Becskereki László: RÓMÁBAN JÁRTAM II. rész A tér látványa mindenki előtt ismert, de talán nem mindenki tudja, hogy ez a ma látható összkép nem egyszerre alakult ki. Már állt az egyiptomi obeliszk a tér közepén, és megvolt az egyik hatalmas szökőkút is, amikor Bernini az 17. században megtervezte a körben látható oszlopokat és a másik szökőkutat. Bernini nevével lépten nyomon találkozni Rómában, a város legnagyobb építésze volt, de szökőkútjai, szobrai is a leghíresebb művészek közé emelik. Ott jártunkkor már állt a harminc méter magas fenyőfa a téren, és a méretekre jellemző, hogy nem hinné az ember, hogy harminc méter magas a fenyő. Egész kicsinek tűnik, hisz minden olyan óriási léptékű, hogy eltörpülnek az emberek, és érzékszerveink is félrevezetnek. És most menjünk, lépjünk be a Szent Péter Bazilikába, ahol hivatalosan egy másik ország, a Vatikán területén vagyunk. A bazilikán kívül vatikáni terület még a mellette lévő, magas kőfallal körülvett kb. fél négyzetkilométeres kert is, amelyben egyházi épületek és a Vatikáni Múzeum található. A Bazilikáról tudni kell, hogy elvárják a hosszú nadrágot és a normális női öltözetet. Már a lépcsőkön felfelé is érezni az óriási méreteket, de bent eláll az ember szeme-szája, egyrészt olyan hatalmas a belső tere (hatvan ezer ember fér el benne), másrészt rengeteg a különleges látnivaló. Akinek van ideje, érdemes a pincébe is lemenni, ahol az elhunyt pápák, egyházi nagyságok szarkofágjait, síremlékeit nézhetjük meg. A kíváncsiak (lift is van) a bazilika tetejére is feljuthatnak, ahonnan a Szent Péter tér legszebb látványa mellett szinte az egész várost látni lehet. Magában a Bazilikában Szent Péter feltételezett sírja, és közelében a szobra a legérdekesebb látvány. Utóbbi lábfeje már félig elkopott a hívők érintésétől... Minden igazán nagy itáliai művész alkotása megtalálható a Bazilikában, nehéz eldönteni melyik van nagyobb hatással ránk. Nekem a bejárat közelében, jobb oldalon - ma már üveggel védve - látható Michelangelo remekmű, a Piéta a legnagyobb élmény. El nem tudom képzelni, hogy valaki húszegynéhány évesen ilyet tudjon kőből faragni. Érdemes egy részletes útikönyvet vinni, amiben nyomon követhetőek a látnivalók, mert itt felsorolni is képtelenség lenne. A látnivalók gazdag kínálata mellett különleges élmény a világ minden tájáról érkező zarándokok látványa is. Nem csak sokaságuk, viselkedésük, de bőrük színe is jelzi, hogy az emberiségnek ez egy egészen különös találkozóhelye. Ne rohanjanak végig a Bazilikán, nézelődjenek, sétálgassanak, át fogja hatni lelküket a hely szelleme. Ellentétben hétköznapjainkkal, itt érezhetően mindenből a béke és a szeretet sugárzik. Felemelő érzés! És most nézzük meg a Vatikáni Múzeumot. Kilépve a Bazilikából balra kell menni pár száz métert a bejáratig, ahol már érdeklődők tömege nyüzsög. Maga az épület egy modern előépülettel van kiegészítve, így hatalmas ruhatár, kényelmes pénztárak, számtalan suvenir bolt várja az érkezőket. és a wc és mosdó lehetőségek is a helyhez méltó színvonaluak. Én már jártam itt, de ma sem tudnám határozottan megmondani, hogy mit is érdemes feltétlenül megnézni. Általában a görög-római részt, a rengeteg valódi vagy másolt szoborcsodát mindenki megnézi, bár többnyire futva, mert hatalmas folyosókon, termeken át, végtelennek tűnő mennyiségben vannak. Hasonlóan kihagyhatatlan az épületnek azon szárnya, ahol szobáról szobára haladva olyan freskók, festmények várnak, amelyeket pl, az utolérhetetlennek tartott Raffaello festett. Külön csoda a könyvtár, vagy a gobleinek sora, de a csúcs természetesen a Sixtusi kápolna. Ne egy kis templomocskára gondoljunk, valójában ez egy hatalmas terem, amelynek a plafonját Michelangelo képei díszítik. Építész, szobrász, festő? Itt a pillanat, amikor - Raffaello varázslatától még fel sem ocsúdva - el kell gondolkozni a múlt hatalmas művészein. A kápolnában egyébként mindig igen sokan vannak, de ha sikerül a fal melletti padokra leülni egy kicsit, és átadni magunkat a látványnak, életre szóló élményt szerzünk. Nem említettem, de aki teheti már reggel kezdje a napját a Vatikánban, mert néhány óra alatt képtelenség még körbe futni is a látnivalókat. Korábbi látogatásaim alkalmával sosem maradt időm, erőm a múzeum egyiptomi gyűjteményét megnézni, de miután közben jártam Egyiptomban, nagyon kíváncsi voltam rá, látni akartam. Egyiptom, különösen a Kairói Régészeti Múzeum után azt hinné az ember, hogy itt már nem lepődhet meg. Aztán elkezdtünk csodálkozni. Hibátlan szarkofágok, múmiák, hatalmas szobrok, tárgyak sokasága. Nagyon rendezett, látványos kiállítás. Elsősorban a kiállított tárgyak rendkívül jó minősége a meglepő, érződik, hogy nagyon alapos körültekintéssel válogattak a korábbi pápák a műkincspiacon. És nemcsak a régi időkben, mert a nem is túl régen megtalált festett arcképekből is láthatunk egy igen szép darabot. Összességében nagyon tetszett, így a téma iránt érdeklődőknek csak ajánlani tudom a megtekintését. Kitámolyogva a Múzeumból számtalan étterem, étkezde szervező emberei csábítanak egy gyors étkezésre. Fel vannak készülve a nagy tömegek fogadására, - olcsó kis boltok is vannak a közelben. Következő helyszínünk a Piazza del Popolo, ahová innen a metróval érdemes menni. Rómában minden fontos dolog elérhető metróval, érdemes használni ha már fáradt a vándor. A Popolo térre egy hatalmas városkapun át lépünk be. Meg kell említenünk, hogy a Rómát körülvevő ősi városfal szinte eredeti pompájában látható a városban. A városban, mert már régen kinőtte Róma az ősi falakat. A Popolo tér közepén egy hatalmas egyiptomi obeliszk fogad, és szembe velünk az utca két oldalán egy ikerpár, kupolás templom épület. Tükörképei egymásnak. A téren átsétálva a Via Corson mehetnénk végig, a Victor Emanuelle emlékműig, mi azonban a városfalon kívül, de a közelben lévő Villa Borghese felé vesszük utunkat. Egy óriási zöld terület neve a Villa Borghese (visszatekintve, légifelvételként csodálhatjuk meg a Popolo teret), ahol minden irányba remek sétautak vezetnek, és mint oly sok hasonló helyen a világon, itt a park sétaútjain is sokan futnak, kocognak. A mi célunk a park túlsó felén lévő Borghese Múzeum, ahová már régien vágytam, és amelyről úgy hallottam, nem szabad kihagyni. Egy olyan kétszintes palotáról van szó, amely ma is úgy néz ki, mintha csak elmentek volna a tulajdonosok, azaz a Borghese család. Évszázadokon át gyűjtögették a legnagyobb művészek alkotásait, képeket, szobrokat, és itt mindennek gondosan kiválasztott, ideális helye van az épületben. A termek berendezve, minden darab maga a csoda. Ráadásul kb. 100 személyt engednek be egyszerre, - két órahosszára - akik rövid idő alatt szétszóródnak a két szinten, és szinte egyedül sétálgatunk, nézelődünk a palota tükrei, bútorai, között. A falakon Raffaello, Ticiano és más óriások festményei, és a termek közepén szobrok, szobrok, közöttük a már többször emlegetett Bernini alkotásai. Nincs a Borgheséhez hasonló hangulatú múzeum, mert itt nem a mennyiség rendezetlensége, hanem a gondos válogatás gazdagsága dominál. A korlátozott létszám miatt nem könnyű bejutni, ezért mi már itthonról bejelentkeztünk egy kiválasztott időpontra, mégpedig a weblapjukon. Kaptunk e-mailben egy kódot, azzal jelentkeztünk, és ott a helyszínen fizettük ki a jegyek árát. A Borghese Múzeum weblapja: http://www.galleriaborghese.it/borghese/en/edefault.htm A pénztár egyébként a pincében van, ahol ruhatár, wc, kávézó és egy suvenir bolt is van, valójában itt várakoznak a következő csoport tagjai. Jó idő