|
Kalmár György - Stalter György: JÖJJÖN VELÜNK INDIÁBA
A tv-ből jól ismert riporter, Kalmár György a fotóművész Stalter György társaságában vágott neki Indiának, hogy élményeiket megírva
egy olyan képekkel teli könyvet tegyen elénk, ami útikönyv is, beszámoló is, és minden összegyűjtött tapasztalatot megoszt az olvasóval.
A szerző nem titkolt célja, hogy felkeltse érdeklődésünket India iránt, hogy meggyőzze a bizonytalanokat, igenis, aki teheti utazzon el ebbe a földrésznyi országba, ahol
egyszerre lehet a múltban és a jelenben.
A könyv nagyon olvasmányos, olvasva szinte halljuk - az Indiában számtalanszor járt - Kalmár György jól ismert hangját, aki a látnivalók bemutatása mellett
megismertet az indiai ember lelkivilágával, és megmagyaráz minden olyan viselkedést, ami szokatlan lehet a turistaként oda utazónak.
Aki Indiába szeretne utazni feltétlenül olvassa el, aki csak tájékozódni, kikapcsolódni vágyik annak is nagy élmény lesz ez a szerintünk igazán jól sikerült könyv.
Az ADUPRINT kiadónál megjelent kötet külön értéke a több mint száz oldal szebbnél szebb fotó. Az utazást kedvelőknek nem szabad kihagyni!

A KIADÓRÓL
Az AduPrint Kiadó és Nyomda Kft könyvkiadással és nyomdai termékek (színes meghívók, prospektusok,
levélpapirok és szórólapok) előállitásával foglalkozik. A cég profiljába tartozik
kottakiadványok, zeneműkiadványok és igényes folyóiratok készítése is.
Egyéb tudnivalók és kapcsolat lehetőségek a cég honlapján:
|
MÚLTIDÉZŐ SZÁLLÁSHELYEK Kastélyszállók Magyarországon
Bizony, kicsit hitetlenkedve lapozgatja az érdeklődő a magát szerényen csak idegenforgalmi kiadványnak tituláló kötetet.
Amint azt címe is elárulja, a Magyarországon található kastélyok, kúriák közül mutatja be azokat, amelyek napjainkban
is funkcionálnak, többnyire kastélyszállóként. A három nyelvű rövid ismertetők, megemlitik a hajdani tulajdonos,
történelmi nevű családokat, az építés idejét és az épitészeti stílust is. Mellette térképrészlet mutatja, hogy merre is találjuk
a gyakran szinte sosem hallott nevű épületet, telepűlést. Kastélyonként több remek fotó érzékelteti a régi korokat idéző belső berendezéseket,
a korabeli épitészeti megoldásokat, vagy éppen a parkokat, kerteket. Bagyinszki Zoltán hangulatkeltő, művészi fotóihoz
méltóan illeszkedik a grafikai munka és a kötet szerkesztése is.
A szálláshely után érdeklődők minden esetben tájékoztatást kapnak az árakról és a további érdeklődés, elérhetőség módjairól.
A személyes és az online vásárlási lehetőségekről itt olvashatunk:
|
A KIADÓRÓL
A kiadvány a HOTELINFO Kft munkája, akik utazási irodai tevékenységük mellett, rendezvényszervezéssel,
kiadványok szerkesztésével is foglalkoznak. Termékük az általunk is bemutatott Hungary Card és az évente
megjelenő, Magyarország idegenforgalmi régióit bemutató Hungary Info Katalogus.
Egyéb tudnivalók és kapcsolat lehetőségek a cég honlapján:
|
HUNGARY CARD Magyar Turizmus Kártya
A belföldi turizmust, nyaralást, kirándulásokat kedvelők figyelmébe ajánljuk ezt az egyre szélesebb
körben elfogadott, kedvezményekre jogositó kártyát. Egy évre érvényes, tulajdonosa jelentős árengedménnyel
utazhat belföldön, és a szállás, éttermi és múzeumi kiadásain is komoly mértékben spórolhat.
Érdemes a részleteket elolvasni a http://www.hungarycard.hu/ weblapon, ahol megismertetnek a használatával, a lehetőségekkel,
az aktuális újdonságokkal, és a kártya meg is rendelhető.
|
PÉCS ÉS BARANYA Exkluziv Útikalauza
A Zsigmond Király Kiadó gondozásában már második alkalommal jelent meg Baranya Megye Exkluziv Útikalauza, amelyről rögtön
kézbevétele után érezzük, hogy valóban illik rá a jelző. Pécsi sétákkal kezd a kötet, rengeteg szép fényképpel illusztrálva a látnivalókat.
Használható térkép, utca és intézmény jegyzék könnyiti meg a városban tájékozatlan idegen dolgát.
Aztán irány a megye számtalan kis és nagy telepűlése, bemutatva a helyi értékeket csakúgy, mint a borospincék világát Villányban, vagy az
Ökoturizmus lehetőségeit. Harkány - Bóly - Siklós - Szigetvár - vagy Mohács, hogy csak a legcsalogatóbb úticélokat emlitsük, mind mind
közelebb kerül hozzánk a kötet révén. Nem szándékunk mindent felsorolni, de a lovaglási lehetőségektől a Bakócai Falumúzeumig minden
emlitésre érdemes dolgot megtalálunk az útmutatók segitségével. Ajándékba vagy akár csak olvasgatni, mindenkinek bátran merjük ajánlani.
A könyvet a forgalmazónál, a LAZI Kiadónál is meg lehet rendelni e-mailben. Weblapjukat az igényes hazai és külföldi irodalmat kedvelőknek is
figyelmébe ajánljuk!

