyelv kötetekre gondolnunk.
Ugyanakkor, egy másik érdekes téma is gyakran megjelenik a Kiadó palettáján, amit leginkább úgy foglalhatnánk tömören szavakba, hogy hogyan ügyeskedjünk, hogyan hozzunk létre valami hasznos, üde apróságot, ami szebbé, látvágyosabbá teheti az otthonunkat, környezetünket, amivel, mint apró ajándékkal, esetleg másoknak is örömet szerezhetünk.
A most megjelent, Finomságok ajándékba kötetük mind a két említett témakört megjeleníti, hiszen igazán látványos ötletekkel segíti azokat, akik finom és ehető ajándékokkal szeretnék meglepni szeretteiket, barátaikat, ráadásul könnyen elkészíthető, elegáns csomagolási megoldásokat is mellékel, hogy az ízek mellett a küllem, az összhatás is ünnepivé, mégis személyre utalóan egyénivé váljon.
Egy ilyen könyvet, ha kézbe vesz az ember, az mindig hasonló élmény, mint amikor egy neves cukrászdába belépünk, és átadjuk magunkat a látvány kábító varázsának. Valahogy így van ez most is, csak lapozgatunk, nézelődünk, álmodozunk, képzelődünk, barátkozunk a mesés csoki költeményekkel, dzsemekkel, sosem hallott lekvárokkal, vagy a kakukkfűvel ízesitett olivaolajjal.
Aztán, ha már vannak kedvenceink, beleolvasgatunk az elkészítés titkaiba, majd a receptekbe, és kezdjük elhinni, amit a szerző is emleget, hogy bizony ezek a csodák valójában nagyon egyszerű dolgok, nem igényelnek nagymama szintű konyhai tudást, bárki nekifoghat, a végén magunk is meglepődünk, milyen ügyesek vagyunk.
Ezek a receptek, bármilyen beváltak is, csak alapot adnak fantáziánk szárnyalásához, hiszen akár az alapanyagok, akár a csomagolás terén, kedvünk szerint változtathatunk rajta, bátran bedobhatjuk saját ötleteinket is.
A nagy titkot, azaz a csokival bánás törvényét, a szerző belénk súlykolja, és ha arra odafigyelünk, már nagy baj nem lehet, valami különleges édesség mindenképpen lesz belőle.
Persze, nem csak csokigolyókból áll az élet, az ajánlatokat nézegetve mézes-vajkrémes vagy például juharszirupos-diós muffinokból is készíthetünk kis csomagot, de gyanítom az újdonságként hangzó citrom vagy almakrém is bárkinél nagy sikert arathat. Elmondhatjuk, és ez az egész kötetre igaz, hogy olyan egyszerű dolgokra tanít, amihez semmi különleges, vagy méregdrága adalék nem szükséges, mindenki találhat benne kedvére valót.
Nekem például a mentás csokiszeletek és a fehér csokoládés vajkaramella áfonyával kombinációja ragadta meg legjobban a figyelmemet, nagyon izgalmasnak, ínycsiklandozónak tünnek.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy maga a könyv önmagában is egy szép ajándék lehet így Karácsonyhoz közeledve, de akiben buzog egy kis kreatívitás, nagyon hasznosan forgathatja, remek tippeket találhat benne, arról nem is beszélve, hogy önbizalomerősítő fogalmazása jótékonyan hat még az óvatos kezdők számára is.
Keressék a könyvet, lapozgassák, tetszeni fog!

3190 Ft. (a kiadó weblapján: 2200 Ft.), 144 oldal, 205x225 mm, keményfedelű


Látogassák meg az Aréna 2000 Kiadó weblapját, ahol a kiadó teljes kínálatát megismerhetik, közöttük számtalan gyönyörű albumot az elmúlt időszakok nagy sporteseményeiről:

Az Aréna 2000 Kiadó nálunk bemutatott könyveinek oldala:

PASSUTH LÁSZLÓ:

MEDÚZAFEJ

Köztudott, hogy Passuth László szerette a nagy kihívásokat, könyveiben előszeretettel, a más szerzők által került, sok utánajárást igénylő témákat dolgozta fel. Medúzafej című regénye esetében is ez motiválhatta, amikor a történelem nagy korszakai után a művészet felé fordult, és egy mindenki fülében jól csengő név mögött a kevésbé ismert művészt, és magát az embert próbálta velünk megismertetni, megszerettetni.
Michelangelo Merisi, aki eredeti nevét szülőfalujáról Caravaggiora cserélte, rövid élete során a legnagyobbak közé emelkedett, de mivel nem egyetlen emblematikus festménye emelte mások fölé, csak teljes életművének ismeretében lehet méltatni, értékelni. Ezt a buktatókkal teli utat követhetjük végig a regényben.
A reneszánsz nagy hírű festői már nem élnek, amikor 1571-ben, egy építőmester fiaként megszületett Milánó közelében a későbbi Caravaggio. Veleszületett tehetségét korán észrevették, és már 12 évesen egy neves milánói festő mellett próbálta ellesni a szakma titkait. A tanuló évek után a fiatal festő világot akart látni, hogy saját szemével tanulmányozhassa az elődök munkáit, megfejtse titkaikat, és talán, hogy mércét állítson önmagának. Szegényen, pénz nélkül, de önbizalommal telve indult Róma felé, hogy az örök városban egy kis szerencsével támogatókat találjon, és maga is elinduljon a nagy elődök nyomdokain a siker felé.
Furcsa fickó volt, külsejére a szűkös lét rányomta bélyegét, ráadásul viselkedése, vad temperamentuma, kevésbé csiszolt, hiányos műveltsége is rossz fényt vetett rá. Az előkelő társaságok helyett az olcsó kocsmák világa volt az övé, ott érezte magát fesztelenül, ám ennek híre nem a legjobb ajánlólevél volt már akkoriban sem.
Tehetsége azonban vitathatatlan volt, már első próbálkozásai meglepték a fiatal festők képeire vadászó kereskedőket, akiknek köszönhetően hamarosan Róma egyik püspökének támogatását élvezte, és egyik képet a másik után festhette az újabb és újabb tehetős művészet pártolók számára.
Kezdetben saját arcát kölcsönözte képeihez, majd olcsó, szegény fiúkat keresett modellnek, de a csendéletek, életképek helyét hamarosan, a megrendelők igényét követve, bibliai témájú, több alakos képei követték. Színeiben, hatásában teljesen egyéni stílusa volt, sötét, szinte fekete háttérből emelkedtek ki a fény által hangsúlyozott, a néző figyelmét azonnal megragadó élethű alakjai.
Elárasztották munkával, hatalmas, templomi oltárképekre kapott megbízást, nevét mindenfelé elismeréssel kezdték emlegetni. Egy-két év és a legnagyobb lehetett volna, pápai megrendelésekkel, de a sors más utat szánt neki. Szórta a pénzt, esténként a kocsmákat járta, és talán ennek a miliőnek köszönhetően, hírtelen haragú természete nagy bajba sodorta, amikor egy apró összezördülést követően, mielőtt kontrolálhatta volna magát, kardjával leszúrt egy fiatalembert, aki azonnal meghalt.
Ő is tudta, Rómában ezért hosszú évek börtöne várna rá, ezért rögtön megszökött a városból, dél felé indulva. Nápolyon, Szicílián át Máltára hajózott, ahol már nem kellett Róma hatalmától tartania. Szökésekor egy fillér nélkül, mindenét hátrahagyva menekült, de tehetségének híre már megelőzte, bárhol állt meg útközben, akadtak tehetős segítői, akik cserébe egy-egy festményt kértek a kiszolgáltatott művésztől.
Eleinte úgy tűnt, hogy Málta az ő világa lesz, zaklatott élete talán itt megnyugszik, és csak a festészetnek élhet. A lovagrend nagymestere munkát adott neki, saját portréit "várta el" a menekült festőtől a biztonságért cserébe. Ekkor már érett, magabiztos mestere volt az ecsetnek, remekművek kerültek ki kezei közül. Gyorsan alkotott, termékeny, agilis művész volt, aki ha új feladatot kapott nem is tudott másra gondolni, csak a megálmodott kompozíció lebegett szeme előtt.
Múltjával, származásával nem remélhette, mégis megtörtént, a nagymester, hálából a remek képekért, "de gratia" lovaggá ütötte, ami nem csak Máltán, de Európa szerte hatalmas elismerést, tiszteletet jelentett. Jöttek a megrendelések, minden mesésen alakult, maga is érezte, itt az ideje megváltozni, lovaghoz méltóan élni, visszafogni gyakran előtörő indulatait.
Életét nézve szinte törvényszerű, hogy itt is megtalálta a baj, egy neves lovaggal verekedett össze, és talán már meg sem lepődünk, újfent menekülnie kellett.
A könyv végigkíséri szökését, városról városra, az annyira vágyott Róma felé, ahonnan évek óta a pápai kegyelmet várta.
A szerző részletesen beszámol az út stációiról, a menetközben festett pazar képekről, a zseni otthontalan életéről, társtalanságáról, egészen a fiatalon, váratlanul bekövetkezett haláláig.
Passuth László aprólékos, gondos szerző, ebben a könyvében is szinte láttatja velünk a képeket, Caravaggio minden festményéről élményszerű leírást ad. Ám, nem is ő lenne, ha regényében nem szentelne jelentős teret a kornak, Itália történelmének, és különösen Málta bemutatásának. Caravaggiot nem kiragadva, hanem környezetébe simulva, a kor neves alakjaival együtt emlegetve ismerteti meg az olvasóval.
Passuth László kivételes, nagy tudású ember volt, aki nagyszerű pedagógiai érzékkel írta könyveit. Medúzafej című regénye is méltó az olvasók figyelmére, tartalmas mondanivalója láthatóan az idő múltával sem halványodik.