esetén érdemes az épület mögötti kertet is megnézni, ami gondosan nyírt bokraival, szobraival és szökőkútjával igazi kastély hangulatot teremt. Nos, a pince kellemes pihenő, üldögélő hely, érdemes egy kávét inni és különösen érdemes böngészni a teljesen önkiszolgáló boltot, ahol lapozgatni lehet a szebbnél szebb albumokban. Ami ennél is fontosabb, hogy vehetünk olcsó, de igen színvonalas kiadványokat is, szinte bármelyik nagy művészről. Bernini vagy Raffaello munkásságáról egy hatvan oldalas színes A4 -es kiadvány kb. 5 euróba került. A Borghese Múzeumból induljunk vissza a városközpont felé. Átmegyünk először is egy ókori városkapun és már ott is vagyunk a Via Venetón, Róma egyik leghíresebb utcáján. Karácsony táján a fák kivilágítva, az utcán egymást érik a drága hotelek, és előttük a járdán sorba azok az "üvegketrecek", amelyekben az elegáns és gazdag vendégek vacsoráznak, szórakoznak. Aztán megérkezünk a Piazza Barberinire, ahol a tér közepén egy óriási szökőkutat látunk, - milyen véletlen - ez is Bernini remekműve. Innen jobbra kanyarodunk, és a Via Sistinan hamarosan megérkezünk a város egyik legszebb, leghangulatosabb terére, a Piazza di Spagnara, azaz a Spanyol térre, a spanyol lépcsőhöz. Télen azért bármilyen impozáns is a lépcsősor, - amely egy dombra, egy templomhoz vezet, amely elől remek kilátásban van részünk - hiányzik a sok virágárus, akik a lépcsőn árulják virágaikat, és hiányzik az a sok sok fiatal, akik itt üldögélnek, randevúznak. Persze nem egy kihalt térről van szó karácsony táján sem, éppen ezért semmiképpen nem szabad kihagyni meglátogatását. Innen számtalan kacskaringón, zegzugos utcákon át sétálhatunk Róma leghíresebb szökőkútjához, a Trevi kúthoz. Ezt mindenki látni szeretné, itt mindig olyan sokan vannak, hogy nem könnyű a kabala pénzt sem bedobni. A hagyomány szerint ugyanis aki háttal állva a víznek egy pénzdarabot dob a medencébe, vissza fog jönni újra Rómába. És ki ne szeretne újra eljönni... A Trevi környékén, a szűk kis sétáló utcákban rengeteg hangulatos kis étterem, bár és suvenir bolt van, sokáig lehet kóborolni, nézelődni. A Trevitől a Republika téren át visszasétáltunk a pályaudvar melletti szállásunkra. Aki spórolni szeretne, a Termini pályaudvar alatti aluljáróban a gyorsbüfék mellett talál önkiszolgáló közértet is, ahol szinte minden kapható. Természetesen ezt a hosszú városnézést nem egy nap alatt tettük meg, legalább három napot érdemes rászánni. Róma persze ennél sokkal több látnivalóval várja a látogatókat, de mindent nem győz megnézni az ember, csak válogatni lehet. Érdemes azonban egy nagyon részletes útikönyvet vinni, amiben minden érdekes dolog benne van, a Greco kávéháztól a Katakombákig. A mi utazásunk célja az volt, hogy megnézzük a Kleopátra kiállítást, amelyre a világ minden múzeumából összeszedték az értékes látnivalókat. Erről már korábban írtam weblapunkon, a Hátizsákkal Egyiptomban Csak annyit érdemes hozzátenni, hogy egy ilyen sok pénzből, az egész világról összeszedett tárgyakat bemutató, egyszeri kiállítás valóban külsőségeiben és tartalmában is életre szóló élmény. Nem kell sznobnak lenni hozzá! Az igazsághoz tartozik, hogy Róma - bármilyen hangulatos város is - fényben és kivilágításban valószínűleg elmarad Párizs és London karácsonyi hangulata mellett. Ami mellette szól, az a kellemes időjárás és az embereket karácsony táján egyébként is megérintő bethlehemi hangulat. Mindenkinek kívánom, hogy legalább egyszer érezze magát otthon Rómában, az Örök Városban! Hazafelé reggel értünk a havas, jéghideg Bécsbe, ahol délutánig jártuk a várost, és iszonyatosan fáztunk. A belváros nagyon elegáns, de mindenki meg akart fagyni, nekünk sem volt kedvünk semmihez. Egy nap távlatából Róma, mint egy álom, úgy élt emlékeinkben. VÉGE.