Hurrá, utazunk!

Egyre kedvezőbb akciós utazások

Akciós utazások

Szerencsénkre napjainkban nem csak az utazás iránti igény magas, hanem ezzel párhuzamosan a kitűnő ajánlatok tárháza is már-már végtelen. Éppen ezért, ha az idei vakációzás megtervezésére kerül a sor, akkor bátran kijelenthetjük, hogy szinte dúskálunk az akciós utazások színe-javában.

Ezt igazolja az is, hogy néhány hónap elteltével egyre alacsonyabb és egyre kedvezőbb ajánlatokkal szembesülhetünk. Így például ha ma foglaljuk le álmaink rodoszi szálláshelyét, akkor mindezt most már 28%-os kedvezménnyel, egész pontosan 363 000 Forint helyett csak ma csupán 259 900 Forintért tehetjük meg. És hogy mit kapunk ezért az igazán jutányos árért cserébe?

Nos, mindenekelőtt fontos szempont, hogy az ajánlat a csúcsszezonban, június 12. és 26. között érvényes, ami valljuk be, igen kecsegtető. Másrészt ez az ajánlat a két főre szóló akciós utazások kategóriájába tartozik, így az említett összeg ez esetben persze még kedvezőbb ajánlatnak számít. Ráadásul itt egy hét éjszakás, all inclusive szolgáltatásról beszélhetünk, amelyhez még a repülőjegy ára is hozzátartozik, tehát minden kétséget kizáróan szuper ajánlatról van szó.

Hasonlóan kedvezményesnek mondható ugyanakkor egy picivel rövidebb, ám annál izgalmasabb és rendhagyóbb ajánlat is. Az akciós utazások igazi kuriózuma például az az 1930 kilométeres hosszú, idilli csoportos folyami hajóút is, amely Bécstől egészen a Fekete-tengerig tartva és teljes ellátást biztosítva teszi feledhetetlenné a Dunán való utazgatást. Ráadásul mindezt ugyancsak jutányos áron, 633 900 Forint/fő-ért válthatjuk ki.