658 oldal, 3990 ft., 140x220 mm, keménytáblás védőborítóval


JANE JOHNSON:

A SZERELEM AMULETTJE

Mint oly sokszor tapasztaltuk már, esetünkben is jelentős szerepet játszott az írónő személyes indíttatása a regény témájának választásakor. Marokkói férje révén sok időt tölt az arab országban, ahol gyakran szembesülhet az élet másik, Londonban sosem látott oldalával.
Miközben naponta olvashatunk Marokkó ősi városainak mesés világáról, alig hallani valamit az ország máig igen titokzatos, a Szahara homokjába simuló, gyéren lakott déli feléről. Errefelé, ha bizonyos technikai vívmányaival be is tört a civilizáció, mind a mai napig élnek olyan törzsek, akiket a társadalom egyszerűen kirekeszt magából. Itt, a tuaregek földjén játszódik a regény.
Isabelle története Londonban kezdődik, ahol jól szituált, független nőként élte életét. Apja halálakor azonban a hagyatékok között rámaradt egy különös doboz, tele érthetetlen, olvashatatlan iratokkal, és egy furcsa amulettel. A mellékelt levél is titokzatosan hangzott, konkrétumok helyett csak célzások, utalások voltak benne valami távoli marokkói helyszínre. Nem értette az egészet, de a napok multával egyre erősödött benne a kíváncsiság, izgatta, hogy vajon miről lehet szó, miféle kódolt üzenetet hagyott rá az apja.
Sosem volt utazgató típus, de most hirtelen elhatározással, a sziklamászás iránti vágyukat hangoztatva, barátnőjével nekivágtak Marokkónak, tudat alatt abban reménykedve, hogy talán apja rejtélyes üzenetét, az amulett titkát is megfejtheti valami csoda folytán.
A szabadság azonban rosszul kezdődött, már az első nap baleset érte a hegyen, megsérült a lába, ami felforgatta terveit, ám mire észbe kapott, unalmas üldögélés helyett, már lelkes segítőjével autózott a sivatag szélén lévő, távoli kis faluba, ahonnan aztán az események váratlanul tovább sodorták a végtelen Szahara felé.
Afrikának ezen a látszólag élettelen részén, ahol Marokkó, Algéria, Mali és Mauritánia találkozik, valamikor a vándorló törzsek szabadon éltek, hozták-vitték az árút, kereskedtek, számtalanszor átszelve tevéikkel a sivatagot. Akkor még a határokat csak papíron húzott vonalnak nézték, senki nem törődött vele, nem volt gyakorlati jelentősége. De eljött az idő, amikor az olaj és az ásványi kincsek utáni vágy, a fejlett nyugat kapzsisága mindent megváltoztatott. Utak épültek, a határokat ellenőrizték, szinte lehetetlenné téve a tuaregek hagyományos életét.
Ebben a bizonytalan környezetben Isabelle és barátja váratlanul ismeretlen fegyveresek fogságába esett, és hamarosan már azt sem tudták, hogy a terepjárókkal merre viszik őket. A félelmetes, reménytelennek látszó helyzetben, az idő múlásával egyre fontosabb szerepet kap a nyakában hordott amulett, amire elrablóik is szokatlan érdeklődéssel néztek, és aminek titkát hirtelen mindenki szerette volna megtudni, de természetesen, ez csak a regény végére derül ki.
A Szaharában persze nem csak terepjárók szaladgálnak, máig nélkülözhetetlen a tevék szolgálata. A regény másik szála ebbe a most is létező helyi életformába viszi el az olvasót, a nomád törzsek puritán, sátrakban töltött hétköznapjaiba. Egy hajdani tuareg hercegnő leszármazottjának útját követjük, keresztül a Szaharán, az Aggadir hegységig, ahol elveszett rokonait, egykori családját keresi. A veszélyek, a szomjúság, a kiszolgáltatottság naponta nehezíti végtelen hosszú útját, és látva az életben maradásért folytatott küzdelmet, a helyismeret, a találékonyság, a talpraesettség, na és a gondviselés nem elhanyagolható fontosságát, mi, olvasók is átérezzük, mit jelent a Szaharában bennszülöttnek lenni. Megismerjük étkezési, öltözködési, házassági szokásaikat, az esküvői, a temetési szertartást, vagy például a férfiak nőkkel szembeni elvárását, magatartását.
Nagyon érdekesen alakul a történet, de, hogy a regény végén milyen körülmények között találkoznak a szálak, mi derül ki az amulettről, hogyan alakul Isabelle sorsa, azt nem lenne ildomos elárulni.
Különös világban játszódó romantikus történet, ami önmagában is olvasásra érdemes, de az által, hogy a sivatagban hazátlanul tengődő tuaregek sorsát is elénk tárja, olyan üzenetet hordoz, ami kiemeli a kellemes nyári olvasmányok közül.