|
|
BRATISLAVA, - TÁTRA, - és a
SZLOVÁK - OSZTRÁK - MAGYAR DUNA MENTE
Ezt is megértük! A szomszéd Szlovákiában írt útikönyveket vásárolhatunk - magyar nyelven, Magyarországon.
Mint a sorozat címe is sugalja, a kötetek nem titkolt célja, hogy "Ismerjük meg Szlovákiát"!
A Bratislavát bemutató útikönyv (272 oldal) olyan részletesen tárja elénk a város és környékének minden apró érdekességét
, hogy - akik már jártunk a városban - csak csodálkozunk a gazdag ismeretanyagon. Szinte házról házra járjuk be a középkori városközpontot.
Minden emlitésre méltó látnivalóhoz képet mellékeltek, alaprajzot az épületekhez, térképet a tájékozódáshoz. Úgy gondoljuk a könyvből
semmi sem hiányzik, hisz még túrautvonalakat és kerékpározási lehetőségeket is ajánlanak.
A kötetben minden címszó, név vastagon szedett, megkönnyitve a keresést, téjékozódást.
A sorozat másik kötete a Tátra, amelynek alcíme: Turisztikai útikalauz.
Ahogy jó gulyáslevest csak magyarországon tudnak főzni, valahogy úgy tünik, Szlovákiát is Ők maguk tudják a legárnyaltabban elénk tárni.
Szerkesztése - természetesen - hasonló a Bratislava kötethez, annak minden erényével. Tátrai kiránduláshoz nagyon hasznos lehet!
A DUNA MENTE kötet már egy másik sorozat, a "Határ nélküli régiók" darabja. Talán kicsit szokatlan, de nagyon praktikus dolog,
három szomszédos ország Duna szakaszának turisztikai bemutatása.
A szerzők névsora is érzékelteti, hogy nem kis munka lehetett összeszedni az egymáshoz illő információkat három külömböző nyelvterületen.
Autóval, hajóval vagy bringával bejárni a Duna völgyének akár csak egy kis szakaszát is, életre szóló élmény. Ez a könyv elénk tárja a lehetőségeket,
képpel, szöveggel, térképekkel csábitva az indulásra. Igényes fogalmazása és hatalmas ismeretanyaga miatt azoknak is ajánljuk akik nem szeretnek utazni,
de kiváncsiak a hétköznapokban bizony rejtve maradó apró falvak, városkák értékeire, látnivalóira.
|

A KIADÓRÓL
A Dajama kiadó - amelynek könyveit hazánkban a Cartographia kiadó forgalmazza - Szlovákiát szeretné közelebb hozni a szomszédos országokban élőkhöz.
Nem emlitettük a könyvek bemutatásánál, de - a turisztikai látnivalókon kivül - a könyvek tele vannak rövid, hangulatos történetekkel,
legendákkal, mesékkel - kifinomult izléssel válogatva. Közös történelmi múltunk emlékei idéződnek fel, ismerős városnevek, személyek,
helyszínek révén, de végig visszafogott mértékben, szem előtt tartva a könyvek eredeti célját, elénktárni Szlovákiát.
Érdemes a Dajama kiadó honlapját is megnézni, mert többnyelven megjelentetett köteteik között még akad olyan csábitó darab, amelyik
magyarul nem, de esetleg angolul vagy németül kapható - Szlovákiában.
Várjuk a sorozatok folytatását!

|
Copyright 2001-2005, Hátizsák |