Hurrá, utazunk!

Akciós szállás ajánlatok Magyarországon

Akciós szállás

Lévén, hogy egyre közelebb érkezünk a nyári időszakhoz, lassan mindenki elkezd válogatni az idei vakációs ajánlatok, a jobbnál jobb és persze olcsóbbnál olcsóbb lehetőségek közül. Nem is csoda, hiszen már most, az év elején kitűnő hazai és külföldi felhozatalból szemlézhetünk, ahol esetenként nem csak maga az ellátás, hanem a vártnál nagyobb komfort és kényelem is garantált.

Nincs ez másként természetesen a legtöbb magyarországi akciós szállás esetében sem, hiszen ha egy picit jobban utánanézünk, akkor hamar kiderülhet, hogy milyen sok wellness- és spa központ, termál- és gyógyfürdő, illetve történelmi helyszín várja kedvezményes ajánlatokkal az odaérkező turistákat.

Jó példák erre többek közt a hévízi Lótusz Hotelben, a mezőkövesdi Balneo Zsori Hotelben, valamint a parádfürdői Erzsébet Park Hotelben jelenleg is elérhető árengedmények, amelyek 2-3 éjszakás ott tartózkodás esetén igazán előnyös ajánlatokkal kecsegtetnek. De ha már pihenés és akciós szállás, akkor ugyancsak érdemes megemlíteni a három csillagos egri Szent István Hotel téli wellness-ajánlatát is, ahol a minimum 3 napos szálláslehetőség éjszakánként már 9.998 Ft/fő-től is elérhető.

Ráadásul ezen ajánlatba még egy 10 %-os éttermi kedvezmény, illetve a szabadtéri tüzeléshez igény szerint ingyenesen kapható tűzifa is hozzátartozik. Tehát, ha nem csak a nyári vakációra, hanem akár már a következő hétvére szeretne a hazai akciós szállás kínálatból válogatni, akkor az említett egri Szent István Hotel valóban ideális megoldás lehet.

Print Friendly, PDF & Email