504 oldal, 3490 ft., 135x220 mm, füles kartonált.



ATHENAEUM 2000 KIADÓ
Látogassák meg a kiadó weboldalát, ahol - időrendi sorrendben - megtekinthetik az eddig megjelent könyveiket, közöttük jó néhány, a fenti kötethez hasonlóan színvonalas kiadványt is. A könyvek mellett elolvashatják a Kiadó hívatalos ajánló sorait is, ami megkönnyítheti döntésüket, választásukat.


Az Athenaeum Kiadó nálunk bemutatott könyveit összegyűjtve, itt nézhetik meg:

TAHIR SHAH:

KALANDOZÁSOK AZ EZEREGYÉJSZAKÁBAN

A Kalifa Háza kötetében már megismertük a szerzőt, aki korábban Londonban élt családjával, de a kalandvágy, a szebb, nyugalmasabb jövő reményében gondolt egy merészet és elköltözött Marokkóba, Casablanca mesés tengerparti városába.
Új könyvében már a beilleszkedés után vagyunk, amikor már látszólag helyén vannak a dolgok, de még mindent kívülről látunk, mert szerzőnk bármennyire is szeretné, még nem eresztett gyökeret, a helyiek idegenként tekintenek rá.
Marokkó az egyszerű turisták számára is különösen érdekes, számtalan élményt nyújtó ország, de ezt a könyvet olvasva hamar ráébredünk, hogy a látnivalókon, az udvarias gesztusokon, a baráti vállveregetéseken túl, mi magunk az arab lélekhez közelebb talán akkor sem jutnánk, ha hosszabb időt tölthetnénk ott.
Szerzőnk kivételes, mondhatnánk, szerencsés ember, aki európai kultúrában nevelkedett, de afgán ősei révén mohamedán vallású, ami nagyban segítette, hogy könnyedén találjon kapcsolatot az arabokkal. Európai szemmel látja Marokkót, ezért történetei hitelesek, ugyan akkor átérzi, megérti a mohamedánok erős hitét, az ahhoz kapcsolódó különös hiedelmeket, szokásokat, és ebből adódóan, a lényeget kiemelve, képes megmutatni a lélekben mélyen megbúvó dolgokat is.
Nekünk keresztényeknek egyébként sem könnyű elképzelni, és pláne megérteni egy olyan világot, ahol mindenki hívő, és gyerekkorában a Koránt magolja, majd felnőttként is olyan, számunkra teljesen valótlan lényekben hisz, mint például a nálunk csak mesékben felbukkanó dzsinnek.
És itt, a mesékkel kapcsolatban említsük meg, hogy a könyv írójának már a nagyapja is meséket gyűjtött, ez afféle családi hagyománnyá vált náluk, és részben ez motiválta a szerzőt is, amikor Marokkóba költözött. Nagy reményeket fűzött a szájhagyomány útján terjedő ősrégi mesék felkutatásában, hogy aztán azokat valamilyen formában majd az utókor számára is elérhetővé tegye.
Első próbálkozásai is érdekesek voltak, amikor még egy-egy iparossal, kereskedővel kapcsolatba kerülve felvetette a mese iránti érdeklődését, de az igazi áttörés akkor jött, amikor ráébredt, hogy Marokkóban a férfiak, gyakran a hangoskodó feleség elől nyugalmat keresve, a hét bizonyos napjain ugyanabban - a nők által nem látogatható - kávéházban üldögélnek, kávéjukat szürcsölgetve, beszélgetve, látszólag semmittevéssel múlatva az időt.
Ezek a délutánok meglepően érdekes barátságokat hoztak számára, nagyon sok szokatlan kéréssel, szívességgel tarkítva, aminek következtében egy kis lépéssel mindig közelebb került a marokkói gondolkodásmód megértéséhez.
Kíváncsiságától hajtva, néha mások kedvéért, sőt még a dzsinekkel kapcsolatban is, sokat utazgatott Marokkóban, bejárta Fez, Marrákes, Tanger ősi városait, járt a sivatagban, útba ejtve számtalan kis települést, és az élmények hatására egyre céltudatosabban kezdte keresni a saját, személyes meséjét. Kiderült ugyanis, hogy Marokkóban mindenkinek van egy meséje, amit a szíve mélyén, mint kincset őrizget, hogy majd utódainak továbbadhassa.
Míg szerzőnk a meséje után kóborol, mi olvasók is egyre jobban belelátunk az arab lélek tükrébe, felfedezzük másságukban az értéket, és megértjük az alábbi idézetben is bemutatott különbséget.
Történt ugyanis, hogy odaköltözésük után egy szerelő dolgozott az író házában, aki kíváncsian rákérdezett, vajon miért jöttek Marokkóba?
- "Szabadok lettünk - válaszoltam neki -, végre nem kell senkit sem kerülgetnünk.
A szerelő megtörölte kopasz fejét egy kendővel.
- De hogy fog boldogulni barátok nélkül?
Most, hogy visszagondolok erre a beszélgetésre, megértem, mire célzott a szerelő. A nyugati világban barátok alatt jobbára olyan embereket értünk, akikkel néha betérhetünk egy italra, s közben nem vagyunk egyedül. Másfajta elvárásaink vannak velük szemben. Ha szívességet kérnek tőlünk, általában visszakérdezünk, miről is lenne szó, még mielőtt felajánlanánk segítségünket. Marokkóban azonban a barátságot a becsület és a lovagiasság eszméje hatja át, úgy, mint hajdanán Európában is. A barátság két ember közötti szoros köteléket jelent, amely lehetővé teszi, hogy bármit - legyen szó akármilyen nagy horderejű dologról is - kérhessünk a másiktól."
Mint a kötet címe is sugallja, sok szép mesét ismerhetünk meg a könyvet olvasva. Felnőtt mesék, tanulságokkal, aranyigazságokkal fűszerezve. És egy ősi kultúrához illően sok-sok bölcsességgel, amelyek közül mindenki talál majd magának, az általam választotthoz hasonlóan, szívhez szólót:
"Ne azt nézd, hogyan nézek ki.
Arra figyelj, amit feléd nyújtok!"
Nagyon érdekes könyv, tele szokatlan, különleges történetekkel, és igazi mesékkel.

480 oldal, 3570 Ft., keményfedelű, védőborítóval, 145x200 mm

TASHA ALEXANDER:

GYÖNGYKÉNT HULLÓ KÖNNYEK

Egy nagyszerű krimi szerzőt ismerhetünk meg a fiatal, történelmet tanult írónő személyében, aki a jó száz évvel ezelőtti Konstantinápolyban játszódó regényében nem csak remekül keveri a szálakat, de a hátteret is igyekszik úgy megvilágítani, hogy magunk is beutazzuk a szultán hajdani városát.
Szokták mondani, hogy az élet a legnagyobb regényíró, és ez most is így lehet, hiszen az utószóból megtudjuk, hogy a szerző valós személyek egykor átélt történetét dolgozta fel, tette számunkra az utolsó oldalakig izgalmas, előre megfejthetetlen krimivé.
Az események többnyire a város legtitokzatosabb épületében, a szultán háremében játszódnak, ahová a Konstantinápolyba érkező angol nászutas pár női tagját, mint a nyomozásban segédkező személyt, soron kívül beengedik, és az ő kíváncsi, érdeklődő szemével mi magunk is betekintést nyerünk a hárem rejtett világába, a falakon belüli hatalmi viszonyokba, a lányok különös életébe. A palota szigorúan őrzött, nyugalom, kényelem jellemzi ezt a környezetet, ahová idegenek, különösen férfiak, sohasem léphetnek be, most mégis felbolydult az élet, mert egymás után többen is a török birodalomban gyakran használt selyemzsinór áldozatává váltak. Bejutott valaki, megvesztegették az őröket, mi történhetett?
Hogy még színesebb legyen a krimi, a környezet is egyre tágabb teret kap, a Kék mecsettől a Galate hídig a város számos nevezetességéről olvashatunk egészen a Boszporusz és az Aranyszarv öböl mesés, megunhatatlan látványáig. Ebben az a legérdekesebb, hogy a megismert helyszínek máig a város legszebb, mindenki által csodált látnivalói, mivel - szerencsés módon - errefelé évszázadok óta minden épület a régi fényében pompázik, egyedül a hárem funkciója szűnt meg, és a két kontinensen fekvő Konstantinápoly neve változott Isztambullá.
Mivel a nyomozást egy fiatal angol pár vezeti, a romantikus török világ mellett lépten-nyomon az angol követségen is megfordulunk, ahol érdekes megfigyelni azt a hatalmas kontrasztot, ami a viktoriánus angol magatartás és a kelet könnyedsége között mindig is megvolt.
Bár kell némi bátorság és önbizalom a nagy elődök után krimi-regényt írni, Tasha Alexander igen szép, olvasmányos, és mindenki, akár a serdülő gyerekek számára is élvezhető könyvet írt, fogalmazásában gondosan kerülve a horrort vagy a brutalitást.
A szerző, és így a könyv külön érdeme, hogy olyan, kevesek által ismert idézetet is elrejt a szövegben, mint a híres XIII. században élt perzsa költő és filozófus, Rúmí néhány sora, ami túl a regény élményén, talán más vizekre is csábítja majd az olvasót:
"Annyira elmerültem benned,
hogy még távolléted is szerelmünket élteti,
nem tudom, ez hogy lehet.
Majd újra felbukkansz.
Ne! - mondom én.
Ne! - mondod te.
Ne kérdezd, hogy mindez
Miért is boldogít."
Krimi esetében nem illik az egyébként igen pergő eseményekről túl sokat elárulni, maradjon a titok, az izgalom a leendő olvasóké!

352 oldal, 3570 Ft., keményfedelű, védőborítóval, 145x200 mm

LAURA FRASER:

HÉT ÉV A NAGYVILÁGBAN

Könyvünk szereplője nem átlag nő, de valljuk be, mai világunkban egyre több a hasonlóan gondolkozó, úgynevezett "szingli" alkat, akinek mániája az utazás, a tánc, a barátok, és csak valahol a sor végén, tudat alatt mocorog benne a család, a férj, a kertes ház nyugalma iránti vágy. Mint Laura tanulságos példája is remekül érzékelteti, egyszer csak, nála ez éppen a negyvenedik születésnapja környékén történt, az ilyen nő is hirtelen mérlegre teszi addigi életét, a korábban elnyomott vágyak felerősödnek, úgy érzi, sürgőssé vált minden, nincs vesztegetni való idő, meg kell találni a férfit, aki idősödve majd mindenben biztos támasza lehet.
Innen kezdődik történetünk, amelyben az írónő saját bukdácsoló életének hét évét tárja elénk, hol vidáman, hol lesújtva, de igen tárgyilagosan.
Tulajdonképpen egy csinos, aranyos teremtés, aki az életet mindig is könnyedén vette, akinek a végtelen szabadság a mindene, és akit férjnél lévő, gyermekekkel megáldott barátnői kimondatlanul is mindig irigykedve néztek. Gyakran mondhatja, hogy van valakije, hiszen láthatóan vonzza a férfiakat, de partnerei valahogy minden igyekezete ellenére sem tartanak ki mellette, és az idő múltával ez feltehetően igen frusztráló tud lenni.
"Rejtély számomra, hogy más nők hogyan tudnak bevonzani férfiakat, akik ha hazaviszik őket, a kocsiban megvárják, amíg épségben belépnek az ajtón, fizetnek az étteremben, és felkelnek az éjszaka közepén, hogy vigyenek nekik egy pohár vizet, és figyelmesen érdeklődnek, hogy mire van szükségük. Én olyan pasikat találok, akik haverok akarnak lenni, felezni a számlát, és akik feltételezik, hogy egyedül is hazatalálok."
Újságíró, akinek munkája a mániája. A világ legérdekesebb, néha legeldugottabb helyeire küldik riportot készíteni, így utazunk mi is vele Ruandába, Szamoára, Mexikóba, Olaszországba, és még számos izgalmas helyre, hogy azután, hazatérve, egy kicsit megismerjük az otthonának érzett várost, San Franciscót is.
Ügyesen vegyíti az utazás élményeit lelki világának bemutatásával, amin nem csak neki, de nekünk olvasóknak is érdemes egy kicsit elmélkedni.
"Minden erőfeszítésem dacára, hogy vidám legyek, vagy legalább tele buddhista nyugalommal, sötéten látom az életet, miután Evannel szakítottam. Nem tudok nem letört lenni a szerencsétlen időzítés miatt, mintha a világegyetem azt akarta volna a tudomásomra hozni, hogy ő volt a legutolsó esélyem egy társra és családra, a kényelemre és stabilitásra, mielőtt a fiatalságom véglegesen elszáll. Logikus, hogy szakítottunk, de az nem logikus, hogy szingli vagyok, nulla esélyekkel."
Az élet persze nem csak lejtmenetből áll, a könyvből kiderül, hogyan, és hol talál kapaszkodót, miben leli meg örömét, megnyugvását. Hiszen az élet szép, csak talán nem mindig ott, nem akkor, nem azzal, akivel szeretnénk, de azért szép. Nem vagyunk egyformák, el kell fogadni, hogy sorsunk is más.
Nem lenne szép az írónő életétének minden lépéséről véleményt alkotni, elvégre a könyvet nem ezért írta. Ám maga a történet sokak számára tanulságos lehet, mert nagyon jól mutatja, hogy az életben mindennek ára van, és nem árt időnként mérlegelni, néha kompromisszumot kötni, és némi önuralommal nem a legcsillogóbbat választani.
Nagyon érdekes téma, szórakoztatóan, ironikus őszinteséggel megírva. Utazzunk vele, élvezzük laza, könnyed társaságát, jól fogjuk érezni magunkat.

302 oldal, 3570 Ft., keményfedelű, védőborítóval, 145x200 mm

FRANCES MAYES:

MINDENNAPOK TOSZKÁNÁBAN

A Napsütötte Toszkána sikere óta nem kell bemutatni a szerzőt, aki, ha időszakosan is, de - mint új könyvéből kiderül - immár húsz éve él férjével Itália egyik Firenze közelében található kisvárosában, Cortonában. Mesebeli városka, mondhatnánk, de melyik nem az Olaszországban?
Ez a kötet is erről győzi meg az olvasót, hiszen az írónő számtalan olyan kirándulást tett az évek során Cortona közelében, amiről nem csak azért számol be, hogy személyes élményeit megossza másokkal, sokkal inkább a figyelmünket szeretné felhívni azokra a muzeális értékekkel teli városokra, amelyek mellett idő hiányában legtöbbször csak elrohan az ember.
Régi bölcsesség, hogy csak egy hetet, vagy hosszú évtizedeket töltsön egy országban az, aki hiteles képet szeretne adni róla. Esetünkben az utóbbiról van szó, és ennek köszönhetően hosszan olvashatunk olyan időigényes, lassan lerakódó tapasztalatokról, mint a szomszédok, ismerősök, barátok szokásainak, derűs lelkivilágának megismerése, az olasz főtér, a piazza megunhatatlan varázsának titka, vagy egyszerűen a házuk környezete, a természet pompás növényei, a gyümölcsök, zöldségek, fűszerek gazdag választéka, a vadon élő állatok közelsége, és az egymást követő nyári partik felemelő, vidám élménye.
"Nem hiszem, hogy akármelyik ország képes ennyi ámulatba ejtő szórakozást nyújtani: pompás táj, fantasztikus művészet, nagy múlt, ízletes konyha, isteni zene és kedves emberek. Megannyi erény."
Bizony, a konyha. A történetek között lépten-nyomon előtűnik néhány különleges recept, csupa olyasmi, amit a helyi asszonyságoktól lesett el a szerző, és amelyek talán soha, semmilyen szakácskönyvben nem szerepeltek, bár feltehetően évszázadok óta közkedveltek a vidéken. Ezek a titkok csak lassan, a nyelvtudás tökéletesedésével tárulkoznak fel, amikor már nem kell mutogatni, és a finom különbségeket is érti, érzi az ember.
A főzés, vendégeskedés mellett sokat kirándulunk, jobbra-balra, mind a két tengerpartra, és a hegyek között megbúvó ismert, vagy sosem hallott kisvároskákba, követve a reneszánsz művészek nyomait, köztük az írónő kedvencét, a Cortonában született, de számtalan városban alkotott, freskóiról híres Luca Signorellit. A közeli Arezzoban Piero della Francesca, majd Assisiben, Szent Ferenc városában Giotto képein ámulhatunk, és persze mindenütt megismerjük magát a középkori várost, csupa régmúltat idéző emlékével. Benézünk Perugiaba, Orvietoba, és jó néhány útba eső városkába, de nem útikönyvszerűen, nem mindent megemlítve, csak egy-két olyan látnivalót előtérbe helyezve, amitől már érezzük, hogy mi minden várhat a kíváncsi utazóra.
Frances Mayes könyveinek sikere abban rejlik, hogy az írónő nyitott a világra, mindenre kíváncsi, élvezi a romantikus naplementét, szeret az ablakba könyökölve nézelődni, sőt még Cortona temetőjében a régi sírkövek latin nyelvű üzenetein is képes eltöprengeni. Közvetlen ember, ismerik a piacon, a boltokban, talán éppen azért, mert érződik rajta, hogy már közéjük tartozik, már nem idegen, nem kívülről figyel egy érdekes világot, hanem maga is benne él. Igaz, évente elutazik, de mindig visszatér, aminek okát oly szépen meg is fogalmazta:
"A művészetért, az ételekért, a tájért, a történelemért, az építészetért, a borért és a kimondhatatlan szépségért jöttem Olaszországba, de az emberek miatt maradtam."
Kellemes olvasmány, tele izgalmas receptekkel, szórakoztató történetekkel, az utazóknak új ismeretekkel, úti céljaikhoz remek ötletekkel.

334 oldal, 3570 Ft., keményfedelű, védőborítóval, 145x200 mm

MARY MOODY:

AZ UTOLSÓ TANGÓ TOULOUSE-BAN

A könyv folytatása a szerző korábbi, saját élményeit feldolgozó regényének, az Au revoir-nak.
Az ausztrál írónőnek televíziós műsora van, kertészeti magazinokba ír cikkeket, kikapcsolódásként pedig évente túrákat vezet a Himalájába. Mindent elért, közismert, kedvelt, közvetlen egyéniség, aki éppen betöltötte az ötvenet. Férje, népes családja, és már hét unokája van, vidéken egy jókora házban élnek, ahogy mondani szokták, nincs oka panaszra.
Mint előző regényéből már tudhatjuk, egy fél évet Dél-Franciaországban töltött, távol a családjától, amolyan "jár ez nekem így ötvenen túl" jelszóval, ahol egy csöppnyi faluban hamar beleolvadt a helyi őslakók és a hozzá hasonló, időszakosan ott élő külföldiek közé. Ismerkedős alkat, nő létére bárkivel leül egy-két sört inni, akár a helyi kocsmában is. Új környezetében is hamar megszeretik, tele lesz barátokkal, jó fejnek számít.
A falu nyugalma, az ausztráltól teljesen elütő miliő nagy hatással van rá, hazatérve nem találja helyét, és rábeszéli férjét, vegyenek egy elhagyott, öreg házat ebben az igencsak eldugott francia faluban, ahová bármikor elrepülhetnek, ha kikapcsolódásra, vagy egyszerűen csak egy kis nyugalomra vágynak.
És ha már a nagy terveknél járnak, az otthoni házukat is elcserélik egy tanyára, amivel egy jókora, gazdálkodásra alkalmas birtokhoz is hozzájutnak. Idősödve, a munkából lassan visszavonulva, egy kicsit más, lehetőleg önellátó életre vágynak.
A távoli francia ház azonban nagy vonzerő, nem hagyja nyugton, és férjére hagyva az otthoni bokros teendőket, Mary ismét elutazik egy hónapra, úgymond előkészítve a közben kiötlött újdonságot, miszerint a Himalája mellett ide, Dél-Franciaországba is elhoz majd alkalmanként egy-egy ausztrál turistacsoportot.
Nekünk, még elképzelni is nehéz azt a fajta jólétet, anyagi hátteret, ami egy ilyen változatos életmódot lehetővé tesz, de azt nyugodtan mondhatjuk, hogy ennyi széppel-jóval, saját sorsunkat illetően, a legtöbben már meg lennénk elégedve.
Ám ahogy azt már Buddha is megmondta, az ember gyenge jellem, ha már minden megvan, újabb vágyak kerülnek előtérbe. Titkon Mary is reménykedik, fejében ott motoszkál a bűnös gondolat, hogy mi lenne, ha Franciaországban, távol mindenkitől, rátalálna egy új szerelem. Nem is vesztegette az időt, egyik kiruccanása alkalmával, Toulouse-ban megismerkedett egy francia férfival.
Csak egy rövid kis beszélgetés volt, ami szép lassan sűrű telefonálgatássá alakult, még Ausztráliába hazatérve is folytatódott, emelkedő pulzusszámmal, álmodozva, vágyakozva, már-már annyira, hogy az otthoni környezet, a család, a rengeteg munka, ami a birtokon várná, szinte nem is létezett számára, folyton az új férfire, a reménybeli kalandra gondolt.
Közben megismerjük a család minden tagját, sőt tágabb környezetüknek, a vidéki ausztrál embereknek a hétköznapi életmódját, szokásait, a kis falusi közösségek önszervező kulturális életét, összetartó erejét is. Nagyon érdekes dolgokat olvashatunk egy távoli földrész - a miénktől egészen más értékrendű - világáról.
De legyen szó bármiről, búvópatak módjára, újra és újra előbukkan a francia férfi, a szerelem reménye, és vele a szerző sajátos, önző alkata, ahogyan megpróbálja belénk plántálni filozófiáját abban az örökzöld témában, hogy "mit engedhet meg egy férjes asszony magának".
Hogy miként alakulnak a dolgok, vajon mit szól a csöndes férj a váratlan fejleményekhez, és lehet-e ilyen tudattal a családban továbbra is boldogan élni, mind olyan kérdés, ami az olvasókat kíváncsivá teszi, még akkor is, ha fiatal koruknál fogva ma még nehezen képzelik el, milyen lehet ötven éves nőnek lenni.
Nem hiszem, hogy kőbe véshető aranyigazságokat mondana az írónő, de a téma ilyen őszinte körüljárása, az egyén kitárulkozása még szűk baráti körben is nagyon ritka, ezért (is) ajánlom regényét az olvasni vágyók figyelmébe.

320 oldal, 3570 Ft., keményfedelű, védőborítóval, 145x200 mm



Látogassák meg a Tericum Kiadó honlapját, ismerjék meg, olvassanak bele könyveikbe, és tájékozódjanak a közeljövő újdonságairól.


A Tericum Kiadó nálunk bemutatott könyveit összegyűjtve, itt nézhetik meg:

vissza vissza tovább tovább

Copyright 2001-2011, Hátizsák